Lázár János kezdeményezni fogja, hogy azok, akik 2020. január 1. utána születnek Magyarországon, ne vásárolhassanak dohányterméket. Azt fogom javasolni a miniszterelnöknek, hogy akik 2020 után születnek, Magyarországon ne vásárolhassanak...
Orbán Viktor egyértelműen a Néppárt kereszténydemokrata szárnyához tartozó bajor politikust, Manfred Webert támogatja Alexander Stubbal szemben, amennyiben kettejük közül kell választani az EPP csúcsjelölti tisztségére – közölte Rogán Antal.
Lázár János exminiszter a siófoki Tobacco hungary konferencián vett részt, ahol előadást is tartott. Amit a pódiumon mondott, az a dohányzásellenesek legmerészebb álmait is túlszárnyalja.
Fúzió előkészítéséről döntött az Opus Global Nyrt. és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága - közölték a társaságok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
"Kívánnak-e programot indítani az iskolák Wi-Fi hálózattal történő felszerelésére?" - ezt az írásbeli kérdést tette fel Mesterházy Attila az EMMI miniszterének, de az MSZP-s képviselő a nyelvoktatás hatékonyságáról és a pedagógushiányról is kérdezte a tárcát.
Egy álláskereső oldalon feladott hirdetésben keres az EMMI jogi referenst, miközben a Népszava ma arról ír: a tárcánál szüntetik meg a legtöbb munkahelyet.
Sokan, köztük a kormány is azt gondolja, hogy ha több részmunkaidős állás lenne, a gyerekes nők előbb visszamehetnének dolgozni, és végül többen is vállalnának gyereket. Ez szépen hangzik, de nem ilyen egyszerű.
Az adathalászok nem a bankok IT-rendszereit támadják, hanem magukat az ügyfeleket igyekeznek rábírni arra, hogy az elektronikus felületeken önként adják meg a banki azonosító adataikat - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
„Folyamatosan lépéseket teszünk egy füstmentes generáció érdekében és egy füstmentes Magyarország érdekében” – mondta Lázár János, nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos a Portfolio szerint.
A Momentum már most arra készül, hogy Simonka György elveszíti a parlament mandátumát, ezért tárgyalásra hívja az ellenzéki erőket a héten – tudta meg az atv.hu. A cél, hogy egy az egy elleni felállás lehessen egy esetleges választáson – feltéve, ha Simonka valóban bukja a parlamenti mandátumát.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 42. heti nyerőszámait. Volt telitalálat, nyereménye több mint 187 millió forint! Egy hét múlva 40 millió forintért izgulhatnak majd a szerencsevadászok. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
Guy Verhofstadt azért gyűlölködik, mert a magyar emberek nem akarnak bevándorlóországban élni – tolmácsolta a Fidesz reakcióját Hidvéghi Balázs egy csütörtökön megjelent Verhofstadt-interjú kapcsán.
Lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka, mert a híd tervezetten jövő ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan terheléspróbát végeznek - közölte a BKK csütörtökön az MTI-vel.
A Jobbik-közeli N1TV volt főszerkesztője szerint feketepénzeket folyatott át saját médiumán a Jobbik. Kisberk Szabolcs erről az Echo TV Informátor című műsorában beszélt.
Lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka, mert a híd tervezetten jövő ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan terheléspróbát végeznek - közölte a BKK csütörtökön.
A kormány nem foglalkozott a 2020 január 1-je után születőkre vonatkozó dohányvásárlási tilalom kérdésével, mivel Lázár János ilyen javaslatot egyelőre nem tett le hivatalosan a kabinet asztalára.
Az LMP-s Demeter Márta tettével bebizonyította, hogy katonai és nemzetbiztonsági kockázatot jelent - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára csütörtökön újságíróknak Budapesten.
A szakszervezetek augusztus óta több levelet, hivatalos tárgyalásokra szóló kezdeményezést küldtek, és sajtótájékoztatót tartottak, hogy a munkáltató kormány „tartsa be a vonatkozó dokumentumok egyeztetésről szóló előírásait” a leépítések ügyében.