"A devizatartalék adatok közzétételét illetően az MNB nem változtat az eddigi publikációs renden" - válaszolta a Portfolio.hu megkeresésére a Magyar Nemzeti Bank Sajtóosztálya. A kérdést azt követően...
Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 7 százalékos szintjét. Az elemzők Budapesten és Londonban egyaránt a 7,00 százalékos jelenlegi alapkamat tartását várták.
Áprilisban, éves szinten a várt 2,5 százalék helyett 1,9 százalékkal csökkentek a lakásárak a 20 legnagyobb amerikai városban, havi szinten pedig már emelkedés tapasztalható - derül kis S&P...
Az Európai Bizottság a férfiak és nők számára egységesen számított (uniszex) biztosítási díjak bevezetésére vonatkozó irányelvének értelmében a biztosítóknak ez év végéig kell az ügyfelek nemétől független díjakat bevezetniük bizonyos biztosítási szerződések esetében. A gyakorlatban ez a változás azt is eredményezheti, hogy a nők kockázati életbiztosítási díjai akár 80 százalékkal emelkedhetnek. A…
Továbbra is óvatos monetáris politika indokolt a változékony kockázati környezet és a célt meghaladó infláció miatt a monetáris tanács keddi üléséről kiadott jegyzőkönyv szerint. Kamatcsökkentés...
0,8 százalékkal zsugorodhat az idén a magyar gazdaság, jövőre pedig ugyanennyivel növekedhet - derül ki a jegybank friss előrejelzéseiből. Mindkét esetben pesszimistább lett a jegybank a májusi...
A holnapi naptól megkezdi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet több mint 15 ezer betétesének járó kártalanítás kifizetését. A százezer forintig terjedő...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,8 százalékos GDP visszaesést és 5,3 százalékos inflációt vár 2012-re. Jövőre a GDP 0,8 százalékkal bővülhet, az infláció 3,5 százalékra mérséklődhet.
0,8 százalékkal zsugorodhat az idén a magyar gazdaság, jövőre pedig ugyanennyivel növekedhet - derül ki a jegybank friss előrejelzéseiből. Mindkét esetben pesszimistább lett a jegybank a márciusi...
Az S&P/Case Shiller lakásár-index alapján az Egyesült Államokban a 20 legnagyobb város körzetében a családi házak árai áprilisban éves szinten 1,9 százalékkal csökkentek a májusban mért felülvizsgált 2,6 százalékos visszaesés után. A várakozások ennél nagyobb, 2,4 százalékos visszaesésről szóltak.
A sárospataki önkormányzat is vitatja az E-Star Alternatív Nyrt.-vel szembeni tartozásának mértékét - közölte a zempléni város polgármestere kedden az MTI-vel. A részvény árfolyama eközben újabb...
Elindult a civil szervezetek pályáztatása az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Civil Licit fenntarthatósági árverésre, melynek kiemelt célja, hogy a for-profit és a non-profit szektor együttműködését segítse. A különleges aukción résztvevő 10 civil szervezet 10 szolgáltatását egy független bírálóbizottság választja ki a beérkezett pályázatok közül.
Az előző napi veszteségek korrekciójaként emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. New Yorkban a DJIA-30 index 0,17 százalékkal, a S&P-500 index 0,34 százalékkal, a Nasdaq Composite index pedig 0,21 százalékkal emelkedett nyitáskor.
Mai kamatdöntõ ülésén túlnyomó többséggel ismét változatlanul, 7%-on hagyta az irányadó rátát a monetáris tanács, igaz most is volt javaslat a 25 bázispontos csökkentésre. A várakozásoknak...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,8 százalékos GDP-visszaesést és 5,3 százalékos inflációt vár 2012-re. Jövőre a GDP 0,8 százalékkal bővülhet, az infláció 3,5 százalékra mérséklődhet - mondta Simor András jegybankelnök kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Júniusban tovább nőtt a fogyasztók pesszimizmusa az USA-ban. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexének értéke 64,4 pontról 62 pontra csökkent, a várt 64 ponttal szemben. Negyedik hónapja...
Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója június folyamán a vártnál jelentősebb mértékű csökkenést mutatott, ami már negyedik havi visszaesés volt egyhuzamban.
Május végén bezárt a tavaly ősszel indult budapesti Sample Central-üzlet. A bolt ingyen termékeket ígért tesztelést vállaló, magukat pénzért regisztráló vásárlóknak. A menedzsment elismeri, hogy a tesztáruház üzemeltetése továbbra is bizonytalan, de bízik abban, hogy hamarosan újra kinyithatnak....
Magyarországon mintegy félmillió új munkahelyre lenne szükség a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint ahhoz, hogy a foglalkoztatotti ráta elérje az európai uniós átlagot.
A HR Portal arról kérdezte az utca emberét, mi a HR, mivel foglalkozik egy HR-es. Érdekes válaszokkal találkoztunk, volt, aki szakirodalmi pontossággal írta körül az emberi erőforrás menedzsment fogalmát, más az Orbán Viktor-féle egymillió munkahelyet kérte számon.
A sárospataki önkormányzat is vitatja az E-Star Alternatív Nyrt.-vel szembeni tartozásának mértékét - közölte a zempléni város polgármestere kedden az MTI-vel.
A monetáris tanács előtt a 7 százalékos alapkamat tartására, és egy 25 bázispontos csökkentésre vonatkozó javaslat volt, a túlnyomó többség a kamattartásra szavazott - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a monetáris tanács keddi ülését követő tájékoztatón.
A Skoda Rapid bemutatása után rövid időn belül várható volt a SEAT jelvényes változat megjelenése is. A Toledo név az új modellel visszatér a gyökerekhez, és egy olyan autót fog jelezni, ami egykor -...
Bővíteni kívánja az elérhető termékek, szolgáltatások körét a Netrisk.hu biztosítási alkusz portál, és a környező országokban is tovább fejlesztené tevékenységét, e célok elérése érdekében Pap Balázst üzletfejlesztési és nemzetközi vezérigazgató-helyettessé nevezték ki - közölte a cég az MTI-vel.
Megállapodott a német szövetségi kormányzat a tartományokkal a napenergetikai támogatások felülvizsgálata ügyében. Az egyezség értelmében 52 GW beépített kapacitást követően már nem jár majd...
Európában addig nem lesz az államadósság kapcsán közös felelősségvállalás, amíg élek - állítólag ezt a drámai kijelentést tette a koalíciós pártok frakcióóülésén az egyik résztvevő szerint Angela...
Egész jól tartotta magát napközben a BUX index, a régiós piacok között felülteljesítőnek számítottunk. Az erőt a MOL és MTelekom papírok adták, melynek hatására a BUX végül 0,6%-os pluszban...
Euróövezeti pénzügyi szakértők szerint akár 10 milliárd euróra is szüksége lehet Ciprusnak, hogy talpra állítsa ingatag helyzetben lévő bankjait és teljesíteni tudja fizetési kötelezettségeit.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdától 6,2 millió forintos médiafelület-foglalási büdzsével társadalmi célú kampányt indít a fogyasztói, vásárlói csoportok megtévesztő hirdetései ellen - jelentette be Tevanné Südi Annamária, a GVH főtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Európában addig nem lesz az államadósság kapcsán közös felelősségvállalás, amíg élek - állítólag ezt a drámai kijelentést tette a koalíciós pártok frakcióülésén az egyik résztvevő szerint Angela...
Negatívan értékelik az E-Star és a magyar önkormányzatok közötti adok-kapokot a társaságot szorosabban követő elemzők. Concorde Az elemző reagálva arra a bejelentésre, hogy az E-Star felmondta a...
Áll a bál a közösségi média világában - írja az Index. A Facebook legújabb ötletét követően, ami a közösségi oldal szerint egyszerű kényelmi lépés volt és a felhasználók biztonságát is szolgálja, a kritikusok szerint viszont újabb durva beavatkozás a felhasználók magánéletébe és az adataik biztonságába....
Szeptembertől indulat a mindennapos testnevelés a közoktatásban, a kormány döntött a felsőoktatási ösztöndíjak átcsoportosításáról is, így több diák nyerhet felvételt - hangzott el a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Az eurózóna négy legnagyobb gazdaságának pénzügyminiszterei kedd este Párizsban találkoznak, hogy előkészítsék az Európai Unió hétvégi brüsszeli csúcsértekezletét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,15 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel, 16.901,31 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Kiterjesztik a fizetős parkolást a főváros II. kerületében az ősszel, miután a képviselő-testület kedden jóváhagyta a vonatkozó indítványt - tudósított az MTI. A kerületben jelenleg 5544 fizetős...
Üdvözölte a költségvetési tervezet korai benyújtását Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Wall Street Journalnak adott interjújában. Ugyanakkor figyelmeztetett a tranzakciós adóból származó...
A hétfőn tömegessé vált menekülés egyelőre véget ért, habár a német kancellár még további nyilatkozatokkal igyekezett kijózanítani mindenkit, aki csodát várt volna a hét végi EU-csúcsértekezlettől.
A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet 15.332 betétesének 33,2 milliárd forint kártalanítást fizet az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). A betétesek 90 százaléka magánszemély, a takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága - meghaladva az országos átlagot - 2,4 millió forint, a kártalanítás hét ország állampolgárait érinti - jelentette be kedden az alap.
Négy pilléren nyugvó gazdasági és pénzügyi unió létrehozását javasolja tíz éves távlatban az a jelentés, amelyet Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke terjeszt csütörtökön a tagállamok vezetői...
A nők járnak rosszabbul az uniszex biztosítási díjakkal - állapítja meg a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Sok településen megszűnne a háziorvosi ellátás, ha a kormány az egészségügyre is kiterjeszti a közszférában dolgozó 62 évnél idősebbek nyugdíjaztatását - mondta az InfoRádiónak Komáromi Zoltán országos háziorvosi szakfelügyelő. A Magyar Kórházszövetség elnöke korábban azt mondta: az egészségügy működésképtelenségét eredményezné a döntés....
A rossz hétkezdés után kedden pluszba tudtak kapaszkodni a fő amerikai indexek, és bár kitörő optimizmus nem lett úrrá a piacon, tartják a részvények a nyitást megelőző formájukat. A hangulatot a...
Az olasz miniszterelnök egyeztetett a pártokkal, majd a parlamentben ismertette kormánya álláspontját az Európai Unió csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójával kapcsolatban
Az olajár és vele a benzinár csökkenése mérsékelheti az inflációt az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy ezért csökkenthette a korábbi 5,6 százalékról 5,3 százalékra idei inflációs előrejelzését a Magyar Nemzeti Bank. A megkérdezettek az év hátralévő hónapjaiban monetáris enyhítésre számítanak, 6,5-6,75 százalékos évvégi jegybanki alapkamattal számolnak.