2018. november 19. hétfő

nov. 19
16:36
Veszteségesen nyitottak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Veszteséggel indult hétfőn a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon a pénteki vegyes zárás után.
nov. 19
16:36
Azt hiszed, hogy sok lakás épül Magyarországon? - Ezt az ábrát nézd meg! (Portfolio)
Az utóbbi időben számos bejelentés született a kedvezményes lakásáfa sorsával kapcsolatban. A napokban elfogadott szabály szerint a lakásfejlesztők jelentős haladékot kaptak, és a 2018. november 1-én jogerős építési engedéllyel rendelkező...
nov. 19
16:39
Sok pénzt tettünk kötvényekbe és a párnacihába (Infostart)
A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása (finanszírozási képessége) a harmadik negyedévben 524 milliárd forintot, a negyedéves GDP 4,9 százalékát tette ki, a szeptember végéig eltelt egy év alatt 2514 milliárd forint, a GDP 6,2 százaléka volt - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank.
nov. 19
16:42
Black Friday számla: Az Erste most kedvezményt ad a kereskedőknek (Biztosító Magazin)
Kedvezménycsomaggal készül az Erste Bank a Black Friday-re. A jeles napra rendre különféle akciókkal készülnek a kereskedők, ám a bank jóvoltából most ők kapnak kedvezményeket– és nem csak egyetlen napon.
nov. 19
16:45
A nap képe: így örült az új vezetéknek Orbán két cimborája (Privátbankár)
Elkészült az orosz gázt Törökországba és Európába szállító új gázvezeték tengeri szakasza.
nov. 19
16:48
Brüsszel továbbra is 173 milliárdot ad a budapesti 3-as metróra (Portfolio)
A hétvégi budapesti bejelentések alapján akár úgy is lehetett érteni, hogy csökkent az Európai Bizottság felőli támogatás a 3-as metró felújítására, de a testülettől kapott megerősítés alapján nem erről van szó. Amint mi is...
nov. 19
16:57
Megugrott a Telekom-részvény – érdemes volt vásárolni? (Privátbankár)
A Magyar Telekom az egyik legjobb osztalékfizető részvénynek számít, hosszú távon a részvény mégsem volt olyan jó befektetés, mint az OTP vagy a Mol. Nem árt, ha a magas osztalékok mellett a részvények árfolyama is szinten marad, különben az inflációval sem tart lépést a papír.
nov. 19
17:06
1700 diáknak ad munkát az Év Fiatal Vállalkozója (ProfitLine)
Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal a FIVOSZ azokat a mindennapi hősöket ismeri el, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag. A díjat idén Virág Viktor, a MADS alapítója nyerte el, akinek cége havi szinten közel 1 700 diákot segít munkához, jövedelemhez. Céljuk, hogy bevezessék őket a munka világáb
nov. 19
17:06
Máris rábólintottak a bent maradó tagállamok a Brexit-megállapodásra (Portfolio)
Támogatásukról biztosították a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás tervezetét hétfőn a bennmaradó európai uniós tagállamok szakminiszterei a brüsszeli ülésen. Gernot Blümel, az EU soros...
nov. 19
17:08
Rendkívüli közgyűlést tart az Őrmester (Portfolio)
Az Őrmester hétfőn bejelentette, hogy a társaság 2018. december 20-án, 13:00 órakor rendkívüli közgyűlést tart, amelynek helyszíne: 1142. Budapest, Ógyalla tér 8-9. Az Őrmester hétfői tájékoztatása szerint a társaság 2018. december...
nov. 19
17:09
Weber megnevezte legnagyobb ellenfelét (Privátbankár)
A nacionalizmussal venné fel a harcot az EPP csúcsjelöltje.
nov. 19
17:09
Idén élvezd ki a karácsonyt! - üzeni az Auchan (Kreatív Online)
Az Auchan karácsonyi kampányát a Laboratory Group készítette.
nov. 19
17:11
A tanárok megbecsüléséért kampányol 2019-ben a Médiaunió (Kreatív Online)
Pro bono alapon ügynökséget is keresnek a kampány lebonyolítására.
nov. 19
17:15
Meghalt Bánki Frigyes (Infostart)
Elhunyt Bánki Frigyes, az ITD Hungary első vezérigazgatója, az Eximbank 1998 és 2005 közötti vezérigazgatója - közölte a család.
nov. 19
17:18
Teljesen átalakulhat a vasúti közlekedés - megtették az első lépést (NRGreport)
Munkába állt az első hidrogénhajtású vonat Németországban. Az Alstom új technikája a környezetterhelő dízel mellett akár a villanyvonatokat is kiválthatja - véli a Napi.hu.
nov. 19
17:36
Ennyit tévézik a magyar - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
főre jutó napi tévénézési idő (perc/fő/nap), egész nap, Total TV, Live+Playback
nov. 19
17:36
Németország elektromosautó-gyártó nagyhatalom lesz - Totálisan átalakul a Volkswagen (NRGreport)
A dízelbotrány okozta renomévesztés, az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások, a valós vezetési körülményekhez egyre közelebb álló károsanyag-kibocsátási tesztek, a fogyasztói, politikai elvárások és az egyre erősebb verseny egyaránt arra kényszeríti a Volkswagen vezetését, hogy gyökeres változtatásokat hajtson végre a cégcsoport működésében -
nov. 19
17:45
"Egy családbarát munkahelyen a gyerekek is jól érzik magukat" (Infostart)
Kontroll helyett bizalom és rugalmas foglalkoztatás - ezek a legfontosabb kritériumai egy családbarát munkahelynek. Idén is három kategóriában adták át az Év Családbarát Vállalata kitüntetéseket a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében.
nov. 19
17:45
Szijjártó örül: sikerül elérni a kormány célját? (Privátbankár)
A helyzet jelenlegi állása szerint reális esély van a magyar célkitűzések teljesülésére az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának folyamatában - jelentette ki Szijjártó Péter.
nov. 19
17:48
Kiderült: Brüsszel fizeti a felét a 3-as metró brutálisan elszaladó költségeinek (Portfolio)
A hétvégi budapesti bejelentések alapján akár úgy is lehetett érteni, hogy csökkent az Európai Bizottság felőli támogatás a 3-as metró felújítására, de a testülettől kapott megerősítés alapján nem erről van szó. Sőt, az eredetileg...
nov. 19
17:50
Szinte hihetetlen, mibe "fekteti" a pénzét a magyar lakosság (Portfolio)
Sorrendben a folyószámlabetét, a készpénz és az állampapír idén a magyarok kedvenc megtakarítási formája - mutatják az MNB által ma közzétett előzetes pénzügyi számla statisztikák. 10-ből 8 új ügyfélpénz maradt vagy kötött...
nov. 19
18:06
Pozitív kezdésből veszteségbe fordultak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Pozitív kezdésből veszteségbe fordultak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok.
nov. 19
18:12
Elkészült a Tartalommarketing Kisokos 2. kiadása (Kreatív Online)
Három év után frissítették a tudásanyagot. A kiadvány ingyenesen letölthető.
nov. 19
18:42
Friss üzemanyagárak: közzétette a NAV az elszámolható összegeket (Portfolio)
Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban decemberben alkalmazható literenkénti üzemanyagárakat. A személyi jövedelemadóról szóló - többször módosított...
nov. 19
18:51
Egyre kevesebb fiatal programozó akar már a Facebooknál dolgozni (Menedzsment Fórum)
A korábbi álommunkahely több amerikai informatikushallgatónál kínossá vagy egyenesen elutasítottá vált az elmúlt időszak sorozatos botrányai miatt. A kezdő fejlesztőknek egyre fontosabb, hogy a munkahelyük etikus legyen. Megváltozik az is, hogyan viselkednek az állásinterjúkon.
nov. 19
19:00
Groupama kutatás: Megdöbbentő, de nem tudunk segíteni balesetnél (Biztosító Magazin)
Mit tenne Ön, ha egy közúti baleset kapcsán segítséget kellene nyújtania egy sérült részére? Persze, ha súlyos sérülésről van szó, azonnal hívjuk a mentőket, de addig is amíg kiérkeznek, mi magunk is elkezdhetjük a sebesülések ellátását, hiszen a jogosítvány megszerzéséhez el kellett végeznünk elsősegély tanfolyamot, és az autónkban található egész
nov. 19
19:06
Így teljesített a hazai tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 5,38 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel, 39 323,01 ponton zárt hétfőn.
nov. 19
19:06
Újabb tendereket tartott ma az MNB (Portfolio)
Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott ma a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy és három hónapos lejáraton 50-50 milliárd, a hat és tizenkét hónapos lejáraton 25-25 milliárd...
nov. 19
19:09
Jó hírt kapnak az autósok (Infostart)
A Mol Nyrt. bruttó 4 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
nov. 19
19:12
Elszakadt a cérna az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Teljes novemberi emelkedésüket eltüntethetik mai esésükkel a vezető amerikai részvényindexek. A tőzsdei hangulat ezúttal elsősorban egy makroadat, a lakásépítői bizalom hanyatlása miatt romlott el.Itt a vége 2018.11.19 22:03Amilyen csúnyán...
nov. 19
19:18
Feleannyira fáj a gázár a bécsieknek, mint a budapestieknek (NRGreport)
Bár a budapesti lakossági áram- és gázárak a legalacsonyabbak között vannak a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által vizsgált európai városok között, a jövedelmi helyzetet is figyelembe véve a magyar főváros háztartásai már egyáltalán nincsenek ilyen kedvező helyzetben - írja a Portfolio.
nov. 19
19:20
Teljesen átalakulhat a vasúti közlekedés - megtették az első lépést (NRGreport)
Munkába állt az első hidrogénhajtású vonat Németországban. Az Alstom új technikája a környezetterhelő dízel mellett akár a villanyvonatokat is kiválthatja - véli a Napi.hu.
nov. 19
19:27
Már az Opus tartja a BUX-ot, az iPhone húzza le Amerikát (Privátbankár)
Ma kimutatható súlya volt a BUX-ban az Opus részvényének, amely megint kilőtt. Az OTP és a Mol viszont szenvedett, a Richter is alig tudott nulla felett maradni. Az Apple és a kereskedelmi háború, az olasz költségvetés húzta le megint az indexeket. Zuhannak tovább a kriptók.
nov. 19
19:36
Felavatták a Török Áramlat utolsó tengeri szakaszát (ProfitLine)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn egy isztambuli ceremónia keretében avatta fel a Török Áramlat földgázvezeték utolsó fekete-tengeri szakaszát.
nov. 19
19:54
Jó hír Mészároséktól: hasít a Hunguest Hotels (Portfolio)
A Konzum Nyrt. közölte, hogy a közvetett tulajdonát képező Hunguest Hotels Szállodaipari Zrt. üzemeltetésében működő saját és partner hotelek 2018 szeptember végéig 17,6 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhettek el...
nov. 19
20:00
Dagadnak a magyar párnacihák: ennyivel többet takarítunk meg (Pénzcentrum)
A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása (finanszírozási képessége) a harmadik negyedévben 524 milliárd forintot, a negyedéves GDP 4,9 százalékát tette ki, a szeptember végéig eltelt egy év alatt 2514 milliárd forint, a GDP 6,2...
nov. 19
20:02
Megindult a lavina a lakáshiteleknél: ebből még baj lehet (Pénzcentrum)
Elkezdődött, amitől sokan tartanak: megugrott nyár végén, ősz elején az újonnan bedőlő jelzáloghitelek darabszáma - derült ki egy mai konferencián a Központi Hitelinformációs Rendszer adataiból, amelyet a Portfolio ismertet. A régi...
nov. 19
20:06
Újabb Bihar megyei településeken jelent meg az afrikai sertéspestis (ProfitLine)
Újabb Bihar megyei településeken mutatta ki az afrikai sertéspestis kórokozóját a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
nov. 19
20:09
Félelmetes albérletárak Budapesten – mi a helyzet az agglomerációban? (Privátbankár)
Még mindig olcsóbban lehet lakást vagy házat bérelni Budapest agglomerációjában, mint a központi kerületekben, de a különbség csökkenőben van, mert egyre nagyobb a kereslet a fővároshoz közeli, jó közlekedésű településeken.
nov. 19
20:18
Eseménytelen lehet a Monetáris Tanács keddi ülése (Menedzsment Fórum)
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén még nem várható a piacnak küldött útmutatás lényeges módosulása, ezért a piaci szereplők valószínűleg jóval inkább a decemberi kamatértekezletre figyelnek.
nov. 19
20:18
5000 dollár alá zuhant a bitcoin árfolyama (Portfolio)
2017 októbere óta nem látott alacsony szintre zuhant a bitcoin árfolyama, a mai, 10%-nál is nagyobb esés következtében immár 5000 dollár alatt jár az árfolyam. Nem megy jól más kriptodevizáknak sem: az ethereum, a ripple és a bitcoin...
nov. 19
20:33
Csak a benzin fog csökkenni, a gázolaj ára marad (Menedzsment Fórum)
A benzinüzemű autók tulajdonosai járnak jól a héten, mivel csak ez a típusú üzemanyag ára fog csökkeni szerdán.
nov. 19
20:48
Londoni elemzők: nem a holnapi lesz az MNB legnagyobb döntése (Portfolio)
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén még nem várható a piacnak küldött útmutatás lényeges módosulása, ezért a piaci szereplők valószínűleg...
nov. 19
21:06
Örömhír az autósoknak: olcsóbb lesz a benzin (Portfolio)
A Mol Nyrt. bruttó 4 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 369 forint lesz....
nov. 19
21:36
Így alakult a forint estére (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
nov. 19
21:36
Gigantikus bankbírságot jelentettek be (Portfolio)
Több mint 1,3 milliárd dolláros bírság megfizetésébe egyezett bele a francia Société Générale az amerikai szankciókkal szembemenő dollártranzakciók miatt - írja a Financial Times. Nem ez az első nagy bírság a francia banknál idén....
nov. 19
21:48
Áttörés jön? - Közös költségvetést kaphat az eurózóna (Portfolio)
Meghozhatja a szükséges áttörést az eurózóna költségvetésének tervezetéről beterjesztett közös francia-német javaslat a valutaövezet tervezett reformjában - jelentette ki az eurócsoport elnöke hétfőn Brüsszelben. Mario Centeno...
nov. 19
22:06
A decemberi kamatdöntő ülésre jobban fog figyelni a piac (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén még nem várható a piacnak küldött útmutatás lényeges módosulása, ezért a piaci szereplők valószínűleg jóval inkább a decemberi kamatértekezletre figyelnek, nem utolsósorban azért, mert abban a hónapban új inflációs jelenté
nov. 19
22:42
Nyolcadszor is döntetlennel ért véget a sakkvilágbajnoki döntő (ProfitLine)
Az előző héthez hasonlóan a nyolcadik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár összdíjazású londoni sakkvilágbajnoki döntőben.
nov. 19
23:06
A magas benzinárak és közműdíjak ellen tiltakoznak Kárpátalján (ProfitLine)
Útelzárásokkal tiltakoztak a magas benzinárak és közműdíjak, az utak rossz állapota és a közbiztonság romlása ellen hétfőn Kárpátalja több pontján, a tüntetők délután is lezárva tartották a Csap-Kijev főutat a Vereckei-hágó térségében.

Keresés