A bankok végre beismerik azt, amitől a befektetők már régóta rettegnek: az energiaszektor gyengélkedése valószínűleg hatalmas veszteségeket fog okozni a pénzintézeteknek. A JP Morgan után a Wells...
Az elmúlt héten folytatódott a kockázatosabbnak tartott amerikai részvény és kötvényalapokból a pénzkivétel, az amerikai globális kötvényalapok pedig már 30. hete tartó tőkekiáramlástól szenvednek -...
A Magyar Telekom vezetői abban bíznak, hogy a távközlési vállalat tartós növekedési pályán tartható a következő években, a 2016-os év után pedig 25 forintos osztalékot tartanak reálisnak. Christopher Mattheisen vezérigazgató kiválónak nevezte a vállalat 2015-ös eredményeit csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy a vezetékes hálózatfejlesztés eredményeként tavaly 464 ezer háztartást értek el…
A Praktiker a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának Gazdálkodástudományi Karával közösen szeptembertől duális képzést indít gazdálkodás és menedzsment, valamint pénzügy- számvitel szakokon.
agy indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 1,23 százalék, a londoni FTSE-100 index 1,75 százalék, a párizsi CAC-40 index 1,91 százalék emelkedést mutatott. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,66 százalék, az európai FTSE Eurofirst 300 index 1,35 százalék emelkedéssel kezdett csütörtökön.
A Bild című német lap interjút közölt csütörtöki számában Orbán Viktor miniszterelnökkel “A Németországból érkező hang goromba, durva, agresszív” címmel. A kormányfő elmondta: azért kezdeményezett népszavazást, hogy megakadályozza az uniós jogot sértő EU-kényszerkvótát. Nem lehet az emberek feje felett a jövendő nemzedékek életét nagyban megváltoztató döntéseket hozni, a befogadási kvóta pedig…
Megjelent a mezőgazdasági biztosításokhoz igényelhető díjtámogatási felhívás, amelynek rendelkezésre álló keretösszege idén 4 milliárd forintra nőtt. Az összeg így közel egy milliárd forinttal haladja meg az előző évi vissza nem térítendő díjtámogatás összegét – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Az EU és Törökország között létrejött megállapodás a menekültválság kezelésére csupán illúzió - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök a német Bild-nek adott interjújában. Üzent a német vezetésnek is...
Nagy indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 1,23 százalék, a londoni FTSE-100 index 1,75 százalék, a párizsi CAC-40 index 1,91 százalék emelkedést mutatott. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,66 százalék, az európai FTSE Eurofirst 300 index 1,35 százalék emelkedéssel kezdett csütörtökön. Szerdán az európai…
Az EU és Törökország között létrejött megállapodás a menekültválság kezelésére csupán illúzió - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amely csütörtökön jelent meg a német Bild...
A várakozásokra rácáfolva javult a német GfK piackutató intézet márciusra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe - derül ki a GfK honlapján csütörtökön közzétett jelentésből.
Új generációsnak nevezett robot prototípusát mutatták be, amely elődjéhez képest fele akkora súlyú és sokkal ügyesebb, ha például fellökik, villámgyorsan felpattan. A robotok nemsokára katonaként és munkásként vagy katasztrófa-elhárítóként egyaránt bevethetőek lehetnek. A világ egyik legnagyobb vállalata rengeteg pénzt fordít a fejlesztésükre.
A pár napos korrekció után a kínai részvények ismét nagyot estek, miközben a tokiói tőzsdén ma bevásároltak a befektetők. Európa ma emelkedik az előző két igen gyászos nap után, nálunk pedig a Telekomot tépik az igen jó negyedéves jelentés után. A forint a féléves csúcsáról visszaesett előző nagy szintjére.
Egy bűnszervezet elsősorban étolaj és cukor kereskedelemmel foglalkozó cégláncolatot működtetve több mint két és félmilliárd forint áfát csalt el, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) vádemelési...
Az MNB lazításra utaló bejelentései miatt gyengülni kezdett a forint, fontos technikai támaszról fordult az euró-forint árfolyama. A dollár-forint egy tavaly év eleje óta tartó emelkedő trendcsatorna alsó trendvonaláról fordult 275 alatt – Varga Zoltán, Equilor. Forrás: GazdaságTV.hu
Csehországban is megjelent a zikavírus - közölte a cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön Prágában. A közszolgálati hírtelevízió szerint eddig két esetről van szó. A részletekről Svatopluk...
A Magyar Telekom vezetői abban bíznak, hogy a távközlési vállalat tartós növekedési pályán tartható a következő években, a 2016-os év után pedig 25 forintos osztalékot tartanak reálisnak.
Egy bűnszervezet elsősorban étolaj és cukor kereskedelemmel foglalkozó cégláncolatot működtetve több mint két és félmilliárd forint áfát csalt el, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett az ügyben a Fővárosi Főügyészségnél - közölte az adóhivatal csütörtökön az MTI-vel.
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. több esetben nem tett maradéktalanul eleget a jogszabályokban előírt rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének. Az MNB ezért ma közzétett határozatában összesen 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a társasággal szemben, s figyelmeztette – a tőkepiac biztonságos és átlátható működését garantáló – tájékoztatási kötelezettségei…
A tavaly Európába érkezett egymillió ember között valószínűleg elenyésző arányban voltak jelen szélsőséges terroristák, de a következmények egyáltalán nem elhanyagolhatóak – közölte Nikola Poposzki macedón külügyminiszter csütörtök délelőtt az Euro-atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány által szervezett első budapesti biztonságpolitikai konferencián. A politikus hangsúlyozta: ha hazája…
A Magyar Telekom kedvező gyorsjelentést tett közzé, aminek köszönhetően a távközlési cég árfolyama kilőtt a nyitást követően. Ezért megnéztük, hogy a Telekom grafikonja alapján mire számíthatunk,...
Az amerikai kormány figyelmeztette a vezető amerikai bankokat, hogy ne várásoljanak a jó befektetésnek tűnő, de politikailag kockázatos orosz államkötvényekből, többek közt azért se, mert aláaknáznák...
Noha jelenleg már háromféle nyugdíjcélú megtakarítás után is igénybe lehet venni adó-visszatérítési lehetőségeket, a családi adóalap-kedvezmény éppen az alacsonyabb keresetű többgyermekesek esetében akadályozhatja a kedvezmények igénybe vételét. A kedvezmény ugyanis oly mértékben lecsökkenheti a fizetendő személyi jövedelemadó mértékét, hogy abból már további visszatérítésre nincsen mód.…
Marokkói migránsoktól csalt ki több mint ezer eurót három férfi, kettőjüket elfogták a rendőrök – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szabó Szilvia elmondta, a marokkói állampolgárok Ásotthalom térségében lépték át illegálisan a zöldhatárt. Az őket a vajdasági oldalon vezető embercsempészek azt mondták nekik, hogy a magyar oldalon várják majd őket…
Idén januárban az Eurostat adatai szerint havi bázison 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak az eurózónában. Az elsősorban az olajárfolyam beszakadásából fakadó januári árszínvonal-visszaesés az éves...
Az egy évvel korábbinál intenzívebb, de kritikusabb nemzetközi médiafigyelmet kapott tavaly Magyarország; a növekedés magyarázata a bevándorlási válság volt, erre mutat, hogy a tudósítások kétharmada 2015 második felében látott napvilágot – hangzott el a Nézőpont Intézet 14 ország 99 orgánumának cikkeit elemző kutatásának eredményeit bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. A kedvező…
A zöld temetések népszerűsítését és elterjesztését sürgeti több kínai kormányzati intézmény, mert - mint fogalmaztak - ezek nemcsak a környezetet kímélik, de földterületeket lehet velük megtakarítani és olcsóbbak is a hagyományos temetkezéseknél.
Noha jelenleg már háromféle nyugdíjcélú megtakarítás után is igénybe lehet venni adó-visszatérítési lehetőségeket, a családi adóalap-kedvezmény éppen az alacsonyabb keresetű többgyermekesek esetében akadályozhatja a kedvezmények igénybe vételét. A kedvezmény ugyanis oly mértékben lecsökkenheti a fizetendő személyi jövedelemadó mértékét, hogy abból már további visszatérítésre nincsen mód.…
Két módszer van arra vonatkozóan, hogy a nyugati vezetők a jelenlegi költségvetési ciklusban milyen eszközzel tudják elvenni az uniós támogatást Magyarországtól. Az egyik egy durvább megoldás, a...
A vasárnapi boltzárról népszavazást kezdeményező Erdősi Lászlóné csütörtökön azt közölte az MTI-vel: határozott álláspontja az, hogy nem ért egyet az üzletek vasárnapi nyitva tartásával, véleménye kialakításában pedig egyetlen párt sem befolyásolta. “A sajtóban megjelent híresztelésekkel szemben a kezdeményezést mint a közügyek iránt érdeklődő, arról véleménnyel bíró független magánszemélyként…
A határon átnyúló tranzakciók esetén a végleges uniós áfa-rezsimben az eddigi gyakorlattól eltérően a cél- és nem a származási országban fogják begyűjteni a hozzáadottérték-adót. A Bizottság olyan...
Mintegy félezer olyan kommunista vezetőről tesz közzé adatbázist csütörtökön a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), aki részt vett az 1956-os forradalom elfojtásában, valamint az azt követő megtorlásban – közölte a bizottság elnöke az M1 aktuális csatorna műsorában. Földváryné Kiss Réka a kommunizmus áldozatainak emléknapján elmondta, hogy egy nagyszabású kutatómunka első eredményeit hozzák…
Az év eleji 10%-hoz képest a piaci árazások alapján jelenleg 40%-os valószínűséget ad a piac annak, hogy az Egyesült Királyság lakossága a júniusi referendumon az elszakadás mellett dönt, derül ki a...
Csaknem megháromszorozta nyereségét az elmúlt évben az NN Group, a társaság 1,5 milliárd eurós nettó eredménnyel zárt - derült ki a cég negyedik negyedéves jelentéséből. A társaság mérlegében az...
Idén várható az olaj árának normalizálódása, ami megnyugtathatja a részvénypiacokat is. Az olajárnak azonban felülről is van korlátja, ezért azokat a szektorokat érdemes előnyben részesíteni, amelyek egy viszonylag alacsonyan maradó olajárból is profitálni tudnak. A Mol inkább finomítócég, ezért alacsony olajár mellett is vonzó.
Csaknem megháromszorozta nyereségét az elmúlt évben az NN Group, a társaság 1,5 milliárd eurós nettó eredménnyel zárt – derült ki a cég negyedik negyedéves jelentéséből. A társaság mérlegében az október-decemberi időszakban minden sor kedvező irányba változott, a nettó eredmény a negyedik negyedévben 360 millió euróra emelkedett. Az NN Group részvényenként 1,51 eurós osztalékot fizet 2015-re.
Csütörtökön megint elromlott a hangulat Ázsiában, a befektetők elsősorban a kínai gazdaság lassulása és az IMF figyelmeztetése miatt aggódnak most. Döntően ezek együttes hatására a Shanghai Composite...