A szakmai kollégiumi rendszeren belül önálló védőnői tagozat jön létre, és a vállalkozásban dolgozó védőnők is mentesülhetnek az iparűzési adó megfizetése alól - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szombaton a Parlamentben.
A munkahelyteremtésnek kell a legfontosabb feladatnak lennie, mert az botrány, hogy a világ leggazdagabb részében egy teljes generáció nem talál munkát a válság miatt - hangsúlyozta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista elnöke az Európai Szocialisták Pártja (PES) budapesti kongresszusán pénteken.
Ausztriában folyamatosan nő a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma, és közöttük egyre magasabb a nők aránya: 2015 első negyedévében már majdnem minden második osztrák nő dolgozott hetente 30 órát vagy annál kevesebbet - számolt be a Der Standard az Osztrák Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.
A felsőoktatási államtitkár szerint a következő évtized feladata az, hogy megteremtsék a régió legkiválóbb felsőoktatási rendszerét, amelynek középpontjában a teljesítmény, a magas minőség, a versenyképes tudás, valamint az oktatók és a hallgatók közös sikere áll.
Élesen kritizálta a magyar kormány szakszervezet-ellenes politikáját az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) genfi konferenciáján felszólalásában Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke - áll a portálunknak eljuttatott közleményben.
Az Országgyűlés hétfőn az egészségügy helyzetéről tart vitanapot az ellenzék kezdeményezésére, kedden-szerdán pedig a kormány javaslatára kétnapos rendkívüli ülést tarthatnak, amelyen a személyi jövedelemadó 1 százalékpontos csökkentését is tartalmazó adóváltoztatásokról is zárószavazás várható.
Mintegy ezren regisztráltak a Gyere haza fiatal program honlapján, ők komoly érdeklődőknek tekinthetők, közülük ötvenöten már felvették a kapcsolatot hazai munkáltatókkal - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
A külföldieknek, mások mellett Ausztriában dolgozó magyar alkalmazottaknak juttatott szociális szolgáltatások, például a családi pótlék európai uniós szintű reformját sürgeti Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter – derül ki a Kronen Zeitung című osztrák lap vasárnapi számából.
Egy hónapja vagyok új munkahelyen. A felvételi beszélgetésen egy dolgot nem említettek, mégpedig azt, hogy az irodában mindenki dohányzik. Én soha nem dohányoztam, most sem, és nagyon nem is szeretem! Mi a törvényi szabályozás?
Megszakadtak a görög adósságrendezéssel kapcsolatos tárgyalások, Skóciában pedig újabb választásokat kezdeményeznének a Nagy-Britanniából való kilépéssel kapcsolatban. Az Alibaba új videó streaming...
Ezren regisztráltak, ötvenöten felvették a kapcsolatot magyar munkáltatókkal - Czomba Sándor szerint ezzel rést ütöttünk az elvándorlás pajzsán. Fizetik a repülőjegyet és egy évig havi százezer forintot - az államtitkár szerint azonban nem a pénz miatt jönnek haza, akik hazajönnek. Már csak 349 ezer 945 embert kell valahogy visszacsábítani.
Nagy eséssel nyithatnak az európai tőzsdék, miután a DAX határidős index értéke jelentősen esni kezdett. A befektetők a görög adósságrendezés és a skót választások miatt aggódnak.Csúnyán indulhat a...
Kész feladni a rezsicsökkentést az Orbán-kormány - derül ki abból a dokumentumból, ami a hvg.hu birtokába jutott. A levelet az uniós energiaügyi biztosnak küldte a kormány, a leírt vállalások alapján...
Mindenki került már olyan helyzetbe, amelyikben úgy tűnt, hogy lehetetlen jó döntést hozni. Legyen szó munkahelyi vagy párkapcsolati kérdésekről, sokszor érezzük azt, hogy kutyaszorítóba kerültünk, mert az egyik alternatíva rosszabb, mint a másik. Nézzünk meg néhány tipikus helyzetet és a lehetséges megoldásokat.
Húsz évig még biztosan nem érjük utol a nyugati béreket, riasztó állapotban van a magyar állam, és a kormány reformtörekvéseit a saját minisztériumai lehetetlenítik el - ezeket mondta Lázár János...
Hétfőn minden vezető devizával szemben gyengül a forint, amivel a múlt hét csütörtöki erősödésünket már teljesen le is adtuk. Az eurójegyzések reggel hamar 313 fölé kerültek, így pedig innen már...
A Metro bejelentette, hogy 2,8 milliárd eurórért értékesíti a Galeria Kaufhof áruházláncát Kanada legrégebbi vállalatának, a Hudson's Bay-nek. A lépésre azért szánták rá magukat a németek, hogy a...
Görögországnak és nemzetközi hitelezőinek egyaránt nehéz döntéseket kell meghozniuk ahhoz, hogy megállapodás születhessen a finanszírozásáról és adósságrendezéséről.
Keresztbe tehet az Alibaba a Netflix kínai ambícióinak, a kínai internetes kereskedelmi óriás ugyanis közölte, hogy streaming videós szolgáltatást indítana két hónapon belül. A Netflix nemrég...
Kilencvenmillió forintos áfacsalásban vehetett részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik volt osztályvezetője, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt hivatali vesztegetés elfogadása, költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt - tájékoztatta a főügyész hétfőn az MTI-t.
A Metro bejelentette, hogy 2,8 milliárd eurórért értékesíti a Galeria Kaufhof áruházláncát Kanada legrégebbi vállalatának, a Hudson's Bay-nek. A lépésre azért szánták rá magukat a németek, hogy a...
Kilencvenmillió forintos áfacsalásban vehetett részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik volt osztályvezetője, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt hivatali vesztegetés...
Zimbabwében hasonló politikai folyamatok vezettek a 2008-as pénzügyi összeomláshoz, mint Magyarországon 1946-ban. Mától lehet beváltani a régi zimbabwei dollárokat amerikai dollárra. Jó matektudás kell, hogy megértsük a pénzügyi megsemmisülés mértékét.
Az érdekelne, hogy a közfoglalkoztatással (8 óra) szerzett munkaviszony ideje hogy számítódik a szolgálati és a nők 40 éves jogosultsági idejébe? Mivel az a minimálbér alatti (2015-ben 79.155 Ft) az így szerzett jövedelem. A szolgálati idő ilyen jövedelem esetén csak 0.75 napot jelent az 1 nap helyett?
Milyen lehetőségek vannak olyan esetben, amikor a munkáltatónál létszámleépítés miatt a védett korban lévő munkavállalók is leépítésre kerülnek? Van-e rá lehetőség, humánusabb megoldás lévén, hogy esetleg a cég nyugdíjba küldi a dolgozót? Esetleg megváltja a hátralévő időt a nyugdíjig. Mivel ezek a dolgozók végkielégítésre jogosultak, a végkielégítés kifizetése helyett lehet-e ilyen megoldással…
Áprilisban 10,8 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest a márciusi 12,7 százalékos öthavi rekordot döntő emelkedés után. Az épületek építése 4,3, az egyéb építményeké 16,3 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Mintegy ezren regisztráltak a Gyere haza fiatal program honlapján, ők komoly érdeklődőknek tekinthetők, közülük ötvenöten már felvették a kapcsolatot hazai munkáltatókkal - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakállamtitkára.
Áprilisban 1,2%-kal csökkent az építőipari termelés az előző havi szintről, ezzel az ágazat nagy év eleji "rohama" szakadt meg. Az emelkedő trend egyelőre ezzel együtt sem tört meg, ám a...
Nagy eséssel nyitottak az európai tőzsdék, a befektetők részben a továbbra is megoldatlan görög adósságrendezés miatt aggódnak, de a tervezett skót választások is fokozzák a rossz hangulatot. A...
A KSH adatai alapján áprilisban az építőipar termelése 10,8%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Az első négy hónapban az építőipari termelés 9,7%-kal bővült az előző év azonos időszakihoz képest.
Az előző hónaphoz képest mért visszaesésnél riasztóbb az új szerződések volumenének jelentős csökkenése. Amíg nem jön új uniós pénz, nem sok jóra számíthatunk.
Kilencvenmillió forintos áfacsalásban vehetett részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik volt osztályvezetője, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt hivatali vesztegetés elfogadása, költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt – tájékoztatta a főügyész hétfőn az MTI-t.
Áprilisban 1,2%-kal csökkent az építőipari termelés az előző havi szintről, ezzel az ágazat nagy év eleji "rohama" szakadt meg. Az emelkedő trend egyelőre ezzel együtt sem tört meg, ám a...
A külföldieknek, mások mellett Ausztriában dolgozó magyar alkalmazottaknak juttatott szociális szolgáltatások, például a családi pótlék európai uniós szintű reformját sürgeti Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter - derül ki a Kronen Zeitung című osztrák lap vasárnapi számából.
Az LMP módosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a mostani bruttó 149 ezer forintnak több mint 50 százalékával emeljék meg a jövő évi költségvetésben az 500 fő alatti településeket vezető polgármesterek bérét - ezt Sallai R. Benedek mondta vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Húsz évig még biztosan nem érjük utol a nyugati béreket, riasztó állapotban van a magyar állam, és a kormány reformtörekvéseit a saját minisztériumai lehetetlenítik el. Egyebek mellett ezeket mondta Lázár János egy pénteki építészfórumon, Székesfehérváron. Az RTL Klub Híradó tette közzé a helyszínen készült hangfelvételt.
A toborzóknak, fejvadászoknak és cégeknek a hagyományos hirdetési felületeken túl a közösségi oldalakon is jóval aktívabbá kell válniuk, ha szeretnék megszerezni maguknak a fiatal tehetségeket. Ugyanis itt van jelen a célközönségük. Ráadásul a LinkedIn kifejezetten igyekszik erősíteni a profi toborzók felé a szolgáltatásait. A hosszú távú cél pedig az, hogy ebben a rendszerben minden cég és…
Magyarország legdinamikusabban fejlődő HR-szolgáltató cége, a Prohuman 2015-ben az európai piacon is jelentős vállalkozási csoport, a Work Service tagja lett.