Minden szem az MNB-re szegeződik, hogy vajon az elmúlt hetek történései után is folytatja-e a másfél éve megkezdett kamatcsökkentést. Az óvatosságra intők táborához csatlakozott Varga Mihály is - kérdés, hogy leáll a Monetáris Tanács, vagy csak lassít a tempón.
A közelmúltban az egyik nagy kínai befektetési alap csődjét sikerült elkerülni, de máris itt egy újabb bajba került termék - számolt be a CNBC. A 126 millió dolláros alapba fektetők eddig nem kapták...
Teherhordó bicikli, lelassult Budapest, közterület-felügyelet közösen - ez csak néhány azok közül a megvalósult ötletek közül, melyek a Kreater Innovációs Ügynökség által egy évvel ezelőtt indított iGen-programban nyerték el jelenlegi formájukat. A program célja, hogy olyan társadalmi innovációkat karoljon fel, indítson útjára, melyek segítség nélkül valószínűleg megrekednének a remek ötlet…
Az üzleti környezetre jelenleg, és várhatóan a jövőben is nagyfokú bizonytalanság lesz jellemző. Ezért a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is fontos az alkalmazkodás képessége, a mobil és digitális technológiák alkalmazása a munkaszervezésben - derül ki a Bitport cikkéből.
Januárban zsinórban ötödik hónapja növekedtek az új autó eladások Európában, amiben nagy szerepe volt a volumengyártóknak, a Renault, a Volkswagen, a PSA és a Ford is remek teljesítményt nyújtott....
Februárban meglepően visszaesett a német gazdasági hangulatot mérő Zew-index. Az általános gazdasági hangulatot leíró index értéke 55,7 pontig süllyedt az előző havi 61,7 pontot követően, míg a piac...
Az elmúlt hetek heves árfolyam kilengései a figyelem középpontjába állították az EURHUF devizapárt. A grafikon alapján úgy tűnik, a nagy megugrás utáni megnyugvás véget érhet, és újra meglódulhat az...
Lehet, hogy nem azonnal és látványosan, de bizonyos munkakörök - amelyekről nem is gondolnánk - veszélyt jelenthetnek az egészségre, írja az Egészségtükör.hu.
533,6 millió forintos KEOP-támogatásban részesült a Főtáv hulladékból származó hő hasznosítását növelő projektje, jelentette be a szolgáltató. A Főtáv összesen 5,3 milliárd fordít arra, hogy az FKF...
Budapest rendőrfőkapitánya ma értékeli a BRFK múlt évi teljesítményét. Az elsődleges adatok szerint a főváros közterületei biztonságosabbak lettek, kevesebb bűncselekmény történt, javult a rendőrség felderítési eredményessége....
Miközben a kormány továbbra is lebegteti a devizahiteles csomagot, és a jogi helyzet tisztázására vár, a lakossági hiteleknél újabb rekordot döntött a nem teljesítő hitelek aránya. 2013 végén a...
Lényegében két kereskedési napja oldalaz a forint az euróval szemben a 308,5 körüli szinten, miközben a japán piacot leszámítva külföldön sem láttunk markáns mozgásokat. A mai nap fõ eseménye...
Miután nem igazán tud új szerződéseket kötni, ezért a számok nyelvén ma még javul a CIG Pannónia eredménye. A jövő ugyanakkor sötét - hiányzni fognak a visszavásárolt életbiztosítások. Jó hír viszont, hogy már kevésbé függ a cég a Brokernet utódjától.
A világhálóra felkerülő adatok, információk bővülésével tovább erősítendő a nyilvánosan elérhető adatok kockázatelemzés során történő hasznosítása, amely különös jelentőséggel bír az internetes értékesítések vonatkozásában végzett ellenőrzéseket megelőző kiválasztás célzottá tételében – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által a 2014. évre közzétett ellenőrzési irányelvekről szóló…
A GE megnyitotta kedden budapesti Globális Üzleti Szolgáltató Központját. A Váci úton lévő, környezetbarát épületben helyet kapott, csúcstechnológiát képviselő új központ a GE üzletágai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat Európában és a kontinensen kívül is.
Két év alatt szűk százmilliárd forinttal csökkent a korhatár alatti nyugdíjakra fordított kiadások mértéke, ám ez nem jelent megtakarítást, csupán azt, hogy az állam az összeget egy másik zsebéből utalja ki – írja a Napi.hu.
Komplex kommunikációs kampányokkal kívánja mostantól kiszolgálni ügyfeleit a Pole Position International digitális ügynökség, ezért idén már PR szolgáltatást is kínálnak ügyfeleiknek. Az újonnan alakult divíziót az eddig a Vatera (Allegro Group) PR-kommunikációs feladatait ellátó Bakonyi Attila vezeti majd – áll a cég közleményében.
Sorozatban a harmadik egymást követő kedden is az aktuális jegybanki alapkamat (2,85%), illetve a 3%-os szint felett alakult a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukció átlaghozama, noha egyébként...
Kormányváltások után az állami vállalatok felsővezetőinek negyede távozni kényszerül pozíciójából – írja az Index.hu. Szakmai helyett valószínűleg politikai okok játszanak közre.
Korábban már volt róla szó, hogy az adómentes lakáscélú támogatás szabályai éppen változnak. A módosítást az Országgyűlés már megszavazta, és szerencsére egy javaslat az utolsó pillanatban segíti az adó megállapítását, ha mégsem lenne adómentes a juttatás, áll a Cafeteria TREND hírlevelében.
Januárban zsinórban ötödik hónapja növekedtek az új autó eladások Európában, amiben nagy szerepe volt a volumengyártóknak, a Renault, a Volkswagen, a PSA és a Ford is remek teljesítményt nyújtott....
Csak az innovatív politika vezethet ki a mai válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a GE budapesti globális üzleti szolgáltató központjának megnyitóján, ahol fantasztikus sikertörténetnek nevezte Magyarország és az amerikai GE együttműködését.
Az Európai Bírósági ítélet csak egy köztes állomás, a végső döntést a magyar bíróságnak kell majd meghoznia, az eredmény pedig közel sem borítékolható - értékeli a Hervis-per fejleményeit az RSM DTM....
Annak ellenére, hogy az amerikai tőzsdék hétfőn zárva voltak, az ázsiai részvénypiacokon erőteljes elmozdulások voltak tapasztalhatóak kedden. A japán tőzsdék valósággal szárnyaltak annak...
A Józsefvárosban építkezik az internetes óriás, a cél a magyarországi vállalkozások, startupok és diákok digitális versenyképességének fejlesztése, írja a hvg.hu.
Izgalmas részletek derültek ki az IKEA magyarországi terveiről. A XXIII. kerületben, Soroksáron fog felépülni az újabb hazai IKEA - írja a pénzcentrum.hu.
Az idén is mindent ellenőrizni fog az adóhatóság amit korábban, a revizorokat több ágazatban az érdekképviseletek is segítik - mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese kedden, az idei ellenőrzési irányelveket ismertetve.
Kiemelten fontos döntést hoz nyilvánosságra ma 2 órakor a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, azaz kiderül, hogy a piaci konszenzusokban szereplõ 10 bázisponttal halad tovább a...
A Toyota a világ egyik legnagyobb autógyártója, az európai autópiacon azonban évtizedek óta szenvednek. Úgy tűnik, nem könnyű megfelelni az európai autóvásárlók igényeinek. A Toyota tavaly is a...
Egy óra múlva kamatdöntő ülés - Varga Mihály óvatos - Soroksáron épülhet a harmadik IKEA áruház Magyarországon - Csányi vágóhidat épített - Nézze meg itt >>
Magas túljegyzésre, harmadával megemelt összegben, hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Lényegében két kereskedési napja oldalaz a forint az euróval szemben a 308,5 körüli szinten, miközben a japán piacot leszámítva külföldön sem láttunk markáns mozgásokat. A mai nap fõ eseménye...
A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), illetve a Magyar Autós Szakmai Szövetség (MASZSZ) vezetőivel írt alá stratégiai partnerségi megállapodást Fónagy János parlamenti államtitkár a napokban - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal 2,70 százalékra, újabb történelmi mélypontra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. Elemzők 10 bázispontos kamatcsökkentést vártak.
Annak ellenére, hogy az amerikai tőzsdék hétfőn zárva voltak, az ázsiai részvénypiacokon erőteljes elmozdulások voltak tapasztalhatóak kedden. A japán tőzsdék valósággal szárnyaltak annak...
A piaci konszenzusokban szereplõ 10 bázisponttal szemben a januárban is alkalmazott 15 bázisponttal vágott mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, így az alapkamat holnaptól 2...
Úgy tűnik, megtette a hatását a közfoglalkoztatás bővítése, ugyanis idén januárban, a munkaerő-piaci kereslet szempontjából leggyengébb hónapban, csak kissé emelkedett az álláskeresők száma, a korábbi évek januárjaihoz képest pedig 210 ezer fővel van kevesebb álláskereső, írja a Portfolio.
Alaposan felkavarta az állóvizet a forint piacán a Magyar Nemzeti Bank kedd délutáni döntése. Az euróval szembeni jegyzések a 15 bázispontos kamatcsökkentés bejelentése előtt meg sem moccantak a...
A PwC Magyarország kísérleti jelleggel indult „Panorama Project”-je három érintetti csoport prioritásait térképezte fel az üzleti igények és a szakember-kínálat összehangolásának céljából. A kutatás többek között arra is rámutat, hogy miben mások a vezető gazdasági, üzleti és informatikai karok; a hallgatók, valamint a szolgáltató központok (SSC) igényei, és preferenciái, áll a cég közleményében.
Habár a piaci szakértők mellett már Varga Mihály is óvatosságra intette a jegybankot, a Monetáris Tanács nem vett vissza a tempóból: 15 bázisponttal csökkentették az alapkamatot, amely így holnaptól 2,70 százalékon áll - ez természetesen újabb történelmi mélypontot jelent.
A Váci úton lévő, környezetbarát épületben helyet kapott, csúcstechnológiát képviselő új központ a GE üzletágai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat Európában és a kontinensen kívül is.