2018. november 24. szombat

nov. 24
3:34
Halhulladékból előállított biogázzal fogják táplálni az óceánjárókat (NRGreport)
A halfeldolgozás melléktermékeiből előállított biogázzal fogja hajtani óceánjáróit egy norvég vállalat - írja az MTI.
nov. 24
5:06
Újranyitották a budapesti észt nagykövetséget (ProfitLine)
Hivatalosan újranyitották a budapesti észt nagykövetséget pénteken, az intézmény a II. kerületben, az Áldás utca 3. szám alatt működik.
nov. 24
5:45
Az utolsó pillanatban menekülhetnek meg a bírságtól a telektulajdonosok (Menedzsment Fórum)
Másfél hónapja nem tudott dönteni az engedély nélkül létesített kutakra adandó haladékról a parlament.
nov. 24
6:36
Új bölcsődék épülhetnek Tolnában (ProfitLine)
Újabb, ezúttal több mint félmilliárd forintos keretre pályázhatnak Tolna megyei önkormányzatok bölcsődék építésére.
nov. 24
6:36
Masszív haderőkkel mozgolódnak a nagyhatalmak - készül a következő nagy háború? (Portfolio)
A '80-as évek óta nem látott nagyságú hadgyakorlatokat szervezett az elmúlt években mind a NATO, mind pedig közösen Oroszország és Kína. Vélhetően mindkét fél a másik expanziója miatt aggódik és hivatalosan védekező háborúra készül...
nov. 24
6:42
Új kereskedelmi igazgató a Central Médiacsoportnál (Márkamonitor)
Vági Róbert látja el a cégcsoport kereskedelmi igazgatói feladatait 2018. november 23-tól. Az újonnan kinevezett felsővezető a tavaly leköszönt Steff József feladatait veszi át.   Vági Róbert idén augusztusban csatlakozott a Central Médiacsoporthoz digitális csoportvezetői munkakörben. Személyében tapasztalt vezető kerül a cégcsoport kereskedelmi i
nov. 24
6:42
Mikulásvirág: idén szebbek, nagyobbak (Agrofórum)
Az idei tartósan meleg idő pozitív hatással volt a mikulásvirág-termesztésre, magasabbak és nagyobb levelűek lettek a növények.  A magyar piacra kerülő mikulásvirágok 80-90 százaléka hazai termesztésből származik. A legtöbb vásárló a 12-13 cm-es cserépben lévő virágot veszi; a piros fellevelűek mellett lassan, de népszerűvé válnak a rózsaszínűek, a
nov. 24
6:54
Kósa Lajos: Nem lesz kötelező robotmunka (AQUA)
Mivel nem lesz kötelező a túlórák új típusú elszámolása, nem kell attól tartaniuk a versenyszféra dolgozóinak, hogy a jövőben kiszolgáltatottá válnak.
nov. 24
7:12
Új navigációs szoftveren dolgozik egy magyar cég (Portfolio)
Új hibrid (online és offline elemeket is tartalmazó) navigációs szoftveren dolgozik a magyarországi székhelyű autóipari szoftverfejlesztő, az NNG Kft., a 2 milliárd forint összköltségvetésű projektet, amely 60 új kutató-fejlesztő munkahelyet...
nov. 24
7:18
Indokolatlan, hogy nem lépett a Mooody's elemzők szerint (Portfolio)
Változatlan stabil kilátással megerősítette - de nem minősítette fel - Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Moody's Investors Service. Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői...
nov. 24
7:18
Az amerikai kormányzati jelentés szerint a klímaváltozás már most károkat okoz, és hamarosan még nagyobb pusztítás jöhet (444.hu)
A Fehér Ház szerint viszont pontatlan lett a kutatók által készített előrejelzés.
nov. 24
7:24
Indokolatlan, hogy nem lépett a Moody's elemzők szerint (Portfolio)
Változatlan stabil kilátással megerősítette - de nem minősítette fel - Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Moody's Investors Service. Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői...
nov. 24
7:33
Fizetés-para a családoknál (Infostart)
Úgy tűnik, nagyon mély gyökerekkel bír az az elvárás, hogy a férfiak legyenek a kenyérkeresők egy családban. Amikor ez nincs így, akkor inkább hazudnak róla.
nov. 24
7:42
A gyümölcstermő növények levéllikacsosságáért felelős tényezők (Agrofórum)
A növénykórtan egyik nehéz területe azon növénybetegségek okozóinak felderítése és azonosítása, amelyek ún. komplex eredetű betegségnek tekinthetők. Közülük talán a legismertebbek a szőlő tőkepusztulás, a csonthéjasok gutaütése (apoplexia), a gabonafélék szártőbetegsége, vagy a gabonafélék levélfoltosság tünetegyüttese.
nov. 24
7:48
A valódi szőrme ideje lejárt! (Márkamonitor)
A Marquard Media Magyarország felmérése alapján a hazai fogyasztók egyértelműen elutasítják a valódi szőrméből készült termékeket, derült ki a médiavállalat online kérdőívének eredményéből, melyet a Nemzetközi Szőrmementes Péntek alkalmából készítettek. A JOY magazin oldalán videósorozat is indul a mozgalom népszerűsítésére, melyben hazai sztárok k
nov. 24
8:06
Korhatár-besorolások miatt bírságolt a médiatanács (ProfitLine)
Állampolgári bejelentések alapján az RTL Klub, a TV2 és a Tilos Rádió egy-egy műsorszámának helytelen korhatár-besorolása miatt szabott ki bírságot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eheti ülésén - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
nov. 24
8:06
A klímaváltozás miatt sűrűsödnek a pusztító viharok, áradások (Portfolio)
A klímaváltozás már hatást gyakorol az amerikai és a világgazdaságra - állítja az a több amerikai minisztérium és kormányzati szervezet által készített jelentés, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra. A Fehér Ház pontatlannak minősítette...
nov. 24
8:09
Jó hírt közölt a KSH (Infostart)
Mérséklődött a természetes fogyás az év első kilenc hónapjában, miután a születések száma az előző év azonos időszakához képest kevésbé csökkent, mint a halálozásoké.
nov. 24
8:18
Kósa Lajos szerint a munkavállalók érdeke, hogy a kormány 250-ről 400 órára növelje a kivethető túlórák számát (444.hu)
A szakszervezetek tiltakoznak az általuk csak rabszolgatörvénynek nevezett módosítás ellen, de Kósa szerint ez félreértés.
nov. 24
8:36
Milliós bírságot kapott két nagybank a kamatok manipulálása miatt (Portfolio)
A Citigroupnak és a JP Morgannek 182,5 millió dollárt kell fizetnie az amerikai hatóságok felé, amiért más bankokkal összejátszva manipulálták az európai bankközi kamatlábat, az Euribort - számol be a hírről a Reuters. A Citigroup...
nov. 24
8:36
Több száz új jármű a Volánoknak (AQUA)
Palkovics László: a kormány továbbra sem tett le arról, hogy támogassa a magyar autóbuszgyártást, és így újítsa meg az állami szolgáltatók járműállományát.
nov. 24
8:42
Cukorbomba az Árkádban (Márkamonitor)
A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége különleges akcióval készült a november 14-i diabétesz világnapra. Ezen a napon ugyanis egy Cukorbombát helyezett ki az Örs Vezér terén található ÁRKÁD bevásárlóközpontban. Az aktivitást a Mediatorral közösen, a SANOFI támogatásával valósította meg az Szervezet míg az ÁRKÁD biztosította a helyszínt. A cuk
nov. 24
8:51
Hol lehet Magyarországon a legolcsóbban panellakáshoz jutni? (Privátbankár)
A magyarországi ingatlanpiacon 2018-ban a tavalyi értéket is meghaladva közel 155 ezer tranzakció várható országosan. Míg Budapest részesedése fokozatosan csökken az országos adásvételekből, addig a megyék közti fajlagos különbség mérséklődni látszik - derül ki az Otthon Centrum friss elemzéséből. De mi a helyzet a panel- és téglalakások áraival?
nov. 24
8:57
Nem lettünk jobbak a hitelminősítőnél, amit zokon vettek az elemzők (Menedzsment Fórum)
Majd jövőre.
nov. 24
8:57
Megerősítette a magyar államadós-osztályzatot a Moody's (Infostart)
Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Moody's Investors Service. Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
nov. 24
8:59
NAV: aki már nem felel meg a köztartozásmentesség feltételeinek, előzetes értesítést kap (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új szolgáltatásként - teszt jelleggel - előzetes értesítést küld azoknak, akik a november 25-i előzetes vizsgálat szerint valamilyen mulasztás miatt már nem felelnek meg a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplés feltételeinek, ami lehetőséget ad nekik arra, hogy még időben pótolják a mulasztást - tette köz
nov. 24
9:06
Árvízvédelmi beruházás kezdődik Budapesten (ProfitLine)
Budapest árvízvédelmi szempontból legveszélyesebb szakaszán, az Aranyhegyi-patak mentén indul 2,2 milliárd forintból 2019 első negyedévében árvízvédelmi fejlesztés - tájékoztatta a fővárosi önkormányzat szerdán az MTI-t.
nov. 24
9:15
Riasztást küld a NAV, lehet, hogy önnek is (Menedzsment Fórum)
A köztartozásmentes-listán maradás a tét.
nov. 24
9:36
Elemzők: indokolatlan Magyarország felminősítésének elmaradása (AQUA)
A felminősítés elmaradása is azt mutatja, hogy a hitelminősítő intézetek akár több fokozattal is le vannak maradva a magyarországi gazdasági folyamatoktól, valamint a piaci árazásoktól.
nov. 24
9:42
Inváziós kártevők: – A harlekinkatica (Agrofórum)
A harlekinkatica hazai megjelenése után rövid időn belül a leggyakoribb katicabogarunk lett. Mint ragadozó, jelentős hasznot hajt kártevők szabályozásával, ugyanakkor kisebb károkat is okozhat a mezőgazdaságban, kényelmetlenséget és egészségügyi problémákat a lakásokban. A harlekinkatica veszélyt jelent a Magyarországon őshonos rovarokra, így elter
nov. 24
9:48
Elektromos autókba gyártana akkumulátort a Varta (NRGreport)
Ha hirtelen nem ugrott be, hogy mi is az a Varta, akkor képzelje maga elé: ceruzaelem, rajta sárga háromszög és kék alapon fehér VARTA felirat. A nálunk háztartási elemeiről ismert német vállalat elektromos autókban használható lítium-ion telepek fejlesztésébe kezdett, adta hírül a Reuters.
nov. 24
10:06
Jövő csütörtöktől ismét pályázhatnak a fiatalok az ingyenes InterRail-bérletre (ProfitLine)
Jövő csütörtöktől ismét pályázhatnak a 18 évesek az ingyenes InterRail-bérletprogramra - hívta fel a figyelmet Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, a program mentora pénteken Budapesten.
nov. 24
10:48
Alig bírták a terhelést a webáruházak (AQUA)
Több webáruház internetes oldala összeomlott pénteken a fekete péntek akciós kampányban, mert nem bírták a vásárlói rohamot a minden korábbinál élesebb árversenyben.
nov. 24
10:51
Kellemetlen meglepetés: senki sem érti, hogy mi történt tegnap éjszaka (Privátbankár)
Komolyabb meglepetést okozva elmaradt a magyar felminősítés pénteken, a Moody’s Investors Service csak megerősítette Magyarország „Baa3”-as, befektetési ajánlású államadós-besorolását, ám ez azt is jelenti, hogy legközelebb már csak 2019-ben minősíthetnek fel minket, mivel befejeződött az idei felülvizsgálati sorozat.
nov. 24
11:18
10 éve nem volt ilyen éves teljesítmény: több százezer négyzetméternyi új irodát adtak át (Portfolio)
A magyar ingatlanpiac legtermékenyebb három évét zártuk, az idei lehet az ingatlanfejlesztési piac harmadik legerősebb éve, 1,7 milliárd eurós befektetéssel. A befektetéseket elnézve idén volt először több a magyar, mint a külföldi...
nov. 24
12:06
Digitalizáció felé nyit a Volkswagen (ProfitLine)
A Volkswagen megvásárolta a stuttgarti székhelyű Diconium társaság 49%-át.
nov. 24
12:09
A globalizáció vesztesei - a tőzsdék elveszett évtizede? (Menedzsment Fórum)
Habár a globalizáció az elmúlt 20-30 évben több milliárd embernek hozott elképesztő anyagi fejlődést (csak Kínában 1 milliárdan jöttek ki a mélyszegénységből egy emberöltő alatt!!!), ám a fejlett világban sokszázmillióan voltak, akik a globalizáció veszteseinek érzik magukat.
nov. 24
12:18
A magas szakképzettségűeknek kedvezne az új brit bevándorlási rendszer (Portfolio)
A magas szakképzettségű EU-munkavállalóknak kedvezne, az alacsonyabb végzettségűek jogosultságait ugyanakkor jelentősen korlátozná az új brit bevándorlási szabályozás a The Daily Telegraph által látott előkészítő munkaanyag szerint....
nov. 24
12:18
Investor Day: Közzétették a Generali konszern 2021-ig tartó stratégiáját (Biztosító Magazin)
A Generali konszern igazgatótanácsa Milánóban - a Generali Investor Dayen - tette közzé a cégcsoport három éves stratégiai tervét, a Generali 2021-et. A stratégia - amely három alappillérre támaszkodik - lényegében az erősségek növelésére és a növekedés gyorsítására koncentrál. A társaság a versenytársak növekedését jóval meghaladva 6-8 %-os eredmé
nov. 24
12:20
20 millió dollárt öntöttek a "szingapúri Transferwiseba" (Portfolio)
20 millió dollárnyi tőkét vont be az Instarem, egy szingapúri határon átnyúló fizetésekkel foglalkozó startup nemzetközi hódítására készülve - írja a TechCrunch. A forrásbevonást az MDI Ventures vezette, az indonéz telekomcég...
nov. 24
12:48
Üzemben a legnagyobb hazai naperőműpark (AQUA)
Miskolctól keletre – Felsőzsolca és Onga határában – közel 45 hektáron épült fel az MVM-csoport 2018–2019-es naperőművi projektjének első beruházása.
nov. 24
12:48
A V4-ek szerint garantálni kell az uniós finanszírozás folytonosságát (Agrofórum)
A Visegrádi Négyek (V4) agrárkamarái szerint garantálni kell az uniós finanszírozás folytonosságát, beleértve a gazdálkodóknak nyújtandó kifizetéseket, és egyenlő versenyfeltételeket kell biztosítani a piacon, ami a közvetlen kifizetések kiegyenlítését jelenti - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szombaton az Mti-vel.
nov. 24
13:03
Sokat akarnak: bajban lesznek a cégek, ha mindezt nem adják meg a dolgozóknak (Privátbankár)
A rugalmas munkavégzés, az alapfizetés és a munkatársak személye a legfontosabb tényezők a jövő munkavállalói számára leendő munkahelyük kiválasztásakor. A PwC Magyarország idén közel 7000, 2016 óta összesen 20 000 középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák és pályakezdő munkahely-választási preferenciáit mérte fel.
nov. 24
13:06
Újabb mélyponton az olaj a túlzott kínálat miatti félelmeknek köszönhetően (ProfitLine)
A WTI 50,5 dollárig süllyedt ma reggel, miután a piac ismét a növekvő kínálat miatt aggódik.
nov. 24
13:06
Újfajta SIM-kártyás csalás terjed, dollár milliók tűntek el (Portfolio)
Újfajta csalás hódít az Egyesült Államokban: a "SIM-swapping" vagyis SIM-csere névre hallgató trükkel egy 21 éves bűnöző körülbelül 1 milliárd dollárnyi összeget emelt el egy kaliforniai techcég vezetőjének kriptotárcájából -...
nov. 24
13:12
Pontot tehetnek a Brexit végére a holnapi EU-csúcson (Portfolio)
Vasárnapi soron kívüli brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós vezetők várhatóan aláírják a megállapodást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről és a politikai nyilatkozatot a jövőbeli kapcsolatokról, noha...
nov. 24
13:18
Kipurcant a Gazdasági Versenyhivatal internetes oldala is (Menedzsment Fórum)
Egyre több kormányzati felület válik elérhetetlenné.
nov. 24
13:42
Az ipari paradicsomtermesztés hazai és nemzetközi helyzete (Agrofórum)
A paradicsom a világ legjelentősebb zöldségfaja, termőterülete a legfrissebb Fao adatok szerint 4,7 millió hektár, amelyről 163 millió tonna, termést takarítottak be. Az összes megtermelt paradicsom mennyisége a világon az utóbbi 20 évben majdnem megduplázódott A termelés az északi félteke országaira koncentrálódik, mintegy 96 %-ban.
nov. 24
14:06
Mit vesznek a leginkább? (ProfitLine)
A szeptemberben 5,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, elsősorban a tartós fogyasztási cikkek népszerűsége miatt. Kiderül az is, hogy mi várható jövőre.
nov. 24
14:18
Alaposan átírja az üzleti modelleket az 5G (Portfolio)
Bóna Ákossal, Magyarország digitális nagykövetével a European Broadband Awards kapcsán beszélgettünk innovatív távközlési projektekről, az 5G bevezetésének feltételeiről és a távközlési iparág átalakulásáról. Miről szól...

Keresés