2018. október 26. péntek

okt. 26
3:45
Versenyfutás az idővel: már csak pár napjuk van a régészeknek, hogy felszínre hozzák a több 10 milliós kincset a Dunából (Blikk)
Több tízmillió forintot érhet az a kincs, amely az apadó Duna szárazra került medréből került elő Érdnél: mintegy 2 ezer darab pénzérme és 9 darab aranyveret a XVIII. századból! Hajókatasztrófa történt valahol a közelben az 1700-as években.
okt. 26
5:15
Miért ünnep Junckernek Erdély elcsatolása? (ATV)
A magyar politikában ritkán tapasztalható egységben háborodott fel szinte minden párt Jean-Claude Juncker strasbourgi kijelentése miatt, mely szerint Erdély Romániához csatolását is magába foglaló nagy román egyesülés nem csak román, hanem európai ünnep. De mi állhat valójában Juncker szavai mögött? Miért erősebb Brüsszelben a román narratíva, mint
okt. 26
5:45
Így épül a tram-train - galéria (Infostart)
Ősszel is folytatódik a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamos, a tram-train építése. A tervek szerint a vonalon először 2020 második felében utazhatnak az emberek.
okt. 26
6:00
CSOK: a kormány tegnapi bejelentése csak a kezdet (Menedzsment Fórum)
Úgy tűnik, a kormány is felismerhette azt, hogy a CSOK korábbi formája a megugró ingatlanárak miatt számos városban kevés az előírások szerinti új ingatlanok megvásárlásához. Jó hír, hogy a csütörtökön bejelentett bővítés után további kedvezmények jöhetnek.
okt. 26
6:09
Csökkent az üzemanyagok ára, mutatjuk mennyivel (ATV)
Csökkentette az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a 95-ös benzin és a gázolaj ára bruttó 3-3 forinttal mérséklődött.
okt. 26
6:21
227 millió forintból korszerűsítenek egy komáromi gimnáziumot (ATV)
Mintegy 227 millió forintból felújítják a komáromi Jókai Mór Gimnáziumot, hogy minimalizálják az épület energiafogyasztását és szén-dioxid-kibocsátását - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
okt. 26
6:30
„Mi a garancia arra, hogy Demeter legközelebb nem tesz ilyet?” (HírTV)
A fideszes politikus szerint kizárólag Orbán Viktor besározása volt a cél.
okt. 26
6:51
Örömhír a hétvége előtt: mától olcsóbban tankolhatunk (Blikk)
Csökkentette az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken: a 95-ös benzin és a gázolaj ára bruttó 3-3 forinttal mérséklődött.
okt. 26
6:57
A felelősségvállalás, vagy információ hiánya okozhatja a szén-monoxid mérgezéseket? (ATV)
Az idei fűtésszezonban már számos szén-monoxid mérgezéses baleset történt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint nem hozható éles összefüggésbe a kémények állapota és a szén-monoxid mérgezések száma. A Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke szerint viszont azon országokban megfigyelhetően magasabb a mérgezések és kéménytüzek
okt. 26
7:03
Tartalékos katona lettél évi maximum 20 napra? Téged átvertek (444.hu)
Az igazság az, hogy a 20 nap valójában évi 60 nap, de erről sokszor elfelejtenek szólni, nem véletlenül. A tartalékosok túlnyomó többsége volt nyugdíjas - ilyen a világon csak Magyarországon van.
okt. 26
7:09
Így segítik a közszférából elbocsátottakat (Infostart)
Tanácsadók, valamint külön programiroda segíti azokat a minisztériumoknál és háttérintézményeknél dolgozókat, akiknek a következő időszakban megszűnik az állásuk - ismerteti a Magyar Idők.
okt. 26
7:15
Fotók és videó: Így éjszakáztak Gyurcsányék a parlament lépcsőjén (ATV)
A DK-frakció összes tagja a Kossuth téren fog éjszakázni, így vállalnak szolidaritást a “bűnözőknek tekintett” hajléktalanokkal - jelentette be Gréczy Zsolt az ATV Egyenes Beszédben.
okt. 26
7:21
Macron: A jogállamiság helyzete Magyarországon aggasztóan alakul (444.hu)
“Amikor Európa ír egy csekket, akkor nem hangzik el, hogy ez piszkos pénz. De amikor megvédi az értékeinket, hirtelen távoli ellenséggé válik.” Négy V4-es szerkesztőségnek adott interjút a francia elnök.
okt. 26
7:24
Emmanuel Macron: Nem folytatok személyes hadjáratot Orbán Viktorral (Igényesférfi.hu)
A mély európai identitás különleges egyensúly a nyitás és védekezés világában. Interjú.
okt. 26
7:24
Nem tudják elszállítani a szemetet 116 Budapest környéki településről (SzMo)
Elfogyott a pénz - állítja a szemétszállító cég ügyvezető igazgatója.
okt. 26
7:36
Bajba jutott migránscsónak Marokkó partjainál (HírTV)
A marokkói parti őrség mintegy hatvan migránst mentett ki a Földközi-tengeren.
okt. 26
7:39
Rossz hír: Mutatjuk, mennyit gyengült éjjel a forint (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.
okt. 26
8:06
Kisebb lesz az elbocsátás, mint ígérték (HírTV)
Tanácsadók, valamint külön programiroda segíti az elbocsátottakat.
okt. 26
8:12
Horváth Csabát indítaná az MSZP az előválasztáson (Igényesférfi.hu)
Az MSZP továbbra is bízik benne, hogy még idén lebonyolítható lesz az előválasztás, amin a baloldal megtalálhatja főpolgármester-jelöltjét – tudta meg a Magyar Idők.
okt. 26
8:18
Háromnapos autókiállítás nyílik a Millenárison (HírTV)
Október 26-28. között több nagy autóimportőr mutatja be újdonságait.
okt. 26
8:48
Megsemmisítették a hajléktalanok kunyhóit a Kőbánya melletti kiserdőben (SzMo)
A lakók az Utcajogász Egyesület segítségével kártérítési pert fognak indítani a Pilisi Parkerdő Zrt. ellen.
okt. 26
8:57
Kósa: Demeter Márta primitív politikai haszonszerzés érdekében megszegte esküjét (ATV)
Az LMP-s Demeter Márta primitív politikai haszonszerzés érdekében megszegte esküjét - jelentette ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
okt. 26
9:12
Független vizsgálatot követel az ENSZ (HírTV)
A szakértő megjegyezte, a szaúdi vezetés nem bújhat ki a felelősség alól.
okt. 26
9:12
Kósa: Demeter Márta primitív politikai haszonszerzés érdekében megszegte esküjét (Igényesférfi.hu)
Demeter Márta írásbeli kérdésekkel fordult a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, annak kapcsán hogy a honvédség A319-es Airbusával miért utaztatták Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök lányát. Kiderült, hogy egy Orbán vezetéknevű magyar katona és családja utazott a gépen.
okt. 26
9:15
Novák Katalin: komoly üzenet a csok bővítése (Infostart)
A gyermekvállalásnak és az építőiparnak is lendületet adott az otthonteremtési program - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1-en.
okt. 26
9:27
Segítsen! Megszökött egy fogoly Dunakeszin, látta? (ATV)
Eltávolította lábáról a nyomkövetőjét, majd ismeretlen helyre távozott a 22 éves dunakeszi férfi.
okt. 26
9:27
Nem sűrűn van ilyen, de most az Afp is lefotózta a büszke Orbánt a Vidi-meccsen (444.hu)
A nemzet szurkolója svájci kitérővel érkezett Görögországba kedvenc török oligarchájával.
okt. 26
9:30
Kamattámogatott lakáshitelek (HírTV)
A lakáskasszák állami támogatásának megszüntetésével felszabaduló összege fordul erre a célra.
okt. 26
9:30
Csótányok lepték el a fővárosi kórházat (SzMo)
Az ápolók már régóta tudnak a problémáról.
okt. 26
9:36
De kik azok a szabadkőművesek? (Igényesférfi.hu)
Ártalmatlan értelmiségi csevegőkör vagy világot irányító hálózat? Évszázadok óta izgatja a tömegeket a szabadkőművesség. Most egy budapesti vitaesten boncolgatták a szabadkőművesek világát – egy vállaltan szabadkőműves történész részvételével. Tudósításunk.
okt. 26
9:39
Elképesztő: csótányinvázió tartja rettegésben egy budapesti kórház betegeit (Blikk)
Egy betegnek két hetet kellett a Budai Irgalmasrendi Kórházban tartózkodnia, ám elég rossz emlékekkel távozott a kórházból.
okt. 26
9:42
E-mobi pályázatok e-autókra (HírTV)
Hétfőtől újra lehet pályázni elektromos autó vásárlásra.
okt. 26
9:45
Eldőlt: Kerítést építenek a Hős utcai társasház köré (ATV)
Eldőlt, az önkormányzat kerítést épít a Hős utcai társasház köré. A hivatal terveiről tegnap este szavazott a ház.
okt. 26
9:51
Tüntetést szerveznek ma estére a Ceu-hoz (ATV)
Este 6 órára hirdették meg a CEU Nádor utcai épülete elé. Puzsér Róbert is ott lesz.
okt. 26
10:03
Tizenhárom kamupárt tűnt el százmilliós tartozással (Infostart)
A teljesen ismeretlen Összefogás Párt 300 millió forintnál is magasabb összeggel tartozik, a kampányfinanszírozási szabályok alapján támogatását már visszafizette az Együtt, a MIÉP és a Munkáspárt.
okt. 26
10:06
Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos (HírTV)
Újabb tüntetést jelentett be Hadházy Ákos az MTVA Kunigunda utcai székháza elé december 9-re.
okt. 26
10:21
Kevesebb volt a születés és a halálozás is (Infostart)
A természetes fogyás mérséklődött, a házasságkötések száma nőtt az év első nyolc hónapjában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.
okt. 26
10:21
Három településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap (ATV)
Három településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Kakasdon és Pusztaszentlászlón polgármestert, Kémesen polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.
okt. 26
10:27
Hajtóvadászat indult: megszökött egy fogoly Dunakesziről, elfogatóparancsot adtak ki ellene (Blikk)
A Dunakeszi Rendőrkapitányság fogolyszökés miatt folytat eljárást Csicsák Zoltán ellen.
okt. 26
10:29
Enegdély nélkül tartott fegyvereket az otthonában egy dánszentmiklósi férfi - elfogták (Blikk)
Dánszentmiklós - Éles lőfegyvereket és több száz lőszert tartott engedély nélkül otthonában és hétvégi házában egy dánszentmiklósi férfi.
okt. 26
10:30
A Kossuth téren csövezett Gyurcsány (HírTV)
A Parlament főlépcsőjén éjszakázott a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója.
okt. 26
10:39
Több mint 2 milliárd forinttal tartoznak a kamupártok (ATV)
Összesen több mint 2 milliárd 157 millió forinttal tartoznak az államnak a kamupártok - ezt a Transparency International számolta ki.
okt. 26
10:42
Vasárnap indul a téli időszámítás (Igényesférfi.hu)
Vasárnap hajnali 3 órakor indul a téli időszámítás, az órákat hajnali 2 órára kell visszaállítani.
okt. 26
10:45
Varga Judit: Magyarország nem sürgeti az új uniós büdzsét (Infostart)
Folyamatban van az írásos tájékoztató készítése, amely válasz lehet a Sargentini-jelentés elfogadása után indult eljárásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára. Varga Judit hozzátette: Magyarország nem sürgeti az Európai Unió következő költségvetésének elfogadását.
okt. 26
10:45
Óraátállítás: vasárnap hajnalban indul a téli időszámítás (Blikk)
Vasárnap hajnali 3 órakor indul a téli időszámítás, az órákat hajnali 2 órára kell visszaállítani.
okt. 26
10:45
A Rendvédelem Népszerűsítéséért Alapítvány kitüntette Kövér Lászlót és Szijjártó Pétert (444.hu)
Az alapítvány támogatói között olyan nevek állnak, mint Szili Katalin, Morvai Krisztina és Latorcai János.
okt. 26
10:51
Lerövidítenék két órával a december 24-ei munkát (ATV)
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete lobbizik a kormánynál, azt szeretnék elérni, hogy idén a délután 2 óra helyett csak délig legyenek nyitva a boltok.
okt. 26
10:57
Komoly változások jönnek: teljesen új arculattal indul neki a novembernek a tévécsatorna (Blikk)
Október 29-től teljesen új arculatot kap a Kiwi Tv, amely az egész őszi szünetben kódolatlan lesz a MinDig TV kínálatában.
okt. 26
10:57
Most hétvégétől jön a Cnn híradója az Atv-n (ATV)
Október 28-tól minden vasárnap 17.00-tól lesz látható az ATV-n a Newsroom című új műsor, mely a CNN-es együttműködés alapján készül. A világ legnagyobb hírcsatornájának legfontosabb híreit láthatják a nézők, mindezt magyar nyelven. A Newsroom műsorvezetője Bombera Krisztina és Novák András, aki egyben a főszerkesztő is.
okt. 26
11:00
Kész agyrém: hat percig előzte az egyik kamion a másikat az M86-os úton (SzMo)
Videó is készült az esetről... Jól látszik, hogy a dudaszó nem segít.

Keresés