Mintegy hatezren tüntettek a bolgár fővárosban, Szófiában amiatt, hogy a kormány tervbe vette a nyugdíjkorhatár felemelését. Az októberben megválasztott koalíciós kormány január 1-től négy hónappal...
Afganisztánnak nincs elég pénze, hogy kifizesse a béreket a közszférában decemberben, ezért arra kért adományozó országokat, hogy még az év vége előtt részesítsék pénzügyi támogatásban - közölte az...
Oroszország atomreaktorokat épít India számára, hozzájárul katonai technológiájának korszerűsítéséhez, továbbá a két ország együttműködik a földgázkitermelés terén, bővíteni kívánja...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Euro Telemarketing s.r.o a Maxilift és a Stem Cell Therapy termékeit olyan ránctalanításra, több évnyi fiatalodásra vonatkozó és egyéb ígéretekkel hirdette, amely állítások valóságtartalmát nem tudta igazolni, továbbá a vállalkozás megtévesztő árkommunikációt folytatott. A jogsértés elkövetéséért 30.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH.
Mobilról is prezentálhatnak, illetve bekapcsolódhatnak mások előadásába a Prezi felhasználói, a cég csütörtöktől működő új funkciójának köszönhetően - közölte a Prezi az MTI-vel.
Bíróság elé állítják Jeórjiosz Papakonsztantinu volt görög pénzügyminisztert a Lagarde-lista néven ismert, feltételezett adócsalókat tartalmazó névsor meghamisítása miatt.
Több fontos határozatot is hozott a Norbi Update Nyrt. közgyűlése mai ülésén. Többek között új igazgatósági tagokat választottak és zártkörű tőkeemelésre is sor került. A mai ülésen az alábbi...
A konszenzusos várakozásnál is jóval mélyebb magyarországi defláció miatt 2015 első negyedében, akár már januárban újraindulhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentési ciklusa - jósolták a novemberi inflációs adatok csütörtöki ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
Havi és éves összehasonlításban is csökkentek az export- és importárak az Egyesült Államokban novemberben, ami újabb bizonyíték arra, hogy a csökkenő olajárak lassítják a világgazdaság növekedését és az erős dollár lefelé nyomja az inflációt az Egyesült Államokban.
Erősödést mutattak ma a vezető amerikai indexek, amely főként a pozitív makrogazdasági adatoknak tudható be. Egyrészről a csökkenő olajáraknak is köszönhetően nőtt az amerikai kiskereskedelmi...
A Magyarországon működő cégek mindössze 12 százaléka tartja meghatározó tényezőnek a fizetési gyakorlat javításában a késedelmes fizetések elleni európai uniós direktívát - derül ki az EOS pénzügyi szolgáltató cégcsoport tanulmányából, amelynek eredményeit csütörtökön juttatta el az MTI-nek.
Németországban női kvóta bevezetésére kötelezik a nagyobb részvénytársaságokat, a kormány csütörtökön elfogadott törvényjavaslata szerint legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát a tőzsdén jegyzett legnagyobb cégek felügyelőbizottságában.
A főváros környéki települések lakosságának érdekében a Pest megyei önkormányzat arra kéri a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy gondolja át az M0-s bizonyos részeinek, illetve az autópályák...
A Miniszterelnökséget jelölte ki a Millenáris Kulturális Tudományos Nonprofit Kft. és a Millenáris Széllkapu Beruházó, Fejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. felett az államot megillető tulajdonosi...
A közel-keleti régió arab országaiban terjeszkedik a mobillehallgatások ellen védelmet nyújtó mobilalkalmazást kifejlesztő magyar startup, az Arenim Technologies - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Óvatosságra intett az Oroszországgal szemben az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetendő újabb szankciók ügyében csütörtökön Barack Obama amerikai elnök, mivel az újabb büntetőintézkedések megítélése szerint megosztottsághoz vezethetnek az Egyesült Államok és az Európai Unió között.