Ma is a görög hírek lesznek a középpontban, miután tegnap az IMF felfüggesztette a technikai tárgyalásokat és az EU elnöke is sürgeti a hitelezőkkel történő megegyezést.Eséssel nyithat Európa 2015.06...
Elkezdte az OTP-részvények követését a SocGen. Az elemzőház a tegnapi záróárnál lényegesen magasabb célár mellett vételre ajánlja a papírokat. Vételi ajánlás és 6701 forintos célár mellett...
A Buda-Cash-ügyben korábban előállított tíz ember között nem szerepel gyanúsítottként a cég alapítója, Pintér Zoltán - tudta meg az mno.hu. Ráadásul csökkent a gyanúsítottak száma is, mivel a hírek...
Július elsejétől igényelhető az "új szocpol", a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, röviden a CSOK. A legalább egy gyereket vállalók különböző feltételektől függően 40-160 négyzetméter hasznos...
Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint elsősorban az embercsempészekhez szól a kormány bevándorlással kapcsolatos plakátkampánya, amelynek célja, hogy minden embercsempészhez, útvonaltervezőhöz és megélhetési bevándorlóhoz eljusson a hír: Magyarország az a hely, amelyet el kell kerülniük.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának pénzügyőrei egy rajkai közúti ellenőrzéskor mintegy 2,9 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak egy személygépjármű dupla padlólemezébe rejtve. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárás.
Ma is a görög hírek lesznek a középpontban, miután tegnap az IMF felfüggesztette a technikai tárgyalásokat és az EU elnöke is sürgeti a hitelezőkkel történő megegyezést. Nyitás után esnek a nagyobb...
Csütörtök estére 311 alá erősödött a forint, majd pénteken innen indult egy kis korrekció, de a 311,5 körüli érték még mindig erősnek mondható az utóbbi napokhoz képest. Továbbra is elsősorban a...
Az emberek kíváncsiak és szeretnek benézni másokhoz. Meg persze tudni szeretnék mi fán teremnek a startupok és hogyan lehetne egyet indítani. Ezért kapott helyet a budapesti városi sétákat szervező Hosszúlépés csapata kínálatában a „Kreatív Budapest” séta, melynek során Veiszer Alindával, a Bridge Generáció című könyv szerzőjével be lehet kukkantani néhány hazai startup irodájába.
Áprilisban az előző hónaphoz viszonyítva 0,1%-kal mérséklődött az ipari kibocsátás, így nem folytatódott a szektor fél éve tartó nagy menetelése. A rendelési adatok is gyengébbre sikerültek...
Áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képes a nyers és a munkanaphatástól megtisztított mutató szerint egyaránt - erősítette meg a részletes adatok alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Elkezdte az OTP-részvények követését a SocGen. Az elemzőház a tegnapi záróárnál lényegesen magasabb célár mellett vételre ajánlja a papírokat. Vételi ajánlás és 6701 forintos célár mellett...
Meneszti vezérigazgatóját a Twitter - jelentette be tegnap este a társaság. A hírnek örültek a befektetők, a zárás utáni kereskedésben közel 4%-kal ugrottak meg a papírok. Az elmúlt hónapokban a...
A német kormány jelenleg azt mérlegeli, mit tegyen, ha Görögország csődöt jelent - írja a Bild pénteki számában. A lap informátorai szerint Berlinben már forgatókönyveket dolgoztak ki arra az esetre,...
Idén áprilisban az ipari termelés volumene 6,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A termelés az év első négy hónapjában pedig 7,6 százalékkal emelkedett 2014 azonos időszakához képest.
Cégátvilágításra Magyarországon legtöbbször vállalatok felvásárlása, illetve hitelek átstrukturálása előtt kerül sor. Előbbit elsősorban a cég potenciális vásárlója, utóbbit a hitelező bank rendeli meg független külső tanácsadó cégektől. Mindkét területről jelentősen növekvő többletigény jelentkezett 2014-ben az elmúlt évekhez képest. A cégek átvilágítása alapvető lépés annak érdekében, hogy…
A pénzügyőrök egy rajkai közúti ellenőrzéskor mintegy 2,9 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak egy autó dupla padlólemezébe rejtve.
Áprilisban a növényi termékek 7,4, az élő állatok és állati termékek 9,0 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak 8,0 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Csütörtök estére 311 alá erősödött a forint, majd pénteken innen indult egy kis korrekció, de a 311,5 körüli érték még mindig erősnek mondható az utóbbi napokhoz képest. Továbbra is elsősorban a...
Nem érdeklődik az Intesa Sanpaolo a svájci Julius Baer iránt - cáfolta az ezzel kapcsolatos találgatásokat Carlo Messina a Reuters beszámolója szerint. A vezérigazgató még májusban azt mondta egy...
Az elmúlt hét év legnagyobb mértékű tőkekiáramlását szenvedték el a feltörekvő piaci alapok, miután ezen a héten dollármilliárdokat vontak ki a befektetők a kínai részvényekből. Beszédes adat, hogy...
A Hubertus-perben a Debreceni Ítélőtáblán meghozott másodfokú jogerős ítélet megerősítette az elsőfokú döntést, amely minden érdemi kérdésben elutasította a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet keresetét. Ezzel az állam mint felperes egy 1992-ben kötött privatizációs szerződés teljes semmisségének kimondását szerette volna elérni.
Több amerikai nagyvállalatnál is vizsgálódik az Európai Bizottság. Most az adóelkerüléssel kapcsolatban folyik a nyomozás, ugyanis az Apple és az Amazon is kirívóan alacsony adót fizet Luxemburgban. ...
A 12,5 milliárd eurós paksi gigaberuházásnak járt utána a BBC legújabb, Magyarországról szóló riportjában, bemutatva a projekt ellenzőinek és támogatóinak véleményét, érveit. A cikk szerint Brüsszel...
A KSH adatai egybevágnak a lakáspiaci szereplők tapasztalataival: a válság óta először, jelentősen emelkedett a kereslet a használt lakások iránt és ezzel együtt élénkült a lakáshitelek iránti igény is. Most érdemes lakást venni otthonteremtési és befektetési céllal is. Dr Tóth Tamás, tanácsadó, az Okoshitel tulajdonosa összeszedte, miért is vegyünk lakóingatlant most!
Áprilisban a növényi termékek 7,4, az élő állatok és állati termékek 9,0 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak 8,0 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ma is a görög hírek lesznek a középpontban, miután tegnap az IMF felfüggesztette a technikai tárgyalásokat és az EU elnöke is sürgeti a hitelezőkkel történő megegyezést. A nagyobb európai tőzsdék...
A kínai NavInfo megerősítette, hogy vételi ajánlatot fog tenni a Nokia térképüzletágára, a HERE-re. Az ajánlati árat nem hozták nyilvánosságra, de korábbi pletykák szerit a China’s Tencent, a NavInfo és az EQT Partners közösen 4 milliárd dolláros ajánlatot terveznek beadni. A vételi szándék megerősítése pozitív hír.
Az uniós fejlesztési források hivatalos pályázati oldalán június 8-án megjelent a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program két új kiírása, amelyek keretében a feldolgozóipari mikro-, kis- és középvállalkozások előtt nyílik meg a lehetőség, hogy 5 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesüljenek meglévő gyártási kapacitásuk fejlesztésére, gépek beszerzésére.
Az európai piacok a nagy korrekció után megpihenni látszanak, a BÉT esik, Kína továbbra is megállíthatatlan. Tegnap a görög bankokat tépték, a befektetők azt hiszik, a logika mégiscsak erősebb, mint a Ciprasz kormány eszelőssége, és azt gondolják, úgyis megegyeznek. Pedig a cérna könnyen elszakadhat, ahogy az IMF-nél már meg is történt.
Hivatalosan június 15-én elkezdődik a nyári szünet, a táborozások, kirándulások, fesztiválok időszaka. Nagyon sok diák, hallgató, hogy ezeket finanszírozni tudja, vállal el valamilyen diákmunkát a nyári hónapok alatt. A diákok 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben, szülői engedéllyel a 15 éves tanulók is vállalhatnak munkát, ha szakiskolába, vagy középiskolába járnak.
Áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képes a nyers és a munkanaphatástól megtisztított mutató szerint egyaránt - erősítette meg a részletes adatok alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közmunkára egyre nagyobb összegeket költ az állam, a Budapest Intézet elemzése szerint ebből a pénzből már hatékonyabban működő rendszert is létre lehetne hozni, írja a hvg.
Magyarországon a fiatalok munkahelyi balesetének száma jelent gondot , derül ki az ILO jelentéséből. A legnagyobb globális probléma azonban még mindig a gyerekmunka.
Csütörtök estére 311 alá erősödött a forint, majd pénteken innen indult egy kis korrekció, de a 311,5 körüli érték még mindig erősnek mondható az utóbbi napokhoz képest. Továbbra is elsősorban a...
Miközben a kormány egyre határozottabban utasítja el, a gazdaság közeledik az eurózóna felé. Legalábbis a belépési feltételek közül (némi jóindulattal) hármat, négyet is teljesítünk. Igaz, a...
A felsőoktatási államtitkár szerint mintegy 30 milliárd forintot lehet megtakarítani a PPP-konstrukciók kivezetésével a következő években. Erről Palkovics László beszélt az MTI-nek adott interjúban, ahol kitért arra is, hogy a kancellári rendszer kifejezetten sikeres, az intézmények működése stabil, és hogy külföldön dolgozó orvosokat csábítanának haza oktatni.
Ma is a görög hírek vannak a középpontban, miután tegnap az IMF felfüggesztette a technikai tárgyalásokat és az EU elnöke is sürgeti a hitelezőkkel történő megegyezést. A német kormány pedig...