Az Utcajogász Egyesület az ombudsmanhoz fordul, hogy kérje az Alkotmánybíróságtól a törvény felülvizsgálatát. Ha nem történik semmi, továbblépnek nemzetközi szintre.
Tegnaptól nem jár állami támogatás az újonnan kötött lakástakarék szerződések után. A Miniszterelnökség minisztere azt ígéri, hogy helyette a CSOK-ot szélesítik ki, amely lakásfelújításra is felhasználható lesz. A Társasházkezelők Szövetségének elnöke viszont azt mondja, hogy a lakástakarékok rendszeréből kieső állami támogatást a lakástulajdonosok
Az állam is jól járt azzal, hogy támogatta a lakás-takarékokat – közölte a pénztárak szövetsége. A szervezet szerint ugyanis: az ügyfeleknek kifizetett állami támogatásnál jelentősen több folyik be a költségvetésbe az adók, a járulékok és a generált foglalkoztatáson keresztül.
Az LMP hatalmas ziccert hagy ki, ha nem áll be egységesen Puzsér Róbert mögé, főpolgármester-jelöltségének támogatása megalapozná a Jobbik-LMP együttműködés gyakorlatát is - ezt Ungár Péter írja egy tegnap esti, párttársainak szóló levelében. A portálunkhoz kiszivárgott írásában a politikus óvja az LMP-t a "ki utálja jobban Orbán Viktort" versenytő
Mindössze Manfred Weber és Alexander Stubb jelentette be indulását a határidő szerdai lejártáig az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, így komoly esély van arra, hogy a párt európai parlamenti (EP) választási győzelme esetén egyikük lesz az Európai Bizottság következő elnöke.
A Facebookon adott hangot értetlenségének Simonka György, akiről tegnap derült ki, hogy Polt Péter legfőbb ügyész felfüggesztetné a mentelmi jogát, mivel bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják.
A migráció jó dolog, csak kontrollálni kell az EU szerint, ennek az eredménye látszik Nyugat-Európa nagyvárosaiban Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint.
Felfüggeszti az Opus Global Nyrt. részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön a kereskedés kezdetétől a lezárás szakasz végéig.
Október 20-21-én (szombaton és vasárnap) nyílt napok keretében ki lehet próbálni a bánkúti műanyag sípályát 10-14 óra között. Szakképzett oktatók segítségével próbálhatod ki a síelést, és ha megtetszett, be tudsz iratkozni az október 27-től induló tanfolyamokra. Tanulj itthon síelni!
Az egyik legnehezebb feladat megtalálni egy gyermek számára a megfelelő motivációt a tanuláshoz, sporthoz, kreatív tevékenységekhez. Fokozottan érvényes ez azokra a gyerekekre, akik nem családban, hanem állami gondozásban nevelkednek. A Vásáry Tamás Alapítvány Együtt Tanulás Programja önkéntesek segítségével próbálja orvosolni a problémát.
Gyertyás felvonulást tartanak ma este dr. Székely László egykori és jelenlegi betegei, valamint szimpatizánsai, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat a szívsebész elbocsátása ellen.
Visszahívja az ALDI a 12990 forintért árult fészekhintát, mivel a termék felfüggesztő fémgyűrűje szétnyílhat, így balesetveszélyes - szúrta ki a Pénzcentrum a diszkontlánc hivatalos weboldalán. Vásárlói tájékoztatót tett...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017-ben is sikeresen és eredményesen működött, ahogy 2013 után minden évben - közölte a jegybank elnöke csütörtökön az Országgyűlés plenáris ülésén.
Több mint kétszeresére emelkedett a bankkártyás visszaélések száma az első negyedévben az egy évvel korábbi 7200-hoz képest, januártól márciusig csaknem 15 ezer esetet regisztráltak a kibocsátói oldalon a Világgazdaság csütörtöki száma szerint.
Szombaton mossák a Rákóczi hidat, emiatt részlegesen lezárják az egyik közlekedési sávot - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Karácsony Gergely szerint Puzsér Róbert politikai kirohanásai rendkívül szórakoztatóak. Puzsér válaszára sem kellett sokat várni, szerinte, Karácsony az MSZP lélegeztetőgépe.
Szinte minden magyar családban van olyan tag, aki tartósan, vagy átmenetileg külföldön dolgozik. Ők jellemzően a kint megkeresett jövedelmükből az itthonmaradtakat is igyekeznek támogatni, rendszeresen utalnak haza pénzt - különféle devizákban....