Megszűnik az M0 díjmentessége – Általános nyugtalanságot érez Orbán Viktor – Kazánt akartak a legtöbben cserélni – A vártnál is nagyobbat estek az árak
A kalinyingrádi Balti flotta és az orosz légierő előzmény nélküli aktivitása észlelhető az utóbbi napokban a Balti-tenger térségében, a nyugtalanító jelenséggel kapcsolatban a NATO “valamiféle reagálást” fontolgat – nyilatkozta csütörtökön Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter a TVN24 hírtelevízióban. Siemoniak – aki a fokozott orosz katonai aktivitás miatt Lettországban a balti…
Átszervezné magyarországi leányvállalatát az OBI barkácsáruház-lánc, ami több mint száz fős leépítéssel járhat. Megszűnik a helyi beszerzés és több vezetőt meneszthetnek - tudta meg a Világgazdaság. ...
A legendás feltörekvő piaci befektető, Mark Mobius szerint a kínai tőzsdén legutóbb kibontakozott rali még csak az elején tart, a jelentősebb árfolyam kilengéseket pedig most arra használják fel,...
Az 1,8 és az 5 százalék közötti lehet a bérnövekedés. Csütörtökön folytatódnak a tárgyalások a szakszervezetekkel - erősítette meg Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár.
A három nagy közvélemény-kutató adatai egységesen azt mutatják, hogy jelentős esést szenvedett el a kormányzó párt a választások óta. Igaz, az esés pontos mértékét eltérően ítélik meg az intézmények,...
A kalinyingrádi Balti flotta és az orosz légierő előzmény nélküli aktivitása észlelhető az utóbbi napokban a Balti-tenger térségében, a nyugtalanító jelenséggel kapcsolatban a NATO "valamiféle reagálást" fontolgat - nyilatkozta csütörtökön Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter a TVN24 hírtelevízióban.
2014. december 11.- Rangos nemzetközi díjjal ismerték el Sánta László, az Otthon Centrum győri partnerének munkáját a hétvégi „Best Franchisee of the World” eseményen Firenzében.
Miskolci csarnoképítéseknél használják fel először azt a csúcskategóriás földmunkagépet, amelynek beszerzését az Európai Unió támogatta. A kivitelező Constructor Sipos Kft. a friss megbízások révén új munkahelyeket is teremt.
Átszervezné magyarországi leányvállalatát az OBI barkácsáruház-lánc, ami több mint száz fős leépítéssel járhat. Megszűnik a helyi beszerzés és több vezetőt meneszthetnek - tudta meg a Világgazdaság. ...
Másodjára is jókora csalódást keltett az Európai Központi Bank szuperolcsó hitelprogramja: a mai napon pusztán 130 milliárd eurónyi hitelforrásért jelentkeztek az euróövezeti bankok és a két...
Akár nyárig is csúszhat az EKB pénznyomdája, az indexek eséssel reagáltak, az euró erősödött a hírre. Ma délelőtt jelenti be Draghi a második körös TLTRO programot, mely az európai kereskedelmi bankok hitelezését segíti. Forrás: GazdaságTV.hu
Egy milliárd dolláros árbevétel, 150 millió néző világszerte, ráadásul ez a szám évente további 15 millióval nő - elsőre meglepő lehet, hogy egy cirkusz büszkélkedhet ezekkel a számokkal. A...
2015. január 1-jétől szinte minden útdíjköteles gépjárműre és több esetben a kisebbekre is ki kell váltani az EKAER-számot – hívja fel a hazai szállítmányozók figyelmét a MAZARS legfrissebb összeállítása. A vezető adótanácsadó vállalat szerint a „körhinta” áfacsalások visszaszorítására létrehozott Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer extrém mértékű adminisztrációs terhet ró a…
A kormány a közszolgálati életpályamodellek keretében képzeli el a kereseti viszonyok rendezését - válaszolt a tárca a tárgyalóasztaltól felálló Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF). Az érdekvédők sérelmezték a közszolgák béreinek stagnálását.
Öt százalékponttal vezet a Görögországban kormányzó konzervatívok előtt a radikális baloldali Sziriza párt a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint, amely hírt a piacok bizonyosan nem örömmel...
Péntektől vasárnapig tart az olasz munkabeszüntetés, az érintett utasok a Magyarországon váltott jegyüket kezelési költség levonása nélkül visszaválthatják vagy áttetethetik más időpontra. Utazás előtt érdemes tájékozódni - közölte a MÁV.
Újabb 100 bázisponttal 10,5%-ra emelte irányadó rátáját mai döntésével az orosz jegybank, és további emelést is kilátásba helyezett, de mindez nem segített a rubelen. A döntés utáni percekben ugyanis...
Csütörtökön kezdetben minimálisan erősödött a rubel, de a kőolaj árcsökkenését követve 10 óra körül már újabb történelmi mélyponton állt árfolyama a dollárhoz képest, miközben a jegybank napok óta önti a dollárt a piacra, hogy megállítsa az orosz fizetőeszköz gyengülését.
A fogyasztóvédők arra figyelmeztetnek: mindenki körültekintően vásároljon a termékbemutatókon. Egy céget épp most meszeltek el tisztességtelen szerződés miatt.
Vida Ildikó feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője ellen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének ügyvédje csütörtökön az MTI-t.
A repülőtéri dolgozók is támogatják a Liga Szakszervezetek követeléseit, és december 15-én két helyszínen is lezárják az utat - áll a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleményében.
Az M0-s és az autópályák bevezetőszakaszainak fizetőssé tétele vélhetően nem hagyja érintetlenül a lakáspiacot sem. Elsősorban az agglomerációs településekről drágíthatja meg a bejárást, de a...
Vida Ildikó feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője ellen – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének ügyvédje csütörtökön az MTI-t. Futó Barnabás azt mondta: a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt jelentették föl az amerikai ügyvivőt, mert hivatalos…
Összesen 97,2 milliárd forintnyi vételi ajánlatot nyújtottak be az elsődleges kereskedők az Államadósság Kezelő Központ által mára meghirdetett 3 államkötvény aukción, így az intézmény végülis csak a...
Sajtóinformációk szerint nemrégiben bocsátották el az Országos Mentőszolgálattól azt a magyar férfit, aki hétfőn Oslóban túszul ejtett egy szállodai alkalmazottat, és bombával fenyegetőzött.
A közös ebéd tartalmasabb eltöltésére hívja fel a figyelmet egy most induló kezdeményezés, a PSZT (Picit Szüneteltesd a Telefonod). A mozgalom célja, hogy telefonunk simogatása helyett minél többen küldjük sziesztára a készülékünket, mi magunk pedig inkább ebédpartnereinkkel beszélgessünk.
Újabb 100 bázisponttal 10,5%-ra emelte irányadó rátáját mai döntésével az orosz jegybank, és további emelést is kilátásba helyezett, de mindez nem segített a rubelen. A döntés utáni percekben ugyanis...
A mai naptól megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását is - olvasható az OBA sajtóközleményében.
A magyar bankrendszer "egyfajta élő halott", azonban van kiút Felcsuti Péter, a Bankszövetség volt elnöke szerint. Bár hazánkban - a többi régiós országgal ellentétben - csökkent a kihelyezett...
A rezsicsökkentés mellett az üzemanyagárak esése is lefelé húzta az inflációt novemberben, amely a vártnál is alacsonyabb volt, de elemzők szerint nem fenyeget deflációs veszély.
A kormányszóvivő szerint a megyei útdíj-matricák bevezetése jelentős könnyebbséget jelent a forgalomban részt vevőknek, az M0-s autóút egy részére kiterjesztett térítési kötelezettség miatt pedig nem nő a budapesti belvárosi forgalom.
A napi.hu úgy tudja, hogy a Magyar Telekom új székházat építtetne, erről pedig hamarosan dönthet a vállalat. A Portfolio-nak a Telekom úgy nyilatkozott, hogy vizsgálják ennek lehetőségét, döntés a...
A mai naptól megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi az OBA a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását is. A Széchenyi István Hitelszövetkezet, valamint a Széchenyi Kereskedelmi Bank zajló kifizetései 4043 ügyfelet érintenek. A három kártalanításban az OBA fizetési kötelezettsége mintegy 31,5 milliárd forint.
A MET Magyarország Zrt. frissen kinevezett vezérigazgatójával, Szabó Gergellyel közölt ma nagyinterjút a Figyelő. Mint ismeretes, a részben MOL-tulajdonú, svájci központtal rendelkező MET az elmúlt...
A tervek szerint januártól megszűnik a fővárost elkerülő M0-ás körgyűrű egyes szakaszainak ingyenes használatának lehetősége, valamint az autópályák budapesti bevezető szakaszai is fizetőssé válnak....
Gyengült csütörtök délelőtt a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. A eurót csütörtök reggel hétkor 306,80 forinton jegyezték, három órával később 307,54 forinton. A dollár árfolyama a reggeli 246,62 forintról délelőttre 247,14 forintra, a svájci franké 254,94 forintról 255,92 forintra, a japán jené 2,0859 forintról 2,0904 forintra változott. Az eurót…
Megújította fogyasztóvédelmi jelentését a jegybank - a negyedéves panasz-statisztikák helyett éves, teljesebb tájékoztatás készül. A felügyeleti munka kapcsán is új munkarend érvényesül: az egyedi bejelentések kivizsgálása helyett mélyebb témavizsgálatokat indít a jegybank.
Vida Ildikó feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője ellen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének ügyvédje csütörtökön az MTI-t.
Vida Ildikó feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője ellen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének ügyvédje csütörtökön az...
A vártnál jóval nagyobb (0,7%-os) éves árcsökkenést mutató magyar novemberi inflációs adat további mérsékelt forintgyengülést okozott ma, hiszen a piaci szereplők kezdik számításba venni a további...
A zuhanó olajár miatt ismét eladói nyomás alá kerültek a részvénypiacok, különösen az energiaszektor teljesít gyengén. A szerdai amerikai kereskedésben a meghatározó indexek több mint 1 százalékkal...
Az utóbbi negyedévek stagnálás közeli állapota után lassan ismét lendületbe jön a német gazdaság, a hazai össztermék (GDP) az idén és jövőre is 1,5 százalékkal növekedhet a müncheni ifo gazdaságkutató intézet csütörtökön megjelent előrejelzése szerint. Az Európai Unió legnagyobb gazdasága elsősorban a kőolaj világpiaci árának csökkenéséből és az euró dollárral szembeni gyengüléséből profitál, a…