2026. április 29. szerda

ápr. 29
0:12
Németország úgy épít zöld jövőt, hogy közben a gázinfrastruktúrát is fejleszti (Infostart)
A német kormány már korábban letette a garast a megújuló energiaforrások mellett. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy mindez nem elegendő, szükség van a gázinfrastruktúra kiépítésére is. Ezt tartalmazza az a közelmúltban elfogadott kormányzati szakpolitikai dokumentum, ami közvetett választ is jelent a kialakult energiaár-válságra.
ápr. 29
0:12
Szlovákia az Európai Unió Bíróságához fordult az orosz gáz importját tiltó uniós döntés miatt (Telex)
A szlovák kormány az importtilalomról szóló határozat jogalapját kérdőjelezi meg.
ápr. 29
0:16
Királyi pompával fogadták III. Károlyt Washingtonban (Infostart)
Katonai tiszteletadással fogadta Donald Trump amerikai elnök és felesége a Fehér Háznál III. Károly brit uralkodót és feleségét kedden. A királyi párt szállító konvoj megérkezését követően az elnök és az uralkodó katonai szemlét tartott az amerikai hadsereg felsorakozott tagjai előtt.
ápr. 29
0:16
Kilép az OPEC-ből az Egyesült Arab Emírségek (Telex)
Februárban az Öböl menti ország volt a harmadik legnagyobb olajkitermelő a nemzetközi szervezetben.
ápr. 29
0:20
Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett (Infostart)
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
ápr. 29
0:20
Magyar Péter találkozót kezdeményez Zelenszkijjel (Telex)
A kárpátaljai magyarok helyzete miatt Beregszászon találkozna az ukrán elnökkel.
ápr. 29
0:24
Újabb súlyos csapás érte a kőolajexportot (Infostart)
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is - közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
ápr. 29
0:24
Várhatóan kötelező lesz csipet ültetni a kutyákba és macskákba az EU-ban (Telex)
Többek között az átmeneti időszakok miatt se kell rohanni az állatorvoshoz csipbeültetésre. Alapesetben tilos lenne a kutyák és macskák tartós kikötése szilárd tárgyakhoz.
ápr. 29
0:28
Német kancellár: Ukrajnának lehet, le kell mondania egyes területeiről (Infostart)
Friedrich Merz azt sem tartja reálisnak, hogy két éven belül az Unióhoz csatlakozzanak.
ápr. 29
0:28
Uniós szinten szabályozná a nemi erőszak meghatározását az EP (Telex)
A jogi következmények nélküli jelentésben az EP-képviselők felszólították a tagállami hatóságokat, hogy a szabályaikat hangolják össze a nemzetközi normákkal.
ápr. 29
0:32
Fordulat kokainügyben Kolumbiában (Infostart)
Ezt maga az államfő jelentette be. Kolumbia egyébként a világ első számú termelője.
ápr. 29
0:32
22 buddhista szerzetest fogtak el Srí Lankán, miután több mint egy mázsa füvet találtak náluk (Telex)
A poggyászukba rejtve próbálták átcsempészni a reptéren a kábítószert.
ápr. 29
0:36
Szigorítás a németeknél – jöhet a részleges betegszabadság intézménye? (Infostart)
A kisebbik koalíciós párt, a szociáldemokrata SPD a betegszabadság megkurtítása ellen kampányol. Annak fő szószólója az egészségügyi miniszter, Nina Warken, aki erre vonatkozóan tervezetet terjesztett elő.
ápr. 29
0:36
Összekapcsolja a migránsok visszaküldését a kereskedelmi előnyökkel az EU (Telex)
Az Európai Parlament kedden fogadta el a szabályok megújítását a fejlődő országoknak adható kereskedelmi előnyökről.
ápr. 29
0:40
Elfogták a sörétes puskás lövöldözőt a görög hatóságok (Infostart)
Elfogták a görög hatóságok azt a férfit, aki puskával megsebesített öt embert egy társadalombiztosítási hivatalban és egy bíróságon Athén belvárosában kedden.
ápr. 29
0:40
Az Európai Bizottság nagytakarítást ígért az uniós jogszabályok között (Telex)
Az uniós testület nekifut, hogy könnyen érthető uniós jogszabályokat javasoljon.
ápr. 29
0:44
Átsuhant egy félmillárd dolláros orosz szuperjacht a Hormuzi-szoroson (Infostart)
Irán és az Egyesült Államok sem emelt kifogást az Alekszej Mordasov orosz oligarcha tulajdonában lévő szuperjachtnak a Hormuzi-szoroson való áthaladása ellen, így a luxushajó akadályoztatás nélkül átkelhetett a stratégiai fontosságú szoroson – közölte kedden a tulajdonoshoz közel álló forrás.
ápr. 29
0:44
A Fehér Házig ért az eltűnt tudósok elmélete, amit az FBI is vizsgál. Akik meg a mélyére néztek, fogják a fejüket (Telex)
Már nemcsak netes összeesküvés-hívők, hanem az amerikai szövetségi hatóságok is próbálják megfejteni, van-e összefüggés legalább tíz olyan ember halála és eltűnése között, akik titkosított információkkal is foglalkozó kutatóközpontokban dolgoztak. De már a kiindulópont is teljesen fals lehet.
ápr. 29
0:48
Vizsgálják, segíthetett-e a ChatGPT gyilkosságok elkövetésében Floridában (Infostart)
A floridai főügyész szerint elképzelhető, hogy a ChatGPT-től kérhetettek tanácsot az elkövetők.
ápr. 29
0:48
III. Károly az Egyesült Államok és Nagy-Britannia erős szövetségéről beszélt az amerikai képviselőházban (Telex)
A király szerint a két ország mindig védelmezni fogja a demokráciát.
ápr. 29
5:18
Önnek is van air fryer sütője? Uniós tiltás jöhet rájuk (ATV)
Az Európai Unió asztalán már ott fekszik az a javaslatcsomag, amely alapjaiban változtathatja meg a konyhai gépek piacát, és akár bizonyos air fryer modellek eltűnéséhez is vezethet. A szabályozás célkeresztjében az úgynevezett "örök vegyszerek", a PFAS-anyagok állnak, amelyeket számos tapadásmentes bevonat előállításához használnak.
ápr. 29
5:42
Megszólalt a szoláriumfüggő lány: A veszélyek ellenére sem tudja abbahagyni (Ripost)
A fiatal az önbizalma miatt kezdett el barnulni, ami függőséggé nőtte ki magát.
ápr. 29
5:48
Több száz millió dolláros orosz szuperjachtot engedtek át a Hormuzi-szoroson (ATV)
Irán és az Egyesült Államok sem emelt kifogást az Alekszej Mordasov orosz oligarcha tulajdonában lévő szuperjachtnak a Hormuzi-szoroson való áthaladása ellen, így a luxushajó akadályoztatás nélkül átkelhetett a stratégiai fontosságú szoroson - közölte kedden a tulajdonoshoz közel álló forrás.
ápr. 29
6:24
Akar ingyen mobilnetet? Ide menjen! (Infostart)
A kormányzat szerint azért van szükség a programra, mert az emberek igényt tartanak az online szolgáltatásokra, illetve a vállalatoknak vissza kell szerezniük az emberek bizalmát.
ápr. 29
6:48
Szaúd-Arábiában üléseznek az Öböl-országok vezetői az iráni háborúról (Telex)
A Reuters információi szerint a találkozón válaszlépéseket fognak kidolgozni az Öböl-országokat ért iráni drón- és rakétatámadásokra.
ápr. 29
7:00
Egyre több medve járja a határt (Infostart)
Lengyelországban a legfrissebb kutatások szerint növekszik a Tátrában élő barna medvék száma. A lengyel Tátrai Nemzeti Park területén legalább 64 egyedet azonosítottak genetikai vizsgálatok segítségével. A kutatók szőr- és ürülékminták alapján határozták meg az állatok genetikai profilját, és azt is meg tudták állapítani, hogy 38 nőstény és 24 hím
ápr. 29
7:00
Tragédia: Hatalmas lángokban égett egy lakás, egy ember életébe került (Ripost)
A tűzoltók pillanatok alatt kiértek a helyszínre.
ápr. 29
7:12
Szívszorító! Lánya ajánlotta fel saját máját beteg édesapjának (Ripost)
A fiatal nő és az apja együtt esett át a szervátültetésen.
ápr. 29
7:42
Egy édesanya spermadonorral vállalt gyereket: a kislánynak több mint 50 féltestvére van (Ripost)
Az anya aktívan részt vesz abban, hogy gyermeke megismerje az összes féltestvérét.
ápr. 29
7:54
Elítélte az amerikai adminisztráció és elnök ellen megkísérelt támadást III. Károly (Demokrata)
Az incidens célja a félelemkeltés és a viszályszítás volt, hangsúlyozta a brit uralkodó.
ápr. 29
8:00
Még a választások előtt elindította a jelöléseket az EU Bíróságára a leköszönő kormány (Telex)
A mandátumok csak sokára, 2027. októbertől kapják meg az érintettek.
ápr. 29
8:06
Sorra kapja a hazai pofonokat a német kancellár, eddig nem látott helyzet állt elő (Infostart)
Szinte történelmi negatív rekorddal "büszkélkedhet" Friedrich Merz. A kereszténydemokrata kancellár egy hét híján egy éve van hatalmon, és először fordult elő, hogy a német politikusok népszerűségi listáján az utolsó hely jutott neki. Mindezt most újabb reformígéretekkel igyekszik ellensúlyozni.
ápr. 29
8:18
Ukrajna exportálni fogja felesleges fegyvereit (Demokrata)
Egyes gyártási területeken jelenleg akár 50 százalékos kapacitásfeleslege is van Ukrajnának, erről beszélt Volodimir Zelenszkij.
ápr. 29
8:24
Ukrajna meghosszabbítja a hadiállapotot (HírTV)
A témáról Seremet Sándor beszélt a Napindítóban.
ápr. 29
8:36
Az USA 250. születésnapjára hivatkozva az amerikai útlevelekbe is bekerül Donald Trump arcképe (Telex)
Az extra útleveleket személyesen Washingtonban lehet majd igényelni, az online vagy más hivatalokban ügyet intézőknek be kell érniük a jelenlegi formátummal.
ápr. 29
8:42
Ukrajnában egy lakosra 7200 dollár államadósság jut (HírTV)
A témáról Dunda György beszélt a Napindítóban.
ápr. 29
8:48
Több százezres bírságot kaphatnak a magyar autósok is Ausztriában egy új törvény miatt (SzMo)
Péntektől lép életbe az a jogszabály, ami lehetővé teszi a kamerás behajtás-ellenőrzést az osztrák városokban. A rendszer kiépítése városonként eltérő ütemben halad, Bécsben például csak 2028 körül indulhat.
ápr. 29
8:54
Több százezres bírságot kaphatnak a magyar autósok is Ausztriában egy új törvény miatt (SzMo)
Péntektől lép életbe az a jogszabály, ami lehetővé teszi a kamerás behajtás-ellenőrzést az osztrák városokban. A rendszer kiépítése városonként eltérő ütemben halad, Bécsben például csak 2028 körül indulhat.
ápr. 29
9:00
Olyan feltételeket kaphat Ukrajna az EU-s gigahitelhez, amit nem tesz zsebre (Infostart)
Szigorúbb feltételekhez kötné az Európai Unió az Ukrajnának nyújtott gigahitel folyósítását: belsős források szerint olyan módosításokat kellene bevezetni az ország adórendszerében, ami egy meglehetősen széles réteg körében igen népszerűtlen lenne.
ápr. 29
9:18
Oroszország több mint 170 drónnal támadta Ukrajnát (Demokrata)
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban.
ápr. 29
9:24
Donald Trump a Fehér Házban fogadta III. Károly brit uralkodót és feleségét (ATV)
Katonai tiszteletadással fogadta Donald Trump amerikai elnök és felesége a Fehér Háznál III. Károly brit uralkodót és feleségét kedden. A királyi párt szállító konvoj megérkezését követően az elnök és az uralkodó katonai szemlét tartott az amerikai hadsereg felsorakozott tagjai előtt.
ápr. 29
9:42
Elemző: egyre nagyobb a félelem az Európában élő afgánok körében is a kitoloncolástól (Infostart)
Afgánok ezreit küldik vissza hazájukba az iráni és a pakisztáni hatóságok, miközben a nemzetközi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a tálibok keményen lépnek fel a hazatérőkkel szemben. Dócza Edith Krisztina az InfoRádióban azt mondta, már több uniós tagállam is tömeges kitoloncolást sürget, amit felgyorsíthat a júniusban hatályba lépő migráció
ápr. 29
9:42
Egy tompa ütés elég volt: szörnyethalt a népszerű énekes (Ripost)
24 éves korában életét vesztette Dylan Carter.
ápr. 29
9:42
Indiai milliárdos mentené meg Pablo Escobar kokainbáró zabolátlanul szaporodó vízilovait (Telex)
Pablo Escobar óriási magánállatkertet akart létrehozni, de halála után a vízilovak elszöktek és egyre csak szaporodnak. Kolumbia 80 vízilóval ritkítaná az állományt.
ápr. 29
10:24
Súlyosbította a fellebbviteli bíróság a volt dél-koreai elnök börtönbüntetését (Demokrata)
Hét év büntetésre ítélte szerdán a szöuli bíróság Jun Szogjol volt dél-koreai elnököt.
ápr. 29
10:26
Donald Trump képével ellátott útleveleket bocsátanak ki az Egyesült Államokban (Demokrata)
A közösségi médiában többen gúnyolódni kezdtek a kezdeményezésen.
ápr. 29
10:42
Otthon, a kanapén szülte meg gyermekét az anya - Legidősebb lánya segített neki (Ripost)
Az édesanya hetekkel korábban kezdett el vajúdni, ezért gyorsan kellett cselekednie.
ápr. 29
11:24
A román kormányzat alsóbb szintjeiről is távoztak a PSD tisztségviselői (Demokrata)
A Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterei már múlt héten kiléptek a kormányból.
ápr. 29
11:30
Az EB szerint a Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást (Demokrata)
Jogellenesnek nevezte a bizottság, hogy a Meta lehetővé teszi kiskorúaknak az Instagram és a Facebook használatát.
ápr. 29
11:42
Ursula von der Leyen: A közel-keleti konfliktus hatásai tartósak lehetnek (Demokrata)
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek.

Keresés