Jól átvészelte a Brexit utáni időszakot a legnagyobb brit részvényeket tömörítő FTSE 100 index, azóta pedig egyenesen megtáltosodott, a benchmark hatodik napja emelkedik, ezzel 2015 nyara óta nem...
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat meghaladó, 71,935 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 110 százalékkal többet az előző negyedévinél, és 88 százalékkal többet az egy évvel ezelőtti 38,228 milliárd forinthoz képest – közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti…
A radikális államreform fölerősíti a törzsi és vallási ellentéteket és megroppanthatja a feudális királyságot. Washington szerint az államreform esetleges bukása egy szaúdi politikai káoszhoz vezethet, amelyből végül az Iszlám Állam húzna hasznot. A stagnáló gazdaság miatt megkezdődött a vendégmunkások ezreinek az evakuálása, ennek ellenére a királyság folytatja fegyverkezését és eredménytelen…
Pénteken újabb, halálos áldozattal járó pokolgépes támadásokat követtek el Thaiföldön: néhány órával a Hua Hin-i kettős robbantás után újabb detonáció történt az üdülővárosban, egy másik pedig Surat Thani tartományban – közölték helyi hivatalos források. A thai rendőrség a robbantásokat “helyi szabotázsnak” minősítette, és közölte: nem köthetőek semmilyen nemzetközi fegyveres szervezethez, vagy az…
A Portfolio konszenzusában szereplő 2,1%-kal szemben 2,6%-kal nőtt a második negyedévben a magyar gazdaság a KSH által közzétett előzetes, nyers adatok szerint. A Portfolio által irányadónak...
Újabb részletek derültek ki az ipar váratlanul gyenge júniusi termeléséről. Az autóipar lassult, de pluszban van, a gépgyártásban viszont nagy zuhanást mért a KSH.
Gyengüléssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai részvénypiacokon. Közvetlenül nyitás után Londonban a FTSE-100 index 8 ponttal, 0,11 százalékkal csökkent. Frankfurtban a DAX-30 index 26 ponttal, 0,24 százalékkal romlott. Párizsban a CAC-40 mutató 1,2 pontot, 0,03 százalékot veszített. Csütörtökön erősödtek az indexek. Londonban a FTSE 0,70 százalékot, Frankfurtban a DAX 0,86 százalékot,…
A vártnál gyengébben alakult a júliusi kiskereskedelmi értékesítés volumene az Egyesült Államokban ami egy kisebb pánikot váltott ki a részvénypiacokon, ezzel párhuzamosan a dollár is gyengülésnek...
Magasabb betéti kamatokat kínálnak a görög bankok, hogy visszacsábítsák a tavaly kivont több milliárd eurós megtakarításokat. Egyes bankok az érvényben lévő kamatoknál akár fél százalékkal is...
Szerda óta a 310-es kerek szint közvetlen közelében, azaz kéthavi csúcsnál billeg a forint az euróval szemben és a ma reggel 9-kor érkező második negyedéves GDP-adat lehet olyan impulzus, ami kedvező...
A nyers adatok szerint 2,6, kiigazítva 1,7 százalékkal nőtt a magyar GDP. Az első negyedévnél lényegesen jobb az adat, a várakozásokat is felülmúlja - kérdés, hogy lesz ebből 3 százalék körüli növekedés.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter péntek reggel értékelte a második negyedéves GDP-adatokat. Várakozása szerint a második félévben tovább gyorsulhat a magyar gazdaság és jó esély van arra, hogy...
Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese beszélt a banknál látható fontosabb tendenciákról. Várakozások Nagyságrendileg 25 bázispont körüli mértékben csökkenhet idén a nettó kamatmarzs,...
A Fidzsi-szigetek férfi rögbicsapata csütörtökön aranyérmes lett Rióban, ami az ország első aranya az olimpiák történetében. A miniszterelnök a győzelem tiszteletére munkaszüneti napot hirdetett.
A világban zajló digitális forradalom a Telenor vállalati kultúrájára is kihat, az eddigieknél is sokszínűbbé téve azt. Németh Zoltán, a cég HR vezérigazgató-helyettese a HR Portálnak arról számolt be, hogy a virtuális mobilitástól kezdve egy vadonatúj szervezeti kultúra meghonosításáig milyen sokféle módszerrel tudják felvenni a versenyt a tehetséges munkavállalók felkutatásáért és megtartásért.…
A BRUTÁLISAN JÓ OTP jelentés legfontosabb pontjai: 1. 72 Mrd forint második negyedéves, 106 Mrd forint első féléves nettó profit! Wow, a konszenzus a második negyedévre 61 Mrd forint volt. 2. Brutálisan csökkenő céltartalékolás, a magyar operáció még vissza is írt céltartalékot. 3. Kitűnő eredmény a leányoktól, DSK, orosz, ukrán profit a várt felett. 4. ...
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter péntek reggel értékelte a második negyedéves GDP-adatokat. Várakozása szerint a második félévben tovább gyorsulhat a magyar gazdaság és jó esély van arra, hogy...
Az EKB igazgatósági tanácstagja július végén még azt mondta, nem kell aggódni amiatt, hogy a negatív betéti kamatok miatt az emberek elkezdik kihordani a pénzt a bankokból, mivel a jegybankok még...
A kormányzati intézkedések nyomán többet tudnak költeni a gyerekekre a családok, mint két évvel korábban - jelentette ki a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatót adott ki az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelemre, valamint az értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték adózására vonatkozó szabályok évközi változásáról.
Átmeneti erősödést hozott csak a vártnál jobb magyar gazdasági növekedési adat, a 310-es szinttel birkózik továbbra is az euróval szembeni árfolyam.Eddig tartott 2016.08.12 10:15Megrántották az...
Nagyon munkaerő-igényes a málna termelése, elsősorban a leszedése, amivel már nem éri meg foglalkozni. Így hamarosan csak néhány hobbiültetvény maradhat az országban, írja a Magyar Idők.
Hillary Clinton, az amerikai demokraták elnökjelöltje mindenekelőtt munkahelyteremtést és a minimálbér emelését ígérte, valamint támadta republikánus vetélytársa, Donald Trump gazdasági programját.
Az OTP eredményei meghaladták az egyébként optimista várakozásokat az eredménysorokon, főképp az alacsonyabb kockázati költségeknek. A menedzsment várakozása szerint az eredetileg 2017-re várt 15%-os értéket meghaladó számviteli ROE mutatót az OTP már a 2016-os évben elérheti. Forrás: GazdaságTV.hu
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter péntek reggel értékelte a második negyedéves GDP-adatokat. Várakozása szerint a második félévben tovább gyorsulhat a magyar gazdaság és jó esély van arra, hogy...
Távozik a The Huffington Post című hírportáltól a társalapító Arianna Huffington, akit a digitális média nagyasszonyaként tisztelnek az Egyesült Államokban.
Habár a nyersadat a várakozásoknál kedvezőbb lett, az elemzők nem voltak teljesen elragadtatva a friss számok láttán. Németh Dávid, K&H A vártnál jóval tempósabb növekedés elsősorban a...
Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese beszélt a banknál látható fontosabb tendenciákról. Várakozások Nagyságrendileg 25 bázispont körüli mértékben csökkenhet idén a nettó kamatmarzs,...
Az OTP közzétette másodéves negyedéves eredményét, egyúttal sajtótájékoztatón vázolták fel a részleteket és a jövőbeni irányokat. A legnagyobb pozitívum, hogy végetért az oroszországi és ukrajnai dráma, nem nyelik már a pénzt az ottani bankok, sőt, nyereségessé váltak. Az OTP mint befektetés egyre inkább klasszikus fejőstehén kezd lenni.
Az új szövetkezeti törvény ellen tiltakozik felfegyverkezve közel ötezer bányász Bolívia hat megyéjében. A munkajogi törvények nem védik eléggé a bányászokat, az új törvény értelmében pedig sok munkahely az államiból átkerülne a versenyszférába, írja az Index.
A teljes jegyvásárlási rendszert modernizálják, a buszokon, villamosokon pedig kártyás fizetési lehetőséget vezetne be a BKK a Világgazdaság információi szerint.
Kijött az OTP eredménye, ami sokkal jobb lett a várakozásoknál. Persze az hogy jobb lett, a Visa tulajdonrész értékesítésen elért 4 milliárddal nagyobb eredménynek és a 8 milliárd forinttal alacsonyabb céltartalék képzésnek köszönhető - olvashatjuk az ERSTE mai kommentárjában.
A CDU-CSU pártszövetség támogatottsága 2005 óta nem látott mélypontra süllyedt - írja a Bloomberg hírügynökség. A cikk szerint az Angela Merkel vezette CDU-koalíció támogatottsága a menekültválság...
Az előzetes adatok alapján a második negyedévben 2,6 százalékkal bővült hazánk GDP-je, ami jóval meghaladta a piaci szereplők várakozását. Az első negyedév gyengébb eredményét egyszeri tényezők okozták, mert április és június között szinte minden szektor jól teljesített. Az év első felében összességében így 1,7 százalékos volt a növekedés üteme – foglalta össze a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A KSH első negyedéves csökkenő beruházási adata után a folytatásban sem lehet számítani a beruházások erőteljes beindulására. A hazai nagyvállalatok következő egy éves beruházási aktivitása csökkenést mutat, jelenleg a cégek fele tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből. A K&H nagyvállalati növekedési index kutatás eredményei alapján a 2 milliárd…
Augusztus 11-én lezárult az Erste Bank Hungaryt érintő részesedésvásárlási tranzakció, az NGM közleménye szerint a magyar állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) megszerezte a...
Az idei aratás befejeztével a gazdák elégedettek a termés mennyiségével és minőségével - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökségi szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese beszélt a banknál látható fontosabb tendenciákról. Várakozások Nagyságrendileg 25 bázispont körüli mértékben csökkenhet idén a nettó kamatmarzs,...