Az OTP tartotta izgalomban tegnap a befektetőket. Az állam által eladásra kínált 14,092 millió darab részvény aukciója sikerrel zárult, az elfogadott árajánlatok 5.222 és 5.950 forint között szóródtak, az átlagárfolyam pedig 5.322 forint lett. Óriási a forgalom a papírban. A kialakult maximum árfolyam a szerdai záróár felett volt, az átlagár azonban 6,1%-os diszkontot jelent. Az ...
Több hete tartó bizonytalanság után ma azt jelentette be a Miniszterelnökség, hogy az augusztusban beígért, 40%-nyi vissza nem térítendő uniós támogatás helyett 66%-nyi részarányban lényegében...
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) szerint a Kúriának a férfiak nyugdíjba vonulása ügyében hozott döntése értelmében megszűnt a népszavazás kezdeményezésének lehetősége Magyarországon - mondta Kordás László, a MaSzSz elnöke az MTI-nek.
Fontos szintek között oldalazik az OTP árfolyama már hónapok óta, így kirajzolódott a grafikonon egy trenderősítő zászló alakzat, amelyből kitörve akár nagyot is emelkedhet az OTP. Az OTP...
Szeptemberben a háztartások által felvett új lakáscélú forinthitelek átlagos kamatlába kis mértékben, a személyi hiteleké és a szabad felhasználású jelzáloghiteleké pedig nagyobb mértékben csökkent - jelentette pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Most, hogy a menekülteket elzavartuk, jó lenne legalább olyan fontos dolgokkal foglalkozni, mint a magyarság várható kihalása vagy az ország fenyegető megrekedése a jelenlegi szinten. Bár a legtöbben azt hiszik, ő különlegesek, valójában ugyanolyan problémáink vannak, mint sok más államnak. A megoldásoknak pedig még a közelében sem járunk.
Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem távozik önként tisztségéről Róma főpolgármestere, akivel szemben korrupció gyanúja miatt vizsgálódik az ügyészség, hanem az olasz főváros önkormányzati testületének szavazására bízza a sorsát.
Nagy-Britannia szerződéses biztosítékokat szeretne az Európai Uniótól arra, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak integrációs döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok ellenében – írta EU-forrásokat idézve a pénteki Financial Times. A londoni gazdasági napilap értesülései szerint George Osborne brit pénzügyminiszter “vészfékzáradékot” szeretne az EU egészére kiterjedő egységes piac és a…
A tegnapi részvényaukciót követően az államnak maradt még részesedése az OTP-ben. De miért? A tegnap megtartott aukciót követően a magyar államnál maradt még 4 darab OTP-részvény, de mielőtt arra...
Nagy-Britannia szerződéses biztosítékokat szeretne az Európai Uniótól arra, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak integrációs döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok ellenében - írta EU-forrásokat idézve a pénteki Financial Times.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) e heti ülésén döntött több film és rádiójáték pályázati támogatásáról, valamint arról, hogy novembertől a Juventus Rádió használhatja
Pénteken elindult a kereskedés az OTP részvényeivel azt követően, hogy csütörtökön az állam 14 millió darab OTP-részvényt értékesített. A 75 milliárd forintnyi részvény az NFM közlése szerint...
Az árfolyamok emelkedésesével indult a kereskedés pénteken a főbb amerikai értékpapír-piacokon. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,03 százalék, az S&P-500 index 0,10 százalék, a Nasdaq Composite index 0,11 százalék emelkedést mutatott. Csütörtökön az indexek veszteséggel zártak, a DJIA-30 0,13 százalékkal, az S&P-500 0,04 százalékkal, a Nasdaq Composite 0,42 százalékkal gyengült.…
Az internethez való hozzáférés akadályainak lebontásáról volt szó azon a pénteki budapesti szakmai workshopon, amelyet az internetről szóló nemzeti konzultáció titkársága Hozzáférhető és megfizethető internetet mindenkinek címmel rendezett. Az esemény után Deutsch Tamás megerősítette, hogy november közepére a széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetést követően elkészül az az előterjesztés, amely…
Ha egy jó befektetést szeretnénk, találunk olyan alapokat, amelyek helyettünk összeállítanak egy megfelelő kötvény-, vagy részvénycsomagot és a vagyonkezelő szakértelemmel kezeli a befektetési alapot...
K&H Alapkezelő "Nagy menetelést láttunk a részvénypiacokon egész októberben, az augusztusi mélypont közeli szintektől sikerült hosszú idő után elszakadni. A megmentő szokásos módon Super Mario...
Minden uniós tagállamnak levelet küld pénteken Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, valamint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, melyben egyrészt áttekintést adtak a migrációs válság kezelése érdekében eddig hozott intézkedésekről, másrészt felszólították őket, hogy korábbi vállalásaikat teljesítsék és hajtsák végre a korábban eldöntött intézkedéseket. Ezzel párhuzamosan a bizottság azt…
MKB Alapkezelő "Az októberi hónap nemcsak a múltbeli statisztikák szerint, de a valóságban is igencsak jó hónapnak bizonyult a globális részvénypiacokon. A szeptemberi piaci volatilitás után igen...
Minden uniós tagállamnak levelet küld pénteken Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, valamint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, melyben egyrészt áttekintést adtak a migrációs válság kezelése érdekében eddig hozott intézkedésekről.
Budapest Alapkezelő "Először is röviden a piacokról: a kínai és fejlődő piaci gazdaságok lassulásához kapcsolódó kockázatok miatt a befektetői hangulat változatlanul ideges, a piacok a "normál...
A szerda esti hatalmas dollárerősödés óta teljesen elveszítette erejét a zöldhasú, és hasonló fordulatot láttunk - igaz ma napközben - a forintnál is. A délelőtt hirtelen erősödés 309,5 körül...
Dialóg Alapkezelő "Végre meg volt a szokásos havi FED ülés, döntés, végre rendesen kialudtam magam. Nem emeltek, ismét, igaz a decemberi kamatemelés lehetősége egyre magasabb. Talán a múltkori...
CIB Alapkezelő "Az elmúlt hónap a nagy nyári árfolyamesések után pozitív korrekciót hozott, a korábbi legnagyobb vesztes fejlődő részvénypiac emelkedett a legtöbbet, de a fejlett részvénypiac és a...
Diófa Alapkezelő "Az október végi Fed kamatdöntő ülés változatlanul hagyta a 2008 vége óta érvényes 0,25%-os alapkamat rátát, a kiadott közlemény több váratlan elemet is tartalmazott. Miután...
Európát elárulták, és ha nem állunk ki érte, akkor ezt az Európát el fogják tőlünk venni - mondta a bevándorlási válságról szólva Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, Az idők jelei című vitaanyagot bemutató konferencián.
Raiffeisen Alapkezelő "Újra a globális jegybanki politika (likviditás) alakulásával kapcsolatos várakozások mozgatják a piacokat. Az EKB jelezte, hogy már a decemberi ülésen kiterjeszthetik a...
Erste Alapkezelő "Az elmúlt egy hónapban nem változtattunk modellportfóliónk összetételén. Bár októberben jelentősen javult a hangulat a piacokon, a fundamentumokban értékelésünk szerint érdemi...
Egy hotel elleni terrortámadást akadályoztak meg a boszniai hatóságok pénteken az ország főként szerbek lakta részében, a boszniai Szerb Köztársaságban – számolt be róla a Nezavisne Novine című boszniai napilap. A kelet-boszniai Janja település Dallas nevű hoteljében a rendőrség nagy mennyiségű gyúlékony folyadékot, robbanóanyagot és pirotechnikai eszközt talált, amelyeket a gyanú szerint azzal a…
Pioneer Alapkezelő "Az előző hónap depressziója hirtelen elmúlt. Mintha sose lett volna pánik, mintha nem lett volna megalapozott az aggodalmak jelentős része, mintha nem lennének botrányok,...
Matthias Müller, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke bejelentette a csoport átalakításának öt legfontosabb lépését. A jelenlegi helyzetnél messzebbre kell tekintenünk és meg kell teremtenünk...
Ma délután megjelent a kormány hivatalos pályázati oldalán az a 20 milliárd forintos keretösszegű uniós pályázat, amelyet prototípusfejlesztésre és a forgalomba hozatalra lehet felhasználni. A...
A vártnál kevésbé, nyolc hónapja a legkisebb mértékben emelkedtek a fogyasztási kiadások szeptemberben az Egyesült Államokban - derül ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) pénteken közzétett jelentéséből.
A harmadik negyedévben 1377 építőipari cég szűnt meg, 4 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban, és 16 százalékkal kevesebb mint az előző negyedévben - közölte az Opten céginformációs szolgáltató a cégadatbázis számait értékelő elemzésében pénteken az MTI-vel.
A Fed október 28-i kamatdöntését követő közlemény megfogalmazása szerint a decemberi kamatdöntés az addig beérkező adatokon fog múlni. Ezért a jövő héten érkező munkanélküliségi adatok kiemelt fontosságúak lesznek. Forrás: GazdaságTV.hu