Milánóba repül a legnagyobb lengyel biztosító, az állami többségű PZU vezérigazgatója, hogy a második legnagyobb lengyel bank, az UniCredit érdekeltségébe tartozó Bank Pekao megvásárlásáról...
Indexerősödéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,49 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,45 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,42 százalék emelkedést mutatott. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,62 százalékkal, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,37 százalékkal erősödött. Hétfőn az európai indexek veszteséggel zártak. A…
Dr. Csere Bálint, az OTP Management Committee tagja tegnap tőzsdén kívüli ügylet keretében 4090 forintos átlagáron összesen 4128 darab OTP-részvényt vett, ezeket tegnap a BÉT-en 7093 forintos...
Kis erősödésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett elemzők, a nap folyamán pedig a várható makrogazdasági adatok határozzák majd meg a kereskedés irányát.
Szépen lassan csordogál lefelé, mint a csatornában a csöpögő eső “leve”, a DAX index és az amerikai DOW 30 index. Még alá is nézhetnek kitörési szintjeiknek, akkor sincs tragédia, de valami már történhetne, mert ez így olyan unalmas, hogy pfű, meg ha… Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Szép hazánk zugaiban vannak olyan részek, amelyek kora bőven ...
Negatívról stabilra javította az osztrák bankszektor kilátásait a Moody's, mondván: a hitelkockázatok csökkennek a közép- és kelet-európai kitettség visszaesése miatt, a tőkepufferek pedig erősebbek...
Augusztusban 15 hónapos mélypontra, a júliusi 54,4 pontról 53,3 pontra esett a német Markit szolgáltatói beszerzésimenedzser-index értéke. A szolgáltatói ágazat mellett a feldolgozóipar aktivitása is...
A nyári szabadságok és esküvők miatt emlékeztetünk az utasok személyi poggyászában, illetve házasságkötés alkalmából behozott árucikkek NAV által közölt, 2016-ban érvényes vám- és adómentes értékhatáraira.
A pénzügyi válság és az ebből való kilábalás tovább mélyítette az amúgy sem kicsi szakadékot a legszegényebb és leggazdagabb amerikai családok között. A vagyonosabb amerikaiaknak úgy tűnik, sikerült...
A közép-kelet-európai régióban az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a privát bankolás szerepe, és Magyarországon is fiatal, de erősen növekvő ágazatnak számít. A tévhittel ellentétben nem...
A jövő év közepétől a cégek számlázását bekötik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalba, ami további lehetőségeket nyújt a hatóságnak az áfacsalások és fiktív számlázások leleplezésében - írta keddi számában a Magyar Idők.
Az alkalmazottak többsége, nincs tisztában azzal, hogy a vállalkozás információinak birtokában olyan vagyont kezel számítógépén, amely a szervezet számára felbecsülhetetlen értéket képvisel. Éppen ez az egyik oka annak, hogy szükséges növelni a munkavállalók körében a biztonsági tudatosságot - írja Dr. Kiss Ferenc, az Információs Társadalomért Alapítvány szakmai vezetője.
Lebukott Kínában egy csempészbanda, amely a japán Fukusimából, feltételezhetően sugárszennyezett környezetből származó tengeri élelmiszert importált és dobott piacra - számolt be róla a kínai média kedden a központi televízió riportja nyomán.
Meredeken nőtt az új-zélandi kivándorlás iránt érdeklődő britek száma a hazájuk európai uniós tagságról tartott népszavazás óta. A június 23-ai referendum óta eltelt időszakban 10 647 brit lakos regisztrált az új-zélandi bevándorlási hivatalnál a The Guardian keddi jelentése szerint. Az előző év azonos időszakában 4599 volt ez a szám – írta a brit lap új-zélandi ...
A CIG Pannónia csoport az év első felében 6 százalékos növekedéssel 8,417 milliárd forintos díjbevételt és 316 millió forintos adózott nyereséget ért el - közölte kedden a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. nemzetközi számviteli szabványok szerint (IFRS) készített, második negyedéves tőzsdei jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az angol piac kivételéven Európában emelkedéssel nyitották a napot a főbb európai részvényindexek. A hazai tőzsdén egyelőre nem láthatunk nagyobb elmozdulásokat, a BUX a nyitást követően az előző...
Illegális húsfeldolgozót talált Békés megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési csoportja. A vállalkozás fő tevékenysége a zöldség és gyümölcs nagykereskedelem volt, telephelyein mégis megközelítőleg 720 kilogramm feldolgozásra váró fagyasztott és nyers húst, zsírt és pörcöt találtak – tájékoztatta a hatóság kedden közleményben az MTI-t.
Vásárlásösztönző alkalmazás piacra lépését támogatja a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA), a 60 millió forintos befektetéssel elsősorban a startup IT-cég mobilalkalmazásának továbbfejlesztését és magyarországi elterjesztését finanszírozza. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. keddi tájékoztatása szerint az alap azért fektetett kockázati tőkét az innovatív mobilalkalmazásokat fejlesztő Bconhunt…
A jó és rugalmas képzés alapfeltétel lenne, hogy a munkavállalók fel tudják venni a versenyt az amerikai és ázsiai munkaerő olcsóságával. Az 57-67 év közötti fizikai munkások túlélése az egyik komoly kihívás, írja a Napi.hu.
Szombaton vidéki nagyvárosokban kezdenek néma tiltakozásba az OMSZ orvosai, ápolói és sofőrjei, akik hétfőm petíciót adnak majd át Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszternek, mert attól tartanak, hogy jelenlegi főigazgatójukat leváltják, adta hírül a Népszabadság.
Október 1-ig meghosszabbították a Mesterek Mestere Díj nevezési határidejét. A kőműves és burkoló mesterek elismerésére alapított díjra referenciák beküldésével lehet pályázni szakembereknek.
A Masterplast Nyrt. 1,46 millió euró adózott eredményt ért el 2016 első fél évében, ami 18 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az idei második negyedévben azonban jelentősen javult a társaság eredményessége.
Előkelő hely az éremtáblázaton, de két hellyel való visszacsúszás London óta. Sok arany, kevesebb ezüst, bronz. Hogyan értékeljük az olimpiai szereplést? Szeretjük mondogatni, hogy népességarányosan...
Már most is létezik ehető csomagolás, az Egyesült Államokban azonban most egy sokkal jobbat találnak ki a kutatók. Ha beválik, a kazein nem csak az edzőtermek közönségénél lesz a mindennapok része - nem csak tartósabb lesz az élelmiszer, hanem akár táplálóbb is, ha a csomagolással együtt esszük meg. Vajon mikor ugranak rá az élelmiszeripari óriások?
Hétfőn, piaczárás után jelentett a Masterplast, mely a régiós piacainak többségén jól teljesített, ennek köszönhetően az EBITDA és a profit is emelkedett az előző év ugynezen időszakához képest. A...
Biztonsági őrként alkalmazták a fiamat. 4 munkanap után a cég úgy döntött nincs rá tovább szükség. A munkaruhát viszont le akarják vonni a béréből, aminek az összege közel megegyező a 4 napi fizetésével. Megjegyzem nyáron 40 fok melegben téli pulóvert is kapott, amit nem használt, és a 2 céglogóval ellátott pólóból is csak 1 volt használva. Jogos a levonás? Szerintem nem de erősítsen meg benne…
Ha nem vagyok egyéni vállalkozó, de rendelkezem adószámmal, mint egyéb alkotói tevékenység, amit nagyon ritkán használok, 2-3 évente, akkor közfoglalkozotként, ha egyszer-kétszer egy évben van rá alkalom, állíthatok ki számlát, vagy ezt sem lehet?
Illegális húsfeldolgozót talált Békés megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési csoportja. A vállalkozás fő tevékenysége a zöldség és gyümölcs nagykereskedelem volt, telephelyein mégis megközelítőleg 720 kilogramm feldolgozásra váró fagyasztott és nyers húst, zsírt és pörcöt találtak - tájékoztatta a hatóság kedden közleményben az MTI-t.
A vártnál kissé jobban alakult az euróövezet gazdasági teljesítménye augusztusban a Markit Economics gazdaságkutató intézet kedden közzétett beszerzésimenedzser-indexei alapján. Az euróövezet augusztusi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értéke kissé elmaradt ugyan a várttól, a szolgáltatóipari és az összetett index azonban kellemes meglepetést okozott. A feldolgozóipari…
Sikerült értékesíteni kedden újabb 20 milliárd forintnyi három hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK aukcióján, ráadásul a hozamok is tovább tudnak még olvadni, már 0,4% feletti hozamot senkinek sem...
Az év első hét hónapjában 1231 milliárd forinttal csökkent a központi költségvetés devizaadóssága és 1719 milliárddal nőtt a forintadósság, így a decemberi 31,3 százalékról 25,9 százalékra csökkent a devizaadósság aránya, míg 65,6 százalékról 71,3 százalékra nőtt a forintban vezetett tartozások súlya a teljes államadósságon belül - ez derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) legfrissebb havi…