A gazdálkodó szervezetek jövőre kizárólag a cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), de az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, így ők továbbra is az ügyfélkaput, új...
Eurázsia építéséről, a közép-kelet-európai és balkáni országok, valamint Kína gazdasági közeledéséről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Budapesten megrendezett jegybankelnöki találkozón.
Matolcsy György és Orbán Viktor nagyon egyetértenek abban, hogy újabb válság közelít felénk - márpedig ilyenkor szerintük jó, ha együttműködik a kormány és a jegybank. Együtt építjük Eurázsiát a kínaiakkal, lesz még magyar jüankötvény is.
Az OTP Bank hitelezése mind csoportszinten, mind az anyabank tevékenységét tekintve dinamikusan nő - mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az OTP Csoport 2018. harmadik negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
A turizmus jó teljesítménye nem szakadt meg a nyári szezon végével, szeptemberben az ország minden részében nőtt a vendégforgalom, a belföldi forgalom pedig jelentős emelkedést mutatott. Az első háromnegyed év adatai alapján arra számítanak...
20 milliárd forintos hitelkeretet kapott a BIF az MFB-től - jelentette be a héten a társaság. A hírre nem változtatott az MKB Bank elemzője a BIF részvényeire vonatkozó célárán, a 12 havi célár továbbra is 2290 forint, ami 13 százalékkal...
Október 30-án afrikai sertéspestis (Asp) jelenlétét erősítették meg a Bihar (Bihor) megyei Érselénd (Silindru) egyik kis létszámú házisertés-állományában, majd ezt követően a település egy másik állományában is. A kitörések körül elrendelt védő- és megfigyelési körzetek egy része Hajdú-Bihar megyébe is átnyúlik.
Az Alkotmánybíróság határozata szerint sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, hogy 2012-ben sok magyar rokkantnyugdíjasnál úgy csökkentették a rokkantnyugdíj összegét, hogy nem vizsgálták meg, valóban javult-e az egészségügyi...
Éves összehasonlításban 45 százalékkal 9,1 milliárd koronára (114,66 milliárd forint) csökkent a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nettó nyeresége az idei év első három negyedében - derül ki a legnagyobb cseh energetikai cég csütörtöki közleményéből.
Az AUTOBEST szervezet 2001-ben alakult meg az európai piacon megvásárolható „legjobb vétel” forradalmi koncepciójának jegyében. Ahhoz, hogy egy autó kiérdemelje az AUTOBEST valamelyik díját, a legjobb ajánlatot kell jelentenie a legtöbb európai vásárló számára. A szavazási folyamat során az ár, a szervizhálózat, az alkatrészellátás és a sokoldalúsá
A Mol mintegy tíz százalékkal a 2,2-2,4 milliárd dolláros sávba emelte a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményére vonatkozó célkitűzését a 2019–2021-es időszakra.
Áfából, szja-ból és a járulékokból is jelentősen emelkedett az állam bevétele. Egy komolyabb deficit alakult ki az októberi hónapban: 181 milliárd forint mínusszal járt a költségvetés.
Az Alkotmánybíróság határozata szerint sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, hogy 2012-ben sok magyar rokkantnyugdíjasnál úgy csökkentették a rokkantnyugdíj összegét, hogy nem vizsgálták meg, valóban javult-e az egészségügyi...
A gazdaságfehérítő intézkedéseknek és a magas ütemű gazdasági növekedésnek köszönhetően az idei évet folyamatosan növekvő adóbevételek jellemzik - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel annak kapcsán, hogy megjelent az államháztartás október végi helyzetéről szóló tájékoztatás.
Szíjj László cége, az „új Közgépként” emlegetett Duna Aszfalt megszerezte a részvények 30 százalékát Nyerges Zsolttól, és már át is vették a vállalat irányítását.
A Mol mintegy 10 százalékkal a 2,2-2,4 milliárd dolláros sávba emelte 2019-21-re kitűzött tiszta EBITDA célkitűzéseit. A növekedés a középtávon megnövelt upstream termelési célkitűzésnek, és a fogyasztói szolgáltatások növekvő hozzájárulásának köszönhető. Az ezt követő két évben (2022-23) pedig további EBITDA emelkedésére számítanak, ezekben az éve
A Finext ma bejelentette, hogy a társaság november 8-án adásvétel útján megszerezte a Futureal Csoporthoz tartozó Futureal New Ages Kft. projekttársaság 100 százalékos üzletrészeit. A Futureal New Ages Kft. végzi a Budapesti Corvin Sétányon...
Alapvető változásokat fog hozni az Európai Unióban a vállalatok közötti, határokon átnyúló termékértékesítési ügyletek ÁFA kezelésében az Európai Parlament által elfogadott új szabályozás. Az átfogó reform célja, hogy kiszűrjék az eddig visszaélésekre lehetőséget adó elemeket, illetve a módosításokkal a vállalkozások adminisztratív terheit is csökk
A miniszterelnök 17 jegybankár csúcstalálkozóján tartott nyitóbeszédében számos érdekességre figyelhetett fel a szemfüles hallgató. Például amikor a jegybankokat arra buzdította, hogy vegyenek részt infrastrukturális beruházások finanszírozásában, vagy amikor deklarálta: nincs gond azzal, ha diktátorokkal kell üzletelni. Devizakötvényt csak keleti
Tovább romlik a levegő minősége Miskolc fölött, az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentráció túllépte a tájékoztatási küszöbértéket ezért Kriza Ákos polgármester pénteken elrendelte a füstköd-riadó tájékoztatási fokozatát - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Világszerte drasztikusan csökkent a termékenységi ráta az 1950 és 2017 közötti időszakban - derült ki a The Lancet című orvosi folyóiratban publikált új tanulmányból. Ez azt is tartalmazza, hogy a világ országainak csaknem felében...
2018. november 10-én 00:00 órakor leállítják a Paksi Atomerőmű 1. blokkját és megkezdődik annak tervezett főjavítása - közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A leállással 500 megawattal, 25 százalékkal csökken az atomerőmű...
Több mint 50 millió lakás állhat üresen a kínai városokban, ami a teljes állomány mintegy 22%-át teszi ki - írja a Bloomberg Gan Li, a kínai Southwestern University of Finance and Economics egyetem professzorának hamarosan megjelenő tanulmányára...
29 millió eurós nettó eredményről számolt be az olasz UniCredit bankcsoport. A pénzintézet magyarországi leánybankja a csoport összteljesítményén belül az idei év harmadik negyedévében 62 millió eurós konszolidált eredményt ért.
A kevés csapadék miatt már most borítékolható a jövő évi gyér repcetermés, a Duna alacsony vízállása pedig ellehetetleníti a magtárakban álló gabona elszállítását.
A horvát kormány pénteken elfogadta a 2019-es költségvetés tervezetét, amely 0,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 2,9 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
A Black Friday-nek köszönhetően mérföldkőhöz érkezik a magyar e-kereskedelmi piac, az idén várhatóan nagyobb forgalmat bonyolítanak le a hazai e-kereskedők novemberben, mint decemberben. A magyar vásárlókat világszinten is kimagasló mértékben foglalkoztatja a Black Friday: az utóbbi két év adatai szerint a világ országai közül Dél-Afrika és az Egye
A Közgép építőipari cég keddi rendkívüli állománygyűlésén bejelentették, hogy a tulajdonos Nyerges Zsolt eladta a vállalatot a kormány által favorizált tiszakécskei üzletember Szíjj László cégének, a Duna Aszfaltnak - értesült a 444.hu.
A német szövetségi közlekedési miniszter és az autóipar képviselői között csütörtökön a dízeljárművek sorsáról tartott egyeztetésen részleges megállapodás született a dízelautók utólagos átalakításának támogatásáról.
A magyarok nagy része megtakarítási attitűdjeit tekintve továbbra is csak a mának él, ötből két ember pedig otthon tartja a megtakarított pénzét – derült ki egy friss felmérésből. Komoly ellentmondás van aközött, hogy rengetegen gondolják, idős korukra az állami nyugdíjból fognak megélni, mégis, ez az összeg kevés lesz a gondtalan élet biztosításár
Lentner Csaba arról is beszélt a Karc FM-en, hogy a 2008-as nagy válság után most mindenhol csúcson van a növekedés és ez Magyarországon még évekig 3 százalék fölött lehet.
Az ma már teljesen magától értetődő, hogy egy hétvégi bevásárlás során az ember minden szükséges élelmiszert be tud szerezni akár egyetlen boltban. Azt azonban már kevésbé tudjuk, hogy a boltok polcain sorakozó termékek, hogyan kerülnek...
A pénteki fejlemények alapján nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre dacol a brüsszeli deficitcsökkentő elvárásokkal az olasz kormány, azaz továbbra is jócskán növekvő költségvetési hiánnyal akar nekivágni 2019-nek. Ezt viszont nem nézi...
A lítium-ionos Powerwall akkumulátort azok számára fejlesztette ki a Tesla, akik otthon, a tetőre szerelt napelemekkel megtermelt energiát el szeretnék tárolni, hogy azt később vagy fel tudják használni, vagy fel tudják tölteni a hálózatba, amikor arra éppen ott nagy szükség van.