2014. június 21. szombat

jún. 21
0:06
Fittyet hányunk a kiberbűnözésre (ProfitLine)
Alulértékeli a kiberbűnözés veszélyeit a magyar vállalatok többsége. A hazai cégek közel kétharmada nem tartja vállalatára nézve kockázatosnak a kiberbűnözést. A magyarországi válaszadók a hackerek és az internetes haktivisták támadásait is kevésbé tartják veszélyesnek a nyugat-európai országokhoz képest – derül ki az EY legfrissebb, 13. alkalommal elkészített Globális Visszaélési Felméréséből.
jún. 21
3:54
Lengyel lehallgatási ügy – Kétheti mélypontjára gyengült a zloty (GazdaságPortál)
Kétheti mélypontjára gyengült a lengyel zloty pénteken, az euró a délutáni órákban  4,17 zlotyhoz közeledett, szemben a június 6-i 4,09-es árfolyammal. Az elemzők szerint a piac így reagál az úgynevezett Vistula-gate-re, a múlt hét végén kitört lehallgatási botrányra. A befektetőket Donald Tusk miniszterelnöknek az a kijelentése bizonyította el, miszerint nem lehet kizárni az előrehozott…
jún. 21
4:06
Meggyanúsított rendőrtisztek – Előzetes letartóztatásban az egyik gyanúsított (GazdaságPortál)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Törvényszék a Vizoviczki-ügy egyik gyanúsítottját pénteken – erősítette meg az MTI információját Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Nagy Andrea közölte, a korrupciós ügyben adatok merültek fel, hogy az ügy egyik gyanúsítottja, I. András – aki V. László egyik bizalmi embere volt – az ügy egy másik gyanúsítottjának, valamint ...
jún. 21
4:12
OAH: a 2-es paksi blokk üzemidő-hosszabbítását nem gátolják a sérült fűtőelemek (GazdaságPortál)
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója szerint nem gátolja a paksi atomerőmű 2-es blokkjának üzemidő-hosszabbítását az, hogy a 2003-ban megsérült fűtőelemeket még nem szállították el. Fichtinger Gyula hangsúlyozta: a tokozott kazetták tárolása biztonsági szempontból megoldott, az oroszországi kiszállítás műszaki feltételei, engedélyei adottak, és van alternatív megoldás is. A…
jún. 21
4:24
Eltűnt belső e-mailekről faggatták a kongresszusban az amerikai adóhivatal vezetőjét (GazdaságPortál)
A konzervatív csoportokkal szemben indított vizsgálatra vonatkozó, eltűnt belső elektronikus levelezésről faggatták pénteki képviselőházi meghallgatásán republikánus honatyák John Koskinent, az amerikai adóhivatal (IRS) vezetőjét. Az elhúzódó botrány tavaly májusban robbant ki, amikor Lois Lerner, az IRS adómentességi osztályának vezetője elismerte, hogy az adóhivatalnál célzott és fokozott…
jún. 21
4:30
Jó ez így? Itthon kártyával, külföldön készpénzzel fizetünk nyaraláskor (ProfitLine)
Külföldi nyaraláskor a magyarok inkább készpénzzel fizetnek, míg belföldi utazáskor népszerűbb a bankkártyás fizetés honfitársaink körében – derül ki a CIB Bank bankkártyával rendelkezők megkérdezésével készült kutatásából1. A felmérés szerint a legtöbb itthon nyaraló a Balatonra készül, míg a leggyakoribb külföldi célpont Horvátország.
jún. 21
4:42
Az EME Zrt. szerint továbbra is lehet náluk mobillal parkolást fizetni, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. viszont nem így látja (GazdaságPortál)
Az Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató (EME) Zrt. álláspontja szerint a társaság mobilparkolási és e-matrica értékesítési szolgáltatásait nem érinti az új nemzeti mobilfizetési rendszer júliusi bevezetése. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. azt közölte, hogy a vonatkozó törvény szerint július 1-jétől csak a zrt.-n és annak szerződött partnerein keresztül lehet mobilparkolni, az EME pedig nem…
jún. 21
4:48
Paksi Atomerőmű: a zavartalan működés hosszú távon is biztosított (GazdaságPortál)
A paksi atomerőmű biztonságos és zavartalan működését nem befolyásolja az ukrán belpolitikai helyzet, az atomerőműben a törvényi előírásoknak megfelelően két évre elegendő üzemanyag áll rendelkezésre – közölte Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-vel pénteken. Hangsúlyozta, hogy a tokozott üzemanyag-kazetták tárolása a hatóság által engedélyezett, biztonságos…
jún. 21
5:42
Figyeljen a részletekre! Új szabályok védik az interneten vásárlókat (Adózóna)
Június 13-ától minden internetes áruház köteles alkalmazni a vásárlók jogait védő, kormányrendeletben előírt új szabályokat. Mutatjuk, mire kell odafigyelnüik a fogyasztóknak, ha megbízható helyről kívánnak vásárolni.
jún. 21
6:09
BÉT-taggá vált a Merrill Lynch (ProfitLine)
Tőzsdetagságot és a hitelpapír szekcióban kereskedési jogot kapott június 20-tól a Merrill Lynch International, Európa egyik legjelentősebb befektetési szolgáltatója a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
jún. 21
6:12
Skót népszavazás – Jelentős előnyben a függetlenséget ellenzők (GazdaságPortál)
Jelentős támogatottsági előnyben vannak a skót függetlenség ellenzői. A Financial Times című londoni üzleti napilap, amely rendszeresen közöl modellszámításokat a mindenkori legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények súlyozott átlaga alapján, pénteken ismertetett új összegzésében közölte, hogy számítási módszere alapján tíz százalékponttal vezetnek a brit unió fenntartását pártolók az…
jún. 21
6:45
Nézegessen képeket valóban halálos modellekről! (Portfolio)
Pénteken bemutattuk a General Motors hónapok óta tartó visszahívási botrányát, aminek a kirobbanásához több mint 300 halálos áldozat (a fogyasztóvédelem szerint) és a média fokozott figyelme kellett....
jún. 21
7:15
Középiskolai felvételi: Időben érdemes iskolát választani (ProfitLine)
Egész nyáron zajlik a beiratkozás, de nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a döntést. Számos keresett, államilag finanszírozott képzésen megszerezhető szakmára elfogyhatnak a férőhelyek.
jún. 21
7:21
Régi-új módszerrel nyúlhatják le a pénzed a kártyádról a nyaraláson (Pénzcentrum)
Ha vírusos gépnél fizetsz, meg is van a baj....
jún. 21
7:24
Több mint 13 tonna műanyag kupakot gyűjtöttek a gyerekek (GazdaságPortál)
Több mint 19 ezer gyermek mintegy 13 tonna műanyag kupakot gyűjtött, az ötödik alkalommal megrendezett kupakgyűjtő akcióban – közölte az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) pénteken az MTI-vel. Az OHÜ által támogatott kupakversenyt az idén május 9-e és június 6-a között rendezte meg a Holofon Zrt., 57 óvoda, illetve 40 általános és középiskola vett részt benne. ...
jún. 21
7:48
Téves összeget ütött be a pénztárgépbe? Így kell helyesbíteni (Adózóna)
Téves összeget ütött be az eladó a pénztárgépbe, a vevő magával vitte a nyugtát, hogyan módosítható a pénztárgép napi bevételének összege? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia, adó- és számviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.
jún. 21
8:12
Tőzsde: alacsony forgalomban lefelé csorogtak az árfolyamok (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,53 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 18 953,38 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy alacsony forgalom mellett lefelé csorogtak az árfolyamok. Ez alól…
jún. 21
8:15
Még mindig nincs vége - Tovább drágulhatnak az üzemanyagok (Portfolio)
A nyersolaj piacán továbbra is az esetleges termeléskiesés miatti félelmek mozgatják az árfolyamot, a fekete arany drágulása pedig a hazai kutasokat is rosszul érinti. A dolláros jegyzésárak...
jún. 21
8:21
A Siemens és a Mitsubishi javított az Alstomnak tett ajánlatán, az igazgatótanács hétfőig dönt (ProfitLine)
Az Alstom francia nagyvállalat pénteken bejelentette, hogy az igazgatótanácsa hétfőig összeül, hogy kialakítsa álláspontját az amerikai Genereal Electric (GE), illetve a német Siemens és a japán Mitsubishi Heavy Industries (MHI) közös ajánlatáról.
jún. 21
8:48
Londoni elemzők: növekszik a deflációs kockázat az euróövezetben (GazdaságPortál)
A legutóbbi munkapiaci költségadatok az euróövezeti deflációs veszély növekedésére utalnak – vélekedtek pénteki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők. Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai kimutatták, hogy az átlagos euróövezeti órabérköltségek az idei első negyedévben mindössze 0,9 százalékkal nőttek éves összevetésben; ez 1999 óta a…
jún. 21
8:51
Így spórolhat havi 20 ezret (Privátbankár)
Háztartási energia, dohány, öltözködés, szeszes ital, szórakozás - ezek a területek, ahol egy most közzétett felmérés részt vevői szerint spórolni lehetne. A megkérdezettek több mint fele mégsem teszi. 56 százalék mondta azt, hogy egyik kiadás sem felesleges. Sőt, úgy érzik, komoly megszorításokkal élnek. Ki érti ezt?
jún. 21
8:54
40 milliárdot kaszálhatnak idén a fürdők (ProfitLine)
A magyar fürdők árbevétele az idei nyári szezonban az év első öt hónapjának kedvező eredményei alapján a tavalyinál négy százalékkal több, 40 milliárd forint lehet - közölte a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az MTI érdeklődésére.
jún. 21
9:09
A nyugat-dunántúli fürdők a legnépszerűbbek (Privátbankár)
Kelet-Magyarországon a nyári szezonban jön össze az éves árbevétel csaknem 70 százaléka. Budapesten és környékén is a nyár számít főszezonnak a fürdőzésben.
jún. 21
9:09
Napokon belül megkezdődik az Apple okosórájának gyártása (Portfolio)
Napokon belül megkezdődik az Apple még be sem mutatott okosórájának a tömeggyártása - tudta meg a Reuters. Az amerikai technológiai behemót be akarja bizonyítani, hogy még mindig ő a legfőbb...
jún. 21
9:27
A magyarok 50%-a azt mondja: nem tudok megtakarítani (ProfitLine)
A magyar lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy nincsenek felesleges kiadásai, így nincs lehetősége az előgondoskodásra - derül ki egy friss felmérésből.
jún. 21
10:00
Allergiások - hétvégére enyhülés jön (ProfitLine)
Az Országos Környezetegészségügyi Intézet előrejelzése szerint a hidegfront hatására csak átmenetileg, de csökken a levegőben lévő virágpor mennyisége - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel.
jún. 21
10:00
EU-tisztújítás – London még tárgyalni akar az EU-bizottsági elnökségről (GazdaságPortál)
London a legmagasabb szinten kívánja folytatni az egyeztetést arról, hogy ki kerüljön az Európai Bizottság elnöki tisztségébe, és nem tartja szükségesnek, hogy erről már a közeli napokban döntés szülessen – közölte pénteken a Downing Street. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője közölte, hogy David Cameron kormányfő hétfőn Londonban fogadja Herman Van Rompuyt, az uniós állam- és ...
jún. 21
10:02
Amerikából jött a legtöbb befektetés tavaly az EU-ba (ProfitLine)
Az Egyesült Államokból jött a legtöbb közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) az Európai Unióba (EU) 2013-ban, az előzetes adatok szerint összesen 313 milliárd euró - szerepelt az Eurostat statisztikai hivatal pénteki közleményében.
jún. 21
10:21
Az amerikai óriás lett a befutó, a német és a japán cég lemaradt (Privátbankár)
A General Electric ajánlatát fogadta el a francia állam, az amerikai óriásé lehet az Alstom energetikai ágazata.
jún. 21
10:33
Áprilisban nőtt a folyó fizetési mérleg többlete az eurózónában (ProfitLine)
Áprilisban nőtt a folyó fizetési mérleg többlete az eurózónában, a márciusi 19,6 milliárd euróról 21,5 milliárd euróra emelkedett - közölte az Európai Központi Bank (EKB) pénteken.
jún. 21
10:42
Üzemszünet lesz a HU-GO útdíjszedési rendszeren vasárnap hajnalban (GazdaságPortál)
Karbantartás miatt üzemszünet lesz a HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszeren június 22-én, vasárnap hajnali 1 és 5 óra közötti időszakban – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. pénteken az MTI-vel. A szolgáltató felhívja a figyelmet, hogy a fenti időszakban nincs lehetőség viszonylati jegyet váltani, ezért azt kérik, hogy az úthasználati jogosultságot elővételben vásárolják meg az…
jún. 21
11:15
Tönkretették az őszi árpát a pockok (Privátbankár)
Békésben és Csongrádban okozták a legnagyobb kárt a rágcsálok, akár harmadával is kevesebb lehet a termés.
jún. 21
11:15
Egyre több magyar már többnyire csak így bankol (Pénzcentrum)
Az okostelefonok széles körű elterjedésének köszönhetően egyre többen igénylik és használják a különféle internet- és mobilbanki szolgáltatásokat....
jún. 21
11:33
Kiszállna az állam a Telenorból (Portfolio)
Több tucat vállalat van állami tulajdonban Norvégiában, a konzervatív kormány most azt javasolja, hogy gyorsítsák fel a cégek privatizációját, írja a Handelsblatt. Többek között a Telenorban meglévő...
jún. 21
11:35
Kétszeres hangsebesség vonattal? (Portfolio)
A vasút már több mint kétszáz éve jelenti az egyik legelterjedtebb, legkényelmesebb és leggyorsabb közlekedési formát. Bár nagy távolságokon, kontinensek közötti útvonalakon nem rúghat labdába a...
jún. 21
11:39
Elindult az anyatehéntartás támogatások kifizetése (ProfitLine)
2,6 milliárd forint utalásával kezdődik meg mintegy 5000 gazdálkodónak a termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás kifizetése - értesült a ProfitLine.hu.
jún. 21
11:51
A szárazság miatt zárja be egyik gyárát a Coca-Cola (Portfolio)
Indiai farmerek okoznak most fejfájást a Coca-Colának. A világ vezető üdítőital-gyártója kénytelen volt bezárni egyik észak-indiai gyárát, miután a helyiek arra panaszkodtak, hogy túlságosan sok...
jún. 21
11:53
Súlyos dilemma elé állítják Orbán Viktort (Portfolio)
Ha David Cameron tartja magát az ígéretéhez, jövő pénteken az EU történetében először a tagállamok vezetői szavazással állítanak majd jelöltet az Európai Bizottság élére. Mivel nem alakult ki...
jún. 21
11:55
Putyin teljes harckészültséget rendelt el! (Portfolio)
Teljes harckészültségbe helyezte Oroszország központi katonai körzetének erőit szombaton Vlagyimir Putyin elnök, és nagyszabású, rendkívüli hadgyakorlatot rendelt el számukra. Barroso az ukrán...
jún. 21
12:09
Áramvonalasítja tevékenységét a Raiffeisen alapkezelője (Portfolio)
A Raiffeisen Capital Management bejelentése szerint komolyabb szervezeti átalakítást hajtanak végre Ausztriában, az új elnök-vezérigazgató szerint szükséges az alapkezelési tevékenység...
jún. 21
12:09
Javul a pollenhelyzet, de csak egy rövid időre (Pénzcentrum)
Az Országos Környezetegészségügyi Intézet előrejelzése szerint a hidegfront hatására csak átmenetileg, de csökken a levegőben lévő virágpor mennyisége....
jún. 21
12:11
Devizahitelek: két héten belül jöhet a Kúria indoklása (Portfolio)
Hamarosan minden érdeklődő megtudhatja, hogy a Kúria milyen indokok alapján hozta meg hétfői jogegységi döntését a devizaügyekben, a határozat indokolása két héten belül elkészülhet - mondta a Magyar...
jún. 21
12:12
Gumihulladékot újrahasznosító üzemet hoznak létre Bátonyterenyén (ProfitLine)
Gumihulladékot újrahasznosító üzemet hoz létre a KGF Hungary Kft. a Bátonyterenyei Ipari Parkban; augusztus elejére fejezik be a telepítési munkákat, majd a próbaüzem után év végén, jövő év elején kezdik meg a gyártást a Nógrád megyei városban, ahol 24 embernek adnak munkát - mondta a kft. ügyvezető igazgatója pénteken a beruházás nyitórendezvényén.
jún. 21
12:12
Ukrán válság – Harmadára fogyatkozott Szlovjanszk lakossága (GazdaságPortál)
Harmadára fogyatkozott a kelet-ukrajnai válságövezetben fekvő Szlovjanszk lakossága a válság kezdete óta – jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség szombaton, a helyi gázszolgáltató vállalat beszámolójára hivatkozva. Az idézett adatokból kiderül, hogy a korábbi 120 ezer helyett már csak 40 ezren laknak a városban. A vállalat illetékese elmondta azt is, hogy a város körzetében zajló harcok miatt ...
jún. 21
12:45
Ukrán válság - Harmadára fogyatkozott Szlovjanszk lakossága (ProfitLine)
Harmadára fogyatkozott a kelet-ukrajnai válságövezetben fekvő Szlovjanszk lakossága a válság kezdete óta - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség szombaton, a helyi gázszolgáltató vállalat beszámolójára hivatkozva.
jún. 21
12:45
Működik a magyar biztosásközvetítői rendszer (Portfolio)
A jogszabályi kötelezettségeken túlmutató piaci önszabályozásként jött létre, és működik a gyakorlatban az a rendszer, amely a biztosításközvetítők magas színvonalú szakmai tevékenységét hivatott...
jún. 21
13:00
Budapest új villamosai (Infostart)
Csaknem 50 új villamos érkezhet jövő tavaszra a fővárosba, őszre pedig akár forgalomba is állhatnak - mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezetője.
jún. 21
13:18
A Tolna megyei vállalkozások kétharmada tervez beruházást (ProfitLine)
A Tolna megyei Területi Operatív Program kérdőíves felmérésében részt vett vállalkozások kétharmada tervez beruházást és növelné a foglalkoztattak számát az elkövetkező három évben - derül ki a programot ismertető dokumentumból.
jún. 21
13:21
Havi 12 ezret költenek a fiatalok élelmiszerre (Portfolio)
A Groupama Garancia Biztosító kutatása szerint a magyar lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy nincsenek felesleges kiadásai, így nincs lehetősége az előgondoskodásra. A biztosító GfK Hungária...
jún. 21
13:21
A magyar sztárénekes milliós tartozása: évek óta pereskedik a bankkal (Pénzcentrum)
Még 28 millió forinttal tartozik Pataky, úgy érzi egész életében törleszteni fog....

Keresés