2015. szeptember 12. szombat

szept. 12
0:00
Itt vannak az októberi üzemanyagárak (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette a fogyasztási norma szerint októberben elszámolható üzemanyagárakat.
szept. 12
0:30
Napelemes rendszereket létesít négy szakaszmérnökségén a Fetivizig (Infostart)
Több mint 120 millió forintból épít ki napelemes rendszereket négy szakaszmérnökségi telephelyén a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig) - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság pénteken az MTI-vel.
szept. 12
4:06
Tőzsdetipp - kezdőknek és haladóknak (ProfitLine)
Magyarországon csak jövő évtől lesz elérhető, de már 40 országban működik a világ egyik legnagyobb online videotékája a Netflix. Folyamatosan bővül és terjeszkedik, akvirál és újításokat vezet be, talán ezért is lehet olyan sikeres. (forrás: Solar Capital Zrt.)
szept. 12
5:15
Könyvelők, figyelem: nem szabad a törlésbe azonnal belenyugodni (Adózóna)
Nem biztos, hogy el kell fogadni a Nemzetgazdasági Minisztérium döntését, ha a könyvelő a tárca nyilvántartásából való törlésről kap határozatot – figyelmeztet facebook oldalán a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.
szept. 12
6:18
Így változott a nyugdíjkorhatár (Adózóna)
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan változott a nyugdíjkorhatár. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
szept. 12
6:18
Vonzó befektetés lehet a PayPal (ProfitLine)
Minden bizonnyal, ha interneten rendeltünk már valamit, vagy online fogadóiroda számlájára fizettünk be, találkoztunk a PayPal fogalmával. Egy olyan internetes bankról beszélünk, amely közvetítő szerepet tölt be az ügyfelek és a hagyományos bankok között. Legnagyobb előnye, hogy rendkívül kényelmes és biztonságos, hiszen az online kártyás fizetéssel szemben elég egyetlen egyszer regisztrálnunk,…
szept. 12
7:06
Ilyen boltot sem láttunk még Magyarországon (Pénzcentrum)
Se zacskó, se flakon, se csomagolópapír: országos láncot terveznek....
szept. 12
7:24
Pitypangalapú gumiabroncsot tesztel a Continental (Infostart)
A Continental svédországi központjában teszteli az első természetes, pitypanggyökérből előállított kaucsuk felhasználásával készült téli gumiabroncsát decembertől áprilisig - közölte a Continental-
szept. 12
7:24
Az osztrák kormány 75 millió eurót szán a menekültek integrációjára (ProfitLine)
Az osztrák kormány 75 millió eurót (22,5 milliárd forint) szán a menekültek integrációjára az osztrák kormány - jelentették be a pénteken tartott kormányülés után.
szept. 12
7:24
7 ok, amiért érdemes a Facebookot szeretni (Portfolio)
Az elmúlt hetekben látott részvénypiaci turbulenciák a Facebook részvényeit sem kímélték, a múlt hónapban 5%-ot veszítettek értékükből a papírok. Az árfolyamesés ellenére, vagy inkább az árfolyamesés...
szept. 12
7:48
Klímavédelem – Áder: Magyarország lépéselőnyben van, de van még tennivaló (GazdaságPortál)
Magyarországnak az elmúlt 25 évben csaknem 40 százalékkal sikerült csökkentenie a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátását, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne még tennivalónk – jelentette ki Áder János pénteken Kaposváron. A köztársasági elnök a somogyi megyeszékhely önkormányzata által először szervezett klímanap zárásaként tartott előadást, amelyben arról beszélt, hogy minden…
szept. 12
7:54
Visszafogták magukat a befektetők (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, bár a nap folyamán még érezhető volt, hogy a befektetők a kivárás mellett döntöttek az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) jövő heti kamatdöntő ülésére készülve.
szept. 12
8:18
Kalózok célpontja lehet a magyarok arcképadatbázisa (Portfolio)
Nemzeti Arcképcsarnokot készít a kormány az igazolványképeinkből, jelentették be augusztus végén. Az intézkedést a bűnüldözéssel, és a bűnmegelőzéssel indokolják a hatóságok, és a bejelentés szerint...
szept. 12
8:18
Mehet a gáz Ukrajnába? (TőzsdeFórum)
Az Ukrajnába irányuló orosz gázexportról tárgyalt Novak és Sefcovic.
szept. 12
8:24
A tornyok leomlása okolható a menekülthullámért? (Privátbankár)
A Világkereskedelmi Központ tornyainak összeomlása volt-e a kiindulópontja annak a folyamatnak, amelynek vége a mostani menekülthullám és az, hogy az al-Kaida most az Iszlám Állam ellen fordult - erről kérdeztük Gazdik Gyula egyetemi docenst.
szept. 12
8:26
Gázhalálokat okozhat a kormány hajthatatlansága? (Privátbankár)
Drámaian megnőhet az illegális kazánfelszerelések és ezzel párhuzamosan a gázmérgezéses balesetek száma az új kazánrendelet miatt - vélik a szakemberek. Ráadásul - mint kiderült - az Unió csak az elavultabb készülékek gyártását, nem a régi készletek forgalmazását tiltja szeptember végétől.
szept. 12
8:30
Pitypangalapú gumiabroncsot tesztel a Continental (ProfitLine)
A Continental svédországi központjában teszteli az első természetes, pitypanggyökérből előállított kaucsuk felhasználásával készült téli gumiabroncsát decembertől áprilisig - közölte a Continental az MTI-vel.
szept. 12
8:36
Menthetik a bőrüket a Wall Street farkasai (Portfolio)
Brutális hónap volt az augusztus a hedge fund piac legnagyobb nevei számára is. Sok esetben a nyár utolsó egy hónapja elég volt ahhoz, hogy az idei összes eddigi teljesítményt lenullázza, így a...
szept. 12
8:48
Ezt üzeni Orbán Európa vezetőinek (TőzsdeFórum)
A magyar kormányfő természetesnek nevezte az együttérzést a migránsokkal, de azt is mondta, hogy az együttérzés nem elég. "Cselekednünk kell" - jelentette ki.
szept. 12
9:00
Tízmilliárdos munkát adott "magának" az MVM Net igazgatósági elnöke? (Privátbankár)
Az MVM Net Zrt. igazgatósági elnöke irányítja az Antenna Hungária Zrt. távközlési üzletágát - azt, amelyik közel 13 milliárdért kiépíti az MVM Net megrendelése alapján a kormányzati mobilhálózatot - írja a Népszabadság.
szept. 12
9:03
A 6-7 évesek zöme már internethasználó (ProfitLine)
A 6-7 évesek zöme már rendszeres internethasználó, a 10-15 évesek kétharmada pedig már minden nap fellép a világhálóra - emelte ki egy hazai kutatás eredményei alapján az MTI-hez eljuttatott közleményében az a vállalkozás, amely a médiahatósággal együttműködve mintegy ötszáz tanárt készített fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megrendelésére az internet térnyerése jelentette iskolai…
szept. 12
9:18
Megbuktak az áru-utaztatók - százmilliós bírság lesz a vége (Privátbankár)
Közel 250 millió forintnyi áru illegális szállításával akarta elkerülni az adófizetést két cég, százmilliós bírság lehet a vége.
szept. 12
9:18
Ők lettek a levegő urai (TőzsdeFórum)
A Boeing, az Airbus és a Lockheed Martin a világ első három légicége.
szept. 12
9:27
100 milliós bírság az ekáer nélküli szállítmányok miatt (Adózóna)
Nem jelentett be több mint 250 millió forint értékű árut az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerbe (ekáer) két budapesti gazdálkodó, hogy ezzel versenyelőnyre tegyen szert és kevesebb áfát fizessen – közölte a NAV.
szept. 12
9:36
Újra nő a tömeg a Keletei pályaudvaron (ProfitLine)
Mintegy kétezer menedékkérő várakozott szombat reggel a Keleti pályaudvaron, hogy felszállhasson a Hegyeshalom felé tartó vonatok valamelyikére - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.
szept. 12
9:48
Viszik, mint a cukrot az új Mustangot! (Portfolio)
A vásárlók lelkesedésének köszönhetően az idei év első felében a Ford Mustang volt a világ legnépszerűbb sportkocsija; erről tanúskodnak az IHS Automotive első féléves globális forgalomba helyezési...
szept. 12
9:54
Súlyos tízezreket visz el az iskola (TőzsdeFórum)
Idén minden második szülő 50 ezer forint felett költ beiskoláztatásra.
szept. 12
10:06
Ismét 20 ezer magyar örülhet a lottónyereménynek (Pénzcentrum)
Kihúzták az Eurojackpot 37. heti számait....
szept. 12
10:09
Az első hét hónapban 2,6 százalékkal nőtt a román ipari termelés (ProfitLine)
Az első hét hónapban 2,6 százalékkal nőtt az ipari termelés Romániában a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte pénteken a bukaresti országos statisztikai intézet.
szept. 12
10:12
Önkéntes tartalékosokkal küzdene a menekültek ellen Simicskó István (Privátbankár)
Önkéntes tartalékosokra számít a déli határszakasz megvédésében Simicskó István frissen kinevezett honvédelmi miniszter. A hadsereg állományának tizede a hét végére már a határon lesz.
szept. 12
10:24
Budapesten már élvezhetik 4G előnyeit (TőzsdeFórum)
Alig tíz hónappal a szükséges frekvenciakészlet használatbavétele után a Vodafone Magyarország 4G-lefedettsége a fővárosban elérte a 99 százalékot.
szept. 12
10:30
Orbán: ha gazfickónak is tartanak, nem tehetek másként (Privátbankár)
Új tervet tesz le a brüsszeli asztalra a magyar kormány a menekültkérdés-megoldására. Az uniós költségvetés 2 százalékával támogatnák a veszélygócok melletti országok erőfeszítéseit, ehhez az EU-tagok 1 százalékos többletbefizetése kellene - nyilatkozta a Bildnek Orbán Viktor
szept. 12
10:42
Illegális bevándorlás - Szentgotthárdon épül gyüjtőpont (ProfitLine)
Négyszáz ember egyidejű befogadására alkalmas gyűjtőpont építése kezdődött meg Szentgotthárdon az ipari park területén szombaton reggel - közölte az MTI-vel a város polgármestere.
szept. 12
10:42
A Boeing, az Airbus és a Lockheed Martin a világ első három légicége (GazdaságPortál)
A Boeing, az Airbus és a Lockheed Martin a világ első három legnagyobb légiipari cége, az első hat helyezett sorrendjében nem történt változás a tavalyi évhez képest – derül ki a FlightGlobal légügyi szaklap és a PricewaterhouseCoopers közös kimutatásából. Adataik szerint a Boeing 90 milliárdos árbevétellel és 7,47 milliárd dolláros nyereséggel az első, európai versenytársa ...
szept. 12
11:00
60 százalékát elkobozhatják a fizetésünknek... (Pénzcentrum)
...abban az esetben, ha hiányosan vagy egyáltalán nem teszünk nyilatkozatot....
szept. 12
11:00
Nagyot emeltek a fuvarosok díján (TőzsdeFórum)
Másfélszeresére emelte a kormány a gépkocsivezetők külföldi napidíját.
szept. 12
11:15
Az illegálisan kivágott fát árusítókra akár többmilliós bírságot is ki lehetne vetni (ProfitLine)
Az illegális fakitermelés visszaszorítása érdekében 50 ezertől 15 millió forintig terjedő bírságot akar bevezetni a kormány a fát értékesítőkre - az erről szóló rendelettervezet a kormány honlapján jelent meg.
szept. 12
11:24
Nagy fogása volt a NAV-nak (TőzsdeFórum)
Várhatóan több mint százmillió forint bírságot szab ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két budapesti társaságra, amiért nem jelentettek be több mint 250 millió forint értékű árut.
szept. 12
11:48
Egyre több migráns érkezik Bulgárián keresztül is Szerbiába (ProfitLine)
Bulgária irányából is egyre több migráns érkezik Szerbiába, idén összesen 9 ezer, főleg a Közel-Keletről érkező embert regisztráltak a határ szerb oldalán fekvő Bosilegradban, de számuk egyre gyorsabban nő - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) szombaton.
szept. 12
11:54
Teljesen újranyitották az osztrák határátkelőt (Portfolio)
Szombat reggel, nem sokkal 5 óra után megnyitották a nickelsdorfi határátkelőt, illetve az A4-es autópályát Bécs irányába - jelentette az APA osztrák hírügynökség a burgenlandi rendőrségre hivatkozva...
szept. 12
12:00
Osztrák kancellár: a vészkorszakot idézte a menekültek vonatra terelése (Privátbankár)
Akár az uniós támogatások megvonásával is lehessen büntetni azokat az EU-tagállamokat, akik nem fogadják el a menekült-kvótákat - mondta Werner Faymann. Az osztrák kancellár szerint felelőtlen a magyar kormányfő, amikor mindenkit gazdaság menekültnek nyilvánít.
szept. 12
12:00
Visszaszólt az osztrák kancellár Orbánnak (TőzsdeFórum)
"Kvóta nélkül nem megy" címmel közölt interjút szombati számában a Der Spiegel című német hírmagazin Werner Faymann osztrák kancellárral, aki élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt.
szept. 12
12:21
Kilenc Warhol-képet loptak el és cseréltek hamisítványokra Los Angelesben (ProfitLine)
Andy Warhol kilenc selyemszitanyomatát lopták el egy Los Angeles-i családi vállalkozás üzletéből: a 350 ezer dollár (96,6 millió forint) összértékű alkotások helyére hamisítványokat aggattak ki a tolvajok.
szept. 12
12:30
Kétmillió alatt indul a LADA! (Portfolio)
A LADA Hungary megmutatta, hogy konkrétan milyen autókat várhat majd a magyar piac. Az év végéhez, vagy a jövő év elejéhez közelítő időpontban az ország több pontján is megnyíló márkakerekedésekben...
szept. 12
12:30
Milliós tüntetés bénította meg Barcelonát (TőzsdeFórum)
A rendőrség szerint 1,4 millió ember vonult utcára zászlókkal és transzparensekkel Katalónia függetlenségért Barcelonában pénteken, a katalán nemzeti ünnepen, amely ezúttal egybeesik a szeptember 27-i választások előtti kampány kezdetével.
szept. 12
12:30
Több mint 180 ezer tiltott határátlépés történt az idén (GazdaságPortál)
Az idén 181 014 tiltott határátlépés történt, csak pénteken 2 827 személyt állítottak elő ezért a szabálysértésért – közölte Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályvezetője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Szombaton reggel 8 óráig további 1 561 személy lépte át Szerbia felől tiltott módon a határt – mondta Lakatos Tibor, majd hozzátette, a rendőrség idén…
szept. 12
12:48
Ilyen volt a kamionverseny - nézze újra a futamokat! (Portfolio)
A mogyoród melletti pálya első és egyben legsikeresebb rendezvényei közé tartoztak az 1987-1990. közötti időszakban az akkori kamionversenyek, melyek 25 év után közel ott folytatódtak, ahol egykor...
szept. 12
13:00
Zsarolnak a horvát bankok? (TőzsdeFórum)
A Horvátországban működő nyolc külföldi bank közös nyilatkozatban kérte a kormányt, hogy tárgyalja újra a svájci frank alapú hitelek eurósításáról szóló törvényjavaslatát.
szept. 12
13:06
NAV: százmilliós bírságot kap két budapesti cég (Infostart)
Várhatóan több mint százmillió forint bírságot szab ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két budapesti társaságra, amiért nem jelentettek be több mint 250 millió forint értékű árut az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerbe (ekáer), illetve nem tudták igazolni az általuk szállított termékek eredetét.
szept. 12
13:06
Zsákutcába futott a Fed a Templeton szerint (Portfolio)
A globális piacok nem állnak túl fényesen, és ez nem is fog egyhamar változni Toby Hayes, a Templeton egyik vagyonkezelője szerint. Hayes alapjai még a nyár közepén vettek fel védekező stratégiát, a...

Keresés