2015. május 9. szombat

máj. 9
12:39
Negyvenegy település kérelmezi, hogy az atomerőmű továbbra is segítse a térségfejlesztést (GazdaságPortál)
Negyvenegy Paks környéki település emelt szót azért, mert tulajdonosi hozzájárulás hiányában idén nem juttatott forrást a Paksi Atomerőmű a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványba (JETA), amely a létesítményt övező térségben nyújtott pályázati úton támogatást. A kezdeményező Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere az MTI-vel közölte: mivel nem tudják, „hol akadt el” a tulajdonosi…
máj. 9
12:48
Ezeket jó, ha tudod - öt autós mítosz megdöntve (Privátbankár)
Biztos te is ismered a tipikus, az autók fogyasztásával kapcsolatos hiedelmeket, most megdöntünk egy párat. Kiderül, hogy szinte mindegy mekkora az autód, ha vigyázol rá és rendesen karbantartod, akkor a fogyasztása és a teljesítménye sem fog lényegesen romlani az évek során.
máj. 9
12:50
Vége a sztrájknak, mégsem áll helyre a vonatközlekedés (Privátbankár)
Vasárnap csak Drezdáig közlekednek a Budapest–Berlin, valamint a Budapest–Hamburg közötti vonatok.
máj. 9
13:09
Fogadjunk, hogy te is jól válaszolnál erre a három kérdésre (Pénzcentrum)
Mutatjuk múlt heti felmérésünk eredményeit....
máj. 9
13:24
Enyhülnek a szabályok: így változhat a közbeszerzés (Privátbankár)
Az új jogszabály szerint nem kellene tendereztetni egyes jogi szolgáltatásokat és a hitelfelvételt.
máj. 9
13:27
Újra indult a szuper küldetés a Greeman családdal! (ProfitLine)
Magyarországon 3 éves korától 18 éves koráig minden gyermek balesetbiztosításban részesül, de a szülők többsége mégsem tud erről. 2014 után 2015-ben is a Groupama Garancia Biztosító nyújtja az állami finanszírozású általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítást az óvodás és iskoláskorú gyermekek részére.
máj. 9
13:27
Mávinform: a német sztrájk után vasárnap még csak Drezdáig járnak a berlini és hamburgi vonatok (GazdaságPortál)
Drezdáig közlekednek üzemi okokból a Budapest-Keleti–Berlin, valamint -Hamburg közötti vonatok vasárnap, a német vasúton meghirdetett sztrájk után is – tájékoztatta a Mávinform szombaton az MTI-t. Közölték: bár a munkabeszüntetés a német vasúton a tervezett időben, vasárnap reggel 9 órakor befejeződik, üzemi okokból három vonat Budapest és Drezda között közlekedik, onnantól vonatpótló buszokkal…
máj. 9
13:36
Nem volt gazdája a több ezer hamis Rolex-nek, Nike-nak (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának pénzügyőrei hamis karórákat, borotvapengéket, fejhallgatókat és hamis sportcipőket találtak 230 millió forint összértékben két budapesti raktárban.
máj. 9
13:57
Szlovén gazdasági kamara: tovább erősödik a gazdasági növekedés (GazdaságPortál)
A szlovén gazdasági kamara pénteken közétette gazdasági előrejelzését, amely szerint Szlovéniában 2,1 százalékos gazdasági növekedésre számítanak ebben az évben. Utoljára tavaly ősszel közölt előrejelzést a kamara, akkor 1,6 százalékos növekedést prognosztizáltak. Az elemzők arra alapozzák számításaikat, hogy ebben az évben alacsony lesz a kamatláb és csökken a munkanélküliség, míg a folytatódó…
máj. 9
14:00
A következő évekre is biztosítottak a határon túli támogatások forrásai (ProfitLine)
A költségvetés határon túli támogatásokra fordítható forrásai Magyarország gazdasági stabilitásának és a javuló mutatóknak köszönhetően a következő években is rendelkezésre állnak - jelentette ki a Költségvetési Tanács elnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a helyi önkormányzat és a Kecskeméti Főiskola Kárpát-haza jövője címmel rendezett pénteki konferenciáján, Kecskeméten.
máj. 9
14:39
Itt a nagy büdös igazság a devizahiteles elszámolásról? (Portfolio)
A kormánypárti politikusok és a bankok számára egyaránt lehangolóra sikeredett a Portfolio olvasói szavazása arról, hogy fogadták a devizahitelesek az elszámoló levélben szereplő összeget. A...
máj. 9
15:06
Elkezdték a Mol Bubi rendszer bővítését (ProfitLine)
Elkezdte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Mol Bubi közösségi kerékpárkölcsönző rendszer hálózatának bővítését: tavasszal összesen 22 új dokkoló állomást helyeznek el Budapesten.
máj. 9
15:15
Megszólalt a magyar lottómilliomos: régi vitára tett pontot (Pénzcentrum)
Nem mindenki ért majd egyet vele. Szerinted mi az igazság?...
máj. 9
15:15
Az új közbeszerzési törvény szerint nem kellene tendereztetni egyes jogi szolgáltatásokat és a hitelfelvételt (GazdaságPortál)
Nem kell közbeszerzést kiírni egyes jogi szolgáltatásokra és hitelfelvételre, több eddig előre kért dokumentumot csak az első helyre rangsorolt pályázónak kell benyújtania, és biztosító is vállalhat készfizető kezességet a nyertes ajánlattevőnek – egyebek mellett ezt tartalmazza az új közbeszerzési törvény tervezete, amely pénteken került fel a kormány honlapjára, és amelyről május 19-ig várják a…
máj. 9
15:39
Emmi: bevált a gyed extra (ProfitLine)
A gyed extra is jelentősen hozzájárult a gyermekvállalás növekedéséhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint.
máj. 9
15:48
Szijjártó keletről, nyugatról és Ukrajnáról beszélt Moszkvában (Privátbankár)
Európa érdeke, hogy keleti és nyugati fele konstruktívan és kulturáltan tudjon egymással együttműködni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Moszkvában adott nyilatkozatában, miután több európai uniós kollégájával együtt részt vett a győzelem napi megemlékezésen.
máj. 9
16:12
A VDSZSZ Szolidaritás július 9-én választ elnököt, miután nem választották újra Gaskó Istvánt pénteken (ProfitLine)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szövetségének tagja, a VDSZSZ Szolidaritás július 9-én választ vezetőt, miután a pénteki tisztújító kongresszuson nem választották újra Gaskó Istvánt, az eddigi elnököt és egyetlen jelöltet - tájékoztatott Bárány Balázs Péter, a VDSZSZ érdekvédelmi alelnöke az MTI érdeklődésére.
máj. 9
16:39
Több mint 8 milliárd forint osztalékot fizet az államkasszába az atomerőmű (GazdaságPortál)
Elfogadta a részvénytársaság 2014. évi mérlegét és eredmény-kimutatását 2015. május 8-án tartott éves rendes közgyűlésén az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A közgyűlés döntése nyomán a cég több mint 8 milliárd forint osztalékot fizet az államkasszába. A Paksi Atomerőmű honlapján olvasható összefoglaló szerint 8 milliárd 228 millió 922 ezer 650 forint osztalék kifizetéséről született döntés, az ...
máj. 9
16:45
Bevándorlás - Olaszország teljesítőképessége határára került (ProfitLine)
Olaszország a sok tízezer bevándorló miatt teljesítőképessége határára került - mondta Angyal Ágnes, a Külügyi Intézet munkatársa péntek este az M1 aktuális csatornán.
máj. 9
17:18
Német küldöttség tanulmányozza a magyarországi befektetési környezetet (ProfitLine)
Német üzletemberekből álló küldöttség érkezett magyarországra, a már Magyarországon működő és a potenciális befektető vállalatvezetők látogatásának célja az ország befektetési környezetének tanulmányozása - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.
máj. 9
17:45
Gyorsjelentés 2015 Q1 – Kisebb árbevétel mellett emelkedő profittal zárta az első negyedévet az ANY Biztonsági Nyomda (GazdaságPortál)
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. idei első negyedéves nettó árbevétele 5 milliárd forint volt, amely 600 millió forinttal (11 százalékkal) alacsonyabb, mint az előző év első negyedévének forgalma volt, a csökkenés alapvető oka a biztonsági termékek forgalmának a csökkenése – közölte a társaság pénteken a BÉT honlapján. A cég stratégiai termékszegmenseiben a következőek voltak a ...
máj. 9
17:48
Megszűnő nyugdíj-előtakarékossági számla: hová kérhető az utalás? (Adózóna)
Milyen számlára kérheti az adóhatóságtól a befizetései után járó összeget a megszűnő NYESZ-R tulajdonosa? Olvasói kérdésre Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.
máj. 9
17:51
Magyarország vezetheti be elsőként az új uniós GMO-szabályokat (ProfitLine)
Az Európai Unióban Magyarország vezetheti be elsőként a genetikailag módosított szervezetek (GMO) köztermesztésének tagállami tiltását lehetővé tévő új szabályokat - mondta az MTI-nek pénteken Berlinben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára.
máj. 9
18:24
Negyvenegy település kérelmezi, hogy az atomerőmű továbbra is segítse a térségfejlesztést (ProfitLine)
Negyvenegy Paks környéki település emelt szót azért, mert tulajdonosi hozzájárulás hiányában idén nem juttatott forrást a Paksi Atomerőmű a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványba (JETA), amely a létesítményt övező térségben nyújtott pályázati úton támogatást.
máj. 9
18:57
Mennyi lesz az euró árfolyama idén? Mibe érdemes most fektetni? (ProfitLine)
Tartósan alacsony inflációra és alacsony kamatokra kell berendezkedni 2015-ben az Equilor Befektetési Zrt. szerint. Amennyiben a külső piaci körülmények nem változnak, akkor akár 1 százalékig csökkenhet a jegybanki alapkamat, miközben az euró tartósan 300 forint körül mozoghat. A magyar tőzsdén az elmúlt negyedév szárnyalása után már csak mérsékelt erősödés várható.
máj. 9
19:09
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 19. héten (Pénzcentrum)
18; 37; 44......
máj. 9
19:15
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (GazdaságPortál)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 18; 37; 44; 52; 76 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvények 1 089 310 forintot érnek; 3 találatos szelvények 16 380 forintot érnek; 2 találatos szelvények 1 280 forintot érnek;
máj. 9
19:30
Magyarország vezetheti be elsőként az új uniós GMO-szabályokat (ProfitLine)
Az Európai Unióban Magyarország vezetheti be elsőként a genetikailag módosított szervezetek (GMO) köztermesztésének tagállami tiltását lehetővé tévő új szabályokat - mondta az MTI-nek pénteken Berlinben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára.
máj. 9
19:32
Akadozik a német ipar - újabb rossz hír érkezett (ProfitLine)
Ismét csalódást keltő adatok érkeztek a német ipar felől, a gépipari megrendelésállomány márciusban a várakozásoknál kisebb mértékben bővült az előző két havi csökkenés után.
máj. 9
20:03
Hamis termékeket foglaltak le a NAV pénzügyőrei Budapesten (ProfitLine)
Hamis karórákat, borotvapengéket, fejhallgatókat és sportcipőket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 230 millió forint értékben két budapesti raktárban a héten - tájékoztatta a NAV szombaton az MTI-t.
máj. 9
20:36
Cameronnak meg kell küzdenie a brit és a skót szecesszióval (ProfitLine)
A jelentős amerikai lapok közül a The Washington Post és a The New York Times szombati kommentárja egyaránt azt emelte ki a brit választások eredményével kapcsolatban, hogy noha David Cameron miniszterelnök egypárti, konzervatív kormányt alakíthat, meg kell küzdenie azzal a nehéz feladattal, hogy megakadályozza Nagy-Britanniának az Európai Unióból és Skóciának az Egyesült Királyságból való…
máj. 9
21:09
Megnyílt Szerbia második Hungarikum Központja (ProfitLine)
Az élelmiszerek mellett a nem árusítható hungarikumokat is be lehet mutatni a Hungarikum Központokon keresztül, hiszen a pálinka, a tokaji bor vagy a libamáj mellett a matyó vagy a kalocsai népművészet, a táncházmódszer és a Hortobágy is hungarikumnak számít - hangsúlyozta V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szombaton a vajdasági Újvidéken,…
máj. 9
21:42
Környezetvédők tüntetnek Romániában az erdők védelmében (ProfitLine)
Románia több nagyvárosában vonultak utcára tüntetni a környezetvédők szombaton az erdőirtások ellen tiltakozva, és az - államfő által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött - erdőtörvény elfogadását sürgetve.
máj. 9
21:48
Elégedettek a körülményeikkel a diákmunkások (Infostart)
A diákmunka a szakmai karrier első lépcsőfoka sok diák számára, ami nem csak anyagilag segíti a diákokat, hanem az álláskeresés során hasznos munkatapasztalatokkal, személyes kapcsolatokkal is - derül ki az eNET Internetkutató felméréséből.
máj. 9
22:15
Brit választások - Merre tovább, Munkáspárt? - ELEMZÉS (ProfitLine)
"Új nemzedék" - nem egészen öt éve a brit Munkáspárt akkor frissen megválasztott fiatal vezetője, Ed Miliband hirdette meg az új jelszót, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a legnagyobb baloldali brit politikai erő szakítson a veterán elődök, Tony Blair és Gordon Brown "Új Labour" néven másfél évtizeddel korábban elindított politikai kísérletével.
máj. 9
22:48
Orbán: egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk (ProfitLine)
Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, biztos és kiszámítható pont maradjunk ebben a kiszámíthatatlan világban, egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány második világtalálkozóján szombaton Budapesten.
máj. 9
23:21
Csepreghy: számtalan eredményt hozott Magyarország EU-tagsága (ProfitLine)
Bár az elmúlt 11 évben voltak viták, számtalan eredményt hozott Magyarország európai uniós tagsága - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a margitszigeti Európa-napon, szombaton.
máj. 9
23:23
Brit választások - Merre tovább, Munkáspárt? (ProfitLine)
"Új nemzedék" - nem egészen öt éve a brit Munkáspárt akkor frissen megválasztott fiatal vezetője, Ed Miliband hirdette meg az új jelszót, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a legnagyobb baloldali brit politikai erő szakítson a veterán elődök, Tony Blair és Gordon Brown "Új Labour" néven másfél évtizeddel korábban elindított politikai kísérletével.
máj. 9
23:54
Dánia kevesebb bevándorlóra számít (ProfitLine)
A dán szociáldemokrata kormánypárt arra számít, hogy kevesebb bevándorló érkezik az országba, ha a parlament elfogadja azt a javaslatukat, amely szerint az érintetteknek legalább heti 10 óra közmunkát kell vállalniuk az ellátásért cserébe.

Keresés