Két új bérlő, egy takarító cég és egy vitalitás központ költözött a Váci úti BC140 irodaházba. A MasterClean, facility managementtel foglalkozó cég 250 négyzetméterre írt alá bérleti szerződést a...
Hőtechnikai kalkulátorral segíti az építkezőket az Austrotherm Kft. A cég honlapjára most felkerült programmal egyszerűen meghatározható az igényeknek megfelelő hőszigetelési vastagság - tájékoztatott Kruchina Sándor, a cég szakembere.
A régi négyes út négysávosításával, illetve részben új nyomvonallal érhető el az a több évtizedes terv, hogy Szolnokot összekössék Budapesttel (Feriheggyel) és az M0-áson keresztül a magyarországi...
Ma ismét döntött az Európai Központi Bank az euróövezeti monetáris politika irányáról és ennek jegyében szinten tartotta az 5 bázispontos irányadó rátáját. A döntése teljesen összhangban van az...
Az acélipari szektor szereplőinek újabb 5-10 százaléka húzhatja le a rolót az ekáerhez való teljes alkalmazkodás elmulasztása miatt az év végéig: a tisztességtelen gyakorlatot követő cégek mellett a szabályozást nem megfelelően implementáló vállalkozások is veszélyeztetettek, áll az acél- és műanyagipari kereskedelemmel foglalkozó Carboferr Zrt. legfrissebb jelentésében. Azonban a cég arra is…
A Magyar Nemzeti Bank keddi változtatásai kissé megijesztették a piacot, noha alaposabban megvizsgálva egy logikus folyamatról van szó. Az elemzők monetáris könnyítésről beszéltek, mire sokan kiszórták a forintot, noha ennél a tényleges helyzet sokkal összetettebb. Nézzük, miről is van szó.
Jelentős növekedést produkált a Vienna Life Biztosító az idei első negyedévben: míg a hazai biztosítási szektor összesített díjbevétele 2 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a biztosító 18 százalékkal növelte teljes díjbevételét. A Vienna Life Biztosító 2015 első három hónapjában 3,51 milliárd forint teljes díjbevételt ért el (2014 Q1: 2,99 milliárd forint).
A nemzetközi gyakorlatban kedvezőnek ítélik meg a magyarországi bankadó csökkentését, az elemzők szerint ez derül ki az OECD félévenkénti előrejelzéséből
Az autógyártók egy-egy modelljüket személyautók esetében 5-7 évente újítják meg, cserélik le, de az az időszak kishaszonjárműveknél ennél is hosszabb lehet. Időnként, fél-, vagy harmad időszakonként...
Rendkívül kedvezőnek nevezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) javította a magyar növekedési kilátásokat.
Jön az e-kártya, az erről szóló törvényjavaslatot már be is nyújtotta a kormány. A lehetőségek szinte végtelen tárházával azonban csínján kell bánni, mert minél több a funkció, annál nagyobb a...
Májusban 201 ezerrel nőtt a versenyszférában foglalkoztatottak száma az ADP friss jelentése szerint, ami január óta a legnagyobb havi bővülést jelenti, és ami összhangban van a Reuters előzetes...
Jól működik az EKB programja ezért továbbra is arra fókuszál a jegybank, hogy azt teljesen mértékben végrehajtsa - mondta el Mario Draghi EKB-elnök a mai döntésüket követő sajtótájékoztatón. ...
A vadló és az őstulok tartási körülményeit javították jelentősen a Hortobágyon egy most befejeződött 250 millió forintos fejlesztés eredményeként - közölte a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója szerdán az MTI-vel.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
Nem sok idejük lesz a könyvelőknek, könyvvizsgálóknak, adózási szakembereknek, hogy a bevallási hajrá után pihenjenek; máris itt a nyakukon az újabb jogszabály-módosítás.
Jól működik az EKB programja ezért továbbra is arra fókuszál majd a jegybank, hogy azt teljesen mértékben végrehajtsa - mondta el Mario Draghi EKB-elnök a mai döntésüket követő sajtótájékoztatón....
Továbbra is a görögök vannak a középpontban, ma újabb előrelépés jöhet az ország adósságrendezésével kapcsolatban. Az EKB nem változtatott az irányadó kamat mértékén, részben emiatt is erősödik...
A Magyar Fejlesztési Bank piaci hírek szerint megbízta a BNP Paribas-t, a Citigroupot és a Société Générale CIB bankot, hogy szervezzen találkozókat kötvénypiaci befektetőkkel Európában egy...
Kora délutánra 4 százalék pluszba lendült az athéni tőzsde, és a német és francia index is szárnyal, miközben egy görög parlamenti szóvivő fenyegetőzött.
A kormány azonnali hatállyal átcsoportosított mintegy 4 milliárd forintot a kormányhivatalokhoz, miután a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek ide kerültek át a Földművelésügyi...
Az UniCredit bank 10 millió eurós beruházással fejleszti digitális csatornáit és ügyfélkiszolgálási modelljét, ezzel párhuzamosan idén 85 fiókjának harmadát, 29-et bezár, és 62 főt bocsát el...
A szállítmányozási és logisztikai piac egyik vezető vállalata a MASPED Első Magyar Általános Szállítmányozási Zrt. múlt héten tartott éves rendes közgyűlésén 7 fős igazgatóságot választott. A...
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
A lottózó a hamis remények vásárcsarnoka, ahol a szegények a saját kárukra löknek fel néhány embert a magas életbe. Ennek a játéknak még a legtisztább formája is ártalmas a társadalom egészére nézve,...
A horvát kormány szerdai ülésén, az előterjesztésnek megfelelően, három vállalatnak adott koncessziós jogot a Dráva folyó mentén és a kelet-szlavóniai térségben lévő hat szárazföldi olaj- és gázlelőhely feltárására és kitermelésére.
Továbbra is a görögök vannak a középpontban, ma újabb előrelépés jöhet az ország adósságrendezésével kapcsolatban. Az EKB nem változtatott az irányadó kamat mértékén, részben emiatt is erősödik...
Tápoldatokat ellenőrzött legújabb terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a vizsgálat során 50 termékből csaknem minden másodiknál volt gond.
Péntektől bruttó 3 forinttal emeli a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, a dízel ára ugyanakkor nem változik. A mostani áremelés azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 365,6,...
A kelet-közép-európai térségben Budapest a harmadik legkedveltebb város a világ legnépszerűbb úticéljainak ranglistáján, melyet a MasterCard a külföldi látogatók adott évre vonatkozó becsült létszáma...
Az Európai Bizottság hajlandó megállapodást kötni Németországgal a külföldieket terhelő autópályadíj ügyében, javaslata szerint fokozatosan kellene bevezetni a díjfizetési rendszert - írta szerdán a Die Welt.
Egy százalékos forintesést okozott az a tegnapi magyar jegybanki bejelentés, amely az irányadó eszköz futamidejének megváltoztatása miatt a leszorított piaci hozamkörnyezethez járul hozzá és így...
Kitart havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programja mellett az EKB - közölte a szerdai kamatöntő ülést követő tájékoztatón Mario Draghi, az EKB elnöke.
Kihívás és egyben lehetőség: új eszköz és egyben új gondolkodásmód hódít a sikeres pénzügyi igazgatók körében. Hogyan nő a CFO szerepe és felelőssége a pénzügyi-üzleti folyamatok fejlesztésében? A...