A napokban több politikus, és közszereplő is kapott bombához hasonló csomagokat, Donald Trump szerint a média, és az álhírek is fokozzák a haragot az országban.
Az Egyesült Államok kiemelt ügyként kezeli a CEU körüli eseményeket, és az amerikai nagykövetség közleménye szerint nincs vita az amerikai törvényhozók között, teljes mellszélességgel támogatják az egyetemet.
Családot alapítana magyar barátnőjével az a férfi, aki bionikus péniszt kapott. Andrew Wardle (46) egy nagyon ritka rendellenességben szenved, ami miatt nem fejlődött ki rendesen az alhasa, így nemi szerv nélkül maradt.
Rajna-Pfalz német tartomány közigazgatási bírósága úgy döntött, hogy jövő év szeptemberétől ki kell tiltani Mainzból az euro 5-ös vagy ennél régebbi dízel-motorral hajtott gépjárműveket, ha addig nem sikerül a város levegőjének nitrogén-dioxid tartalmát köbméterenként 40 mikrogramm alá szorítani. Ezt a szintet ugyan már 2010-ben célul tűzték ki, de
Az olasz kormány ugyanazt a költségvetési tervezetet fogja ismét az Európai Bizottságnak benyújtani, mint legutóbb, semmit nem változtat rajta - jelentette ki a római kormány "árnyék-pénzügyminiszterének" tartott Paolo Savona EU-ügyi miniszter a SkyTg24 olasz hírtelevíziónak adott interjúban.
Újabb tömegsírt találtak Mexikóban, ezúttal a nyugati Jalisco államban bukkantak legkevesebb 19 ember földi maradványaira - közölték a helyi hatóságok péntekre virradóra.
Magyarország ungvári főkonzulátusa a honlapján arra kéri a Kárpátaljára látogató magyarországi turistákat, hogy október 28-án, vasárnap tartózkodjanak a Vereckei-hágónál lévő magyar honfoglalási emlékmű felkeresésétől, mert a térségben ukrán nacionalisták tartanak megemlékezést.
Szaúd-Arábia vasárnap Törökországba küldi főügyészét az október 2-án Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Ankarában.
Az iratok és ruhák nélkül tartott emberek megverték az őrt, és kimentek élelemért. A rendőröket a falubeliek riasztották azzal, hogy külföldiek járkálnak a településen, és mindenkitől ennivalót kérnek.
Gyermekpornográfiával összefüggésben végzett, több országot érintő nyomozások és a rendőri szervek közötti információmegosztás eredményeképpen huszonnyolc országban 94 ember ellen indult eljárás és 241 áldozatot azonosítottak az elmúlt öt év folyamán - közölte pénteken kiadott jelentésében az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezet
Megpróbálták ellopni a történelem egyik legjelentősebb és legismertebb dokumentuma, a 800 éves brit Magna Carta kevés fennmaradt eredeti példányának egyikét a salisbury-i katedrálisból.
Újabb csőbombákra bukkantak pénteken Egyesült Államokban, az egyiket Cory Booker New Jersey-i szenátornak, a másikat James Clappernek, a nemzeti hírszerzés volt igazgatójának címezték.
Több mint száz illegális bevándorló tört át a bosnyák határzáron – a horvát belügyminiszter közlése szerint egy menekültstátusszal rendelkező iráni származású migráns volt a felbujtó.