Elképesztően nagy árfolyamválság tört ki Oroszországban az elmúlt hetekben és a rubel gyorsuló ütemű zuhanását a jegybank tegnap éjjeli hatalmas kamatemelése sem tudta megállítani. Ehhez más lépések,...
Elemzők szerint a gyengülő euróövezet mellett most már az oroszországi pénzügyi válság is kockázatot jelent Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságainak növekedésére.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,16 százalékkal volt a hétfői záróértéke fölött a keddi kereskedés utolsó percében. Ugyanekkor a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 2,23 százalékkal, a frankfurti DAX-30 2,39 százalékkal, a párizsi CAC-40 2,06 százalékkal haladta meg a hétfői záróértékét. (MTI)
Tudta Ön, hogy a világot mindig is a bérszámfejtés vitte előbbre...? Ha nem, itt az ideje, hogy megtudja miért! Tekintse meg a 25 éves NEXON animációs filmjét a bérhistóriáról.
A befektetési alapok által kezelt vagyon novemberben, 21 milliárd forinttal, 0,4 százalékkal 5496 milliárd forintra csökkent - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) kedden az MTI-vel.
Oroszországról illetve a rubel mélyrepüléséről szólt a keddi kereskedés. A régiós piacokon az orosz kitettséggel rendelkező cégek rendkívüli eladói nyomás alá kerültek, az RTS több mint 12 százalékot...
Hétfő este egy minivihar söpört végig a forint piacán, majd kedden napközben jött az igazi vihat, amelynek nyomán a forint az euróval és a svájci frankkal szemben 3 hónapos, a dollárral szemben pedig...
Elképesztő következményekkel jár az, hogy az orosz rubel a dollárral szemben idén bő 100%-ot zuhant, ugyanis így dollárban kifejezve most fele akkora csak a gazdaságuk, mint egy éve volt. A számszaki...
A kormány készen áll a társasági adó csökkentésére, s Varga Mihály a hitelezés, s ezen keresztül a beruházások, fejlesztések élénkítése érdekében elképzelhetőnek tartja a bankadó csökkentését is - írta a hirado.hu nemzetgazdasági miniszternek az M1 Ma reggel című műsorában és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott keddi nyilatkozataira hivatkozva.
A QBE Insurance (Europe) Ltd. ausztrál tulajdonosai megállapodást kötöttek a kanadai Fairfax Financial Holdings-szal a magyarországi érdekeltségük eladásáról – közölte Dénes Attila, a magyar fióktelep vezetője kedden az MTI-vel. A hatósági jóváhagyásra váró megállapodás értelmében a Fairfax megszerzi a magyar piacokon meglévő állományokat és azok megújítási jogát. A Magyarországon dolgozó…
Oroszországról illetve a rubel mélyrepüléséről szólt a keddi kereskedés. A régiós piacokon az orosz kitettséggel rendelkező cégek rendkívüli eladói nyomás alá kerültek, az orosz tőzsde több mint 12...
A hazai kamatszint az utóbbi időben drasztikusan visszaesett a korábbi magas értékekről. Az elérhető hozamok durván lecsökkentek, így érthetően gondosabban próbálunk értékpapírt választani, hogy a korábbinál kisebb hozamainkat maximálhassuk. Mit érdemes most vásárolni?
Kitört az orosz pénzügyi pánik, amit csak tetézett a jegybank kapkodása. A régiós piacokat is letarolták, a budapestin vérengzés volt. Estére megcsapkodták a forintot is.
A rubel megszilárdítását célzó lépéseket dolgoztak ki a kormányfő vezetésével zajlott tanácskozáson - mondta Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter a keddi rendkívüli megbeszélésről a Rosszija 24 állami hírtelevízióban.
Megkérdeztük az OTP-t, hogy látják az oroszországi helyzetet, és hogyan hat a rubel gyengülése az OTP-re. A bank az alábbi válaszokat adta kérdéseinkre. Az OTP válasza szerint az orosz...
A QBE Insurance (Europe) Ltd. ausztrál tulajdonosai megállapodást kötöttek a kanadai Fairfax Financial Holdings-szal a magyarországi érdekeltségük eladásáról - közölte Dénes Attila, a magyar fióktelep vezetője kedden az MTI-vel.
Londoni elemzői vélemények szerint valószínűleg elkésett az orosz jegybank az éjszaka végrehajtott rendkívüli, 6,50 százalékpontos kamatemeléssel, és most már csak a devizapiaci intervenció, illetve végső esetben valamilyen formájú tőkekorlátozás bevezetése maradt az eszköztárában.
Hétfő este egy minivihar söpört végig a forint piacán, majd kedden napközben jött az igazi vihar, amelynek nyomán a forint az euróval és a svájci frankkal szemben 3 hónapos, a dollárral szemben pedig...
A Porsche Hungaria 2015-ben 24-25 ezer gépkocsi értékesítését látja reálisnak a magyar piacon az idei 23 ezer után, amelyet a márkakereskedők egyértelműen javuló pénzügyi-gazdasági helyzetére alapoz – mondta Eppel János, a Volkswagen konszern márkáit importáló cég ügyvezető igazgatója kedden Budapesten újságíróknak. Jelezte: a magyarországi újautó-kereskedők azzal számolnak, hogy a személyautók és…
A befektetők többsége arra számít, hogy az amerikai jegybank már jövőre is kamatot emelhet, miközben Európában vagy Japánban továbbra is maradhat a laza monetáris politika. Bill Gross, a legendás...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 815,05 pontos, 4,80 százalékos csökkenéssel, 16 169,18 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A magyar kormány egyelőre nem tudja, mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok több százmillió dolláros forrást különített el arra, hogy mintegy kéttucatnyi közép- és kelet-európai országgal szemben akcióterveket készítsen és hajtson végre kifejezetten azért, hogy nyomás alá helyezzék e két tucat ország kormányát – reagált Orbán Viktor miniszterelnök kedden Belgrádban az emberi jogokért és…
Oroszországról illetve a rubel mélyrepüléséről szólt a keddi kereskedés, a régiós piacokon az orosz kitettséggel rendelkező cégek rendkívüli eladói nyomás alá kerültek, az orosz tőzsde több mint 12...
Hárommilliárd dolláros beruházási alapot hoz létre Kína Kelet-Közép-Európa országai számára amellett a 10 milliárd dolláros kedvezményes hitelkeret mellett, amelyről a tavalyi bukaresti...
Elképesztően nagy árfolyamválság tört ki Oroszországban az elmúlt hetekben és a rubel gyorsuló ütemű zuhanását a jegybank tegnap éjjeli hatalmas kamatemelése sem tudta megállítani. Ehhez más lépések,...
Barack Obama amerikai elnök a hét végéig alá fogja írni az amerikai kongresszus által a múlt pénteken elfogadott törvényt, amely újabb gazdasági szankciókat vezet be Oroszország ellen, és növeli az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást - közölte a Fehér Ház kedden.
Több ezer Suzukit hívnak vissza a légzsák, illetve a motor lehetséges meghibásodása miatt - erősítette meg az Origo értesülését az MTI-nek a cég kedden. Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt....
A gyengülő euróövezet mellett most már az oroszországi pénzügyi válság is kockázatot jelent Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságainak növekedésére - állapították meg keddi tanulmányukban londoni...
A fogyasztói hitelek elszámolása után a törlesztőrészletek átlagosan 25 százalékkal csökkennek, azonban nagy lesz a szórás, az ügyfelek 99 százalékának 5-40 százalék között csökken a törlesztőrészlete - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a szövetség és a Magyar Nemzeti Bank közös keddi sajtóbeszélgetésén Budapesten.
A Reuters több forrásból is úgy értesült, hogy a Raiffeisen eladná lengyel leánybankját, a Polbankot, amely a 8. legnagyobb szereplő a lengyel bankpiacon. A források szerint az osztrák pénzintézet...
Athénba indít heti négy járatot Budapestről jövő nyáron az ír Ryanair diszkont légitársaság, nyolc már meglévő útvonalon pedig sűrítik a járatokat - közölte Klaudia Kalazna, a légitársaság Közép- és Kelet-Európáért felelős értékesítési és marketing vezetője kedden Budapesten.
Miközben a budapesti ingatlanpiacon elsősorban a panelek és az olcsóbb téglaépítésű lakások iránt élénkült meg a kereslet, kérdés, hogy miként jelentkezik a mostani felívelő szakasz egy más jellegű ingatlanpiac, Belbuda esetében. Mennyibe kerül ott egy lakás, mi nyomja fel az árakat?
Kedden nagyot gyengült, de estére mérsékelte veszteségét a forint, miután nap közben az euróval szemben árfolyama három havi mélypontot is érintett. Az eurót a kora reggeli 309,05 forint után este hét órakor 312,58 forinton jegyezték. Az árfolyam 2,27 százalék széles mozgási sávban, 308,39 és 314,38 forint között alakult. Az eurót 314 forint felett legutóbb szeptember ...
A karácsonyi ünnepek alatt megnő a fogsérülések száma. Legyünk elővigyázatosak a csonthéjasokkal készült sütemények és a darált húsos ételek fogyasztásakor, hogy ne törjön bele a fogunk a karácsonyi menübe. Ám ha megtörtént a baj, ne várjuk meg az új évet, minél előbb forduljunk orvoshoz – tanácsolja Dr. Czinkóczky Béla az fogszakorvos, az elrontott és speciális implantációs esetek szakértője.
A hollandiai bejegyzésű Fiat Chrysler Automobiles (FCA) azonnali érvénnyel FCA US LLC-re változtatta amerikai leányvállalata a Chrysler Group LLC. nevét - számolt be kedden az Automotive News hírportál.
Magyarország két oldala címmel a magyar gazdaság állapotáról közölt cikket keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német napilap.
A parlament keddi ülésén elhangzott, megszűnik a korkedvezményes nyugdíj, de gondolkodik a kormány, hogy akár munkaidő-kedvezménnyel, akár osztott vagy könnyített munkakörrel segítsenek bizonyos munkakörök esetében.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. ellen hozott elsőfokú ítéletet, így a kedden kihirdetett határozat szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.
A zuhanó rubel miatt nem könnyű az orosz online boltokban kínált termékek beárazása, ezzel most az Apple is szembesült: a hektikus mozgások miatt leállították Oroszországban az internetes...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2,10 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. Az elemzők többsége az év utolsó kamatdöntő ülésén már nem számított kamatcsökkentésre, de úgy vélték, 2015 első negyedében újraindulhat az enyhítési ciklus.
A várható inflációs és növekedési folyamatok alapján továbbra is valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövőre újrakezdi kamatcsökkentési ciklusát, feltéve, hogy az oroszországi pénzügyi válság...
Elképesztően nagy árfolyamválság tört ki Oroszországban az elmúlt hetekben és a rubel gyorsuló ütemű zuhanását a jegybank tegnap éjjeli hatalmas kamatemelése sem tudta megállítani. Ehhez más lépések,...
Hétfő este egy minivihar söpört végig a forint piacán, majd kedden napközben jött az igazi vihar, amelynek nyomán a forint az euróval és a svájci frankkal szemben 3 hónapos, a dollárral szemben pedig...