Továbbra is jól teljesít az autópiac, amit javarészt a használt gépjárművek adás-vétele pörget. Ez nem véletlen: miközben Magyarországon még a legolcsóbb új autók is 2-3 millió forintba kerülnek, addig a magyarok többsége ennél...
Januártól bruttó százezer forintra nő az ápolási díj az önellátásra képtelen gyerekek után, az emelés 17 ezer szülőt érint. A más családtag után járó ápolási díj viszont, amit kétszer ennyien kapnak, csak enyhén emelkedik. A Hetek cikke.
Több mint 2 ezer minisztériumi dolgozót bocsát el év végével a kormány. Ezt Gulyás Gergely jelentette be a Hír TV péntek esti adásában. A szakszervezetek addig nem fogadják el a leépítéseket, amíg annak valódi okait meg nem ismerik. Az egyeztetések jövő héten folytatódnak.
Új, előre nem látott nehézségekről adott számot a BKV a 3-as metró felújításának csúszásával kapcsolatban: december helyett csak tavasszal tudják átadni a felújított északi szakaszt.
A XXII. kerületi Káldor Adolf szakrendelő felel az egész városrész ellátásáért, de minden hónapban egy óra alatt elfogynak az időpontok, ezért korra, nemre való tekintet nélkül sorra küldik el a betegeket, de azt sem mondják meg, hogy hova máshova mehetnek.
A hosszú, forró nyár végén már szinte minden szőlőt leszedtek a tőkékről, az aszúsodásban "érdekelt" fajtáknak viszont nedvességre volna szüksége ilyenkor. Badacsony és Eger pezseg, a Mátraalján szenvednek. Van, aki már a tavaszi munkákat végzi. Az InfoRádió körképe.
Demeter Mártának, az LMP országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága alelnökének nemzetbiztonsági felülvizsgálatát kezdeményezi a testület fideszes elnöke.
Demeter Mártának, az LMP országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága alelnökének nemzetbiztonsági felülvizsgálatát kezdeményezi a testület fideszes elnöke.
Kiszelly Zoltán nem tartja kizártnak, hogy Weber csak taktikai okokból támogatta a Sargentini-jelentést, hogy ezzel javuljanak az esélyei az Európai Bizottság élére.
Demeter Mártának, az LMP országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága alelnökének nemzetbiztonsági felülvizsgálatát kezdeményezi a testület fideszes elnöke.
Ingyenes tárlatvezetésekkel, kézműves foglalkozással és kiállított haditechnikai eszközökkel várja a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum október 23-án a látogatókat.
A Fidesz az MSZP-s Korózs Lajos nyilatkozatára reagálva kiemelte, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal nő a három évvel korábbihoz képest.
Ha a kellemes időt kihasználva már végigjártad a balatoni sétányokat, megnézted a százéves malmokat, a csodás panorámájú romkápolnákat, és vonatoztál romantikus erdőkben, akkor itt az ideje, hogy némi ismeretterjesztést is beiktass az őszi kirándulásaid közé.
Ha ön még nem találkozott barna, vagy zöld hátú poloskával, akkor nagyon szerencsés ember. De a szerencséje nem tart már sokáig. Ugyanis - és ez nem túlzás - milliónyi ilyen bogár áll készenlétben a lakásaink előtt, hogy bemeneküljön oda a közelgő hideg elől. Hasonló problémánk egyébként tíz éve nem lehetett volna, tudom meg az egyik legismertebb h
Áll elébe az újabb, öt év alatt már a harmadik nemzetbiztonsági átvilágításának Demeter Márta, az LMP társelnöke, aki ezt Kósa Lajosnak, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága fideszes elnökének nyilatkozatára reagálva közölte vasárnap az MTI-vel.