Miben volt olyan nagyszerű Steve Jobs, vagy most mitől az Elon Musk? Még csak nem is a kapcsolatépítés, hanem az, hogy ügyesen tudnak különböző területekről adaptálni egy másik területre megoldásokat. Így olyan új innovatív termékeket, vállalkozásokat építenek, ami adott piacon egyedülálló. A másik fontos dolog, hogy folyamatosan foglalkoztak azzal
Látszólag csendesen indul a nap csütörtökön a devizapiacokon, de a háttérben már látszanak a lehetséges irányok. Az angol font a friss Brexit-hírekre esik, a dollár pedig a tegnap este megjelent Fed-jegyzőkönyv után kapaszkodott 1,15...
Vegyes nyitás várható a főbb nyugat-európai részvénypiacokon csütörtökön, miután az előző nap fő eseményén, az Európai Tanács ülésén nem jutottak dűlőre a brit uniós tagság megszűnésének feltételrendszeréről. Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 2 ponttal emelkedhet, míg a frankfurti DAX-30 index és a párizsi CAC-40
Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború kialakulása arra készteti a vállalatokat, hogy kevesebb ipari robotot vásároljanak, mint az előző években. A legtöbb feldolgozóipari vállalat kiváró álláspontra helyezkedett...
Két volt Deutsche Bankos kereskedőt is bűnösnek talált a manhattani szövetségi törvényszék, amiért a londoni bankközi kamatokat mutató benchmarkot, a Libort manipulálták - írja a MarketWatch. Matthew Connollyt, a Deutsche Bank New York-i...
Telenor Blue+ néven a Telenor Magyarország olyan új havidíjas tarifacsomagot vezet be, amely hónapról hónapra rugalmasan képes igazodni az ügyfelek igényeihez. A legolcsóbb Telenor Blue+ tarifacsomag már havi 2990 forinttól elérhető, és akár 100 gigabájtos adatcsomagot is lehet rendelni hozzá, míg a felső kategóriás Telenor Blue+ XXL díjcsomag korl
A hajléktalantörvény kapcsán nyilatkozott a rendőrség a Magyar Időknek, a középiskolai rangsorról és lemaradó diákokról írt a Népszava. A Portfolio a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetése utáni befektetési lehetőségeket vette számba.
Az erősödő verseny miatt, ami nem csak Európán belül, de Európán kívül is tapasztalható, újabb csődök és átstrukturálások jöhetnek a légiközlekedési szektorban - figyelmeztetett a német kormányzat a parlamentben egy kérdésre...
Csökkent Japán exportja szeptemberben, közel két év óta először annak nyomán, hogy az Egyesült Államokba és a Kínába irányuló kivitel is visszaesett. Ez valószínűleg visszaveti az exportorientált japán gazdaság harmadik negyedéves...
Változások jöhetnek a lakásfinanszírozásban a következő időszakban. A legfrissebb kormányzati utalások szerint az állami lakástámogatási rendszer egészülhet majd ki lakásfelújítási elemmel is.
Nagy eséssel indult a szerdai kereskedés az Egyesült Államokban, a tengerentúli tőzsdék később ledolgozták a mínuszokat, a pozitív zárás azonban nem jött össze, miután a Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről közzétett jegyzőkönyv...
A BBVA hivatalosan is elindította "banking-as-a-service" platformját az Egyesült Államokban, vagyis a banki licenchez kötött tevékenységeket, így például számlavezetés, kártyakibocsátás, pénzügyi tranzakciók jogi és informatikai hátterét...
Új bázist nyit Berlinben a diszkont légitársaság, amelynek hírhedt vezére azt is elmondta, mikor köszönne le a cég éléről. Szóba került néhány bázis bezárása is.
Átmenet a kínai Bank of Communicationshöz a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, a Bitfinex, miután állítólag átmenetileg banki kapcsolatok nélkül maradt és ezért nem tudtak az ügyfelek a platformról pénzt kivenni - írja a Coin Telegraph...
Az európaihoz hasonlóan a magyar részvénypiac is határozott irány nélkül kezdheti a csütörtöki kereskedést az Equilor Befektetési Zrt. vezetőelemző-helyettese szerint. Kovács Bálint az MTI-hez eljuttatott elemzésében kifejtette, hogy a Magyar Telekom rövidesen 385-380 forintig süllyedhet, a Mol és a Richter viszont erősödhet. Előbbinél 2960 forint
A BÉT határozata alapján az október 18-i tőzsdenapon egész napra felfüggesztették az Opus és a Konzum kereskedését. Az október 18-i tőzsdenapon egész napra felfüggesztették az Opus és a Konzum kereskedését. Az indoklás az, hogy...
Mindössze másfél napot hagytak a kormánypártok, hogy még az utolsó nagy rohamban lakás-takarékpénztári szerződést kössön, akinek nincs éppen ilyenje. Mivel tegnaptól már egyik lakáskasszánál sem lehet szerződni, valószínűsíthető...
Nagy eséssel indult a szerdai kereskedés az Egyesült Államokban, a tengerentúli tőzsdék később ledolgozták a mínuszokat, a pozitív zárás azonban nem jött össze, miután a Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről közzétett jegyzőkönyv...
Nemzetközi, bankközi kereskedésfinanszírozással foglalkozó információs hálózatot épített hét bank - számol be a MarketWatch. A konzorcium tagjai az ANZ, a Banco Santander, a BNP Paribas, a Citi, a Deutsche Bank és az HSBC. A CGI Group...
Nagyot estek szerdán a világpiaci olajárak, így egy hónap után a WTI árfolyama ismét 70, a Brenté pedig 80 dollár alá süllyedt, miután a tengerentúlon megjelent adatok ismét a tartalékok váratlanul jelentős mértékű bővülését jelezték....
Felfüggeszti az Opus Global Nyrt. részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön a kereskedés kezdetétől a lezárás szakasz végéig. A BÉT csütörtöki közleménye szerint a kibocsátó szerdán azt közölte, hogy részvényeinek árfolyamát egy csütörtöki tájékoztatása várhatóan jelentős mértékben befolyásolja. Az Opus Global ezért kérel
Lengyelország 30 százalékkal olcsóbban szerez be a cseppfolyósított földgázt (LNG) az Egyesült Államokból, mint amennyit jelenleg fizet a Gazprom orosz gázholdingnak.
Megkérdeztük az EBRD-t, megszegte-e Magyarország a nemzetközi intézménnyel és az Erstével 2015 februárjában kötött sorsfordító egyezséget. A kormány tartózkodik attól, hogy olyan új jogszabályt vagy intézkedést hozzon, amely negatív...
Az alapítvány kezességgel biztosított állománya az utóbbi öt évben több mint háromszorosára nőtt, idén a fennálló hitelállomány meghaladta a 300 milliárd forintot.
Ismertette az iparági szereplőkkel a földgázellátási kockázatok értékelésének előzetes eredményeit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Eszerint Magyarország jelenlegi ellátásbiztonsági helyzete megnyugtató...
Cryptosolartech, egy spanyol bitcoin bányászfarm 300 MW összkapacitású fotovoltaikus napelemre adott le rendelést egy kínai gyártónál egy napelemfarm létesítése érdekében.
Úgy tűnik, az HSBC lesz az első külföldi vállalat, melynek részvényeivel a sanghaji tőzsdén lehet majd kereskedni - írja a Financial Times. Az HSBC papírjaival közvetetten, úgynevezett letéti jegyeken keresztül kereskedhetnek majd a kínai...
Fény derült a 2018-as MTV European Music Awards Global Icon díjának idei győztesére. Janet Jackson nem csak a zenei munkásságát elismerő díjat veheti át november 4-én, egy különleges válogatással is készül legnagyobb slágereiből. Az év egyik legmeghatározóbb zenei eseményének műsorvezetője pedig nem más, mint az Oscar-díjra is jelölt színésznő és é
Felfüggeszti az Opus Global Nyrt., valamint a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön a kereskedés kezdetétől a lezárás szakasz végéig.
A Budapest Bank hamarosan készpénzbefizetésre is alkalmas ATM-eket vezethet be, új netes kártyás fizetési azonosítást indíthat el, prepaid bankkártyákat bocsáthat ki. Mindezt a bank kártyarendszerének cseréje teszi lehetővé, ami miatt...
Állami alapok fogtak össze, hogy eltávolítsák a Facebook elnöki székéből Mark Zuckerberget az elmúlt hónapok sorozatos botrányai után - írja a Reuters. Már volt tavaly is egy ilyen próbálkozás, de sikertelenül zárult, mivel Mark Zuckerberg...
A méhek védelméről, környezetkímélő növényvédőszerekről, továbbá új kórokozókról és kártevőkről is tanácskoztak 7 ország szakemberei a Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon. A konferenciát idén 23. alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem agrárkarának Növényvédelmi Intézete.
Az előző napokban végbement változások a lakástakarékoknál, egyben a lakásfinanszírozási piac átalakulását is eredményezhetik, miközben a lakások és a lakáshitelek iránti kereslet továbbra is erős. A magánszemélyek eladó lakásai...
Az európaihoz hasonlóan a magyar részvénypiac is határozott irány nélkül kezdheti a csütörtöki kereskedést az Equilor Befektetési Zrt. vezetőelemző-helyettese szerint.
Egy új generáció elejét éljük, akik már újfajta építőkockákkal építkeznek, aminek a középpontja a mesterséges intelligencia, azon dolgozunk, hogy ezt mindenkinek elvigyük" - mondta Steven "Guggs" Guggenheimer, a Microsoft Corporation...
A szerbiai SocGen unit megvásárlásáról szólnak a hírek (Bloomberg), ami egy nagyon ígéretes befektetés lehetne az OTP banknak. A SocGen unit a 4. legnagyobb bank Szerbiában. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés “Egy, csak, egy legény van talpon e vidéken, merre a szem ellát puszta földön, égen.” – ez jutott ma reggel eszembe, idézve Arany Toldijábó