2015. július 14. kedd

júl. 14
0:15
Befejeződött az őszi árpa és a repce aratása Békés megyében (ProfitLine)
Kiemelkedő termésátlag született az idén Békésben az őszi árpából - mondta hétfőn az MTI-nek Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára.
júl. 14
1:21
Folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz (ProfitLine)
Közel húszezer bejelentés érkezett a szerdai viharkárok miatt a nagyobb lakásbiztosítókhoz, közülük kettőnél a kárösszeg átlépte az egymilliárd forintot - közölték a biztosító társaságok hétfőn az MTI-vel.
júl. 14
4:06
Problémás lesz a nyugdíjrendszer finanszírozása (ProfitLine)
Problémássá válik a magyar nyugdíjrendszer finanszírozása 2030 után - mondta Botos Katalin közgazdász az M1 aktuális csatornán hétfőn. A szakember a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének tanulmányára reagálva kifejtette: a nyugdíjasok aránya nőni fog, a gyerekek alacsony száma pedig azt mutatja, hogy egyre kevesebben lesznek a rövidesen munkaképes korúvá válók.
júl. 14
5:51
Erre a szekérre felültették a magyar lakosságot! - De mi jön ezután? (Portfolio)
Az elmúlt hónapok eseményei a hazai kötvényalapok teljesítményére is rányomták a bélyegüket: a rövid kötvényalapokból már hónapok óta áramlik ki a pénz, de még így is jobban teljesítettek, mint a...
júl. 14
6:09
Sok magyar már itt vásárol - és tényleg sokat spórol (Pénzcentrum)
Nagyon megérheti utazni a bevásárlásért: akár féláron vehetjük ugyanazt az élelmiszert....
júl. 14
6:18
Görög adósság - Munkacsoport alakult az áthidaló kölcsön kidolgozására (ProfitLine)
A Görögországnak nyújtandó áthidaló kölcsön folyósításához jogi, technikai, pénzügyi és politikai akadályokat is le kell küzdeni, ennek kidolgozására munkacsoport jött létre - közölte hétfőn, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozását követően a testület újraválasztott elnöke, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter.
júl. 14
6:18
Görög adósság – Munkacsoport alakult az áthidaló kölcsön kidolgozására (GazdaságPortál)
A Görögországnak nyújtandó áthidaló kölcsön folyósításához jogi, technikai, pénzügyi és politikai akadályokat is le kell küzdeni, ennek kidolgozására munkacsoport jött létre – közölte hétfőn, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozását követően a testület újraválasztott elnöke, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter. Az áthidaló kölcsönre azért van szükség, mert a…
júl. 14
6:27
Nem lesz MKB-BB fúzió? (Privátbankár)
Mind több jel mutat abba az irányba, hogy nem lesz MKB-Budapest Bank fúzió, azaz az állam a két frissen tulajdonába került pénzintézetet külön-külön (ráadásul eltérő hatalmi centrumokból) irányítja a tervbe vett újra privatizálásig, amelynek időpontja ugyanakkor sokkal korábbi lehet, mint korábban jelezték.
júl. 14
7:06
Felpörgette magát Amerika (TőzsdeFórum)
Jelentős emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.
júl. 14
7:12
Nagyító alatt a számviteli törvény változásai, táblázattal! (Adózóna)
Jelentős változásokat hoznak a magyar számviteli szabályozásban a 2016. január 1-jén hatályba lépő , módosított rendelkezések. A változások célja a 2013/34/EU irányelv átültetése, így számos, az IFRS-ben (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) már alkalmazott szabállyal találkozunk a magyar számvitelben is. A Mazars, nemzetközi könyvvizsgáló társaság részletesen vázolja a változásokat,…
júl. 14
7:15
Kirúgják az kárpátaljai vámosokat (HR Portál)
A parancsnokoktól az utolsó munkatársig mindenkinek távoznia kell a kárpátaljai állomáshelyekről. Helyükre Ukrajna más megyéiből küldenek vámosokat, erről döntött a miniszterelnök, írja a Cink.
júl. 14
7:17
Elütöttek egy munkást az M7-esen (HR Portál)
Elütött egy leállósávban dolgozó munkást egy személyautó hétfőn az M7-es autópálya Zala megyei szakaszán, Letenye térségében, majd nekiütközött az ott várakozó gépjárműnek.
júl. 14
7:19
Zárolták a román miniszterelök vagyonát (HR Portál)
Zárolta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök vagyonát, miután a kormányfőt azzal gyanúsítja, hogy 2007–2008-as ügyvédi tevékenysége idején valós munkavégzés nélkül, hamisított tevékenységi beszámolók alapján vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumot üzlettársa, Dan Sova ügyvédi irodájától.
júl. 14
7:21
Megvan a megoldás a szakemberhiányra? (HR Portál)
Az informatikai szakemberhiánnyal veszi fel a küzdelmet a BBC. Minden 11 éves gyereknek ingyen biztosítják a Micro:bit névre hallgató eszközt, mely a digitális technológia alapjaira képzi a fiatalokat, írja a hvg.
júl. 14
7:21
Csütörtökig marad a görög bankzár (Portfolio)
Változatlan szinten hagyta az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a sürgősségi likviditási támogatásból (Emergency Liquidity Assistance - ELA) igénybe vehető források keretösszegét a görög...
júl. 14
7:24
Negyvenmillió dolláros amerikai befektetés Gyálon (ProfitLine)
A következő 3 évben 40 millió dolláros befektetéssel 400 új munkahelyet hoz létre a CooperVision amerikai kontaktlencsegyártó cég a gyáli ipari parkban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón hétfőn, a helyszínen.
júl. 14
7:24
Illegális bevándorlás – Németországban történelmi csúcsra emelkedett az illegális migránsok száma (GazdaságPortál)
Németországban tavaly éves összevetésben több mint 75 százalékkal nőtt és az újraegyesítés óta a legmagasabbra emelkedett az országba engedély nélkül belépő személyek száma, az idén pedig már az első fél évben több illegális bevándorlót regisztráltak, mint a tavalyi csúcsévben. A német szövetségi rendőrség hétfőn Berlinben bemutatott éves jelentése szerint 2014-ben 57 092 határsértőt…
júl. 14
7:30
Egy helyben topog a forint (TőzsdeFórum)
Szűk sávban mozgott a forint árfolyama kedd reggelig.
júl. 14
7:39
Mindenkit meglephet az állam a bankjaival - elmarad a házasság? (Privátbankár)
Mind több jel mutat abba az irányba, hogy nem lesz MKB-Budapest Bank fúzió, azaz az állam a két frissen tulajdonába került pénzintézetet külön-külön (ráadásul eltérő hatalmi centrumokból) irányítja a tervbe vett újra privatizálásig, amelynek időpontja ugyanakkor sokkal korábbi lehet, mint korábban jelezték.
júl. 14
7:41
Görög megállapodás ide vagy oda, még mindig sorba kell állni a napi betevőért (Privátbankár)
Egyelőre nem emeli a sürgősségi likviditási program keretét Görögországban az Európai Központi Bank. A bankok zárva maradnak a héten.
júl. 14
7:43
Már készül a balhé - ki állapodott meg a görög néppel a megszorításokról? (Privátbankár)
Európa megegyezett a megszorításokról, talán még a görög parlament is elfogadja - de mit szól majd a nép, ami két hete nagy többséggel egy kisebb kiigazítást is leszavazott...?
júl. 14
7:48
Kézen fogták Athént (TőzsdeFórum)
Munkacsoport alakult az áthidaló kölcsön kidolgozására.
júl. 14
7:54
Tőzsde – Kimaradt a BÉT az emelkedésből (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,31 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel 22 098,77 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója elmondta: míg a nyugati tőzsdéken “szép”, 1,5-2 százalékos emelkedés mutatkozott már a nyitáskor a görög…
júl. 14
7:57
Mire döntenek az azonnali segélyről, a görögök újra tönkremennek (Privátbankár)
Sürgősen áthidaló kölcsönre van szüksége Görögországnak, hogy újrakezdje az esedékes törlesztést, de jobb esetben is 4 hét kell, hogy pénzt kapjanak.
júl. 14
7:57
A hét második felében dönthet az osztrák parlament a görög mentőcsomagról (ProfitLine)
Az osztrák parlament a hét második felében dönthet a görög mentőcsomagról, az osztrák parlamenti pártok szkeptikusan nyilatkoztak a hétfőn született megállapodásról.
júl. 14
7:57
Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel (Portfolio)
Több országban parlamenti szavazásokkal folytatódik a görög sztori, de a lassuló kínai gazdaságra és a vállalati gyorsjelentésekre is érdemes figyelni. Tegnap megszületett a megállapodás a görög...
júl. 14
7:59
Lázár: folyamatban van az építésügy reformja (ProfitLine)
Jelenleg is folyamatban van az építésügy reformját érintő javaslat közigazgatási egyeztetése, a cél, hogy egy átfogó, az építészeti eljárásokat és bürokráciát alapjaiban megújító előterjesztés kerüljön a kormány elé - felelte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére.
júl. 14
8:12
Meglehetősen nagyok állnak az adóslista élén (TőzsdeFórum)
A statisztikai adatokból azonban az derül ki, messze nem Görögország a világ legeladósodottabb állama.
júl. 14
8:15
Varufakisz akár a svéd himnuszt is énekelhette volna (Privátbankár)
Ugyanaz lett volna az eredmény az eurócsoporttal szemben. A volt görög pénzügyminiszter teljesen mindegy volt, milyen érveket használt.
júl. 14
8:24
Minimális mozgás a forint piacán (GazdaságPortál)
Szűk sávban mozgott a forint árfolyama kedd reggelig a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedésben. Az eurót reggel hét órakor 310,75 forinton jegyezték. Tizenkét órával korábban 310,50 forint körül alakult az árfolyam. Egy amerikai dollár 282,50 forintot ért. Hétfő este 281,70 forinton forgott. A svájci frank jegyzése 297,10 forinton állt, nagyjából ugyanott, ahol hétfő este. ...
júl. 14
8:30
Szijjártó: nem csökken a bevándorlási nyomás, ezért kell a kerítés (ProfitLine)
Nem látszik, hogy csökkenne a Magyarországra nehezedő illegális bevándorlási nyomás, ezért van szükség az ideiglenes biztonsági határzár megépítésére a magyar-szerb határszakaszon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az M1 aktuális csatornán.
júl. 14
8:30
Csak felszúrásig jutott a MOL - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem tudott lendületbe jönni az olajvállalat árfolyam ezúttal sem.
júl. 14
8:32
Két tűz között az MTelekom - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem jött meg az elmozdulás a távközlési vállalat árfolyamánál, de elfogyott a mozgástere két fontos érték közt.
júl. 14
8:34
Nem bírt 5800-al az OTP - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Elakadhat a fölötte húzódó jelentős akadályokban a bankpapír.
júl. 14
8:36
Megtorpant a Richter - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Első nekifutásra nem jött össze a dupla alj nyakvonalának leküzdése a gyógyszergyártó számára.
júl. 14
8:38
Elakadhat az ellenállásokban a BUX - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
A csökkenő trendvonal leküzdését követően is fontos akadályok várják a határidős indexet.
júl. 14
8:42
Várakozó állásba helyezkedhet Európa (TőzsdeFórum)
Nem lesz határozott iránya a kereskedésnek kedden a főbb európai részvénytőzsdéken.
júl. 14
8:51
Angela Merkel embere veszített, újraválasztották az eurócsoport elnökét (Privátbankár)
Miközben nagyban tart a görögmentés, volt idő az eurózónás pénzügyminiszterek csoportjának elnökét is megválasztani.
júl. 14
8:51
Erre a szekérre felültették a magyar lakosságot! (Portfolio)
Az elmúlt hónapok eseményei a hazai kötvényalapok teljesítményére is rányomták a bélyegüket: a rövid kötvényalapokból már hónapok óta áramlik ki a pénz, de még így is jobban teljesítettek, mint a...
júl. 14
8:51
Vadkárra is kiterjeszthetik a kgfb-t (Pénzcentrum)
A vadkárra vonatkozó biztosítást az új vadgazdálkodási törvénybe építenék be....
júl. 14
8:53
Megállapodtak az iráni atomprogramról (Portfolio)
Iránnak végül sikerült megegyeznie a hatokkal (az ENSZ Biztonsági Tanács 5 állandó tagja és Németország) a vitatott atomprogram kapcsán - adta hírül a Reuters diplomata forrásokra hivatkozva. Ennek...
júl. 14
8:54
Tőzsdenyitás előtt – Kivárásra számít az elemző a BÉT-en (GazdaságPortál)
Kivárásra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője. Nagy András az MTI-nek elmondta: oldalazást, kisebb elmozdulást vár csak a részvénypiacon. Kifejtette: a következő két napban, kedden és szerdán mindenki Görögországra fog figyelni, a piacok megvárják, hogy ténylegesen megszületnek-e a törvények, amiket a görög parlamentnek szerdáig kell elfogadnia.…
júl. 14
8:55
Vadkárra is kiterjeszthetik a kgfb-ket (Portfolio)
Lehetővé kell tenni, hogy a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását kiterjesszék a vadkárra is - nyilatkozta a Magyar Nemzet keddi számában Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK)...
júl. 14
8:57
A görög parlamenten a világ szeme (Portfolio)
A hétfői zárószintek közelében indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a befektetők a görög parlamenti szavazásra várnak, mely során a hitelezők által elvárt reformokról döntenek.Oldalaznak...
júl. 14
9:00
Reggeli elemzés: RC – 2015.07.14 (GazdaságPortál)
Tegnap hosszas egyeztetés után sikerült a görögöknek megállapodniuk a nemzetközi hitelezőkkel. A görögök kemény feltételeket fogadtak el és azokat még a parlamenten is keresztül kell vinni, tehát közel sem lefutott a kérdés. Azonban az látszik, hogy egyik fél sem kívánja a Grexitet. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés A kínai tőzsdét a kivárás jellemezte a holnapi GDP ...
júl. 14
9:00
Vadkárra is lehet majd biztosítani az autót (TőzsdeFórum)
Vadkárra is kiterjeszthetik a gépjárművek kötelező biztosítását.
júl. 14
9:03
Cégalapítás, vállalkozásindítás Ausztriában II. rész (ProfitLine)
A cikksorozat második részében a leggyakoribb osztrák cégformák (OG, KG, GmbH) közötti alapvető különbségek kerülnek részletezésre. Tekintve, hogy nem csak a Magyarországon jelenleg hatályos 2013. évi V. törvény, az új Ptk, hanem már a Gazdasági Társaságkoról szóló 2006. évi IV. törvény is többek között az osztrák szabályozást vette alapul, így rengeteg hasonlóságot lehet felfedezni a magyar és az…
júl. 14
9:05
Lassult a német inflációs ráta (ProfitLine)
Németországban a 12 hónapra számolt inflációs ráta meredeken lassult június folyamán, ami azt jelzi, hogy az Európai Központi Bank eszközvásárlási programja még nem fejtette ki hatását.
júl. 14
9:09
Háromhavi csúcsánál jár a forint (Portfolio)
Sokat erősödtünk a múlt hét óta, miután a görög fordulatra enyhült a kockázatkerülés az európai piacokon. Kedden 311 körül járunk az euró ellenében, ami háromhavi csúcsot jelent. Több mint hét...
júl. 14
9:09
Rekorévet zárhatnak a személyi kölcsönök (Pénzcentrum)
Január és május között 41,89 milliárd forintnyi új forinthitelt helyeztek ki....

Keresés