Kilenc órányi egyeztetés után szombat éjfélkor véget ért az Eurócsoport rendkívüli ülése, vagy legalábbis pár órás szünetet tartanak, ugyanis egyelőre nem sikerült megalkotni a közös álláspontot. Bár...
Kutatás-fejlesztésre (k+f) tavaly nemzetgazdasági szinten közel 440 milliárd forintot, a bruttó hazai termék (GDP) 1,38 százalékát fordították, így 2013-hoz viszonyítva a folyó áron számított növekedés 4,6 százalékos volt - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett előzetes tájékoztatóban.
Kilenc órányi egyeztetés után szombat éjfélkor véget ért az Eurócsoport rendkívüli ülése, vagy legalábbis pár órás szünetet tartanak, ugyanis egyelőre nem sikerült megalkotni a közös álláspontot. Bár...
A szombaton megkezdett tárgyalások eredménytelenek voltak, az eurócsoport folyamatosan ülésezik, hogy megtárgyalják az új görög reformcsomagot. A széthúzás nagy: egyes tagállamok inkább kívül látnák, mások pedig mindenképp benntartanák a görögöket az eurózónában.
Több mint négyezer jelentkezést regisztráltak az Erzsébet-program idei új kezdeményezésére, amelynek keretében pedagógusoknak is lehetőségük nyílik családjukkal az üdülésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Ikotity István, LMP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére.
Nem lesz rendkívüli uniós csúcs, csak az eurózóna tagállamainak vezetői tanácskoznak vasárnap délután Brüsszelben - közölte az egyik közösségi oldalon Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
A szerdai viharkárok után a kárenyhítés a legfontosabb, illetve az, hogy a károsultak minél hamarabb jelezzék a biztosítónak a történteket - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Az eurócsoport hétvégi maratoni üléseinek egyelőre nincs kézzel fogható eredménye a görög válsággal kapcsolatban. Nincs egyetértés a résztvevők között, felfokozott a hangulat és kemény szavak...
Tizenöt tonna színesfémet, illetve fémhulladékot foglaltak le a pénzügyőrök egy Pest megyei településen működő illegális fémtelepen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel.
Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozása véget ért, haladást sikerült elérni, de néhány jelentős ügyben az állam- illetve kormányfőknek kell döntést hozniuk - közölte a tanácskozás végeztével Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a tanácskozás elnöke.
Az eurócsoport hétvégi maratoni üléseinek egyelőre nincs kézzel fogható eredménye a görög válsággal kapcsolatban. Nincs egyetértés a résztvevők között, felfokozott a hangulat és kemény szavak...
Az olasz törvényhozás tíz egykori szenátorát és nyolc volt képviselőjét fosztották meg csütörtökön az életjáradékától, miután jogerős bírósági ítélet született ellenük. Az anyagi támogatást Silvio Berlusconi volt kormányfőtől is megvonták.
A Görögországban kialakult és egyre romló helyzetre való tekintettel szerencsés volna, ha még ma megszületne a megállapodás a válság megoldásáról - vélekedett Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, miután az euózóna Brüsszelben ülésező állam-, illetve kormányfőivel is megosztotta álláspontját vasárnap délután.
Az előző héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 1,5 százalékkal drágult, a gázolaj ára 5,8 százalékkal lett olcsóbb. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,8 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva.
Az eurócsoport hétvégi maratoni üléseinek egyelőre nincs kézzel fogható eredménye a görög válsággal kapcsolatban. Nincs egyetértés a résztvevők között, felfokozott a hangulat és kemény szavak...
Vasárnap délután úgy kezdődött meg Brüsszelben az eurózóna 19 tagállamának csúcstalálkozója, hogy előzőleg nem született teljes körű megállapodás az övezethez tartozó országok pénzügyminiszterei között a görög adósságválság ügyében.
Magyarország megfigyelőként felvételt nyert a Csendes-óceáni Szövetségbe, ami a kormány déli nyitás politikájának első jelentős latin-amerikai diplomáciai eredménye - tudatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vasárnap közleményben az MTI-vel.
Alacsonyabb magyar nyugdíjra számíthatnak azok a magyar munkavállalók, akik Albániában, Macedóniában, Törökországban vagy az Egyesült Államokban szereztek biztosítási időt, de Magyarországon is van legalább 20 év szolgálati idejük, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló cég a Baker Tilly. A hazánk által kötött és kötendő új szociális biztonsági egyezmények értelmében…
Kiszivárgott az eurócsoport által összeállított lista, amit a görögöknek rövid időn belül teljesíteniük kell. Ezen kívül a teljes megállapodás-tervezet is már az interneten kering, melynek vannak...
Vasárnap délután úgy kezdődött meg Brüsszelben az eurózóna 19 tagállamának csúcstalálkozója, hogy előzőleg nem született teljes körű megállapodás az övezethez tartozó országok pénzügyminiszterei között a görög adósságválság ügyében.
A Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését követelte több mint ezer tüntető vasárnap Bukarestben, akiket mind Klaus Iohannis román államfő, mind politikai ellenfele, Victor Ponta miniszterelnök Facebook-üzenetben üdvözölt.
A korábban komoly ellenállást tanúsító görög kormány egyre engedékenyebbé válik és igyekszik az ország hitelezőinek kedvében járni. Ennek eredményeként már sokan a közelgő megállapodást vizionálják,...
Tatabányán 1,3 milliárd forint uniós és állami támogatásból felújították Óvárosban az egykori községházát és a bányásznapok helyszínéül szolgáló Május 1. parkot, a beruházást vasárnap adta át Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester és Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megszakította az eurózóna állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóját vasárnap este, hogy különmegbeszélést folytasson a görög, a német és a francia vezetőkkel.
Az eurócsoport hétvégi maratoni ülése hivatalos döntés és közlemény nélkül ért véget, mert több pontban nem tudtak megállapodni, azokról az eurózóna vezetői döntenek. Délután kiszivárgott az...