A költségvetési tervezés megalapozásáért felelős Költségvetési Tanács úgy látja, a jövő évben a GDP mintegy 1 százalékára rúgnak a büdzsét érintő kockázatok - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Nagy-Britannia gazdasága az év végére ismét növekedési pályára kerülhet Alistair Darling pénzügyminiszter szerint, annak ellenére, hogy a gazdaság a vártnál nagyobb mértékben, 0,8 százalékkal mérséklődött a második negyedévben, míg más jelentős európai gazdaságok, mint például a francia, a német vagy a japán már növekedni tudtak. (ProfitLine.hu)
A várt növekedés helyett a megkezdett építkezések és az újonnan kiadott építési engedélyek száma egyaránt csökkent júliusban az Egyesült Államokban. A megkezdett építkezések 1 százalékkal csökkente...
Bár lehetséges, hogy a recesszió már elérte mélypontját, ugyanakkor az amerikai légitársaságok attól tartanak, hogy a régi idők már soha nem térnek vissza - írja a The Wall Street Journal. Ha a...
A tőzsdei befektetők és kereskedők mindig is külön figyelmet szenteltek a hadiiparban tevékenykedő részvényeknek, ami az évi többszáz millió dolláros költségvetést elnézve nem meglepő. Mai...
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója kedden rendes felmondással megszüntette Horváth Évának - Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes sajtószóvivőjének - munkaszerződését. Az Index ugyanis megírta, hogy a szóvivő mindkét helyen dolgozik, és kap fizetést.
Tovább csökkent az aukciós átlaghozam az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos (D091125) diszkontkincstárjegy-aukción, miközben az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi...
A hálapénzzel kapcsolatban évtizedek óta számtalan találgatás, tévhit jelent meg. Nagyságát a különböző felmérések, tanulmányok szélesen szórva közölték. A paraszolvencia általános vélekedés szerint gátolja az egészségügy megfelelő fejlődését, az ágazat helyzetének normalizálódását, „fehéredését”. A továbblépéshez azonban - mint arról sajnos sokszor a jogalkotók is megfeledkeznek - elsőként magát…
A szakértők szerint a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék. Eközben csökkent a benzintartalék és bővült a feldolgozott olajtermék-tartalék. A Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők véle...
Az áfa-csalás elleni küzdelem jegyében az adóhatóságok közötti hatékonyabb együttműködést célzó javaslatokat fogadott el kedden az Európai Bizottság. (ProfitLine.hu)
A MÁV Zrt. 2006 óta sem tagsági, sem gazdasági kapcsolatban nincs a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel (MÁV ÁBE), a biztosító jogtalanul használta a MÁV nevet, e - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel, annak kapcsán, hogy a MÁV által emiatt kezdeményezett perben megszületett a jogerős bírósági végzés. (ProfitLine.hu)
Jelentősen csökkent Görögország idegenforgalmi bevétele az idei első félévben. Ezzel további nyomást nehezedik a recesszió közeli gazdaságra - közölte a görög központi bank. Az idegenforgalmi bevét...
A magas munkanélküliség közepette első állásukat kereső fiataloknak nagy segítség lehet a Start-kártya, de a biztos sikert a járulékkedvezményre jogosító kártya sem garantálja. Eddig közel 130 ezer Start-kártyát váltottak ki a pályakezdők, jelenti a Népszabadság.
Nagy az aggodalom Németországban, hogy még jövőre is hitelszűkében lesznek a vállalkozások, ezért a kormány tárgyalásokat folytat a Bundesbankkal a lehetséges válaszlépésekről. Nem kevésbé vészjósló...
Így lehet jellemezni azt az új szigetelőanyagot, amelyet 5 év kutató-fejlesztő munkának az eredménye. Az új kötőanyag technológia javítja az üveg- és kőzetgyapot szigetelőanyagok környezetvédelmi tulajdonságait, miközben rendelkezik a korábbi szigetelőanyagokra jellemző magas hő- és hangszigetelő, jó páraáteresztő és tűzálló képességgel....
A litván gazdaság a mélypont közelében van, mondta a balti ország kormányfője. Andrius Kubilius kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a második negyedévben a litván GDP csupán 1 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest. (ProfitLine.hu)
Számos kritika érte a 2007 elején bevezetett ún. központosított bevallás-beszedési rendszer működését. A kifogások az APEH-ot, az Államkincstárat és a magánnyugdíjpénztárakat egyaránt érintették - miszerint a pénztárak gyakran csak késéssel kapják meg a bevallásokat a hivataltól, a tagi befizetések befektetései pedig csak nagy csúszással történnek meg, kárt okozva ezzel a tagoknak....
Emelkedéssel indítottak a New York-i részvénypiacok kedden az előző napi csökkenés után. A kereskedés indulása után nem sokkal a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 16,93 ponttal, 0,2 százalékkal 9.152,27 pontra, a Nasdaq összetett mutatója 5,89 ponttal, 0,3 százalékkal 1.936,73 pontra, az S&P pedig 1,4 ponttal, 0,1 százalékkal 981,13 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
A lengyel gazdasági növekedés az idén meghaladhatja az 1 százalékot is, a lengyel központi bank illetékese szerint. Egy rádiónyilatkozatban Dariusz Filar azt mondta: a második negyedévi GDP-emelkedés csak egy kicsit lesz alacsonyabb az első negyedévinél, amikor a növekedés 0,8 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
Elmaradtak a szponzorációs bevételek, és a "0. nap" is veszteséggel zárt, de összességében több mint 150 millió a profit. Ez rekord a Sziget történetében
A litván gazdaság a mélypont közelében van, mondta a balti ország kormányfője. Andrius Kubilius kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a második negyedévben a litván GDP csupán 1 százalékkal csökken...
Szinte biztosra vehető a kamatcsökkentés a monetáris tanács hétfői ülésén - legalábbis ez derül ki a Reuters piaci felméréséből. A szakértők ezúttal is 50 bázispontos csökkentést vártak, csakúgy,...
Az EU 27 tagállamában a munkaerőpiac legtöbbször gyorsan reagált az ipari termelés visszaesésére, de némely iparágban a termelés csökkenésének dacára a foglalkoztatás bővült, míg más ágazatokban mind...
Emelkedéssel indítottak a New York-i részvénypiacok kedden az előző napi csökkenés után. A kereskedés indulása után nem sokkal a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 16,93 ponttal, 0,2 százalékkal 9.152,27 pontra, a Nasdaq összetett mutatója 5,89 ponttal, 0,3 százalékkal 1.936,73 pontra, az S&P pedig 1,4 ponttal, 0,1 százalékkal 981,13 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
A divatlapok szeptemberi számai általában nagyon vastagok és mutatósak, ugyanis tele vannak a kezdődő téli időszak legfrissebb trendjeivel. Az idei évben azonban meglehetősen elvékonyodtak, amelynek...
Délután négy órakor a reggelitől alig eltérően, 273,15/50 forint volt az euró árfolyama, nap közben azonban 272 forint alatt is volt, míg hétfőn délután egy euró 273,87 forintot ért. (ProfitLine.hu)
A lengyel gazdasági növekedés az idén meghaladhatja az 1 százalékot is, a lengyel központi bank illetékese szerint. Egy rádiónyilatkozatban Dariusz Filar azt mondta: a második negyedévi GDP-emelkedés ...
Minimális forgalom mellett erősödött kissé a forint kedden a bankközi devizapiacon. Délután négy órakor a reggelitől alig eltérően, 273,15/50 forint volt az euró árfolyama, nap közben azonban 272 fori...
Néhány perc leforgása alatt kígyózó sor alakult ki az egyik londoni Tesco áruház bejárata mellett található bankjegykiadó automata előtt. Az ATM egy technikai hiba következtében kétszer annyi készpénz adott, mint amennyit az ügyfelek kértek, az esetet senki sem jelentette a Tesco illetékeseinek......
Júniusban stabilizálódott a globális légi utasforgalom részben annak a hatására, hogy a légitársaságok csökkentették viteldíjaikat - közölte a nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA). Számos légit...
Bár az amerikai kiskereskedelmi szektorból több várt feletti vállalati gyorsjelentés is érkezett, a negatív meglepetést okozó ingatlanpiaci adatok hatására délutánra újból kedvezőtlenebbé vált a...
Tavaly megközelítőleg 73 milliárd forintra rúgott a hálapénzre fordított összeg Magyarországon - derül ki a Patikapénztár tavaly novemberben kezdett és öt hónapon keresztül végzett kutatásából, ami a...
Az orosz kormány erősen beruház az ország légi- és űriparának fejlesztésébe, ez egyike a prioritásoknak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, aki a Moszkva mellett megnyílt légi szalonon ...
Júniusban stabilizálódott a globális légi utasforgalom részben annak a hatására, hogy a légitársaságok csökkentették viteldíjaikat - közölte a nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA). (ProfitLine.hu)
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai újabb kábítószer-szállítmányt foglaltak le Ferihegyen. Egy Hollandiából indult nemzetközi repülőjárattal egy 26 éves nigériai állampolgárságú nő érkezett a Ferihegyi Repülőtér 1.számú termáljára....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,60 pontos, 2,54 százalékos emelkedéssel, 18.059,99 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödte...
A jelenleg érvényben lévő gazdasági kilátások érvényességét feszegeti legfrissebb, Képzeletbeli gazdasági fellendülés című írásában Nouriel Roubini. A pesszimista kicsengésű nyilatkozatairól híres...
A kockázati étvágy és a régiós devizák szoros együttmozgása miatt az elmúlt napokban felerősödő kockázatkerülés újra az érdeklődés középpontjába helyezheti a térség fizetőeszközeit - derül ki a...
Összesen 14 milliárd euróba kerül Németországban idén a rövidített munkaidő intézménye, amelynek révén több mint 1 millió ember menekül meg az állástalanságtól. A terheket a három szereplő, a munkaadó...
Kedden az amerikai részvénypiacok sem tudnak kiszakadni a globális szinten megfigyelhető emelkedésből. A vezető tengerentúli tőzsdeindexek fokozatos emelkedéséhez néhány kedvezőbb gyorsjelentés járul...
Véget ért a globális recesszió és megkezdődött a kilábalás a világgazdaságban - vélekedett Olivier Blanchard, a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza egy ma este megjelent írásában. A szakember...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,60 pontos, 2,54 százalékos emelkedéssel, 18.059,99 ponton zárt kedden, 21,5 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Az előző napi meredek esést követően a nagy nyugat-európai részvénypiacok emelkedtek kedden. A pozitív hangulat elsősorban annak volt köszönhető, hogy a mannheimi ZEW kutatóintézet hat hónapra előre tekintő németországi konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója javulást mutatott. (ProfitLine.hu)