Az érintett vonalakon mintegy 3-5 százalékos járatritkítást vezethet be a budapesti vonalakon a BKK, a spórolás 100 millió forintot is jelenthet - írja az Index. Ritkulhat a 47-49-es és az 56A...
Reggel még 310 felett indult a forint napja az euróval szemben, azonban néhány óra után megint a lélektani szintig esett az árfolyam. A nemzetközi színtéren főleg a dollár erősödése érdemel említést....
Egy év alatt mindössze 450 résztvevőt számlál a magáncsőd intézménye, ami jócskán elmarad az MNB vagy a bankszövetség által korábban vizionált százezres nagyságrendektől - írja a Világgazdaság. A...
Határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után bezárták az Országgyűlés hétfőre összehívott rendkívüli ülését, így nem került napirendre a választási eljárási törvény levélben szavazás kiterjesztését célzó módosítása.
A nemzetközi meghatározó indexek továbbra is biztató magasságokban, az olaj éppen 50 dolláron ma reggel, az arany kicsit lejjebb, bizonytalanság sehol. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Vége a nyárnak, vége az olimpiának. 8 arannyal 3 ezüsttel és 4 bronzzal fejeztük be a 2016-os olimpiát, gratulálunk minden érmesünknek, résztvevőnek, magunknak magyaroknak. A magyar teljesítmény a 12. helyet ...
Eséssel nyitották a hetet az európai tőzsdék, azonban gyorsan fordult a hangulat, jelenleg 1 százalék körüli pluszban állnak a fontosabb európai részvényindexek. Az olaj továbbra is esik. Magához...
A statisztikák szerint a magyar emberek sokat dolgoznak, megérdemlik hát, hogy a megkeresett pénzük jól fialjon. A rövid- és a hosszútávú előnyöket kombinálva, a lehetséges kockázatokat mérlegre téve döntünk, hogy mibe fektessük pénzünket? Az egyik lehetséges válasz: a hőszigetelés.
Közel 15 000 négyzetméteren írt alá irodai bérleti tranzakciós szerződéseket a CA Immo, köztük hosszabbítások, bővülések és új bérlőkkel való megállapodások. Intenzív időszakot zárt a CA Immo...
Az Európai Unióban a születéskor várható átlagéletkor 81 év. Magyarország 5 évvel marad el ettől. A 76 éves átlagéletkorral Románia előtt, de Lengyelország mögött járunk, derül ki az Eurostat adataiból, amiről a Világgazdaság ír.
Hétfőtől legkevesebb egy hétre felfüggesztik az egyik legnépszerűbb európai autótípus, a Volkswagen Golf gyártását a VW wolfsburgi és zwickaui üzemében, két beszállítóval zajló vita miatt. 20 ezer dolgozót érint a kényszerszabadság.
A britek túlnyomó többsége egy friss közvélemény-kutatás szerint támogatja, hogy a szigetországban élő európai uniós állampolgárok az Egyesült Királyság EU-ból való várható kilépése után is...
Pénteken kezdődik a Jackson Hole-i konferencia, ahol a Fed kamatpolitikája kerül terítékre. A Volkswagen árfolyama ma ismét eshet, miután nem sikerült megegyezni a beszállítókkal és az egyik húzómodell, a Golf gyártása is lassulhat. – mondta el Kovács Bálint, az Equilor elemzője. Forrás: GazdaságTV.hu
A riói olimpia előtti nyolc hónapban rendkívül jól teljesítettek a Latin-Amerikában befektető hazai részvényalapok és többnyire az ötkarikás játékok napjai alatt is hozamot tudtak generálni...
Az olaj ára példátlanul gyorsan szaladt fel 40-ről 50 dollárig, igaz, most egy kicsit korrigált. A forint pedig eurónként 310-en áll, mintha odatapadt volna. A tőzsdék újra vidáman emelkednek, a pesti börze viszont még csak ébredezik. Az arany ma nagyot esik, igaz, idei teljesítménye még így is nagyon szép.
Közmunkára kötelezné a bevándorlókat Sebastian Kurz osztrák külügyi és integrációs miniszter. javaslata szerint heti 15-30 órát dolgoznának 1 eurós órabérért a menekültstátust megkapó bevándorlók, írja a Magyar Idők.
Az ABB a vasúti ágazat felső vezetőinek bevonásával készített globális felmérése azt mutatja, hogy az információtechnológia (IT) és az üzemeltetés-technológia (OT) rendszerek egyre nagyobb fokú integrálása kulcsfontosságú szerepet játszik a hosszú távú tervezésben.
Már kiválasztották az 58 tankerületi központ vezetőjét, akik ismerik illetékességi területeiket, szervezik csapatukat - közölte a Klik elnöke a Magyar Időkkel. Az őszi szünet végéig mindenhol véglegesítik a tankerületi központok székhelyét, és november végén megkezdődhet az iskolák átvétele az önkormányzatoktól - mondta Pölöskei Gáborné.
Júniusban sem nőtt a bolti alkalmazottak száma. Bár több a foglalkoztatott, de ez a diákmunkásoknak és a külföldön dolgozóknak köszönhető, írja a Blokkk.com-ra hivatkozva a Napi.hu.
A britek túlnyomó többsége egy friss közvélemény-kutatás szerint támogatja, hogy a szigetországban élő európai uniós állampolgárok az Egyesült Királyság EU-ból való várható kilépése után is Nagy-Britanniában maradhassanak. A képzett munkavállalóknak továbbra is örülnének, a képzetleneknek kevésbé. Jöhetnek az orvosok, ápolók, IT-sok és tudósok továbbra is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kissé csökkent hétfő délelőtt. A BUX 11.30 órakor 27 576,61 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záróértékéhez képest 23,16 pontos, 0,08 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 23,16 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. A Mol 5 ...
A migrációs hullám megmutatta, hogy szükség van az Európai Unió külső határainak megvédésére, és ehhez kell egy európai hadsereg – vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a cseh nagykövetek értekezletének kezdetén elmondott beszédében hétfőn, Prágában. “Meggyőződésem, hogy hosszú távon nem tudunk meglenni egy európai hadsereg nélkül” – jelentette ki a kormányfő. Szerinte az európai…
62,7 milliárd forintos hiánnyal zárta a júliust a költségvetés, ami kedvezőbb havi deficitadat a tavalyinál. Ez annak köszönhető, hogy a kiadások a bevételeknél erőteljesebben csökkentek az év...
Rocskai János, aki 18 évig volt a Quaestor Értékpapír könyvvizsgálója azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy nem tudott arról, milyen csalás folyik a cégnél. Az NGM megvonta a könyvvizsgálótól a...
?Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod? ? vallja dr. Grünwald Imre, aki jelenleg az iQor HR igazgatója. Gyerekkora óta jogász szeretett volna lenni, azonban amikor egy véletlen folytán megismerkedett a HR világával, eldőlt, hogy ez az ő útja. Nem véletlenül választotta a fenti Konfuciusz idézetet mottójának. Pályája során bárhol, bármit bíztak rá,…
A magyarok körében kisebbségben vannak azok, akik az innovatív háztartási megoldások, többek között a napenergia-ellátás vagy akár a takarítórobotok elterjedését pár éven belül reálisnak látják - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A felmérés szerint a megkérdezettek 40 százaléka gondolja úgy, hogy a következő években mindennapos lehet a napenergia a magyar lakásokban, a távvezérelhető okos…