Erősödött kissé a forint keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót kedd reggel hét órakor 310,30 forinton jegyezték a hétfő esti 310,53 forint után. A forint az idén először ért el 310-es eurójegyzést. Hasonló árfolyamszinten legutóbb december elején járt. Az év eleje óta a forint 1,7 százalékkal erősödött az euróval szemben. A dollár jegyzése 284,49 ...
Az Európában tapasztalt terrorfenyegetettség miatt a kelet-közép-európai fővárosok közül a drasztikusan visszaeső nemzetközi utazások Budapestet érintették a leginkább novemberben - írta keddi számában a Világgazdaság.
Az utolsó egy-két hónapban Kínának megtetszett a korábbiaknál sokkal olcsóbb ár, és 30 dollár körül elkezdett feltankolni. Mindenhol telnek a hatalmas tankerhajók, és Kína felé veszik útjukat. Bölcs dolog olcsón bevásárolni, pláne olyan országnak, ahol még mindig nő a fogyasztás.
Nagy utat járt be hétfőn a magyar deviza, hiszen a délelőtt még 312 környékére felszökő euróárfolyam a nap végére 310 közelébe süllyedt. Így innen futhat neki a mai napnak a forint, ha kitart a jó...
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden új javaslatot készül előterjeszteni Nagy-Britannia uniós reformigényeivel kapcsolatban. Az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő testület vezetője...
A mechanikailag és elektronikailag is napról napra bonyolultabbá váló autók megfelelő karbantartását és szervizelését egyre kevésbé lehet a hagyományos módszerekkel - egy csavarhúzóval és...
Az 5,75 milliárd frankos elemzői várakozásokat meghaladó, 6,2 milliárd frankos 2015-ös éves profitról tett jelentés ma reggel a UBS. Ez a legjobb eredmény a svájci nagybanknál 2010 óta annak ellenére...
Örömmel fogadták a befektetők a Google anyavállalata, az Alphabet tegnap esti gyorsjelentését, a zárás utáni kereskedésben 5 százalékos pluszba ugrott az árfolyam. Ezzel a társaság piaci...
Nő a migránsoktól való félelem Szlovéniában: egyre kevesebben vannak azok, akik szívesen látják a bevándorlókat, vagy nem lenne kifogásuk befogadásuk ellen közvetlen környezetükben - derült ki a Delo című ljubljanai napilap hétfői számában megjelent friss felmérésből.
Emelkedésre számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szakértői. A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Európa, így a magyar tőzsde is pozitív tartományban kezdheti a kereskedést, annak ellenére, hogy az olaj ára ismét csökkenésnek indult. A szakértők szerint a Mol kurzusát támogathatja, hogy a kurdisztáni regionális kormány tegnap bemutatta…
Két főbb pénzügyi tételt, összesen 124 millió eurós volumenben át kellett könyvelnie 2015-ről 2014-re a Raiffeisen Bank Internationalnak, és ez is segített abban, hogy a bank tavalyi előzetes nettó...
Varró László lett a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető elemzője. A közgazdász a gazdasági és beruházási osztály vezetőjeként energiagazdasági kérdésekkel, módszertani támogatással és stratégiai...
Nagy utat járt be hétfőn a magyar deviza, hiszen a délelőtt még 312 környékére felszökő euróárfolyam a nap végére 310 közelébe süllyedt. Így innen futhat neki a mai napnak a forint, ha kitart a jó...
Immunis a magyar piac? Valamit fejlesztette a Richter amiről nem tudtunk, egy kapszulát, amit bevettek a magyar kibocsátók és nem tudnak esni a részvény árfolyamok? Ez egyszerűen hihetetlen. Azt kell, hogy mondjuk: töretlen imádattal tépik az magyar hon részvényeit, szűnni nem akaró lelkesedéssel. Csak nehogy pofira esés legyen a vége. Mi azért drukkolunk magunknak. Hajrá ...
Varró László lett a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető elemzője. A közgazdász a gazdasági és beruházási osztály vezetőjeként az lesz a feladata, hogy egységes energiagazdálkodási és módszertani...
Egy-két cégfelvásárlás jelentősen megdobhatja a banki bevételeket, az elmúlt három évben például négy nagyobb cégfelvásárlás összesen 1 milliárd dollárt hozott a bankok konyhájára. A bankok ezzel...
Fegyveres támadás történt Isztambul Kücükcekmece nevű külvárosi kerületének egyik kávézójában. Ketten meghaltak, öten megsebesültek – jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség. Feltételezések szerint ketten hajtották végre a támadást. A rendőrök és mentők helyszínre vezénylésén túl az isztambuli terrorelhárító erők helikopterek támogatásával házkutatásokat tartottak a környéken,…
A legkülönbözőbb ágazatok, így például az élelmiszeripar, az öntözésfejlesztés, illetve a kertészet is támogatást kaphat a vidékfejlesztésre szánt uniós keretből, amelyre önkormányzatok, non-profit szervezetek és még egyházak is pályázhatnak - mondta Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Az export euróban számolt érteke tavaly novemberben 6,9, az importé pedig 7,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a kereskedelmi mérleg többlete 687 eurót tett ki, 22 millióval csökkent a 2014 novemberihez képest - jelentette kedden a részletes adatok és a második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Brit kormányforrások szerint a London és Brüsszel kötött körvonalazódó megállapodás alapján az Európai Unió tagállamainak parlamentjei az eddigieknél szélesebb hatáskört kaphatnak az uniós szintű jogszabálytervezetek felülbírálására és akár megvétózására is.
Két napja tartó emelkedést követően megpihentek az ázsiai tőzsdék, egyedül Kína emelkedett nagyobb lendülettel ma reggel, ami főként a jegybank újabb likviditásfokozó lépéseinek köszönhető. Az olaj...
Ted Cruz texasi szenátor lett az amerikai elnökválasztási kampányt megnyitó hétfői iowai jelölőgyűlések republikánus győztese, a Demokrata Párt döntetlenre álló két elnökjelölt-aspiránsának, Hillary Clintonnak és Bernie Sandersnek a voksait még számolták helyi idő szerint kedd hajnalban. A republikánus jelölőgyűléseken Ted Cruz a voksok 28 százalékának megszerzésével nyerte el a győzelmet Iowában.…
Így értelmezi a Vedomosztyi című lap online kiadása Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítását, hogy az illetékes minisztériumok és kormányhivatalok dolgozzanak ki javaslatokat arra, hogy az orosz információs technológiai cégek a külföldi vetélytársaikkal „azonos feltételek mellett folytathassák tevékenységüket”. A lap szerint a kidolgozandó intézkedések egyike lehet az általános forgalmi adó…
Tavaly rekord alacsony volt a felszámolások száma a magyar cégvilágban: míg 2014-ben több mint 17 500 ilyen eljárás indult, tavaly csak alig 10 ezer, azaz 44 százalékkal kevesebb cég szűnt meg felszámolással – derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentéséből. Az MTI-hez kedden eljuttatott felmérés szerint ilyen alacsony még 2008-ban sem volt a fizetésképtelenségi eljárások ...
Dezső Tamás asszirológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense "nehezen hiszi", hogy a migránsok évezredes kulturális és civilizációs különbözőségeit felül lehet írni egy integrációs tanfolyammal.
Két napja tartó emelkedést követően megpihentek az ázsiai tőzsdék, egyedül Kína emelkedett nagyobb lendülettel ma reggel, ami főként a jegybank újabb likviditásfokozó lépéseinek köszönhető. Az olaj...
Közzétette negyedik negyedéves jelentését a BP is, mely nagy csalódást okozott, a társaság profitja 91 százalékkal csökkent, alulmúlva az elemzői várakozásokat. A részvények 6 százalékot estek a...
Az Európai Bizottság új javaslatot készített Nagy-Britannia európai uniós reformigényeivel kapcsolatban, amelynek értelmében a londoni kormány azonnali hatállyal megtagadhatná a szociális ellátást az EU más tagállamaiból érkező munkavállalóktól - közölte hétfőn a brüsszeli testület szóvivője.
A negatív tőzsdei hangulat közepette publikálta előzetes, 2015-ös számait a Raiffeisen. Két pénzügyi tétel 2015-ről 2014-re történő átkönyvelése és a költségek csökkentésének eredményeképpen a bank tavalyi előzetes nettó profitja 383 millió euró lett – Kiss Tamás, Equilor. Forrás: GazdaságTV.hu
Nagy utat járt be hétfőn a magyar deviza, hiszen a délelőtt még 312 környékére felszökő euróárfolyam a nap végére 310 közelébe süllyedt. Így innen futhat neki a mai napnak a forint, ha kitart a jó...
A forintra nézve nem ez a legfőbb mozgatórugó, de tény és való, hogy lökést adna a forint erejének, ha több évnyi “bóvli” lét után Magyarországot felminősítenék. Az idei év már elhozhatja ezt a fordulatot, de a lengyel politikai feszültségek nem tettek jót az ország pozíciójának. “A forint fundamentumai hosszú távon továbbra is a gyengülés irányába ...
Az egészségbiztosítások fix díjfizetés mellett komplex egészségügyi szolgáltatásokat tesznek hozzáférhetővé, ezen belül meghatározott prevenciós vizsgálatokat is. Cikkünkből kiderül, mire nyújthatnak...
Elégedetlenek a tanárok. Érdemi, az érintett szereplők bevonásával kezdeményezett tárgyalásokat követelnek. Most szerdán több városban fáklyás felvonulás lesz. Jövő szombaton pedig tüntetnek a fővárosban a köznevelés és a pedagógusok helyzetének javítása érdekében.
A Coaching Határok Nélkül (CHN) 2016 első vendége a 29 éves Adam Henderson volt, aki témájaként az Y generáció megismerését és megértését hozta. Az elmúlt 4 és fél év során ő a CHN sorozat eddigi legfiatalabb előadója, aki az ezredfordulós generáció tagjaként hitelesen tudta bemutatni az Y generációt. De Adam nemcsak képviseli őket, hanem kutatja is a saját generációját.
Indonézia mintegy 250 milliós lakossága évente fejenként 37 kilogramm, túlnyomórészt édesvízi halat fogyaszt, így a halászati és akvakultúra területén hétfőn kötött megállapodás hatalmas lehetőség arra, hogy a haltartási ágazat pozíciót szerezzen ezen az óriási piacon - fejtette ki Fazekas Sándor az indonéz miniszterekkel folytatott tárgyalások után az MTI-nek telefonon.
Szerbia lakosságának 48 százaléka támogatja, 28 százaléka viszont ellenzi az ország európai uniós csatlakozását - derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményeit hétfőn közölték Belgrádban.
Miután Európának példa nélküli migrációs válsággal kell szembenéznie, a Frontex már tavaly is kapott pluszforrást, s a következő években tovább növekszik az uniós határőrizeti ügynökség költségvetése – nyilatkozta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjújában Ewa Moncure, a Frontex szóvivője. Mint kifejtette: 2015-öt 112 millió eurós költségvetéssel indították. Először áprilisban…
Egy új év kezdete remek lehetőség arra, hogy visszatekintsünk karrierünk elmúlt időszakára, és izgatottan várjuk a jövőbeni lehetőségeket. A konkrét tervek mellett azonban nyitottnak is kell maradnunk, hiszen a véletlenek is pozitívan befolyásolhatják karrierünk alakulását.
Jelentősen megugrott tavaly a HIV-fertőzöttek száma Csehországban – közölte a cseh állami egészségügyi hivatal kedden a honlapján. Tavaly 266 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 15 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest. Ez egyben új rekordot jelent – egy évtizede az éves növekedés alig néhány tucat személy volt. Csehországban hivatalosan 1985-től tartják nyilván a HIV-…
A magyarországi Tábitha Ház 2011 szeptemberében nyílt meg a betegek előtt. A ház főorvosa, főnővére és pszichológusa mesélt arról, milyen a munkájuk, kik dolgozhatnak náluk, milyen elvek elsajátítása a szakembereik feladata, a hétköznapokban mi az, ami örömöt ad számukra, s milyen nehézségekkel kell küzdeniük.