2014. február 24. hétfő

febr. 24
13:11
Dübörög a zöldkávé (ProfitLine)
A jövő évi rossz terméskilátásoknak és a brazíliai aszálynak köszönhetően idén eddig több, mint 50%-kal emelkedett az arabica kávék ára. Ugyanakkor egyre nő az érdeklődés a zöld kávé fogyasztás iránt is, amit azonban a befektetők egyelőre csak közvetve tudnak kihasználni.
febr. 24
13:21
Sorra jöhetnek a windowsos okostelefonok (Portfolio)
Miközben a Nokia ma bemutatta első androidos okostelefonjait a barcelonai mobil kiállításon, a Microsoft bejelentette, hogy több mobilgyártó felé nyit a Windows Phone operációs rendszerrel....
febr. 24
13:24
Paksi erőmű - Németh Lászlóné: 13 százalékkal olcsóbb áram (Infostart)
A számítások szerint 13 százalékkal csökkenthető lesz a villamos energia ára, ha megvalósul a kapacitásbővítés, azaz megépül a tervezett két atomerőművi blokk Pakson. Ez a gazdaságélénkítést, a befektetők vonzását segíti - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter paksi sajtótájékoztatóján hétfőn.
febr. 24
13:39
Stadionban jók vagyunk: lenne egy munka Algériában (Privátbankár)
Szijjártó Péter Algírban tárgyalt a magyar vállalatok lehetőségeiről. Szarvasmarhát, öntözési megoldásokat viszünk, de van egy leharcolt stadionjuk is.
febr. 24
13:39
Eláraszthatják a világot a windowsos okostelefonok (Portfolio)
Miközben a Nokia ma bemutatta első androidos okostelefonjait a barcelonai mobil kiállításon, a Microsoft bejelentette, hogy több mobilgyártó felé nyit a Windows Phone operációs rendszerrel....
febr. 24
13:39
Sokba kerül, ha elmulasztod ezt a határidőt (Pénzcentrum)
Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekre legkésőbb március 1-jén éjfélig be kell érkeznie az esedékes díjrészletnek a biztosító társaságokhoz. A segédmotor-kerékpárokkal nem számolva az összes kgfb-szerződésből 2,65 millió tartozik ebbe a körbe....
febr. 24
13:41
Újabb három forinttal drágulnak az üzemanyagok (Portfolio)
Szerdától bruttó három forinttal emeli a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 393,6, a...
febr. 24
13:42
Elemzők: mélyponton a lakásépítés, középtávon lehet fellendülés (ProfitLine)
Az építőipar teljesítménye a nagy állami beruházások miatt összességében javul, de a lakásépítés még mindig mélyponton van az MTI által hétfőn megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélik, a lakáspiacon csak középtávon lehet fellendülésre számítani.
febr. 24
13:57
Hosszabb lesz a Százlábú híd - van fellendülés csak nem érezzük (Privátbankár)
Megtorpant a GKI-Erste konjunktúra emelkedése - van fellendülés a kkv-szektorban, de csak szerény mértékben - nagyot ugrott a benzin ára - már csak pár napja maradt az autósoknak - felújítják a Százlábú hidat - Nézze meg itt >>
febr. 24
13:57
Bekeményítettek az oroszok - Mi lesz ebből? (Portfolio)
A múlt héten eldőlt: átvette a hatalmat az ellenzék, ügyvezető kormány alakult Ukrajnában. Ezek után az a legfontosabb kérdés, hogy az ukrán állam hogyan teljesíti fizetési kötelezettségeit. Az...
febr. 24
13:59
Nyereséges a bankszektor - mennyi illetéket hárítottak át az ügyfelekre? (Privátbankár)
Két veszteséges év után – zsugorodó állományok mellett – ismét nyereséges a hazai bankrendszer. Az adatok szerint a késedelmes hitelek arányán belül tovább tart a tartozások korosodása, míg a nettó jutalékbevételek bővülése egyértelműen bizonyítja, hogy a pénzintézetek messze nem hárították át teljes mértékben a fogyasztókra a tranzakciós illetéket.
febr. 24
14:15
Mitől épül több ingatlan? (Privátbankár)
Pusztán állami támogatástól biztosan nem. Elemzők olcsóbb finanszírozási lehetőségeket sürgetnek. Sok múlik a háztartások jövedelmén is.
febr. 24
14:15
Ukrán válság - Londoni elemzők: nagy kockázatú, de nem elkerülhetetlen az államcsőd (ProfitLine)
Továbbra is nagy a kockázata az ukrán államcsődnek, amely azonban nem elkerülhetetlen, ha sikerül időben megállapodni egy új külső pénzügyi csomagról a nagy valószínűséggel kieső 15 milliárd dolláros orosz kötvényvásárlási program helyett - vélekedtek hétfői helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
febr. 24
14:17
Elárasztanak minket okosórákkal: itt a legújabb (Privátbankár)
Az LG dél-koreai konszern bejelentette: a Samsung és a kínai Huawei után még idén saját fejlesztésű okosórát dob piacra.
febr. 24
14:18
PwC: egyre változatosabb gazdasági bűncselekményeket követnek el Magyarországon (Infostart)
Egyre változatosabb gazdasági bűncselekményeket követnek el Magyarországon a PricewaterhouseCoopers (PwC) legújabb felmérése szerint, az előző, 2011-es felmérés óta a beszerzési csalás és a kiberbűnözés önálló kategóriává vált, miközben egyre nagyobb károkat okoznak a gazdasági bűncselekmények.
febr. 24
14:19
Kommunikáció és marketing Google-módra (Privátbankár)
A közép-kelet-európai régióban elsőként Budapesten létesített reklámszakemberek, vállalkozások, startupok és diákok képzésére oktatóközpontot a Google
febr. 24
14:33
Áprilisban külön választásokat tartanak az agráriumban (Portfolio)
Minden településen meg kell alakítani az új földbizottságokat...
febr. 24
14:35
Aranyláz - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Már az év első hónapjaiba jelentős mozgások jellemezték az arany piacát, amelyek mostanra izgalmas kereskedési lehetőségben csúcsosodhatnak ki. Hol lehetnek a beszállási pontok? Vétel vagy eladás? Az...
febr. 24
14:42
Pénztárgép-használatra kötelezettek adatszolgáltatása (Adózóna)
A NAV tájékoztatót adott ki a pénztárgéphasználatra kötelezett bizonylat-kibocsátási kötelezettségét kizárólag számlával teljesítő adózók adatszolgáltatási kötelezettségéről.
febr. 24
14:48
Egyre változatosabb gazdasági bűncselekményeket követnek el Magyarországon (ProfitLine)
Egyre változatosabb gazdasági bűncselekményeket követnek el Magyarországon a PricewaterhouseCoopers (PwC) legújabb felmérése szerint, az előző, 2011-es felmérés óta a beszerzési csalás és a kiberbűnözés önálló kategóriává vált, miközben egyre nagyobb károkat okoznak a gazdasági bűncselekmények.
febr. 24
14:51
Ismét gyomrost kaptak az energiacégek - Megszűnhet az alapdíj (Portfolio)
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákban szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti...
febr. 24
14:51
Újabb pofon a magyar lakápiacon: mi lehet a megoldás? (Pénzcentrum)
2013-ban újabb 31 százalékkal esett vissza az újonnan épített lakások száma a KSH statisztikái alapján. Amíg 2011-ről 2012-re némi lassulás látszott a visszaesésben - csak 16,5 százalékkal kevesebb lakás épült - a zuhanás mértéke ismét erősödött 2013-ra. Az építési engedélyek száma - amely a jövőbeli építések számának jó előrejelző mutatója - szintén 30 százalék körüli visszaesést mutat. Az okok…
febr. 24
15:09
Ezentúl ingyen cseveghet Varga Mihály Lázárral (Privátbankár)
... vagy bármelyik kormányzati szervvel. A kormányzati szervek mobilszolgáltatására feladott közös megrendelés ugyanis azt a lehetőséget teremti meg, hogy az érintett szervezetek közös hívócsoportba kerüljenek, így egymással ingyenesen telefonáljanak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
febr. 24
15:09
Ismét gyomrost kaptak az energiacégek - Megszűnhet az alapdíj (2.) (Portfolio)
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákban szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti...
febr. 24
15:11
Amerika adhat újabb lendületet az erősödésnek (Portfolio)
Több kedvezőtlen hír hatására a nyugat-európai indexek is eséssel kezdték a hetet. A folytatásban viszont erősödés tapasztalható részben annak köszönhetően, hogy javult az üzleti hangulat...
febr. 24
15:21
A bérköltségektől is függ, hogy marad-e a Dacia (HR Portál)
Az infrastruktúra fejlesztése mellett a bérköltségektől is függ, hogy marad-e Romániában a francia Renault gépkocsigyár, amely a Dacia gépkocsit gyártja itt - derült ki hétfőn Nicolas Maure, a Renault Románia vezérigazgatójának nyilatkozatából.
febr. 24
15:21
100 millió euróra emelik a szőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatását (ProfitLine)
Az eddigi 70 millió euróról 100 millió euróra (mintegy 30 milliárd forintra) emelkedik a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és -átállítási támogatására rendelkezésre álló támogatás összege - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel hétfőn.
febr. 24
15:23
Simon-ügy: kinyitották a hozzátartozók vagyonnyilatkozatát (HR Portál)
A héten tanulmányozhatják az Országgyűlés mentelmi bizottságának tagjai Simon Gábor volt országgyűlési képviselő hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát - közölte a bizottság KDNP-s elnöke hétfőn a testület zárt ülése után újságírókkal.
febr. 24
15:27
Majdnem minden harmadik magyar céget érintett gazdasági bűncselekmény (Privátbankár)
Gyakori a csalás, a vesztegetés, a kiberbűnözés. A cégek sokat tehetnének a megelőzésért, de vagy sok az adat, amit fel kell dolgozni, vagy kevés a szakember.
febr. 24
15:27
Rogán "3+1" gyomrost adna az energiacégeknek - Megszűnhet az alapdíj (Portfolio)
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákban szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti...
febr. 24
15:29
Nem ma gurult ki az autószalonból? Most érdemes szervizt keresni (Privátbankár)
Miután az új autók értékesítése visszaesett, a márkaszervizek kedvezményes árú programokkal vonzzák magukhoz az idősebb autók tulajdonosait - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.
febr. 24
15:29
Stabil a forint, újra vették a külföldiek a kötvényeket (Portfolio)
Bár a vártnál jobb lett a német Ifo gazdasági hangulatindex ma közzétett értéke, ez sem segített tartósan a külpiaci hangulat javításában, így a forint a reggeli stabil kezdés után délutánig sem...
febr. 24
15:31
Jön az alkalmazáson belüli fizetés (Portfolio)
A MasterCard a mai napon a Mobile World Congress rendezvényen jelentette be, hogy globális digitális platformja, a MasterPass alkalmazáson belüli vásárlási funkcióval bővül. A kártyatársaság ezáltal...
febr. 24
15:45
EY: óvatos hitelexpanzió jön az eurózónában (Privátbankár)
Az idén 1,6 százalékkal nőhet a bankok üzleti hitelkihelyezése az eurózónában, de a lakssági hitelbővülés is meghaladja majd az 1 százalékot. Javul a hitelek portfólió-minősége is az EY legfrissebb gyorsjelentése szerint.
febr. 24
15:45
Rogán "3+1" gyomrost adna az energiacégeknek (Portfolio)
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákban szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti...
febr. 24
15:45
Bírság helyett börtön: ezrek ülik le adósságukat Magyarországon (Pénzcentrum)
A fogva tartás nyolcezer forintos napi költségét is az adófizetőknek kell állni....
febr. 24
15:47
Egekben az áfa, virágzik a feketézés: hogy mászik ki ebből az élelmiszeripar? (Privátbankár)
A magyar élelmiszeripar a rendszerváltás óta szenved: nem tudtunk reagálni a változó világra, maradt az elavult stratégia, folyamatosan romlik a versenyképesség, és a GDP-hez is egyre kevesebbet tesz hozzá az iparág. Ha ebből ki akarunk törni, a külpiacokra kell koncentrálni. Elemzés.
febr. 24
15:54
Orbán: Ki kell állni a közmunkások méltósága mellett (HR Portál)
A közmunka kapu, amelyen keresztül be lehet lépni a segély világából a munka világába, ezért azt meg kell becsülni - mondta Orbán Viktor hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.
febr. 24
15:54
Az idősebb autók javítására dolgoztak ki programokat a márkaszervizek (ProfitLine)
Miután az új autók értékesítése visszaesett, a márkaszervizek kedvezményes árú programokkal vonzzák magukhoz az idősebb autók tulajdonosait - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete hétfőn az MTI-vel.
febr. 24
15:56
Egymást követik a felmondások az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségben (HR Portál)
A takarékszövetkezeti szektor és a tagság érdekeivel ellentétesnek tartják az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) korábbi hónapokban folytatott negatív sajtókommunikációját azok a vezető állású tisztségviselők, akik az elmúlt napokban mondtak le - olvasható az integráció blogján hétfőn közzétett közleményben.
febr. 24
15:56
Erősödéssel nyitott New York (ProfitLine)
Hétfőn a tőzsdenyitáskor erősödtek a fontosabb New York-i indexek.
febr. 24
15:58
Megváltozott munkaképességűek jutnak esélyhez Vas megyében (HR Portál)
Országosan több mint másfél ezer megváltozott munkaképességű dolgozóját képzi a FŐKEFE Nonprofit Kft., hogy elősegítse munkaerő-piaci esélyük növekedését. Ez Vas megyében összesen kétszáz főt érint, kétharmad részben a megyeszékhelyen. Az erről tartott szombathelyi sajtótájékoztatón Puskás Tivadar polgármester üdvözölte, hogy a képzés 128 szombathelyi embert is elér - olvasható a portálunkhoz…
febr. 24
16:03
Kritikus időszak elé néznek a nyugdíjkasszák (Portfolio)
A cafetériarendszer legfőbb bázisát az állami kedvezmények adják, ebből a szempontból a 2014-es év nem hoz sok újdonságot. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tagok elsősorban az azonnali...
febr. 24
16:05
Megunta az Apple-t, rászállt az eBayre a milliárdos befektető (Portfolio)
Miután az Apple menedzsmentjével folytatott harcot feladta a híresen aktív befektető, Carl Icahn, most teljes erejével az eBayre fókuszál. A befektetési guru most egy nyílt levelet intézett az eBay...
febr. 24
16:21
Rogán felszámolná a családok lehúzását - itt az újabb rezsicsökkentés? (Privátbankár)
A közműszámlákon szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének vizsgálatát javasolja a Fidesz a kormánynak - közölte Rogán Antal. A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakcióvezetője szerint ideje megszüntetni a magyar családok lehúzását.
febr. 24
16:21
Új csúcson az S&P; 500 (Portfolio)
Több kedvezőtlen hír hatására a nyugat-európai indexek is eséssel kezdték a hetet. A folytatásban viszont erősödés tapasztalható részben annak köszönhetően, hogy javult az üzleti hangulat...
febr. 24
16:23
Kellemetlen meglepetés az autósoknak: drágul a tankolás (Privátbankár)
A piaci folyamatot alapján arra lehetett számítani, hogy a dízel nem drágul a héten. Kiderült: nem így lesz.
febr. 24
16:23
Így emelik a háziorvosok fizetését (Portfolio)
Emelkedik a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a védőnők és az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozása és bére; a költségvetésben szereplő összesen tízmilliárd forint többletforrást...
febr. 24
16:27
Erre figyeljünk, mielőtt toborozni kezdünk (HR Portál)
Egyes álláshirdetések átfogalmazva, kikozmetikázva újra és újra megjelennek az állásportálokon. Mi ennek az oka, vajon miért nem találnak megfelelő jelöltet a cégek? Ennek járt utána cikkünk írója.
febr. 24
16:27
Rezsicsökkentés - Rogán: ideje megszüntetni a magyar családok lehúzását (ProfitLine)
A közműszámlákon szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének vizsgálatát javasolja a Fidesz a kormánynak - közölte Rogán Antal hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakcióvezetője szerint ideje megszüntetni a magyar családok "lehúzását".

Keresés