2016. február 19. péntek

febr. 19
16:03
Százával ellenőrzi az EU-s projekteket az EMMI (Portfolio)
Tavaly mintegy 2500 európai uniós projekt záró helyszíni ellenőrzését folytatta le az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), az idei év első heteiben több mint 400 fejlesztés helyszínén jártak az...
febr. 19
16:05
Itt az első két úttörő gazdaságfejlesztési pályázat eredménye (Portfolio)
Ma hivatalosan is módosították a 2014-2020-as uniós ciklus legelső két gazdaságfejlesztési pályázatának keretét, és azok nyilván teljesen megegyeznek azzal, mint amit a januárban már közzétett GINOP...
febr. 19
16:09
Bekeményítettek a németek: a bűnöző menekülteket haza fogják küldeni (Privátbankár)
Nagyon fogyóban van a német türelem, már a kormány is keményebb fellépést ígér.
febr. 19
16:11
Siralmas egészségügy - már a betegek is inkább külföldre mennek (Privátbankár)
Évente kétezer egészségügyi dolgozó, köztük közel ezer orvos hagyja el Magyarországot, és fogadtatja el a diplomáját vagy képesítését külföldön. A legújabb tendencia, hogy már a betegek is követnék az orvosokat: egyre többen választják a külföldi orvosi kezelést.
febr. 19
16:12
Erre figyel a NAV 2016-ban – és mire nem? (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyrészt a törvényi kötelezettségének tesz eleget, másrészt a közvélemény tájékoztatását, és a NAV ellenőrzésének átláthatóságát segíti azzal, hogy minden év február 20-áig meghatározza és közzéteszi az adott év ellenőrzéseinek főbb szempontjait, irányait – olvasható közleményében.
febr. 19
16:18
Kormányzati támogatást kap a füzesabonyi Pikopack Zrt. (ProfitLine)
A három százalék körüli gazdasági növekedési ütem fenntartását szolgálja az újraiparosítás stratégiáját segítő Nagyvállalati Beruházási Támogatási program, amelynek keretében a füzesabonyi Pikopack Zrt. közel 500 millió forintos támogatást kap a kormánytól - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Füzesabonyban.
febr. 19
16:21
Van, aki még hisz az Amazon és a Netflix meséjében? (Portfolio)
Van két cég, ami vitathatatlanul forradalmasított iparágakat: az Amazon és a Netflix. Előbbi a kiskereskedelmet, utóbbi pedig a televíziózást. Mind a két vállalatnál nagyon hasonló a sztori:...
febr. 19
16:21
Te is rajongsz az esős időjárásért? Akkor örülni fogsz (Pénzcentrum)
Péntek: Eső; szombat: ESő; vasárnap: ESŐ!!!...
febr. 19
16:23
Tényleg nagy lehet a baj a Kliknél (Portfolio)
Az atv.hu birtokába került egy dokumentum, melyben az áll, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ arra kér nyolc nagy gáz- és hat áramszolgáltatót, hogy április közepéig késedelmes fizetés esetén...
febr. 19
16:27
Mindegy, miként döntenek a britek, csak rossz lehet az EU-nak (Privátbankár)
A Fitch Ratings szerint az Európai Unió meggyengülését hozza a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazás, bármilyen eredménnyel záruljon is.
febr. 19
16:27
NFM: 26 közlekedésfejlesztési beruházás megvalósítására pályázik Magyarország (GazdaságPortál)
Újabb huszonhat közlekedésfejlesztési beruházással pályázik Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaira. A kormány jóváhagyásával a második pályázati felhívás február közepi benyújtási határidejéig egyebek mellett a Budapest-Hatvan vasútvonal és a déli összekötő Duna-híd korszerűsítéséhez, az M15-ös és az M70-es autóutak négysávúsításához kapcsolódó támogatási igényt…
febr. 19
16:29
Tarlós mindenkit lenyugtatott: tele a kassza (Privátbankár)
A főpolgármester szerint Budapestnek mintegy egymilliárd forintos működési többlete van.
febr. 19
16:39
Draghi újra felforgathatja az európai kötvénypiacokat (Portfolio)
Az Európai Központi Bank januári kamatdöntéséről szóló jegyzőkönyv fokozhatja a további monetáris lazítások márciusi bejelentését övező várakozásokat, ami erősítheti az eurózóna magországaiban az...
febr. 19
16:48
A családi vállalkozások idén és jövőre is pályázhatnak uniós forrásra (Infostart)
A tavaly indult, új uniós ciklus forrásainak a 60 százalékát vállalkozásfejlesztésre fordítja a kormány, amelynek kezdeményezettjei a kis- és középvállalkozások, így a családi vállalkozások is - hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára péntek délután Sopronban a családi vállalkozások találkozóján.
febr. 19
16:57
Te jó ég! Tényleg ennyit kaszált tavaly Molnár Ferenc Caramel? (Pénzcentrum)
Számold ki! 300 koncert, heti 6 napos munkahét....
febr. 19
17:15
A Fitch az Európai Unió meggyengüléséről beszél (Portfolio)
A Fitch Ratings szerint az Európai Unió meggyengülését eredményezi a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazás, bármilyen eredménnyel záruljon is. A nemzetközi hitelminősítő pénteken...
febr. 19
17:21
Felkészülni - több helyen is árvíztől tartanak (Privátbankár)
Az elsőfokú árvízvédelmi készültség szintjét meghaladó vízállással tetőzhet a Rába szombat hajnalban Körmendnél.
febr. 19
17:24
Angela Merkel osztályzata: 3 (közepes) (ProfitLine)
Közepesre értékelte a német kancellár menekültügyi tevékenységét a legnagyobb példányszámú német lap, a Bild a csütörtökön kezdődő uniós csúcs alkalmából készített összeállításában.
febr. 19
17:33
Ellenállt a magyar tőzsde a nyomásnak (Portfolio)
Péntekre tovatűnt a hét első felében ralizó részvénypiacok lendülete, az ázsiai tőzsdéken az eladók mutatták az irányt, és bár az európai piacokon a tegnapi zárószintek közelében indult a kereskedés,...
febr. 19
17:39
Kritikus a helyzet az EU-csúcson: esélytelen a megállapodás? (Privátbankár)
További halasztást szenved az Európai Unió állam- és kormányfőinek plenáris tárgyalása a brit reformelképzelésekről - jelentette be a Twitteren péntek délután Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője.
febr. 19
17:57
Megegyeztek - vége a sztrájknak Miskolcon (Privátbankár)
Véget ért a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. munkavállalóinak február 17-én megkezdett, határozatlan időtartamra meghirdetett sztrájkja, miután pénteken a munkaadó megegyezett a szakszervezetekkel.
febr. 19
18:09
Nem kegyelmeznek az olajnak (Portfolio)
Pénteken a Brent és a WTI típusú olaj árfolyama is esett több tényező együttes hatására. A helyzeten az sem tudott érdemben változtatni, hogy a BofA Merrill Lynch elemzői szerint az olaj már elérte...
febr. 19
18:09
Mindenkit az új CSOK érdekel: teltházas klubok országszerte (Pénzcentrum)
A következő állomás Miskolc és Kecskemét....
febr. 19
18:15
Amiről keveset tudsz: attól, hogy nincs építési engedély, szabályok még vannak (Privátbankár)
Eltörölték bizonyos ingatlantípusoknál az építési engedélyt, ettől még azonban nem lehet csak úgy építkezni bele a nagyvilágba. Balla Ákossal, a Balla Ingatlanirodák vezetője és a Privátbankár ingatlanszakértővel tisztázzuk, hogy mit lehet és mit nem, de beszélünk arról is, hogy mit lépnek majd az önkormányzatok, hogy védjék a városképet.
febr. 19
18:18
Barcza György: fontos, hogy az államadósság belföldi kézbe kerüljön (Infostart)
Azokban az országokban kerülik el legkönnyebben a válságot, ahol az államadósság belföldi tulajdonban van, Magyarországon is erre törekszik a kormány - erről az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója A pénzen innen és túl elnevezésű konferencián beszélt pénteken, Budapesten.
febr. 19
18:30
Egy újabb pozitív hitelminősítői vélemény Magyarországról (ProfitLine)
Stabilról pozitívra javította a magyar államadósságra vonatkozó kilátását a tokiói székhelyű Japan Credit Rating Agency (JCRA) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
febr. 19
18:36
Ismét Christine Lagarde-ot választották a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjévé (Infostart)
Az eddigi vezérigazgató, a francia Christine Lagarde lett további öt évre a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője - jelentette be a washingtoni székhelyű szervezet pénteken közleményben. A francia szakembert másodszor választotta meg az IMF igazgatótanácsa a posztra.
febr. 19
18:45
Ha ezt előre tudják, biztos zárva marad Amerika (Portfolio)
Nem voltak érdemi elmozdulások az amerikai részvénypiacokon, a befektetők fantáziáját az sem mozgatta meg, hogy 4,5 éve a legnagyobb mértékben emelkedtek januárban az előző havihoz képest a...
febr. 19
18:45
Nem vonulnak ki Oroszországból az ott működő német cégek (GazdaságPortál)
A gazdasági nehézségek dacára sem szándékoznak kivonulni Oroszországból az ott működő német cégek, amelyek egyúttal a nyugati szankciók eltörlését szorgalmazzák. Ez derült ki az orosz-német külkereskedelmi kamara és a Német Gazdaság Keleti Bizottsága által készített szokásos éves felmérésből, amelynek eredményeit pénteken ismertették Berlinben egy Oroszországot népszerűsítő konferencián. Az…
febr. 19
19:03
Az autógyártók bojkottálják a legendás autószalont? (Portfolio)
A Mazda lehet a következő autógyártó, amely idén nem képviselteti magát a Párizsi Autószalonon - írja az Automotive News Europe. A Ford és a Volvo már korábban jelezte, hogy távol marad az eseménytől...
febr. 19
19:09
Az R betűs szótól rettegnek, augusztus óta nem volt ilyen erős a forint (Privátbankár)
Az európai tőzsdék estek, az amerikai részvények azonban csak részben követték őket és a BUX index is tartotta magát. Négy papírunkból kettő felment és kettő le. A forint erős, utoljára augusztusban volt a jelenleginél olcsóbb az euró. Nagyot esett a Volkswagen, amely szenved a dízelbotrány következményeitől.
febr. 19
19:21
Ők kerülnek idén az adóellenőrök célkeresztjébe (Pénzcentrum)
A vagyonosodási vizsgálatok a bűnügyi jelzések alapján indulnak....
febr. 19
19:30
Erősödött a forint árfolyama (Infostart)
Erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon pénteken.
febr. 19
19:32
Meredeken romlanak a brit adóskockázati mérőszámok a Brexit-kockázat miatt (Infostart)
Pénteki londoni piaci adatok szerint meredek ívben romlanak Nagy-Britannia szuverén adóskockázati mérőszámai a Brexithez, vagyis a brit EU-tagság esetleges megszűnéséhez fűződő befektetői félelmek miatt.
febr. 19
19:33
Bő négy éve a legnagyobb havi áremelkedés az Egyesült Államokban (GazdaságPortál)
Négy és fél éve a legnagyobb mértékben emelkedtek januárban az előző havihoz képest a fogyasztói árak az Egyesült Államokban – közölte pénteken a washingtoni munkaügyi minisztérium. Januárban energia- és élelmiszerárak nélkül az előző havihoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. Decemberben 0,2 százalék volt a havi áremelkedés. Januárra elemzők a decemberivel…
febr. 19
20:03
Változások a világ legrosszabb légitársaságánál – te utaznál vele? (Privátbankár)
A légitársaságokat rendszeresen értékelni szokták, sokszor hallunk a legjobbakról, a gyengék közül viszont csak azokról, akiket kitiltanak az európai légtérből. Van azonban egy, akit a Skytrax évek óta a legrosszabbnak minősít: az Air Koryo. És vajon kinek a légitársasága ez? Hát persze, hogy Észak-Koreáé. De most úgy tűnik, feljavítják.
febr. 19
20:21
A kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén a NAV (GazdaságPortál)
A kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), főként a jogszabályokat szándékosan megszegőket szeretné kiszűrni az adóhatóság – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken a NAV Egerben tartott kétnapos konferenciájának zárónapján. Az idén már az adózói minősítésen alapuló ellenőrzésekre épül a…
febr. 19
20:33
Meredeken emelkedik a brit csődkockázati mutató (Portfolio)
Pénteki londoni piaci adatok szerint meredek ívben romlanak Nagy-Britannia szuverén adóskockázati mérőszámai a Brexithez, vagyis a brit EU-tagság esetleges megszűnéséhez fűződő befektetői félelmek...
febr. 19
20:35
Durva a helyzet - Háború robbanhat ki Oroszország és Törökország között (Portfolio)
Zárt ajtók mögött ülésezik közép-európai idő szerint péntek este 9 órától az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), amely Oroszország kérésére a szíriai konfliktusról tanácskozik majd - derült ki az orosz...
febr. 19
20:42
Itt vagyok FBI! - mondja a McAfee számítógépes vírusirtó program írója (ProfitLine)
John McAfee, a róla elnevezett számítógépes vírusirtó program megalkotója felajánlotta: feltöri annak az Apple okostelefonnak a kódját, amely az elmúlt év végén a kaliforniai San Bernardinóban megölt terroristáé volt.
febr. 19
20:51
Bomba formában a forint (Portfolio)
A péntek reggeli stabil kezdés után folyamatosan erősödött a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. Az esti órákban pedig sikerült áttörni a 308,70-es ellenállási szintet is, ami korábban már...
febr. 19
21:09
A schengeni övezet vége Európa végét jelenti (Portfolio)
A belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet vége Európa végét jelentené - mondta Francois Hollande francia elnök pénteken a France Inter rádióadónak adott interjújában. A francia államfő szerint...
febr. 19
21:27
Fiktív számlák ötszázmillióról, boltosok buktak meg (Adózóna)
Vádat emelt egy pécsi székhelyű cég vezetői ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt a Baranya Megyei Főügyészség – közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
febr. 19
21:48
A kormány kiemelten fontosnak tekinti a kis- és közepes vállalkozások támogatását (ProfitLine)
A Honvéd Húsker Kft. jól példázza, hogy a nemzeti ügyek kormánya kiemelten fontosnak tekinti a kis- és közepes vállalkozások támogatását - jelentette ki a földművelésügyi miniszter a Heves megyei Noszvajon működő cégnél tett látogatásakor pénteken.
febr. 19
22:30
Megháromszorozódott a korrupciós ügyek száma – nem kispályások a spanyolok (Adózóna)
Míg 2010-ben a hatóságok 366 eljárást indítottak, addig tavaly ez a szám 1108-ra nőtt, vagyis az elmúlt öt évben megháromszorozódott a korrupciós ügyek száma – ismertette a belügyminisztérium adatait a spanyol sajtó pénteken.

Keresés