A fiatalok súlyos elégedetlensége komoly tényező a kormány előrejelzett vasárnapi bukásában. Várhatóan egy keményebb külpolitikai kurzus és az euró-konvergencia felfüggesztése kerül napirendre. A választás már csak azért is különleges, mert most először fordul elő az EU történetében, hogy két női jelölt mérkőzik meg a miniszterelnök pozícióért.
Az európai piacokon érezhető enyhe optimizmus miatt kis emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. Rövid Szabolcs az MTI-nek elmondta: erősödnek azok a piaci várakozások, amelyek szerint az Európai Központi Bank (EKB) további monetáris lazító intézkedéseket vezethet be; az európai piacok várhatóan pluszban nyitnak. A szakértő szerint az európai…
A záráshoz közeledve jelentős eladói nyomás bontakozott ki a kínai belső piaci tőzsdén, miután az utóbbi napokban meglehetősen jól teljesített a Shanghai Composite. A kínai piac gyengélkedése...
Jövő év második felében kezdődhet a Puskás Ferenc Stadion építése - mondta el Fürjes Balázs, az egyes kiemelt budapesti kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos az InfoRádiónak. A bontásra...
Nem sikerült teljesíteni az elemzői várakozásokat a Yahoo-nak. A társaság a harmadik negyedévben a várt 1,26 milliárd dolláros bevétellel szemben 1,23 milliárd dollárról jelentett, míg a részvényenkénti tisztított profit 17 cent helyett 15 cent lett - Varga Botond, Equilor.
Újabb szabályozást vezet be Norvégia jegybankja a vagyonalapjukra vonatkozóan. A 860 milliárd dollárt kezelő alapnak minden 250 millió dollár fölötti ingatlan tranzakció lefolytatásához engedélyt...
Minimális gyengüléssel nyitott szerda reggel a forint, vagyis nem tud ismét a 310-es lélektani határ felé araszolni a magyar deviza. A nemzetközi piacon ma csendes nap várható, talán a holnapi...
Motiválja dolgozóit igazán színvonalas módon: adómentes juttatásként biztosítson számukra Müpa-ajándékutalványt! A Müpában minden korosztály megtalálja az életkorának és ízlésének megfelelő programokat.
Kezdenek elfáradni és érdekességeket produkálni az elmúlt évek sztárbefektetései. A már jó ideje nem emelkedő APPLE, a hatalmasat eső BIOTECH szektor után, tegnap a TESLA árfolyama is képes volt napon belül 10% feletti esést produkálni, a napvégére némileg konszolidálódott az esése. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Kezdenek elfáradni és érdekességeket produkálni az elmúlt évek…
A Volkswagen Csoporthoz tartozó autósok tulajdonosai már a magyar oldalakon is ellenőrizhetik gépjárművük érintettségét. Közben a német Szövetségi Közlekedési Hivatal hivatalosan is bejelentette,...
Gyenge negyedévet zárt a Yahoo és a kilátások sem túl jók a cégnél az év utolsó hónapjaira, ami miatt attól tartanak a befektetők, hogy Marissa Mayer hiábavalóan próbálkozik a cég feltámasztására. A...
Az amerikai UGI International cégcsoporthoz tartozó Flaga Csoport szeptemberben megvásárolta a TOTAL magyarországi PB-gáz üzletágát, ezzel meghatározó szereplővé vált hazánkban. Az üzleti tevékenység összehangolása fennakadás-mentesen történik, az ügyfelek és partnerek tájékoztatása folyamatos, a kiszolgálás zökkenőmentes - olvasható a FLAGA GÁZ sajtóközleményében.
Emelkedéssel nyitottak szerdán a vezető európai értéktőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,26 százalékos, a londoni FTSE-100 index 0,41 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,75 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,31 százalékkal növekedett. Nyitás után lefelé vették az irányt a mutatók, tíz perccel később az FTSE 100 már csak…
Új közbeszerzési szabályokat kell alkalmazni a vállalkozásoknak 2015. november 1-jétől az EU-s támogatásból megvalósított projektek esetében. A támogatás intenzitásától függetlenül, minden olyan esetben, ahol a támogatás meghaladja a 25 millió forintot, közbeszerzési eljárás lebonyolítására lesz szükség. A MAPI Zrt. szakértője kommentálta az új közbeszerzési szabályokat.
Léphet az Országgyűlés a vagyonvédelmi szakma megtisztítása érdekében, hogy az őrző-védő cégek ne ismeretlen hátterű stróman alvállalkozókkal és munkaerő-kölcsönzőkkel nyomorítsák a vagyonőrök életét. Mert jelenleg bármit megtehetnek a fiktív székhelycímmel, engedély nélkül működő fantom cégek. Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága hamarosan napirendre fogja venni a Magánbiztonsági…
Több száz önkormányzatnak kell majd bölcsődét létrehoznia a következő három évben. A családi napközik megszűnnének, helyette családi vagy munkahelyi bölcsődék jönnének - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett törvénytervezetre hivatkozva szerdai számában a Magyar Nemzet.
A válság óta nem látott mértékben vesztettek vagyont a hedge fundok 2015 harmadik negyedévében. A hedge fundok által kezelt befektetői tőke összesen 95 milliárd dollárral esett vissza az elmúlt három...
Tegnap az amerikai piaczárást követően megállapításra került a Ferrari részvények árazása. A korábbi pletykáknak megfelelően a 48-52 dolláros árazási sáv tetején, 52 dolláron sikerült eladni a részvényeket.
Ma az OPEC tagországok döntenek az olajkitermelési-kvótákról. Irán és Szaúd-Arábia között nagy a feszültség, de a szaúdi politika érvényesül, azaz az alacsony árakat elfogadják, cserébe fenntartják piaci részesedésüket. Ha maradnak a kvóták, marad a bőséges olajkínálat is. Forrás: GazdaságTV.hu
Összesen 973 127 személygépkocsit gyártottak az idei első háromnegyed évben a csehországi autógyárak, ami négy százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán.
A United Continental Holdings amerikai légitársaság vezérigazgatója, Oscar Munoz jelenleg gyengélkedik, ezért vetődött fel a kérdés, hogy a cég új vezérigazgatót keressen, vagy interim vezetőt nevezzenek ki, írja a Bloomberg.
A Ferrari-részvényeket a korábban meghirdetett indikatív ársáv tetején, 52 dolláron dobják majd piacra. A bevezetésre már ma sor kerülhet a New York-i tőzsdén. 52 dollár lesz egy Ferrari...
Eladja a JPMorgan a 22 milliárd dollárt kezelő magántőke-befektetési vállalkozását. A tranzakcióra év végén kerülhet sor - írja a Wall Street Journal. A New York-i óriásbank a Highbridge...
Az elmúlt hetek az emelkedésről szóltak a világ vezető tőzsdéin, ám mostanra fontos ellenállásokba szaladtak az indexek, ami könnyedén visszahozhatja a medvéket a piacra. Mely szintek határozzák meg...
Kiemelkedő üzleti és pénzügyi teljesítménye alapján a Magyar Cetelem Bankot választotta az év pénzintézetének a Figyelő TOP 200 gálájának szakmai zsűrije. Az elismerésben – a 2014 évi kiemelkedő pénzügyi teljesítményen túl – a bank magyarországi tevékenységét jellemző stabilitás, és hosszú távú profitabilitása is szerepet játszott.
Rendkívüli uniós csúcsot hívott össze vasárnapra Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, amelyre a nyugat-balkáni migrációban érintett országok vezetőit, köztük Orbán Viktor magyar...
Nagyon sok még a megválaszolatlan kérdés a jövő vasárnap a hatályba lépő új Közbeszerzési törvény kapcsán, hiszen a végrehajtási rendelet még mindig nem jelent meg, de a nagy változás kezdetben...
Ez az év a fekete hattyúk éve volt – mondja Pálinkás Ervin, a Pioneer részvényigazgatója. Alig tértek magukhoz a piacok az egyik váratlan eseményből, máris jött a másik. A Volkswagen jövője lehet feldarabolás és halódás, de átmeneti veszteségek után mehet tovább a korábbihoz hasonló üzletmenet is, a politikusoktól is sok függ.
Rendkívüli csúcstalálkozót hívott össze vasárnapra Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, amelyre a nyugat-balkáni migrációban érintett országok vezetőit, köztük a magyar miniszterelnököt is meghívta. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóirodájának vezetője az MTI-nek szerdán megerősítette: Orbán Viktor részt vesz a tanácskozáson. A brüsszeli találkozó célja a bizottság közleménye szerint…