S hiába csattant a még üres te- / jeskanna a támadó fején, a kutya győztesként ásó- / dott be hippokampuszomba, s így immár nyolcvan- / hét éve mindig nagy distanciával, óvatos távolság- / tartással közeledek a kutyákhoz. S a leírt ütkö- / zettel csaknem egy időben egy másik „ütközet” is / zajlott felvidéki szülőfalumban: a magyarok máso- / dik bej
Horst Hummel, a Hummel Pincészet tulajdonosa és a Prae Kiadó hozzávetőlegesen 10.000 euró értékű szépirodalmi díjat alapítottak 2025 őszén Villányban, melyet először idén az Ünnepi Könyvhéten nyújtanak át a jelentős életművel rendelkező, magyar nyelven író szerzőnek, Bodor Ádámnak.
Jó könyvek csak szabadságban és függetlenségben születnek, az olvasóvá nevelés pedig a legbiztosabban megtérülő nemzetgazdasági befektetés, írják vitairatukban, ami rávilágít a könyvszakma válságára, de víziót is kínál a döntéshozók felé.
A zenész és a fia szerint minden szabályos volt a pályázatuknál, és látták az erről szóló kiírást. A turnéra fordítható összeget megkapták, és visszautasították a politikai kötődés vádját.
Gyakran elhangzó klisé, hogy örökké velünk marad valaki, de a tegnap meghalt Sebő Ferencre, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítójára ez valóban igaz.
Az MSZT szerint a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium létrehozása jelzi, hogy a kultúra az új kormányzati struktúrában kiemelt helyet kap.
Itáliai szerenádok, szenvedélyes olasz vallomások csendülnek fel Széles Flóra, a Budapesti Operettszínház művésze és Kovács Gábor operaénekes, a Virtuózok című műsor korábbi szereplőjének előadásában az Orfeum vacsoraszínházban május közepén. A koncert az olasz életigenlésről és a mediterrán eleganciáról szól, megidézve Itália felejthetetlen aranyk
Április végén lesz százhuszonöt éve, hogy bemutatták az első magyar filmnek tartott "A táncz" című rövidfilmet, ebből az alkalomból százhuszonöt magyar filmalkotást nézhetnek meg az arra fogékonyak a Filmión, köztük igazi klasszikusokat is.
Kömlődi Ferenc legújabb kötete az elmúlt pár évtizedünk rohamos változását mutatja meg, miközben az egyre kilátástalanabb jövőről is lerántja a leplet az Öröklétek című kötetében.
A kötet egy izgalmas koncepció és struktúra lehetőségét villantja fel, hogy aztán fokozatosan számolja fel önmagát. Mintha éppen a szabályos rímes versforma szabotálná a gyász autentikus és nyers lírai hangjának a szóhoz jutását. – Tóth Alíz kritikája, amely harmadik helyezést ért el a Büszkeség és balítélet kritikapályázaton.
A rendezvényen tudományos, közéleti és biztonságpolitikai előadások mellett koncertek, kertmozi és változatos családi programok várják az érdeklődőket.
Hetedik éve hirdeti meg Erzsébetváros önkormányzata a kortárs költők és írók számára szóló Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat, melyre idén április 30-ig lehet benyújtani a pályázatokat.
A kötet szigorú narratíváját követve azonban az elárvult fiú egyértelműen nem gyerek már. Legalábbis életkorát tekintve, de a családapa a gyermeki énállapotba regresszálás révén kap lehetőséget újra kapcsolódni az anyával. – Petri Flóra kritikája, amelyet a Büszkeség és balítélet kritikapályázaton publikálásra választottunk ki.
A mozikban egymás után dönti meg a nézettségi rekordokat a Michael Jackson életéről szóló film. Mi pedig tíz kérdést készítettünk össze a Pop Királyának munkásságáról.
A kormány és a kulturális kabinet felállása után több könyvpiaci szereplő és szervezet kezdeményez tárgyalásokat a kulturális minisztériummal és a leendő miniszterrel, Tarr Zoltánnal. A Szépírók Társasága hatpontos témajavaslatot, az Open Books átfogó vitairatot tett közzé a párbeszéd elindítására.
Nyolcadik alkalommal hirdettek győzteseket a Starbucks Kávéköltők versíró-pályázatán. Az öt döntős a Kürt Alternatív Gimnázium Alkoss Magyart! témanapján mutatkozhatott be egy interaktív irodalomórán. Az idén „Mese habbal” hívókifejezéssel meghirdetett pályázatot Urbán Andrea nyerte Julianna és Mária és Klára és Andrea című versével.
A legolcsóbb megoldás mellett / tettem le a voksom, csalódott / bennem a beültetést javasló szakember. / De nem neki kell átrágnia magát / évi 36 első köteten. – A Jelenkor folyóirat márciusi számát Peer Krisztián versével ajánljuk.
A fesztivál nemcsak szórakoztatni akar, hanem segíteni is: ingyenjegyekkel és partnerséggel támogatják a fiatalok mentális jóllétéért dolgozó szakembereket. Napközben olcsóbb italárakat és felturbózott látványvilágot is ígérnek.
Néha a legnormálisabbnak tűnő kisvárosok rejtegetik a legizgalmasabb titkokat. Várkonyi Benedek Larza hazamegy című regényében egy fénygyógyász doktor nem is olyan egyszerű kalandjait követhetjük végig.