2018. november 6. kedd

nov. 6
15:03
Újabb nagy naperőmű épül Magyarországon (NRGreport)
A kínai székhelyű Unisun Energy Group megkezdte a 11,6 megawattos tiszaszőlősi naperőmű építését; a társaság tervei szerint később több fázisban legalább 50 MW-ra bővülhet a Tisza-tó melletti településre telepített fotovoltaikus kapacitás.
nov. 6
15:09
Integrált energia- és klímapolitika kialakításán dolgozik az innovációs tárca (AQUA)
A tárca célja tiszta, okos és megfizethető energiaszolgáltatások biztosítása a hazai fogyasztóknak, közösen az iparág szereplőivel.
nov. 6
15:15
Az EU egy évvel meghosszabbította a Venezuela elleni szankcióit (ProfitLine)
Egy évvel meghosszabbították a súlyos emberi jogi helyzet miatt Venezuela ellen elrendelt európai uniós szankciókat - jelentette be kedden a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata.
nov. 6
15:27
Óriásplakáton üzent Orbán örök ellensége (Privátbankár)
Guy Verhofstadt szerint a pénz az egyetlen dolog, amelyet Orbán az EU-ban szeret. "Először elteszi a pénzünket, majd le akarja rombolni Európát" - áll a mozgó plakáton.
nov. 6
15:39
Több mint 200 évbe telne Magyarországon, míg egy szegény család fel tudna kapaszkodni (Menedzsment Fórum)
Az OECD aktuális jelentése a társadalmi mobilitást vizsgálja. Ami nem meglepő: a szegények nehezebben gazdagodnak meg, a gazdagok pedig nehezebben szegényednek el. Viszont annak ellenére, hogy Magyarországon az átlagnál lassabb a felzárkózás, szélesebb rétegnek sikerülhet felkapaszkodnia, mint például az USA-ban - vagy Németországban.
nov. 6
15:39
Tönkreteszi az emberiség a Földet (AQUA)
Rémisztő adatok láttak napvilágot a Föld állapotáról a Természetvédelmi Világalap Élő bolygó jelentésében, amelyet a szervezet a napokban tett közzé.
nov. 6
15:45
Paks 2: készülnek az alacson vízállásra (Portfolio)
A Paksi Atomerőmű hűtővízigényét tekintve kellő tartalék állt rendelkezésre nyáron is, de az új blokkok szivattyútelepe majdnem két méterrel mélyebben lesz, mint a jelenlegi, így az évszázad végéig biztosítható a hűtővízigény...
nov. 6
15:45
Átadták az ország első digitális közösségi alkotóműhelyét (AQUA)
Az alkotóműhellyel egy új tanulási tér jött létre, amelytől a teljes szakképzés megújulása várható – mondta Pölöskei Gáborné államtitkár a nyíregyházi eseményen.
nov. 6
15:51
Paks 2: készülnek az alacsony vízállásra (Portfolio)
A Paksi Atomerőmű hűtővízigényét tekintve kellő tartalék állt rendelkezésre nyáron is, de az új blokkok szivattyútelepe majdnem két méterrel mélyebben lesz, mint a jelenlegi, így az évszázad végéig biztosítható a hűtővízigény...
nov. 6
15:51
Irán meg fogja szegni az amerikai szankciókat (NRGreport)
Irán meg fogja sérteni az amerikai szankciókat, és továbbra is fog kőolajat értékesíteni - jelentette ki hétfőn egy közgazdász-konferencián Haszan Róháni iráni elnök az MTI híre szerint. Mint ismert, Donald Trump két napja azt mondta, új szankciókat vezet be Irán ellen, megnehezítve többek között, hogy Irán olajat exportáljon, ami elég nagy érvágás
nov. 6
15:53
Olasz problémák ide vagy oda, jól megy a CIB anyabankjának (Portfolio)
833 millió eurós adózás utáni eredményt ért el a harmadik negyedévben az Intesa Sanpaolo, amivel nemcsak az egy évvel korábbi teljesítményét, de az elemzői várakozásokat is sikerült felülmúlnia. A bank árfolyama több mint 2%-os pluszban...
nov. 6
15:55
Átalakul az egész ingatlanpiac, de nem úgy, ahogy eddig gondoltuk (Portfolio)
Javában zajlik a Property Forum szervezésében megrendezett Property Technology Forum 2018 konferencia Varsóban, ahol a proptech képviselői beszélnek a legújabb lehetőségekről és megoldásokról. Az alábbiakban a legfontosabb gondolatokat...
nov. 6
15:57
Nem Elon Musk osztogat bitcoint a Twitteren (Menedzsment Fórum)
Különös hackertámadás ért több ellenőrzött Twitter-fiókot is.
nov. 6
15:59
Itt a friss javaslat, megmarad a meccsjegyek adómentessége 2019-ben (Menedzsment Fórum)
A kulturális belépők is a kedvezményes körben maradnak.
nov. 6
16:03
Fertőzött szőlő Pécsen? (ProfitLine)
A szőlő aranyszínű sárgaság fertőzése miatt növény-egészségügyi zárlatot rendelt el a Baranya Megyei Kormányhivatal (BAMKH) Pécs déli városrészeiben és több szomszédos településen - közölte a megyeszékhely önkormányzata kedden az MTI-vel.
nov. 6
16:15
A nap képe: gumikalapáccsal tüntettek a cafetériáért (Privátbankár)
Az MNB épülete elé vonultak a szakszervezetek.
nov. 6
16:21
Zárlatot rendeltek el Pécsen aranyszínű sárgaság fertőzése miatt (Agrofórum)
A szőlő aranyszínű sárgaság fertőzése miatt növény-egészségügyi zárlatot rendelt el a Baranya Megyei Kormányhivatal (Bamkh) Pécs déli városrészeiben és több szomszédos településen - közölte a megyeszékhely önkormányzata kedden az Mti-vel.
nov. 6
16:27
Magyar multi épül: újjászületik az ország egyik legismertebb márkája (Portfolio)
Egy több mint 100 éves magyar márkát élesztett újra Joerg Bauer, miután a GE korábbi itteni vezetőjeként megvásárolta az amerikai multi régiós fényforrás- és globális autólámpa-üzletágát. 10 év alatt 1 milliárd dolláros vállalattá...
nov. 6
16:33
10-ből 9 magyarnak nincs végrendelete – rengeteg a tévhit és a félreértés (Privátbankár)
A magyarok 90 százalékának nincs végrendelete, aki pedig rögzítené végakaratát, nincs tisztában a végrendelkezés szabályaival — derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara megbízásából készített online felmérésből. A kutatás szerint sok a tévhit a szóbeli végrendelkezéssel és az öröklésből való kitagadással kapcsolatban is, a félreértések pedig g
nov. 6
16:33
Rendeződik a turistabuszok parkolása a Városligetnél (ProfitLine)
A szakmai érdekképviseletek és a Városliget Zrt. egyeztetése eredményeképpen rendeződik a turistabuszok parkolásának ügye a Városligetnél - közölte a Városliget Zrt. kedden az MTI-vel.
nov. 6
16:33
Magyar multi épül: osztrák fizetést adnának a dolgozóknak (Portfolio)
Egy több mint 100 éves magyar márkát élesztett újra Joerg Bauer, miután a GE korábbi itteni vezetőjeként megvásárolta az amerikai multi régiós fényforrás- és globális autólámpa-üzletágát. 10 év alatt 1 milliárd dolláros vállalattá...
nov. 6
16:39
Több ezer családnak ingyenes lehet a kéményseprés (Privátbankár)
Még az Országgyűlés elfogadására vár a javaslat.
nov. 6
16:45
Irán meg fogja szegni az amerikai szankciókat (NRGreport)
Irán meg fogja sérteni az amerikai szankciókat, és továbbra is fog kőolajat értékesíteni - jelentette ki hétfőn egy közgazdász-konferencián Haszan Róháni iráni elnök az MTI híre szerint. Mint ismert, Donald Trump két napja azt mondta, új szankciókat vezet be Irán ellen, megnehezítve többek között, hogy Irán olajat exportáljon, ami elég nagy érvágás
nov. 6
16:57
Kúszik lefele az olajár – mi lesz jövőre? (Privátbankár)
Rontotta a kőolaj jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzését a Morgan Stanley.
nov. 6
16:57
Szomorú valóság: ebben a szakmában sem rúghatnak labdába a magyar nők (Pénzcentrum)
A magyar informatikusok csupán kevesebb mint tíz százaléka nő, ezzel pedig a második legrosszabbak vagyunk Európában. Miközben ez az arány Romániában 25 százalék, Magyarország még magához képest is rontott. Ami pedig nagyobb baj, hogy...
nov. 6
17:03
Menekültválságot okozhat, ha Ukrajna kiesik a gázszállításokból (Portfolio)
Moszkva egyre több orosz gázt akar eladni Európának, de a gázellátást külpolitikája részének is tekinti, és nem kellene engedni, hogy nagyobb részt hasítson ki magának az európai gázpiacból - mondta Daniel Babinski, az Egyesült Államok...
nov. 6
17:06
Kúszik lefele az olajár – mi lesz jövőre? (Menedzsment Fórum)
Rontotta a kőolaj jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzését a Morgan Stanley.
nov. 6
17:09
Új energiastratégia - ezek a főbb irányok (Infostart)
Folyik az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) az integrált energia- és klímapolitika kialakítása, illetve a nemzeti energiastratégia felülvizsgálata - mondta Kaderják Péter, a tárca energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Portfolio Energy Investment Forum 2018 elnevezésű konferencián.
nov. 6
17:21
Pizzás doboz – a mumus (NRGreport)
Évente egy magyar ember átlagosan 379 kiló háztartási hulladékot termel a Eurostat 2016-os adatai szerint, ami bár az uniós átlag alatt van, még így is óriási mennyiségnek, több, mint napi egy kiló szemétnek számít fejenként!
nov. 6
17:27
Minden eddiginél több pénzt kaphat a közmédia (Kreatív Online)
Közel 93 milliárd forint lesz a 2019-es költségvetés.
nov. 6
17:27
1000 milliárd dollárt költhetnek idén karácsonykor az amerikaiak (Portfolio)
Rekordot dönthetnek idén a karácsonyi vásárlások az Egyesült Államokban, a várakozások szerint először lépheti át az 1000 milliárd dollárt a kiskereskedelmi forgalom az év utolsó két hónapjában. A növekedés 2011 óta nem látott...
nov. 6
17:29
Ismét indul a legjobb digitális megoldások versenye (Kreatív Online)
A DMBP-re november végéig várjuk a nevezéseket.
nov. 6
18:03
Idén Athén lett az Európai Unió leginnovatívabb városa (ProfitLine)
Athén nyerte el idén az Európai Unió leginnovatívabb városának járó egymillió eurós díjazású kitüntetést - közölte az Európai Bizottság kedden.
nov. 6
18:09
150 ezer forintos bírságot kapott a CIG Pannónia az MNB-től (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank 2018. október 29.-án meghozott határozatában 150 ezer forint felügyeleti bírságot szabott ki a CIG Pannóniára az alaptőke nagyságára, szavazati jogok számára vonatkozó rendszeres tájékoztatási kötelezettség késedelmes...
nov. 6
18:21
Esésbe kapcsolt az olajár (Portfolio)
Irak azt tervezi, hogy jövőre növeli kőolaj-kitermelését és exportkapacitását, különös tekintettel a déli olajmezőkre, és közel áll ahhoz, hogy megállapodásra jusson nemzetközi vállalatokkal - közölte Támir Abbász Gadbár, Irak...
nov. 6
18:33
Rontotta a kőolaj átlagárára vonatkozó előrejelzését a Morgan Stanley (ProfitLine)
Rontotta a kőolaj jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzését a Morgan Stanley amerikai bankcsoport a tartalékok magas szintjére hivatkozva - közölte a Bloomberg hírügynökség.
nov. 6
18:33
Belgium példáján élőben nézhetjük, mi lenne, ha leállna a paksi atomerőmű (NRGreport)
Mi történik, ha egy európai országban váratlanul kiesik az energiafogyasztás 40 százalékának megfelelő atomerőművi termelés? Meglepő lehet, de a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt Belgium úgy kénytelen nekifutni a télnek, hogy ez a helyzet írja a g7.24.hu. Ez pedig majdnem olyan, mintha nálunk le kellene állítani a paksi atomerőmű összes
nov. 6
18:51
Másfél millió forintot kereshet Patyi András az új bíróság élén (Menedzsment Fórum)
Megszűnnek a munkaügyi bíróságok.
nov. 6
19:15
Ez az év még jó lesz a Zwacknál (Portfolio)
Kétszámjegyű növekedésről számolt be a Zwack a július-szeptemberi negyedévre a keddi tőzsdezárás után közzétett negyedéves gyorsjelentésében. Jól sikerültek az új termékbevezetések és a profitráták is javultak. Jövőre viszont...
nov. 6
19:21
Újabb kisvasúttender, 18 millióval csökkenő kifizetés (Infostart)
203 helyett 185 millió forintból kijön a mátrai kisvasút felújítása.
nov. 6
19:21
Vegyesen teljesített a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 128,87 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 37 666 ponton zárt kedden.
nov. 6
19:33
Jókorát esett az olajár, követte a Mol (Privátbankár)
Masszívan eső trendbe került az olaj, szűk négy hét alatt 15 százalékkal lett olcsóbb. A BÉT-en a Mol esett közel két százalékot, a Richter is lejjebb került, és kifejezetten rosszul néz ki a Waberer’s áralakulása. Amerikában szerény emelkedés zajlik, miközben zajlik a parlamenti, ottani nevén kongresszusi választás.
nov. 6
19:45
Lengyelországban terjeszkedik a Duna House (Portfolio)
Lengyel akvizíciót jelentett be a Duna House, mintegy 290 millió forintnak megfelelő összegben. A vállalat ezzel megerősíti piaci pozícióját Lengyelországban és 3-4 éven belül megtérülhet a felvásárlás - áll a közleményben. 2018....
nov. 6
19:51
Magyarországra már egy gellert kapott Fekete Péntek érkezik Amerikából (Infostart)
November 23. lesz a nagy nap idén, a tengerentúlon szokásos 80-90 százalékos leárazások helyett 30-40 százalékos kedvezményekkel.
nov. 6
19:57
Megszakította rossz sorozatát a világ legnagyobb olajcége (NRGreport)
Az Exxon Mobil a vártnál nagyobb nyereséget és árbevételt ért 2018 harmadik negyedévében, teljes olaj- és gáztermelése azonban ismét csökkent. Vártnál jobb jelentésével a világ legnagyobb, tőzsdén kereskedett olajtársasága megtört egy negatív szériát, a mostanit megelőző öt negyedév eredményeiből négy ugyanis elmaradt a prognózisoktól.
nov. 6
20:09
Így alakult a forint árfolyama (ProfitLine)
A forint árfolyama vegyesen alakult, kis mértékben változott a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest.
nov. 6
20:21
Demokrata képviselőházi többségre számítanak a Wall Street-i guruk (Portfolio)
A Wall Street nagybankjai arra számítanak, hogy a keddi amerikai félidős választásokon a Demokrata Párt politikusai kis többségre tesznek szert a képviselőházban. A Bank of America Merrill Lynch, a Goldman Sachs, a Cowen, a Deutsche Bank...
nov. 6
20:33
Csökkenéssel zárták a napot az európai tőzsdeindexek (ProfitLine)
Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói kedden egy sor politikai bizonytalanság hatására.
nov. 6
21:03
Mire számítsunk az OTP-től pénteken? (ProfitLine)
Az OTP november 9-én, péntek hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését.
nov. 6
21:03
Állami beruházási ügynökség felügyelné a magasépítési beruházásokat (Portfolio)
Állami beruházási ügynökség felügyelné meghatározott értékhatár felett az állam és az önkormányzatok központi költségvetési támogatással megvalósított magasépítési beruházásait a jövőben - derül ki a parlamenthez kedden...

Keresés