2012. április 11. szerda

ápr. 11
18:48
Irán leállította Németországba irányuló olajexportját (Infostart)
Irán leállította Németországba irányuló olajszállításait, és mintegy száz európai uniós vállalat termékeinek importját tiltotta meg - jelentette szerdán az arab nyelvű Al-Alam iráni televízió jól értesült forrásra hivatkozva.
ápr. 11
18:48
Budapesten elmaradt a pozitív korrekció, sőt... (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 17.874,85 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
ápr. 11
18:50
Emelkedő részvényindexek Amerikában (ProfitLine)
Öt napnyi csökkenés után emelkedés mutatkozik az amerikai részvénypiacokon a szerdai nap folyamán, egyrészt a csökkenő spanyol és olasz kötvényhozamok, másrészt pedig a vártnál sokkal jobban induló első negyedéves gyorsjelentési szezonnak köszönhetően.
ápr. 11
18:54
315 forintos euróval riogatnak (Portfolio)
Azzal, hogy a forint kritikus szinthez érkezett és Brüsszelből rövid távon nem érkeznek Magyarországgal kapcsolatos hírek, a Societe Generale elemzői még pesszimistábban látják a forint jövőjét,...
ápr. 11
19:21
Önt érdekli a reklámblokk a TV-ben? Tudja meg, hova tartozik! (ProfitLine)
A tévénézők mindössze 30 százaléka üli végig a reklámblokkot, elsősorban a nők és az idősebbek - derült ki egy felméréséből.
ápr. 11
19:23
10 heti mélypontról korrigáltak az európai tőzsdék (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán javultak, miután kedden tízheti mélységbe zuhantak.
ápr. 11
19:30
Ilyen pesszimizmus közepette lassan feltámadhat az arany (Portfolio)
Pesszimista állásponton vannak az aranypiaci hírlevélírók a nemesfém kilátásaival kapcsolatban, derül ki Mark Hulbert, a Marketwatch publicisztájának írásából, ami rövid távon az arany árának...
ápr. 11
19:30
Pályázatot írnak ki a fogyasztóbarát védjegyért (Pénzcentrum)
Fogyasztóbarát védjegyért pályázatot hirdet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a vállalkozások számára azzal a céllal, hogy ily módon emelje ki azokat, amelyek a jogkövető magatartáson túl folyamatosan igyekeznek tenni a vásárlók bizalmának és elégedettségének növeléséért - mondta Fülöp Zsuzsanna, a NFH szóvivője szerdán Szolnokon sajtótájékoztatón....
ápr. 11
19:54
Egymillió szem tapadt az m1-re húsvétkor (ProfitLine)
Több mint egymillióan nézték az m1 esti Híradóját húsvét hétfőn; az AGB Nielsen adataiból kiolvasható, hogy a Híradó a második legnézettebb műsor volt az esti főműsoridőben.
ápr. 11
20:06
Nem lesz baj, ha nem lazítanak tovább a jegybankok (Mobius) (Portfolio)
Nem lenne hatással a feltörekvő piaci eszközökre, ha a nagy fejlett országok jegybankjai felhagynának ultra laza monetáris politikájukkal és az eddigi pénzmennyiségeket továbbra is a rendszerben...
ápr. 11
20:24
Megörültek az amerikai befektetők (Portfolio)
A tegnapi esést követően felfele korrigálnak az amerikai részvényindexek, melyek rendre 0,9%-os pluszban tartózkodnak. A kedvező hangulatban a spanyol és olasz hozamszintek mai csökkenése mellett a...
ápr. 11
20:27
Bűzös lövedékek zavargásokban való bevetésén gondolkodnak Nagy-Britanniában (ProfitLine)
Irritáló vegyszerrel töltött lövedékek zavargásokban való bevetésén gondolkodnak a brit belügyminisztérium szakértői - jelentette a London Evening Standard brit bulvárlap.
ápr. 11
20:29
Gazdátlanná vált a közoktatás rendszere (ProfitLine)
Pillanatnyilag gazdátlan a közoktatás rendszere és rendkívül nagy a bizonytalanság - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerdán Budapesten az Államosítás előtt, után és közben - zavaros jövőkép címmel rendezett sajtótájékoztatón.
ápr. 11
20:42
Új javaslatokon dolgozik Irán, miközben már a német exportot is leállította (Portfolio)
Az iráni állami televízióban elhangzottak szerint az ország új javaslatokat fog előterjeszteni atomprogramjával kapcsolatban a szombati ENSZ BT-vel és Németországgal való tárgyalásain. Miközben Irán...
ápr. 11
21:00
Stadion épül Felcsúton - Makovecz stílusban (ProfitLine)
Egy-két napon belül elkezdődik a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) centerpályájának bontása, majd a helyén 2014-ben átadják a nemzetközi szövetség, a FIFA előírásainak is megfelelő, 3500 fős mini stadiont - adta hírül szerdán a Fejér Megyei Hírlap internetes oldala.
ápr. 11
21:00
Új javaslatokon dolgozik Irán, de a német exportot már leállította (Portfolio)
Az iráni állami televízióban elhangzottak szerint az ország új javaslatokat fog előterjeszteni atomprogramjával kapcsolatban a szombati ENSZ BT-vel és Németországgal való tárgyalásain. Miközben Irán...
ápr. 11
21:02
Profitfigyelmeztetést tett közzé a Nokia (ProfitLine)
Tizenöt éves mélypontra zuhant a Nokia részvényeinek árfolyama a tőzsdén azután, hogy a vállalatnál szerdán közölték: veszteséget várnak a folyó első félévben, ezért felgyorsítják a korábban bejelentett takarékossági intézkedések végrehajtását és további radikális lépések is lehetőségesek.
ápr. 11
21:02
Simor: monetáris lazításra nincs lehetőség (Portfolio)
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a szerdán publikált márciusi inflációs adat megegyezett a jegybanki szakértők várakozásával - írja az MTI. Az MNB elnöke ezt szerdán este,...
ápr. 11
21:33
Marad a Praktiker (ProfitLine)
Nem szándékozik megválni kelet-európai érdekeltségétől a Praktiker a társaság elnöke szerint.
ápr. 11
21:35
Hévízi-tó - védjük meg! (ProfitLine)
A Hévízi-tó védelméről kötött megállapodást a város önkormányzata és a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szerdán.
ápr. 11
21:36
Csak nagy baj esetén lazít tovább a Fed (Portfolio)
Továbbra is törékeny maradhat az amerikai gazdaság, azonban a helyzet jelentős romlására lenne szükség, hogy a Fed egy újabb körös monetáris lazításba kezdjen, mondta a CNBC-nek az atlantai Fed...
ápr. 11
21:38
Hirtelen gyengült a frank a küszübről (Portfolio)
Addig húzkodta a piac a svájci oroszlán bajszát, amíg az mérgében odacsapott egyet? Korábban a jegybank vezetői többször is jelezték, hogy az 1,20-as árfolyamküszöböt "minden áron" hajlandóak...
ápr. 11
21:54
Brüsszelből üzenik a kormánynak: világosak az előfeltételek (2.) (Portfolio)
Egyértelműek a Magyarországnak nyújtandó hitelkeret előfeltételei - hangzott el az Európai Bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján. A szóvivő azonban nem tudott konkrét elemeket felsorolni,...
ápr. 11
22:06
Enyhén csökkent szerdán az arany árfolyama (ProfitLine)
Az elmúlt napok emelkedése után enyhe csökkenéssel zárta a szerdai kereskedési napot a határidős szállítású arany árfolyama a Nymex kereskedésében.
ápr. 11
22:08
Pénzügyi tranzakciós adó - Mit lehet tudni eddig? (ProfitLine)
A kormány egyelőre nem döntött a pénzügyi tranzakciós adóról, legalábbis az MTI e témában feltett kérdéseire a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt válaszolta, hogy a kabinet döntése előtt nem tudnak részletes tájékoztatást adni. A Magyar Bankszövetség közlése szerint velük még nem egyeztettek, az MTI által megkérdezett elemzők aggályaikat fogalmazták meg a hírrel kapcsolatban.
ápr. 11
22:12
Még a sárga csekket is megadóztatnák - Megjöttek az első reakciók (Portfolio)
A bankautomatás készpénzfelvétel, a munkabér bankszámlára utalása, csoportos beszedési megbízás, a rezsi sárga csekken történő befizetése után kellene fizetni a kormány terveiben szereplő pénzügyi...
ápr. 11
22:14
Mégis ismeri az előfeltételeket a kormány? (Portfolio)
A Magyarországgal szemben indított három uniós kötelezettségszegési eljárásból kettő nem előfeltétele a Nemzetközi Valutalappal tervezett tárgyalások megkezdésének - mondta szerdán a Dow Jones...
ápr. 11
22:39
Fed Bézs Könyv: folytatódik a mérsékelt növekedés az amerikai gazdaságban (ProfitLine)
A lassútól a mérsékelt ütemig terjedt az amerikai gazdaság növekedése február közepétől március végéig az Egyesült Államok legnagyobb részén - olvasható az amerikai jegybank (Fed) 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben. Ugyanakkor az energiaárak emelkedése aggodalomra adhat okot a fogyasztói kiadások és a szállítási költségek alakulása szempontjából.
ápr. 11
22:41
A jegybank jól látta az inflációt (ProfitLine)
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a szerdán publikált márciusi inflációs adat megegyezett a jegybanki szakértők várakozásával.
ápr. 11
23:12
Mi köze van Buffett-nek Reagan-hez? (ProfitLine)
Reagan-szabálynak is nevezhetnék a leggazdagabb amerikaiak fokozottabb megadóztatását szorgalmazó Buffett-szabály, mert a konzervatív republikánus elnök támogatta a méltányos tehermegosztás elvét - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök, aki szerdán Washingtonban milliomosokkal és a titkáraikkal találkozott.
ápr. 11
23:14
Sztrájkoló hajósok eltorlaszolták a Dunát (ProfitLine)
Sztrájkoló hajósok több hajóval eltorlaszolták a Dunát Újvidéknél (Novi Sad)- erősítette meg szerdán este a helyi hajózási hivatal, amely lezárta ezt a fontos nemzetközi hajózási útvonalat.
ápr. 11
23:45
Az EKB dicséri és egyben kritizálja az árfolyamgátat (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint rövid- és középtávon kedvező hatást fejthet ki a bankok eszközminőségére a kormány és a Magyar Bankszövetség megállapodása a lakossági devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről, hosszabb távon viszont stabilitási kockázatot okozhat az árfolyamgátrendszer.

Keresés