2018. március 28. szerda

márc. 28
0:03
Nyugdíj, 40 éves kor alatt (HR Portál)
A nyugdíj-kérdéseket rendszerint a szőnyeg alá söpörjük, mondván „Majd ha annyi idős leszek, foglalkozom vele!”, azonban ez messze nem a legjobb taktika az időskori anyagi nyugalmunk biztosításának érdekében. Nem árt áttekinteni, hogy mik a lehetőségeink, hogy legalább ne keveredjenek össze a különböző megtakarítási formák.
márc. 28
0:27
Elhagynák lakhelyüket a munkanélküli fiatalok egy munkalehetőségért (ProfitLine)
Az Európai Unióban (EU) a 20 és 34 év közötti munkanélküliek mintegy fele elhagyná lakhelyét, ha máshol kapna munkát, miközben ugyanennyi nem szívesen költözne el egy új álláslehetőség kedvéért. Az adatok szerint a magyar munkanélküli fiatalok 55 százaléka nem költözne el lakóhelyéről munka miatt - közölte jelentésében az unió statisztikai hivatala
márc. 28
1:03
Főtaxi állásfoglalás a tervezett taxis demonstrációról (ProfitLine)
A Főtaxi határozottan elítéli az Európai Taxis Egyesület által a választás hétvégéjére tervezett, utasforgalmat akadályozó, és ezzel az utazóközönségnek kárt okozó forgalomlassító demonstrációt. Magyarország legrégebbi taxistársasága továbbra is az utasok minél magasabb színvonalú kiszolgálását és elégedettségük növelését tartja a legfontosabbnak.
márc. 28
1:06
Elhunyt Demján Sándor (Adózóna)
Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember – közölte kedden késő délután a Gránit Pólus.
márc. 28
1:33
Világszerte nőtt az antibiotikum-felhasználás (ProfitLine)
Az antibiotikum-felhasználás 65 százalékkal nőtt világszerte 2000 és 2015 között annak ellenére, hogy az antibiotikum-rezisztencia, vagyis a gyógyszerekkel szemben ellenálló úgynevezett szuperbaktériumok terjedése globális egészségügyi válsággal fenyeget - derült ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmányból, amelynek
márc. 28
2:09
Miskolcon is nyert a MAC (ProfitLine)
A MAC összesítésben 3-0-ra vezet a jégkorong Erste Liga döntőjében, így egy siker választja el az aranyérem megnyerésétől, miután a döntő harmadik mérkőzésen 3-2-re győzött a címvédő DVTK Jegesmedvék vendégeként kedden.
márc. 28
2:33
A NATO-főtitkár visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját (ProfitLine)
A NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig az eddigi harminc helyett húsz főben maximálták - jelentette be kedd délután Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szervezet főtitkára.
márc. 28
3:33
Gyurcsány: az elmúlt 28 év legfontosabb választása következik (ProfitLine)
Az elmúlt 28 év legfontosabb választása következik, mert jó időre eldől, hogy Magyarország visszakerül-e a történelem főutcájára vagy menetel a történelem zsákutcája felé - mondta a DK elnöke egy keddi budapesti lakossági fórumon.
márc. 28
4:03
Ennyi pénzt spórolt vasútfejlesztésre a kormány (ProfitLine)
A kormány a vasúthálózat fejlesztésére 2019-re legfeljebb 16,611 milliárd forint, 2020-ra pedig legfeljebb 3,442 milliárd forint kötelezettségvállalást hagyott jóvá az adott évi központi költségvetésben - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
márc. 28
5:18
Digitális előfizetés: azonos feltételek áprilistól minden EU-országban (Adózóna)
Az Európai Unió területén mindenütt azonos feltételek mellett válnak hozzáférhetővé az otthon előfizetett online digitális tartalmak április elsejétől – közölte az Európai Bizottság.
márc. 28
5:24
Videoton-vezetők a Masterplastban (vg.hu)
A Master­plast ipari divízióját erősítheti a Videoton társ-vezérigazgatóinak nagytulajdonosi színre lépése. Az alapítók tulajdoni részesedése továbbra is 60 százalék feletti.
márc. 28
5:26
Százmillió forintos uniós támogatás a realitás az eddigi projektek alapján (vg.hu)
A kkv-szektor megerősítését célzó gazdaságfejlesztési forrásokból több mint tízezer cég már támogatást kapott.
márc. 28
5:27
Latorcai: A világörökséget védi az állam elővásárlási joga (hirado.hu)
A január elsejével hatályba lépett törvény a világörökség megőrzését szolgálja.
márc. 28
5:33
Az ellenzék győzelmétől jobban megremegne a befektetők keze (Menedzsment Fórum)
Átmeneti hatást várnak az elemzők a forint- és a kötvénypiacokon.
márc. 28
5:33
Ennyivel emelkedett az üzemanyag ára (ProfitLine)
Emelte bruttó 6 forinttal a benzin, és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán.
márc. 28
5:33
Drágulnak az építőanyagok (hirado.hu)
Az ágazati szereplők 2018-ban is 30 százalékos forgalombővülésre számítanak.
márc. 28
5:39
Drágább lesz a tankolás (hirado.hu)
Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes töltőállomások árai között.
márc. 28
5:45
Összeomlás vagy sikersztori? - Így teljesített a magyar gazdaság 2000 óta (Portfolio)
Habár a válságból való kilábalás hosszúra nyúlt, és Magyarország valóban nem lehet büszke régiós összevetésben a 2008 óta felmutatott teljesítményére, az utóbbi öt év összességében már nem mondhatóak gyengének. A magyar gazdaság...
márc. 28
5:51
Búcsúzz el a bankodtól: ezzel a trükkel tízezreket spórolhat neked a főnököd (Pénzcentrum)
Talán kevesen tudják, hogy a bankok rendelkeznek munkavállalói számlacsomagokkal is: egy-egy, velük szerződésben lévő cég alkalmazottainak kínálnak a normál számláknál kedvezőbb feltételekkel rendelkező számlacsomagokat. Egy mindenki...
márc. 28
5:51
Ismét az olcsó import nyomja le a tojásárakat (AQUA)
Míg az elmúlt év végén nem volt ritka a 60 forintos darabonkénti ár, a húsvéti nagybevásárlás idején 36-33, sőt, egyes kiskereskedőknél 30 forint alatt is kapható a tojás.
márc. 28
6:03
Látssz annak, aki vagy, légy az, akinek látszol! (Márkamonitor)
Gyorsan változó, bizonytalan, komplex, kissé zavaros világban élünk, amit sokan VUCA-világként emlegetnek, és ez a környezet észrevehető hatással van az emberekre, a márkákra is.
márc. 28
6:18
Csapda: adóköteles a visszavásárolt, majd eladott lakás utáni jövedelem (Adózóna)
Jelentős adófizetési kötelezettséggel kell számolnia annak, aki a bedőlt devizahitele miatt a Nemzeti Eszközkezelőnek eladott lakását visszavásárolja, és azt hamarosan eladja, például azért, hogy a megromlott anyagi helyzetét rendbe hozza. Ismertetjük a jogszabályokat.
márc. 28
6:27
Díjazott tetők (Márkamonitor)
2017-ben a vásárlók a Terránt nevezték meg a legjobb ár-minőség arányú tetőcserépmárkának Magyarországon.
márc. 28
6:30
A rugalmasság terveken felüli eredményt hoz (vg.hu)
Készül a jövőre az MFB: Bernáth Tamás elnök-vezérigazgató szerint a bank kedvező hiteleire nagy szükség lesz a két EU-s költségvetési ciklus közötti időszakban. A jelenleg futó saját programok jó eredményeket hoznak, és az MFB Pontok idei teljesítményétől is sokat vár a bank.
márc. 28
6:39
Helikopteres vadászatokról meséltek Bélmegyeren, ahonnan ifj. Mészáros Lőrinc és az állam három vadászt ki akar túrni (444.hu)
Az RTL Klub Házon kívül című műsorában bemutatták a vadászokat, akiket a felcsúti polgármester fiának vezetésével zártak ki a Békés megyei földterületeikről. Pereltek, és nyertek, de még nem jogerősen.
márc. 28
6:39
Olvasnivaló a reggeli kávéhoz (Márkamonitor)
Tudta? A kávétól is függ, hogy indul a napunk
márc. 28
6:51
Egy csoki, ami nem (annyira) veszélyes csábítás (Márkamonitor)
Újabb innovatív technológiát állít az egészséges táplálkozás szolgálatába a Nestlé
márc. 28
6:53
Már egy évtizede tart az égben is a kapcsolat (Márkamonitor)
Tíz éve telefonálhatunk, sms-ezhetünk repülés közben
márc. 28
6:57
Pénzügyi zsenik, különleges háttéremberek a magyar cégeknél (Portfolio)
A CFO az a pozíció, amelyben rendkívül sokat dolgoznak, a sikereket azonban jellemzően a legfelső vezetők aratják le. A Portfolio novemberi Business and Finance Summit című konferenciáján átadásra kerülő "CFO of the year" díj támogatásával...
márc. 28
7:03
Vasútfejlesztésekre különített el pénzt a kormány (ProfitLine)
A kormány a vasúthálózat fejlesztésére 2019-re legfeljebb 16,611 milliárd forint, 2020-ra pedig legfeljebb 3,442 milliárd forint kötelezettségvállalást hagyott jóvá az adott évi központi költségvetésben - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
márc. 28
7:03
Nagyot kaszáltak a brókerek a Wall Streeten (vg.hu)
A New York-i értéktőzsdén bejegyzett cégek közvetítői-kereskedői részlegén a prémium összességében 42 százalékkal ugrott meg, 24,5 milliárd dollárra.
márc. 28
7:15
Mégis járt Pekingben Kim Dzsong Un (Portfolio)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető háromnapos nem hivatalos látogatást tett Pekingben, megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, és megerősítette, hogy kész tárgyalni Donald Trump amerikai elnökkel - közölte szerdán...
márc. 28
7:21
Ősztől bezárhat a 3-as metró másik vége is (Portfolio)
Kétharmadát már felújították a 3-as metrón futó régi, orosz metrószerelvényeknek, április végére már csak ezekkel a járművekkel találkozhatunk a vonalon - írta a Magyar Nemzet szerdán, BKV-s belső forrásokra hivatkozva. A lap azt...
márc. 28
7:27
Nem minden taxis venné blokád alá Ferihegyet (Privátbankár)
A Főtaxi elutasítja a választásokra időzített demonstrációt.
márc. 28
7:36
Álmosan kezdte a napot a forint (vg.hu)
Gyengült a forint kedd este óta a dollárral, az euróval és a frankkal szemben szerda kora reggelig a bankközi piacon.
márc. 28
7:38
Többet fizetünk az üzemanyagért (vg.hu)
Hat forinttal emelte a benzin, és öt forinttal a gázolaj literenkénti árát a Mol szerdán.
márc. 28
7:39
Váratlan fordulat Trumptól: hazazavar egy csomó külföldit (Privátbankár)
Már nincs háború Líbiában, tessék szépen hazamenni.
márc. 28
7:39
A sárga nem kék, de még csak nem is piros (AQUA)
Többször is ellenőrzött mostanában a NAV olyan vállalkozásokat, amelyek figyelmeztető sárga villogóval ellátott járművet használtak, azonban nem vallották be és nem fizettek cégautóadót.
márc. 28
7:40
Százmilliós uniós támogatás a realitás (vg.hu)
A kkv-szektor megerősítését célzó gazdaságfejlesztési forrásokból több mint tízezer cég már támogatást kapott.
márc. 28
7:42
Gyengén muzsikál Amerika és Ázsia (vg.hu)
Az európai piacok erősödéssel, az amerikaiak gyengüléssel zárták a kereskedést, de Ázsiában sincs jó napjuk a börzéknek. Drágult az üzemanyag, az olaj viszont olcsóbb lett. Kora tavaszi időre számíthatunk szerdán.
márc. 28
7:45
Ismét az olcsó import nyomja le a tojásárakat (hirado.hu)
A külföldi termelés felfutásával újra tömegével érkeznek a dömpingárú termékek a boltokba.
márc. 28
7:45
Varga Mihály: A pénzügyi tudatosság növelése nemzetgazdasági érdek (Biztosító Magazin)
A pénzügyi tudatosság növelése nemzetgazdasági érdek, a lakosság pénzügyi döntései végső soron kihatnak a gazdaság növekedésére, stabilitására
márc. 28
7:51
Jó nagy kotyvasz lesz a GDPR magyarországi elfogadása nélkül (ProfitLine)
Koherenciazavarok miatti jogbizonytalansággal nézhetnek szembe az itthoni vállalatok, amennyiben nem kerül elfogadásra az európai adatvédelmi rendelet, vagyis a GDPR végrehajtását biztosító hazai jogszabály. A magyarországi cégeknek május végétől a beépített és alapértelmezett adatvédelmi elvek szerint kell eljárniuk.
márc. 28
8:03
Kicsit gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint kedd este óta a dollárral, az euróval és a frankkal szemben szerda kora reggelig a bankközi piacon.
márc. 28
8:09
Tovább pörög az ingatlanpiac, az árak az egekben (TőzsdeFórum)
A lakások a Közép-Magyarország régióban drágultak a leginkább, ahol a medián fajlagos árak közel 15 százalékkal emelkedtek.
márc. 28
8:09
Hamarosan felújított metrókocsikon utazhatunk (vg.hu)
Április végétől már csak a felújított orosz metrókocsik járnak a 3-as metró vonalán, a 37 szerelvény kétharmadát már felújították.
márc. 28
8:11
Kínában készült fel Donald Trumpra Kim Dzsong Un (vg.hu)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető háromnapos nem hivatalos látogatást tett Pekingben, megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, és megerősítette, hogy kész tárgyalni Donald Trump amerikai elnökkel – közölte szerdán a kínai állami média.
márc. 28
8:21
A vevőkön verik le: ezért is drágulhatnak az ingatlanok (Privátbankár)
10 százalékkal is drágulhatnak az építőanyagok.
márc. 28
8:21
Ma megszólal Lázár János (Portfolio)
Némi meglepetésre nem csütörtökön, hanem ma tartja hagyományos sajtótájékoztatóját, a Kormányinfót Lázár János. Az utóbbi időben amúgy is megritkultak ezek az események, már nincs minden héten Kormányinfó. A gazdasági ügyek...
márc. 28
8:24
Járvány forrása lehet a gyorsfagyasztott kukorica (Adózóna)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a fogyasztók, a közétkeztetők és a vendéglátók figyelmét, hogy az Európai Unió öt tagállamát érintő Listeria monocytogenes járvány lehetséges forrása a gyorsfagyasztott kukorica. A hatóság a fertőzésveszély megszüntetése érdekében figyelmeztet, hogy a gyorsfagyasztott zöldségeket minden esetben alapos hőkezelést követően fogyasszák el!

Keresés