A LOT mintegy 800 alkalmazottja úgy döntött, hogy május 1-jén általános sztrájkot hirdetnek – közölték pénteki sajtóértekezletükön a lengyel légitársaság pilótáit és utaskísérőit tömörítő szakszervezetek képviselői, egyúttal bocsánatot kérve az utasoktól az esetleges nehézségekért.
Egy és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott pénteken a Magyar Nemzeti Bank, amelyeken rendre 10-10 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el a piaci felajánlásokból. A mai eredmények mellett...
Az orosz központi bank 7,25 százalékon tartotta az alapkamatot, részben az amerikai szankciók hatásai miatt, és jelezte, hogy nem lát sok esélyt újabb kamatcsökkentésre belátható időn belül.
A felzárkózás legfontosabb eszköze a versenyképességet támogató tagállami gazdaságpoltika, az euróövezeti tagság önmagában nem szünteti meg Európa keleti felének a lemaradását – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Szófiában az Ecofin Tanács ülésén.
A Konzum pénteki tájékoztatása alapján a Konzum PE Magántőkealap képviseletében eljáró Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt-ben a jegyzett tőkéhez viszonyított 33,28 százalékos...
Visszatért a volatilitás a világ tőkepiacaira és ez megijesztette a befektetőket: sokan voltak ugyanis, akik hozzászoktak a meredek, szinte háborítatlan emelkedéshez. A magyar befektetési alapokat kezelő profi szakemberek többnyire úgy vélik...
Meredeken lassult a brit gazdaság növekedési üteme az idei első negyedévben. Londoni pénzügyi elemzők szerint a váratlanul rossz növekedési adat nyomán nagy valószínűséggel legalább a nyár végéig lekerült a napirendről a Bank of England következő kamatemelése, amelyet az elemzői közösség és a piaci szereplők zöme eddig májusra várt.
Egy friss nemzetközi jelentés szerint világszinten drágulhat a bor. Ennek pedig az az oka, hogy a termelés világszinten drasztikusan lecsökkent, miközben a fogyasztás alacsony mértékben, de folyamatosan növekszik. A kutatás kapcsán kíváncsiak...
A PannErgy közgyűlés elfogadta az igazgatótanács előterjesztését, miszerint a társaság adózott eredményét teljes egészében eredménytartalékba helyezi, így a társaság osztalékot nem fizet. A határozatot a 2018. április 27. napján...
Mind önállóan, mind pedig a Takarék Csoport központi bankjaként eredményes évet zárt a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) 2017-ben – jelentette be Vida József elnök-vezérigazgató a hitelintézet mai, éves rendes közgyűlésén. A Takarékbank adózás utáni eredménye 2017-ben 5.799 millió forintra, azaz csaknem a duplájára nőtt, mérlegfőös
Bár a vártnál erősebb lett az első negyedéves amerikai GDP-adat, a dollár mégsem tudott erősödni, sőt a délutáni kereskedésben lefordult háromhavi csúcsáról a vezető devizákkal szemben, illetve a dollárindexnél is ezt láttuk. Ez...
Úgy látszik, hogy az elektromos autók hatással lesznek a szénhidrogén iránti keresletre rövidtávon, de a Hayman Capital befektetési igazgatója, Kyle Bass szerint az elektromos autók nem fogják "elpusztítani" a hagyományos üzemanyag iránti keresletet 2030-ig.
Eredményes évet zárt a Takarékbank - derült ki a társaság éves rendes közgyűlésén. A takarékszövetkezeti integráció központi bankjának adózás utáni eredménye tavaly 5,8 milliárd forintra, azaz csaknem a duplájára nőtt, mérlegfőösszege...
Várhatóan egy-két hónapon belül aláírhatja a sármelléki repülőtér fejlesztésére vonatkozó támogatási szerződést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, így rövidesen elindulhat a mintegy 6,6 milliárd forintos fejlesztés a Hévíz...
Az Eximbank tavaly 4,623 milliárd forint adózott nyereséget ért, több mint hatszorosát a 2016. évi 747 milliónak, mérlegfőösszege ugyanakkor szinte stagnált – közölte a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
A csütörtöki ünnepségen Irwin özvegye, Terri és két gyermekük, Bindi és Robert vett részt. A 44 éves természetvédő, vadszakértő 11 évvel ezelőtt hunyt el egy rája halálos szúrásától.
Kétnapos majálisra várják az érdeklődőket Balatonfüreden: a hétfőn kezdődő programsorozat látogatói tárlatvezetésen, családi alkotófoglalkozáson, irodalmi és bábszínházi előadáson, koncerten vehetnek részt - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Foghatják a fejüket az elemzők, az amerikai vállalatok ugyanis sorra teszik közzé a várakozásaikat messze meghaladó negyedéves beszámolóikat. Nem lehet tudni, hogy a Trump-adminisztráció tavaly év végén elfogadott adócsökkentésével...
A Mol bejelentette, 2018. április 27-én 1 159 411 darab "A" sorozatú törzsrészvényt ruházott át a Mol Nyrt. Munkavállalói Résztulajdonosi Program Szervezet részére a Mol Javadalmazási Politikáiban meghatározottak alapján. A tranzakciót...
Miért is szeretik az olasz vállalkozók Magyarországot? Mi az olasz-magyar kereskedelem legerősebb szegmense? Marco Bulf, az Olasz Külkereskedelmi Intézet budapesti irodaigazgatója beszélt a Kossuth Rádió Közelről című műsorában.
Több hónapos csend után egymás után szólalnak meg az országok az iráni atomalkuval kapcsolatban. A Trump-Macron találkozó felpezsdítette az energetikai kérdéseket, így a kőolaj világpiaci árát is befolyásoló nemzetközi diplomáciát.
A PannErgy Nyrt. 2017-re nem fizet osztalékot, adózott eredményét az előző évhez hasonlóan teljes egészében az eredménytartalékba helyezi - derül ki a társaság közgyűlési határozataiból.
A meglévő 4 változat mellett - 3, 4, 5, 10 éves - mellett mostantól 15 éves kamatperiódusú forint lakáshiteleket is nyújthatnak a bankok Magyarországon.
A nyárias hosszú hétvége előtt az UV-sugárzás veszélyeire figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben azt írták: akár fél óra alatt is le lehet égni a napsütésben a hétvégén.
Szinte meg sem rezdülnek az amerikai részvényindexek pénteken, a befektetők fantáziáját a várakozásokat meghaladó tengerentúli GDP-adat sem mozgatta meg. Az egyedi vállalati sztorikra viszont ugranak a piaci szereplők, az Amazon piacán...
Megduplázta nyereségét az elektronikus kiskereskedelemmel foglalkozó Amazon az idei első negyedévben, és erős eredményeket jósolt a következő negyedévre is.
A Takarék-csoport központi bankjaként és önállóan is eredményes évet zárt a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. 2017-ben – mondta Vida József elnök-vezérigazgató a bank éves rendes közgyűlésén.
Kezdődik a strandszezon, az ország legtöbb fürdője kinyit a hosszú hétvégén - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek délutáni Híradójában. Cziráki László, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója az M1-nek elmondta, szombaton...
Erősödhet a verseny az étel-házhozszállítási szolgáltatások piacán, miután a legnagyobb vállalkozás módosítja az éttermekkel kötött, vélhetően versenykorlátozó szerződéseit – közölte a Gazdasági Versenyhivatal pénteken az MTI-vel.
Csak úgy záporoztak az Elmű és az Émász bejelentései a Budapesti Értéktőzsde zárása után pénteken. A két vállalat közzétette közgyűlési határozatait és az osztalékfizetésével kapcsolatos fontos tudnivalókat. Először...
A LOT mintegy 800 alkalmazottja úgy döntött, hogy május 1-jére általános sztrájkot hirdetnek – közölték sajtóértekezleten a lengyel légitársaság pilótáit és utaskísérőit tömörítő szakszervezetek képviselői, egyúttal bocsánatot kérve az utasoktól az esetleges nehézségekért.
Kulturális, vállalkozási és szabadidős célra hasznosítják a Kaposi Mór Oktató Kórház üresen álló déli tömbjét, a 2019 őszére megvalósuló, 5,2 milliárdos beruházás alapkövét pénteken helyezték el Kaposváron.
Paks II. 3600 milliárd, a jövő fúziós reaktora pedig 5000 milliárd forintba kerülhet. Nincs szennyezés, a fűtőanyag pedig egymillió évre elegendő. Az olasz Eni már üzletet szimatol a fúziós energiában.
Az INA horvát olajipari vállalat bevétele az első negyedévben elérte a 3,7 milliárd kunát (155 milliárd forint), ami három százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nettó nyereség ugyanakkor egymillió kunára (42 millió...
Az Amazon volt a mai nap sztárja a tőzsdéken, amely pedig Trump elnök nagy ellenségének számít. Itthon a Mol végre megugrotta megint a 3000 forintos határt. A bitcoin is új lendületet vett felfelé, a forint viszont szilárd, mint a szikla.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon pénteken, az euróval és a dollárral szemben erősödött, míg a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült.
Hszi Csin-ping kínai elnök szorosabb együttműködést sürgetett Indiával a Narendra Modi indiai kormányfővel folytatott pénteki találkozóján a kínai Vuhan városban.
Üdvözlik az dél- és az észak-koreai vezető találkozójának tényét és pozitívan értékelik a megbeszélések eredményét – jelentette ki orosz elnöki szóvivő Szentpéterváron újságíróknak.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elkötelezettségét fejezte ki pénteken országa nukleáris programjának felszámolása és a Koreai-félsziget teljes atommentesítése mellett a demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban lezajlott Korea-közi csúcstalálkozót lezáró közös nyilatkozat szerint.
Szaúd-Arábia 100 dolláros olajárat szeretne a költségvetési bevételek növelése és az Aramco IPO-ja miatt. A magasabb ár ugyanis lassítja a globális fogyasztás további növekedését és jelentős hatással van a kínálat bővülésére. Valóban így van ez?
Az európai uniós tendenciákhoz hasonlóan Magyarországon is csökkent a klinikai vizsgálatok száma az utóbbi években, a futó klinikai vizsgálatok számát tekintve azonban így is elsők vagyunk a régiós mezőnyben, míg az új vizsgálatok terén Lengyelország vezet – olvasható a Világgazdaság pénteki számában.
Az INA horvát olajipari vállalat bevétele az első negyedévben elérte a 3,7 milliárd kunát (155 milliárd forint), ami három százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nettó nyereség ugyanakkor egymillió kunára (42 millió forint) esett vissza 2017 első negyedévéhez viszonyítva, amikor 199 millió kunás nettó nyereséget könyvelt el a