Továbbra sincs görög megállapodás, főleg emiatt aggódnak a befektetők, de a tovább emelkedő európai kötvényhozamok is negatívan hatnak a hangulatra. A pesszimista hangulat a hazai tőzsdére is...
A műtárgyvásárlás, mint befektetési forma "versenyképességének" az utóbbi időben tapasztalt javulása sikeres tavaszi árverési szezont ígért és az aukciók többsége igazolta is a várakozásokat, jelenti...
A vállalati, és nem kizárólag a kkv-hitelállomány 2009 és 2014 közötti növekedése alapján vehetik igénybe a bankok a Varga Mihály által kedden bejelentett, összesen 10 milliárd forintos...
Tom Hayes, a Libor manipulációs botrány egyik kulcsemberének vallomása szerint a kamatokkal való trükközésről magas vezetői szinteken is tudtak - írja a Financial Times. Vallomása szerint egykori...
Ma vásárolhatóak meg utoljára osztalékkal az OTP és a Richter részvényei; a mai napon jelenhet meg a végső uniós döntés a 2008 óra húzódó MOL bányajáradék-ügyben, 112 millió euró a tét. A CECE indexben a negyedéves revízió során nem történtek változások. Forrás: GazdaságTV.hu
A Cardnet új alkalmazásával hamarosan Európa-szerte lehet a népszerű, ám eddig csak a kijelölt üzletekben kapható paysafecard utalványt vásárolni mobiltelefonról, mindössze pár gombnyomással. A Pay-Station applikáció a Cellum fizetési motorjára épül.
Ma vásárolhatóak meg utoljára osztalékkal az OTP és a Richter részvényei; a mai napon jelenhet meg a végső uniós döntés a 2008 óra húzódó MOL bányajáradék-ügyben, 112 millió euró a tét. A CECE indexben a negyedéves revízió során nem történtek változások.
Továbbra is bizakodó a görög miniszterelnök annak kapcsán, hogy hamarosan sikerül közös nevezőre jutni a nemzetközi hitelezőkkel, és a pénteki IMF-törlesztéssel kapcsolatban mindenkit megnyugtatott:...
A Belügyminisztérium a gazdája annak a programnak, mely arra ösztönözi a hozzánk érkezett bevándorlókat, hogy vállalkozzanak és eladjanak valamit Európában. Vagyis önállóan boldoguljanak.
Július elsejétől Szlovákia felől is érkezhet gáz Magyarországra, mivel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiadta az ehhez szükséges működési engedélyt. A Magyar Nemzet mai...
Hétszáz fiatal diplomást, főleg mérnököket akar leigazolni a Bosch magyarországi leánycége. Főként Miskolcon és Hatvanban van rájuk kereslet. Száz mérnököt Budapestre is felvennének, a logisztikai terület pedig Magyarországra és a külföldi tevékenységre 200 szakembert vár - írja Világgazdaság.
Matolcsy politikáját dicséri, a Quaestor-kötvényesek kártalanításának módját viszont felháborítónak tartja Patai Mihály, aki most elsősorban bankjának szerdai bejelentése kapcsán nyilatkozik a...
Ismét kiváló évet zártak a hazai e-kereskedők. Minden korábbi várakozásnál magasabb, 273 milliárd forintos nettó forgalom realizálódott a magyarországi e-kiskereskedelmi szektorban.
Megvannak az Apple legújabb, jen alapú kötvénykibocsátásának részletei, a társaság 2 milliárd dollár értékben dob piacra értékpapírokat, 0,35 százalékos kupon mellett - olvasható a Nasdaq oldalán. A...
Tegnap eredményesen zárul a Masterplast részvényaukciója, miután a minimum árként meghatározott szint felett 5,6 százalékkal, 549 forintos átlagáron keltek el a két fő tulajdonos, Ács Balázs és Tibor...
Az Európai Bíróság kedvező ítéletet hozott ma az Európai Bizottság és a Mol között régóta fennálló jogvitában a hazai olajtársaság szempontjából - írja a Reuters. Ez azt jelenti, hogy a Bíróság...
Hogy mit is jelent ez? Szerte a világban nagyon alacsonyan tartják a jegybankok az alapkamatokat, ha ennek ellenére a magyar alapkamat emelkedne, jelentős mértékben eltérne a trendtől, akkor óriási eladási hullám jönne a részvénypiacon, a forint jelentősen bezuhanna. Forrás: GazdaságTV.hu
Hétvégén elvitték az ötös lottó főnyereményét. Bár az ország a többmilliárdos összeg miatt égett lottólázban az elmúlt hónapokban, egy négytalálatos is szép pénzt hozna a konyhára. A válaszadók többségének első dolga lenne, hogy leköti nyereményét – derült ki az OTP felkérésére a Szeretlek Magyarország olvasói körében végzett májusi felmérésből.
A Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VKDSZ) Országos Elnöksége július elejére tervezi demonstrációját, amennyiben sikertelen lesz a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) a jövő heti konzultáció.
Ember és robot kéz a kézben dolgozik, eközben térnyomtatóval készülnek a karosszériaelemek és az autók vezető nélkül gördülnek le a gyártósorról: az Audi ilyennek látja a jövő; termelését, az...
Továbbra sincs görög megállapodás, főleg emiatt aggódnak a befektetők, de Ázsiáról is átragadt a pesszimizmus. A rossz hangulat a hazai tőzsdére is hatással van, a legtöbb blue chip árfolyama esik....
A kormány a lehetőségek függvényében bővíteni szeretné az Otthon Melege Programot a jövőben, és az új pályázatok a lakások külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező cseréjére, az...
A Költségvetési Bizottság napokban benyújtott módosító javaslata szerint ki kell egészíteni az SZJA-ról szóló törvényt a magán-nyugdíjpénztári változások miatt. Eszerint szerepeltetni kell a...
Ciprasz megint átejtett mindenkit, már nagyon fárasztó a görög huzavona. Európában esnek a részvények, sőt a kötvények is, a BÉT is ereszkedni kezdett, az OTP-vel az élen. A Masterplast aukció sikeres volt, a forint továbbra is gyengélkedik. Megállta a kínai részvények szárnyalása, viszont ereszkedik az olaj és az arany.
Január vége óta nem volt olyan gyenge a forint, mint most, hiszen délelőtt újabb gyengülési hullám alakult ki, amivel az euró jegyzései 313,5 fölé lendültek. A két legfontosabb ok az MNB keddi, az...
Májusban már nem tudta folytatni a hazai tőzsde az áprilisi ralit, és az alapkezelők többsége szerint a következő néhány hónapban is nyugodtabb kereskedés jöhet. A profik szerint az OTP-t érdemes...
Újabb bérlővel írt alá hosszú távú bérleti szerződést a HB Reavis magyarországi vállalata. A Statlogics Szoftverfejlesztő Zrt. várhatóan 2015 decemberében foglalja el 1100 négyzetméteres irodáját a Váci Corner Offices irodaházban.
Az Európai Kockázati Tőke Szövetség (EVCA) adatai szerint 2014-ben Európában 44,6 milliárd euró értékben alapítottak új alapokat. Ezek egy tizedét kockázati tőke formájában, a többit magántőkeként.
Nem minősül tiltott állami támogatásnak az, hogy a Mol Nyrt. és a magyar állam 2005-ben megállapodásban rögzítette, hogy a cég 15 éven át milyen mértékű bányajáradékot fizessen, ami a bányajárulék későbbi emelése után sem változott – erősítette meg az elsőfokú döntést másodfokon a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság. Az elsőfokú ítéletet az Európai Bizottság támadta meg, ...
Hétvégén elvitték az ötös lottó főnyereményét. Bár az ország a többmilliárdos összeg miatt égett lottólázban az elmúlt hónapokban, egy négytalálatos is szép pénzt hozna a konyhára.
Az Európai Bíróság kedvező ítéletet hozott ma az Európai Bizottság és a Mol között régóta fennálló jogvitában a hazai olajtársaság szempontjából - írja a Reuters. Ez azt jelenti, hogy a Bíróság...
Január vége óta nem volt olyan gyenge a forint, mint most, hiszen délelőtt újabb gyengülési hullám alakult ki, amivel az euró jegyzései 314 fölé lendültek. A három legfontosabb ok az MNB keddi, az...
Továbbra sincs görög megállapodás, főleg emiatt aggódnak a befektetők, de Ázsiáról is átragadt a pesszimizmus. A rossz hangulat a hazai tőzsdére is hatással van, a legtöbb blue chip árfolyama esik....
Újabb bérlővel írt alá hosszú távú bérleti szerződést a HB Reavis magyarországi vállalata. A Statlogics Szoftverfejlesztő Zrt. várhatóan 2015 decemberében foglalja el 1100 négyzetméteres irodáját a...
Azzal, hogy ma délelőtt 313,5 fölé lendültek az euró jegyzései a bankközi piacon, új bő négyhavi forintmélypont alakult ki, így érdemes gyorsan megnézni, hogy mit mutat a grafikon a forint további...