2014. február 23. vasárnap

febr. 23
11:23
Miért 'vették vissza a brancsba' Gyurcsány Ferencet? (ProfitLine)
Az Országgyűlés elnöke szerint az MSZP saját akaratából "vette vissza a brancsba" Gyurcsány Ferencet. Erről Kövér László szombaton este a Hír Tv P8 című műsorában beszélt, hangot adva azon véleményének is: Mesterházy Attila részéről "némi amatőrizmusra vall, hogy a legnagyobb ellenségét bevette az összefogásba".
febr. 23
11:51
Akár már holnap dönthet az Alkotmánybíróság a devizahitelekről (Privátbankár)
Az már most biztos: fölösleges arra számítani, hogy a testület alkotmányellenesnek mondja ki ezeket a szerződéseket. Előzetesen az is biztosra vehető, hogy az alkotmánybírákat sem a Kúria jogegységi határozata, sem az Európai Bíróság várható döntése nem befolyásolja majd. Akkor mégis mire számítsanak a devizahitelesek?
febr. 23
12:09
Rövidesen dönthet az Alkotmánybíróság a devizahiteles ügyben (Portfolio)
Hétfőn ismét tárgyalja a kormány devizahiteles indítványát az Alkotmánybíróság (Ab), az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, és rövidesen megszülethet a döntés - mondta Bitskey Botond, az Ab...
febr. 23
12:24
Nyugat-Magyarországon fontosak a kreatív járműipari fejlesztések (ProfitLine)
A nyugat-magyarországi régióban kiemelkedő jelentősége lesz 2014 és 2020 között a kreatív járműipari fejlesztéseknek, a kormányzat pedig biztosítani kívánja az ehhez szükséges infrastruktúrát és humánerőforrást - mondta Hende Csaba szombaton a Nemzeti Kreatív Intézet szombathelyi regionális központjának bemutatásán.
febr. 23
12:27
Enyhül a pánik a Bitcoin legnagyobb tőzsdéjén (Portfolio)
Miközben szombaton 100 dollár alatt is járt a szuperpénz kurzusa a legnagyobb tőzsdéjén, más tőzsdéken közel 600 dollárt ért egy Bitcoin. Azóta viszont enyhült a pánikhangulat, a Bitcoinba fektetők...
febr. 23
12:45
Fazekas: mindenképp lesz földtörvény (Privátbankár)
A magyar minisztert nem érdekli, hogy egyeseknek esetleg nem tetszik az új földtörvény. Fazekas Sándor kitart amellett, hogy a jogszabály a magyar gazdáknak jó.
febr. 23
12:45
Rövidesen dönthet az Alkotmánybíróság a devizahitelekről (Portfolio)
Hétfőn ismét tárgyalja a kormány devizahiteles indítványát az Alkotmánybíróság (Ab), az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, és rövidesen megszülethet a döntés - mondta Bitskey Botond, az Ab...
febr. 23
13:03
Luxusceleb: 30 milliót szórt el egy nap alatt a TV2 sztárja (Pénzcentrum)
Tízmilliós luxusórával és húszmilliós kocsival lepte meg magát Berki Krisztián....
febr. 23
13:06
Több órára leállt a WhatsApp, miután a Facebook felvásárolta (Infostart)
Három órán át nem működött közép-európai idő szerint szombaton késő este a WhatsApp okostelefonos alkalmazás, amelyet három nappal korábban 19 milliárd dollárért felvásárolt a Facebook internetes közösségi oldalt működtető társaság.
febr. 23
13:21
Így hoznák működésbe a világ gazdaságát a G20 vezetői (Privátbankár)
Zárónyilatkozatot adtak ki Sydneyben, eszerint a megszorításoknak vége, a tervezettnél jobban nőhet a gazdaság, ha lesznek reformok.
febr. 23
13:21
Itt a Volkswagen csattanós válasza a kétkedőknek (Portfolio)
Csattanós választ adott a Volkswagen az MQB rendszer hatékony működésében kétkedőknek péntek este ad hoc jelleggel közzétett beszámolójában. Ebből ugyanis kiderült, hogy a német autógyártó részben a...
febr. 23
13:30
Elszáll a vagyon és még börtön is fenyeget? Vezető tisztségviselők szorítóban (Adózóna)
2014. március 15-étől, az új Polgári törvényköny hatálybalépésétől kezdődően szigorodik a vezető tisztségviselők felelőssége az általuk irányított társasággal szemben a vezető tisztségviselő ellenőrzési körébe eső ügyekben - figyelmeztet a Deloitte legfrissebb jogi hírlevele.
febr. 23
13:30
Devizahitelek - Rövidesen meghozhatja elvi döntését az Ab (ProfitLine)
Hétfőn ismét tárgyalja a kormány devizahiteles indítványát az Alkotmánybíróság (Ab), az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, és rövidesen megszülethet a döntés - mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI érdeklődésére.
febr. 23
13:39
Itt a Volkswagen csattanós válasza a kétkedőknek (Portfolio)
Csattanós választ adott a Volkswagen az MQB rendszer hatékony működésében kétkedőknek péntek este ad hoc jelleggel közzétett beszámolójában. Ebből ugyanis kiderült, hogy a német autógyártó részben a...
febr. 23
14:15
10 megdöbbentő ábra a nyugdíjunkról (Portfolio)
Minden korábbinál súlyosabb üzleti érdeke a biztosítóknak, hogy a nyugdíjrendszer jövőjével kapcsolatban "riogassák" az embereket Magyarországon. Január 1-je óta ugyanis 20%-os adókedvezmény jár a...
febr. 23
14:33
Így fest a NAV-vezető feleségének kínai kapcsolata (Adózóna)
Nem a közös cég a fő kapocs a kínai plázát üzemeltetők és a NAV elnökhelyettesének felesége között. Kovácsics Éva már bedolgozott a CECZ-nek, amikor megkereste őt egy régi ismerőse, hogy bevegye őt egy kínai-magyar kereskedőház alapításába - írja az origo.hu.
febr. 23
14:36
Február 25-ig kell bevallani a vállalkozói szja-t (ProfitLine)
Az egyéni vállalkozóknak és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek február 25-ig kell bevallaniuk és befizetniük személyi jövedelemadójukat a 1353-as számú nyomtatvány kitöltésével.
febr. 23
15:09
Így rázná fel a Windows 8.1-et a Microsoft (Privátbankár)
Hetven százalékkal olcsóbb a legújabb operációs rendszer azoknak, akiknek olcsó pc-je vagy tabletje van.
febr. 23
15:27
Feneketlen kút? Görögországnak újabb pénzügyi segítség kell (Privátbankár)
Hiába minden eddigi támogatás, a görög költségvetést nem sikerül egyensúlyba hozni. Mi lehetett az írek és a spanyolok titka?
febr. 23
15:42
A régió országai közül Szerbiában a legalacsonyabb a minimálbér (ProfitLine)
A volt jugoszláv tagországok közül Szerbiában a legalacsonyabb a minimálbér, mindössze 20 ezer dinár (53 800 forint) - írta hétvégi számában a Magyar Szó című napilap.
febr. 23
16:03
Ezt tervezi az orosz olajipari cég a horváttal (Privátbankár)
Egy titkosnak minősített tanulmány szerint a Rosznyeft és az INA összeborulásával Délkelet-Európa erős vállalata jönne létre. A Mol is érintett az ügyben.
febr. 23
16:15
Fazekas: az új földtörvény május elsején mindenképpen hatályba lép (ProfitLine)
Az új földtörvény május elsején akkor is hatályba lép, ha arra az unió bizottsága nem üti rá a pecsétet, akkor is hatályba lép, ha az esetleg egyeseknek nem tetszik - jelentette ki Fazekas Sándor vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
febr. 23
16:21
Lesz-e újabb deficiteljárás Magyarország ellen? (Privátbankár)
Kedden kiderül. Az Európai Bizottság akkor teszi közzé előrejelzéseit. Számítások szerint 2013-ban és 2014-ben is rendben lehet a hiány, a gond 2015-ben kezdődhet.
febr. 23
16:21
Nem köt fegyverszünetet az Apple és a Samsung (Portfolio)
Nem jutott dűlőre a Samsung és az Apple a szabadalmi csatározások kapcsán a márciusi tárgyalások előtt, pedig hosszadalmas megbeszéléseket folytattak a dél-koreai mobilpiaci óriás vezetői Tim Cookkal...
febr. 23
16:21
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 8. héten (Pénzcentrum)
Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 800 millió forintért izgulhatnak a játékosok....
febr. 23
16:39
Áfaügy: rossz a magyar szabályozás - a Kúria is megerősítette (Adózóna)
A nemzeti szabályozás túllép az adócsalás megelőzésére irányuló cél eléréséhez szükséges mértéken, ha az adózót a kiléptetési határidők túllépése miatt fosztja meg az adómentességtől - erősítette meg az Európai Bíróság döntését a Kúria ítélete.
febr. 23
17:15
Hadat üzen az Androidnak a Microsoft (Portfolio)
Árcsökkentéssel veszi fel a harcot a táblagépek és az alsó kategóriás hordozható számítógépek piacán a Microsoft. A Windows 8.1 operációs rendszer árát 70%-kal csökkenti az olcsó készülékeket gyártók...
febr. 23
17:21
A Microsoft töredékáron adja a Windows 8.1-et az olcsó tabletekre (ProfitLine)
Hetven százalékkal olcsóbban fogja kínálni a Microsoft a legújabb operációs rendszerét, a Windows 8.1-et az olcsó pc-k és tabletek gyártóinak - jelentette a Bloomberg hírügynökség honlapján.
febr. 23
17:42
Ezektől inog a nyugdíjrendszer (Adózóna)
Minden korábbinál súlyosabb üzleti érdeke a biztosítóknak, hogy a nyugdíjrendszer jövőjével kapcsolatban "riogassák" az embereket Magyarországon. Január 1-je óta ugyanis 20 százalékos adókedvezmény jár a nyugdíjcélú életbiztosításokhoz, ami kihagyhatatlan értékesítési érv a magyar biztosítóknak és az ügynököknek. Kétségtelen ugyanakkor, hogy nem lehet elég komolyan venni a nyugdíjhelyzet romlását,…
febr. 23
18:09
Ez lehet az Apple következő nagy dobása? (Portfolio)
Sokan azt várják, hogy egy okosóra, vagy egy okostelevízió, vagy valamiféle "kütyü" lehet az Apple következő nagy dobása. De van egy olyan terület, amit szépen, csendben fejlesztget az amerikai...
febr. 23
18:27
Mol-INA-ügy - Vecernji list: az INA szerepel a Rosznyeft üzleti tervei között (ProfitLine)
Bizonyíték van arra, hogy egy orosz olajipari cég konkrét elképzelésekkel rendelkezik az INA-val és a regionális terjeszkedéssel kapcsolatban, amiben szerepel a szlovén Petrol esetleges megvásárlása is – írja vasárnapi számában a Vecernji list.
febr. 23
18:27
Újabb pofon a feltörekvő alapoknak (Portfolio)
Folytatódik az utóbbi hetek-hónapok tőkekivonása a feltörekvő részvény és kötvényalapokból - derül ki az EPFR legfrissebb statisztikáiból. Ezek szerint ugyanis a február 19-én zárult héten 1,3...
febr. 23
18:45
Fazekas: az új földtörvény május elsején mindenképpen hatályba lép (Infostart)
Az új földtörvény május elsején akkor is hatályba lép, ha arra az unió bizottsága nem üti rá a pecsétet, akkor is hatályba lép, ha az esetleg egyeseknek nem tetszik - jelentette ki Fazekas Sándor vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
febr. 23
18:45
Újabb multi érkezhet Magyarországra: áresést hozhat - heti összefoglaló (Pénzcentrum)
Hírösszefoglalónkban azt is megmutatjuk, hogy mikre kell figyelni a készpénzfelvételnél, milyen veszélyektől tarthatunk....
febr. 23
19:03
Kedden nem veszi elő Magyarországot Brüsszel (Portfolio)
A BruxInfónak nyilatkozó források szerint nem valószínű, hogy az Európai Bizottság kedden megjelenő téli gazdasági előrejelzéseinek folyományaként újra "elővenné" a költségvetési folyamatok alakulása...
febr. 23
19:39
Ekkora lehet az ukrán mentőcsomag (Portfolio)
A csütörtöki, több tucat halálos áldozattal járó összecsapások után úgy tûnik, pénteken csillapodtak a feszültségek Ukrajnában. Délben az ukrán elnök bejelentette a megállapodást, mely...
febr. 23
19:41
Lázár megint odaszúrt a közműcégeknek (Portfolio)
A kormány szerdai ülésén tárgyalja, miként lehet valóban non-profittá tenni a közműszolgáltatásokat, hogyan kaphatnak újabb segítséget a fogyasztók - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget...
febr. 23
19:48
Újabb rezsicsökkentést akar a kormány (Adózóna)
A kormány szerdai ülésén tárgyalja, miként lehet valóban non-profittá tenni a közműszolgáltatásokat, hogyan kaphatnak újabb segítséget a fogyasztók – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár vasárnap Székkutason.
febr. 23
20:06
Kissé javult a mikrovállalkozások helyzete (ProfitLine)
A mikro-, családi és kisvállalkozások helyzetében egyes ágazatokban már némi javulás látszik a válság után, de a többségük még mindig a belső piaci kereslet hiányával küszködik - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke az MTI-nek.
febr. 23
21:45
A fukusimai katasztrófa óta töretlen a napenergia népszerűsége (Portfolio)
A fukusimai katasztrófát követően a japán kormány óriási összegeket fektet új, alternatív energiák támogatásába. Az ország napenergiapiaca elemzők szerint idén és jövőre is az egyik legdinamikusabban...
febr. 23
22:39
A Hatoslottó nyerőszámai a 8. héten (Pénzcentrum)
Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 800 millió forintért izgulhatnak a játékosok....

2014. február 24. hétfő

febr. 24
2:33
Lesz nyugdíjad, ha félreteszel rá! (x) (Pénzcentrum)
Jó, ha minél előbb átgondoljuk, miből fogjuk az aktív korunkban elért életszínvonalunkat fenntartani nyugdíjasként is....
febr. 24
4:21
Az unió akár 20 milliárd eurónál is több támogatást nyújthat Ukrajnának (ProfitLine)
Az EU akár 20 milliárd eurónál is nagyobb összegű támogatást adhat Ukrajnának, ha az ország teljesít bizonyos feltételeket - közölte egy név nélkül nyilatkozó EU-forrás.
febr. 24
5:15
Földtörvény: üzenet a spekulánsoknak és az uniónak (Adózóna)
Az új földtörvény május elsején akkor is hatályba lép, ha arra az unió bizottsága nem üti rá a pecsétet, akkor is hatályba lép, ha az esetleg egyeseknek nem tetszik - jelentette ki Fazekas Sándor vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
febr. 24
5:51
Szex, online pornó: sok magyar egyetemista fizeti ebből a tandíját (Pénzcentrum)
Havi több százezer forintot is megkereshetnek a fiatalok erotikus munkával. Akár szexmentesen is....
febr. 24
6:00
Kijev jószomszédi kapcsolatokat akar Moszkvával (ProfitLine)
Ukrajna kész tárgyalni az orosz vezetéssel a kapcsolatok javításáról, de az ország visszatérése az európai integrációhoz az egyik elsőrendű célja - mondta Olekszandr Turcsinov, az ország ideiglenes államfője vasárnap este az ukrán televízióban.
febr. 24
6:03
A lakásépítések tavalyi teljesítményét közli a KSH (Infostart)
A lakásépítések 2013. évi teljesítményét teszi közzé hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
febr. 24
6:27
Mit jósol a magyar gazdaságról az EU? (Portfolio)
A héten bár sok piacmozgató eseménnyel találkozhatunk a nemzetközi színtéren, minket mégis az Európai Bizottság előrejelzései érdekelnek a leginkább, azok ugyanis közvetlenül hazánkról is véleményt...
febr. 24
6:45
Újra terjed a holland kór (Portfolio)
Első ránézésre egy országban felfedezett nyersanyagkincs áldás. Azonban nincs ez mindig így, hiszen több olyan példát is ismerünk, amikor a holland kórként elhíresült közgazdasági jelenség felütötte...
febr. 24
7:03
Itt a bizonyíték: a csinos fiatal lányok jobb fizetést kapnak (Privátbankár)
Statisztikák bizonyítják, hogy a fiatal hölgyeket előnyben részesítik a munkaerő-piacon, egyes országokban még több bért is kapnak, mint a fiatal férfiak, másutt csak a hátrányuk csökken. Az utóbbi kategóriába tartozik Magyarország is.

Keresés