Róma - Nagy az esélye, hogy nem a randalírozó drukkerek hibájából történt a tragikus baleset a római mozgólépcsővel egy drukkernek a mozgólépcső alá szorult a lába, amit amputálni kellett.
A brit kormánynak új költségvetést kell készítenie, ha nem születik megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről az Európai Unióval - mondta vasárnap a brit pénzügyminiszter.
Kabaréba illő trükkel hiúsított meg egy fegyveres rablást Belgiumban egy boltos, aki azt mondta a banda tagjainak, hogy jöjjenek vissza később, mert addigra több pénz lesz a kasszában, ők így is tettek, ám akkor már a rendőrök várták őket.
A legmagasabb fokú riasztást rendelték el a heves esőzés miatt az északkelet-olaszországi Veneto és Friuli Venezia - Giulia tartományban vasárnap, hétfőre pedig az északnyugati Liguriában is. Több városban hétfőn zárva tartanak az iskolák.
Megerősítette vasárnap éjjeli közleményében a Leicester City angol labdarúgóklub, hogy tulajdonosa és elnöke, Vichai Srivaddhanaprabha is meghalt a csapat stadionja mellett történt előző esti helikopterbalesetben.
Javítani kell a német szövetségi kormány teljesítményén - hangsúlyozták vasárnap este a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetői a Hessen tartományban rendezett helyi törvényhozási (Landtag-) választáson elszenvedett veszteségekből adódó tanulságot levonva.
A tengerbe zuhant hétfőn Indonéziában egy belföldi viszonylatban közlekedő utasszállító repülőgép 188 emberrel a fedélzetén - közölte az indonéz katasztrófavédelem vezetője.
Jair Bolsonaro szélsőjobboldali jelölt nyerte meg a brazil elnökválasztást a vasárnapi második fordulóban elért 55,2 százalékos eredménnyel - jelentette be a központi választási bizottság a voksok csaknem száz százalékának összeszámlálása alapján.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a leggyengébb eredménnyel a legtöbb szavazatot a németországi Hessen tartományban tartott törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint.
Nincs jele annak, hogy vannak túlélői a hétfőn Indonéziában 189 emberrel a fedélzetén tengerbe zuhant Boeing 737-800 típusú utasszállító repülőgép szerencsétlenségének - közölte az indonéziai kutatási és mentési ügynökség vezetője.
Angela Merkel német kancellár nem indul el ismét a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért a párt decemberi kongresszusán – német sajtóértesülések szerint ezt pártja elnökségi ülésén jelentette be hétfőn Berlinben.
A kancellár nem indul ismét a Kereszténydemokrata Unió elnöki tisztségéért a párt decemberi kongresszusán, de szóvivője megerősítette, hogy 2021-ig kancellár maradna.
Hétfőn is folytatódik a csomagkezelők sztrájkja a brüsszeli Zaventem repülőtéren, a tervezett 630 járatból mintegy 110-et töröltek - közölte a légikikötő szóvivője.
Még nincs meg a holtteste az október 2-án Isztambulban a szaúdi főkonzulátuson rejtélyes körülmények között meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságírónak, Dzsamál Hasogdzsinak - közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn Isztambulban egy sajtótájékoztatón.
Megkezdődött Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök párizsi találkozójának előkészítése - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában.
Aktát vezetett Donald Trump jelenlegi amerikai elnökről az egykori csehszlovák kommunista állambiztonsági hivatal (StB). Trump az után került az Állambiztonság látókörébe, hogy 1977-ben feleségül vette a cseh származású Ivana Zelníckovát - írja friss számában a Respekt című cseh liberális politikai hetilap.
A kancellár megerősítette, hogy nem indul újra decemberben a Kereszténydemokrata Unió elnöki tisztségéért, amelyet 2000 óta tölt be, a kormányfői tisztségről azonban nem mond le.