Az őszi magyarországi népszavazás arról szól, hogy ne legyen olyan közös bevándorláspolitika, amely a bevándorlókat rákényszeríti az uniós tagállamokra – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Rogán Antal hozzátette: ez a kényszerbetelepítés elleni népszavazás, hogy a magyaroknál legyen a döntés joga, és azt ne vehesse magához…
David Lammy munkáspárti parlamenti képviselő azzal a felszólítással fordult képviselőtársaihoz, hogy hagyják figyelmen kívül az uniós tagságról tartott népszavazás eredményét - jelentette szombat este a The Independent című brit lap honlapja.
A külügyminiszter szerint ideje lenne Európában befejezni a britek és a brit kormány folyamatos kritizálását és inkább azon kellene gondolkodni, hogy mit kell megváltoztatni Brüsszelben.
Szombaton megtartották az Európai Unió hat alapító tagországának Berlini tanácskozását, amelynek a legfőbb üzenete az volt, hogy létre kell hozni egy "rugalmasabb Európát" és Nagy-Britannia ne húzza...
Imádnak a technológiai vállalatoknál dolgozni az emberek - derül ki a LinkedIn legfrissebb felméréséből, amit a munkavállalók megkérdezésével végeztek. Az üzleti közösségépítő cég arra volt kíváncsi,...
A héten a benzin és a gázolaj ára is emelkedett a mediterrán piacon, ezalatt a forint árfolyama viszont gyengült a dollárhoz viszonyítva. Mekkora sokk érte a piacokat a Brexit hírére? Mi jön ezután és hogy mit jelent ez a magyar autósoknak? Drágul-e a tankolás, és ha igen, mennyivel? A GKI most is elkészítette szokásos üzemanyagár becslését.
Az őszi magyarországi népszavazás arról szól, hogy ne legyen olyan közös bevándorláspolitika, amely a bevándorlókat rákényszeríti az uniós tagállamokra - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Rogán Antal hozzátette: ez a kényszerbetelepítés elleni népszavazás, hogy a magyaroknál legyen a döntés joga, és azt ne vehesse magához…
Kevés fontos makrogazdasági adat jelenik meg a következő héten, és egyiknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása, így a nemzetközi hatások, elsősorban a Nagy-Britannia EU-ból való távozásával (Brexit) kapcsolatos hírek határozhatják meg a kereskedés hangulatát. Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottság-munkanélküliség március-májusi alakulásáról…
Kinyitottak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött a voksolás vasárnap reggel 9 órakor Spanyolországban, ahol fél éven belül másodszor tartanak parlamenti választásokat.
Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete tisztavatási ünnepségén, a budai Várban. A kormányfő szerint Európa számos vezetője nem vállalja a küzdelmet az újkori népvándorlás, a beözönlő törvénytelen és törvénysértő…
London nem akadályozhatja meg az újabb skót függetlenségi népszavazást, ha ennek kiírásáról dönt a skót parlament, a skót parlamentnek viszont módjában állhat megakadályozni a Brexitet, vagyis...
Nemcsak létszámuk és fiókszámuk, de pénzforgalmuk, lakossági forintbetéteik és az egyéni vállalkozók számára vezetett számlák alapján is felülreprezentáltak Magyarországon a Szövetkezeti Integráció...
Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete tisztavatási ünnepségén, a budai Várban.
A világ tőzsdéit megrázó brit népszavazási eredmény az Európai Unióból való kilépésről (Brexit) nyomta rá a bélyegét a magyar tőzsde heti teljesítményére is, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 25 724,91 ponton, az előző hetinél 517,59 ponttal, 1,97 százalékkal alacsonyabban zárt, csökkenő forgalom mellett. A részvénypiac forgalma 47,95 milliárd forintot ért el a ...
A magyarok messze a legelégedetlenebbek életükkel az OECD-országok állampolgárai közül - derül ki az OECD egy friss jelentéséből. A jóléti tényezők jellemzőit régiós összevetésben vizsgáló tanulmány...
Teljesíthetetlen feladat elé állítja az orosz IT-vállalatokat és a kommunikációs piac összeomlásával fenyeget az a terrorelhárítási törvénymódosítás-csomag, amelyet utolsó munkanapján fogadott el az Állami Duma - állították az elmúlt napokban orosz szakértők.
Online foglaláson keresztül értékesítő utazási iroda nyugtát állít ki vevői részére; helyesen jár-e el, hogyan tesz eleget szabályosan a bizonylatadási kötelezettségének? – kérdezte olvasónk. Bartha Katalin, az InterTax Pro Kft. okleveles adószakértője válaszolt.
Sorra jelentették be lemondásukat vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának tagjai, igyekezve kikényszeríteni a párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Jeremy Corbyn távozását.
A nagy-britanniai EU-népszavazás után kialakult helyzetről és az uniós csúcs előkészítéséről fog tárgyalni hétfőn Prágában a négy visegrádi ország (V4) és Németország külügyminisztere - közölte Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában.
Országszerte tízezrek szurkolnak a franciaországi Európa-bajnokságon (Eb) vasárnap este Belgium ellen játszó magyar labdarúgó-válogatottnak. A meccset több helyen óriáskivetítőkön nézhetik: a szurkolók közül sokan magyar zászlókkal érkeztek vagy magyar mezt viselnek, illetve nemzetiszínű festés díszíti az arcukat. A főváros több pontján sok ezren szurkolnak együtt – jelentették az MTI tudósítói a…
London nem akadályozhatja meg az újabb skót függetlenségi népszavazást, ha ennek kiírásáról dönt a skót parlament, a skót parlamentnek viszont módjában állhat megakadályozni a Brexitet, vagyis Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból - mondta vasárnap Nicola Sturgeon skót miniszterelnök.
Az előttünk álló időszak és a 2017-es év a béremelésekről is szól - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
Az urnazárást követő exit poll felmérések szerint a konzervatív Néppárt (PP) végzett az élen a spanyol parlamenti választásokon vasárnap. A spanyol közszolgálati televízió (RTVE) megbízásából a...
David Cameron brit miniszterelnök várhatóan nem fogja hivatalosan bejelenteni Nagy-Britannia kilépési szándékát az uniós állam-, illetve kormányfők jövő heti csúcstalálkozóján - erről adott tájékoztatást egy magas rangú uniós tisztségviselő vasárnap.
A magyar labdarúgó-válogatott 4-0-ra kikapott Belgiumtól a franciaországi Európa-bajnokság vasárnap esti nyolcaddöntőjében, így kiesett. Belgium a folytatásban július elsején Wales csapatával találkozik a lille-i negyeddöntőben. Eredmény, nyolcaddöntő: Belgium-Magyarország 4-0 (1-0) —————————— Toulouse, Municipal Stadion, 28 921 néző, v.: Milorad Mazic (szerb) gólszerzők: Alderweireld (10.),…