2018. március 17. szombat

márc. 17
0:09
A szlovén kormányfő lemondása nem okoz jelentős változást (ProfitLine)
Miro Cerar szlovén kormányfő előző napi lemondása nem okoz jelentős változást az országban - vélekedtek egyöntetűen a szlovén lapoik csütörtöki kommentárjaikban.
márc. 17
1:03
Többet vásárolnak a csehek (ProfitLine)
Januárban 8,2 százalékra gyorsult a decemberi 4,6 százalékról a kiskereskedelmi forgalom éve szintű növekedése Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában.
márc. 17
2:03
Három városban is koncertezik a Halott Pénz (ProfitLine)
Győrben, Debrecenben és Budapesten ad koncertet a Halott Pénz zenekar a következő két hétben - közölték a szervezők az MTI-vel.
márc. 17
4:03
Szlovéniának nincs oka bármilyen eljárást indítani Horvátország ellen (ProfitLine)
Szlovéniának sem oka, sem alapja nincsen Horvátország ellen eljárást indítani az Európai Unió Bíróságán, mert Zágráb elutasítja a hágai nemzetközi döntőbíróságnak a szlovén-horvát határvita rendezéséről hozott tavaly júniusi ítéletét - közölte a horvát külügyminisztérium pénteken, miután Ljubljana benyújtotta az Európai Bizottságnak (EB) a köteleze
márc. 17
5:03
Csúcson az amerikai fogyasztói hangulat (ProfitLine)
Javult, 2004 januárja óta legmagasabb szintre emelkedett az amerikai fogyasztói hangulatindex - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
márc. 17
6:03
Tízezrek vettek részt a szlovák tüntetéseken (ProfitLine)
Az egy héttel ezelőttihez hasonló számban, becslések szerint ismét néhány tízezren vettek részt azokon pénteken tartott tömegmegmozdulásokon, amelyeket a több szlovákiai városban hirdettek meg "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért!" jelszóval.
márc. 17
6:33
Elnököt választott Kína (Portfolio)
A kínai parlament szombaton ellenszavazat nélkül újraválasztotta államfőnek Hszi Csin-pinget újabb öt évre. A döntés nem volt meglepő. A 2970 küldött ugyancsak egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg, hogy Hszi...
márc. 17
6:51
A „gázpénznek” március 20-ig kell megérkeznie a Nemzeti Közművekhez (hirado.hu)
A központi gáznagykereskedőnek március 20-ig kell az állami NKM Nemzeti Közművek rendelkezésére bocsátania a gázszámla-kedvezmény biztosításához szükséges teljes összeget.
márc. 17
6:51
A migrációt a családok is megszenvednék (AQUA)
Nemzetközi összevetésben is kiemelt összeget fordít hazánk a családok támogatására. Ez is veszélybe kerülne, ha Magyarországra kényszerítenék a migránsok tömeges betelepítését.
márc. 17
7:03
Így alakul az ipari termelés (ProfitLine)
termelői volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
márc. 17
7:03
Passat, Insignia, Mondeo, Superb - A céges autók királyai, amikért egymást tapossák a törtetők (Portfolio)
Passat, Insignia, Mondeo, Superb. Az autópályák királyai, a közép- és felsővezetők autói, amikhez az átlagember csak használtan jut hozzá, sokszor csak egy-két generációval később. Megnéztük, mit tudnak a 10+ milliós autók, kap-e...
márc. 17
7:03
Tömegeket keresnek Budapesten: 375 ezres fizetés, diploma nem kell (Pénzcentrum)
Úgy tűnik, újabb területet darálhat be hazánkban a munkaerőhiány, az áldozatok ezúttal a fővárosi és vidéki cukrászdák lehetnek. Mivel feltűnően sok mostanában a cukrászdai álláshirdetés a fővárosban, megkerestünk egy szakmai...
márc. 17
7:03
Mintegy másfél milliárd folyt az akvakultúra-ágazatba (hirado.hu)
A négyéves projekt eredményeképpen tíz új haltermék kerülhet forgalomba.
márc. 17
7:12
Rendkívüli munkaidő: mennyit dolgozhatunk egy nap alatt? (Adózóna)
Rendkívüli munkaidőben mennyi lehet a maximálisan egy nap alatt ledolgozható óraszám? Egyszerűsített foglakoztatásnál hány munkaórát dolgozhat a munkavállaló egy nap alatt? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
márc. 17
8:03
Dúskálnak a pénzben a magyar gazdagok: simán jöhet évi 400 milliárd tőlük (Portfolio)
A 2017-es rekordév volt a hazai befektetési szolgáltatói és banki piac számára, idén azonban sok kihívás vár a privátbanki szektorra. Elég csak a MiFID 2 és a GDPR bevezetésére, vagy az alacsony hozamkörnyezetre gondolni. Ennek ellenére...
márc. 17
8:03
Ingatlanpiac: mennyire olcsó még Csepel? (TőzsdeFórum)
A múlt évhez képest az idei év első hónapjaiban sem rosszabb a forgalom a csepeli és szigetszentmiklósi ingatlanpiacon, ugyanakkor az az eladási árak stagnálásán is látszik, hogy nem is vált erőteljesebbé az érdeklődés.
márc. 17
8:27
Két nappal a nyugdíj előtt rúgták ki az FBI volt igazgatóhelyettesét (Portfolio)
Elbocsátotta pénteken Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter Andrew McCabe-et, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábbi igazgatóhelyettesét. Sessions azzal indokolta a még az FBI alkalmazásban lévő McCabe menesztését, hogy a volt...
márc. 17
8:33
A Japan Tobacco dohányipari cég 1,56 milliárd dollárért vesz meg egy orosz ágazati vállalatot (ProfitLine)
A Japan Tobacco Inc. (JTI), a világ harmadik legnagyobb dohányipari cége 1,56 milliárd dollárért megvásárolja az orosz Donskoy Tabak céget, hogy megerősítse vezető szerepét az orosz dohánypiacon.
márc. 17
8:33
Meglepően kevés lakást adtak át a tavalyi évben (Portfolio)
A Budapesten kiadott építési engedélyek az új lakásokra 2017-es évben megközelítették a 15 ezret, ami másfélszerese a 2016-os számoknak. Nincsenek azonban ilyen nagyságrendű eredmények a már átadott új lakásoknál, a csupán pár ezer...
márc. 17
8:39
Most könnyű személyi kölcsönhöz jutni (Privátbankár)
Szívesen adnak most a bankok személyi hitelt, a K&H Bank tavaly 68 százalékkal többet folyósított, mint az azt megelőző évben.
márc. 17
8:39
K&H;: a folyósított személyi hitelek 68 százalékkal emelkedtek 2017-ben (GazdaságPortál)
A személyi hitelek esetében a K&H Bank a piaci átlagot jóval meghaladó bővülést ért el tavaly, a folyósított személyi hitelek 68 százalékkal 24 milliárd forintra emelkedtek 2017-ben – közölte a pénzintézet az MTI-vel. A bank közleménye emlékeztet arra: tavaly a személyi kölcsönök magyarországi piacán az új szerződések összege átlépte a 300 milliárd
márc. 17
8:39
Kiemelt fejlesztési területté válik Etyek és környéke (AQUA)
Újabb kiemelt fejlesztési térségről dönthet a kormány a turizmusban: a Pannónia szíve program által Etyek és a Velencei-tó környéke további jelentős beruházások elé néz.
márc. 17
8:48
Ami a vibráló doboz után jön (vg.hu)
Az otthoni tévézés és mozizás élménye hosszú évtizedek berögződései alapján hagyományosan a nappaliban lévő vibráló dobozokhoz, újabban pedig a lapostévékhez kötődik. Megnéztük, merre tart a világ.
márc. 17
8:57
Nem csak adventi, húsvéti vásárokkal is tele van Bécs (TőzsdeFórum)
Piros tojás és csokinyuszi - március 17. és április 2. között ismét számos különleges helyszínen várják a látogatókat a bécsi húsvéti vásárok.
márc. 17
9:27
Hatalmas tranzakciók történtek a magyar ingatlanpiacon (Portfolio)
Meglehetősen aktív év volt a tavalyi az ipari ingatlanok piacán. A legnagyobb tranzakció mérete megközelítette a 100 ezer négyzetmétert, a 20 ezer négyzetméteres határt pedig hat szerződés is elérte. Sokat elmond a piacról, hogy...
márc. 17
9:27
A Google is betiltja a kriptovaluták hirdetését (FinTechRadar)
A Google is beleállt a kriptopénzes átverések elleni harcba. Idén nyártól tilos kriptovalutás befektetést hirdetni a cég rendszerében.
márc. 17
9:33
Mi a közös a Mészáros-papírokban és a kriptodevizákban? (Privátbankár)
Első látásra különösnek tűnik a kétféle befektetési eszközosztály összehasonlítása, de mostanában mintha párhuzam mutatkozna viselkedésükben, sőt, mi több, még keletkezésükben is, ugyanakkor lényeges eltérések is vannak. Vajon melyikben mi várható, merre mozdulhatnak az árfolyamok?
márc. 17
9:39
Hat évig működő kémprogramot lepleztek le (TőzsdeFórum)
A Kaspersky Lab kutatói nemrég olyan kifinomult kibercsapdát azonosítottak, amelyet főként kiberkémkedésre használtak a Közel-Keleten és Afrikában 2012-től idén februárig. A malware, amelyet a kutatók "Slingshot"-nak neveztek el, meghekkelt router
márc. 17
9:51
Itt a válasz a britek lépésére - Oroszország kiutasított 23 diplomatát (Portfolio)
Moszkva nem kívánatos személynek nyilvánított 23 brit diplomatát, visszavonta a szentpétervári brit főkonzulátus megnyitására és üzemeltetésére vonatkozó engedélyt, és Oroszország területén leállította a kulturális és oktatási...
márc. 17
9:54
Népszava: Keddig 39 milliárd forint érkezhet az NKM-hez (vg.hu)
A központi gáznagykereskedőnek – az állami MVM tulajdonában lévő Magyar Földgáz-kereskedő Zrt.-nek – március 20-ig kell az állami NKM Nemzeti Közművek rendelkezésére bocsátania a gázszámla-kedvezmény biztosításához szükséges teljes összeget – tudta meg a lakossági gázellátást végző NKM-től a Népszava.
márc. 17
9:57
Másfél milliárd forintból fejlesztették az akvakultúra-ágazatot (ProfitLine)
Közel másfél milliárd forintos fejlesztést valósított meg a magyar halászati ágazat akvakultúra-szektorában a kiksunlacházi ÖKO 2000 Kft. vezette konzorcium, a négyéves projekt eredményeképpen tíz új haltermék kerülhet forgalomba - közölte a konzorciumvezető ÖKO 2000 Kft. az MTI-vel.
márc. 17
10:21
Baleset miatt késnek a vonatok a Budapest–Szolnok és a Budapest–Szeged vonalon (Adózóna)
Baleset miatt 30-60 percet késnek a vonatok a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vonalon – közölte a Mávinform sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel.
márc. 17
10:21
Szja: kotorásznak a pénztárcánkban (AQUA)
Nagy kérdés, hogy egy új kormány hatalomra kerülésével miképpen alakulnának át az adószabályok, hogyan változnának meg a családok pénzügyi lehetőségei.
márc. 17
10:27
Új adózási szabályok: így kerüld el a bírságot (TőzsdeFórum)
A gyakran változó jogszabályok követése jelentős kihívás elé állíthatja a cégeket.
márc. 17
10:27
Bővül a hazai haltermékek palettája (vg.hu)
Közel másfél milliárd forintos fejlesztést valósított meg a magyar halászati ágazat akvakultúra-szektorában a kiskunlacházi ÖKO 2000 Kft. vezette konzorcium, a négyéves projekt eredményeképpen tíz új haltermék kerülhet forgalomba – közölte a konzorciumvezető ÖKO 2000 Kft.
márc. 17
10:45
K&H;: Autóvásárlásra, lakásfelújításra és hitelkiváltásra használjuk a személyi hiteleket (Menedzsment Fórum)
A személyi hitelek esetében a K&H Bank a piaci átlagot jóval meghaladó bővülést ért el tavaly, a folyósított személyi hitelek 68 százalékkal 24 milliárd forintra emelkedtek 2017-ben - közölte a pénzintézet az MTI-vel.
márc. 17
10:45
Annyira tolja a Fideszt a köztévé, hogy a választási bizottság kénytelen volt egymillió forintra büntetni (444.hu)
Valahogy úgy alakult, hogy ellenzéki politikusok nem jutottak be a reggeli műsorba, csak fideszesek.
márc. 17
10:51
Kilenc éve tartó sikerszéria tört meg - A legtöbb autógyártó hatalmas pofonba szaladhat bele (Portfolio)
Nagy bajba kerülhet a legtöbb autógyártó Európában. A legfrissebb statisztikákból ugyanis világosan kiderül, hogy a vásárlók dízelundora és SUV imádata miatt képtelenek lesznek teljesíteni az EU által előírt szigorú követelményt...
márc. 17
10:57
Régóta suttogtak róla, most tényleg kezd valóra válni az autógyártók rémálma (Portfolio)
Nagy bajba kerülhet a legtöbb autógyártó Európában. A legfrissebb statisztikákból ugyanis világosan kiderül, hogy a vásárlók dízelundora és SUV-imádata miatt képtelenek lesznek teljesíteni az EU által előírt szigorú követelményt...
márc. 17
11:00
A hófúvás miatt többfelé harmadfokú figyelmeztetést adtak ki (vg.hu)
Több megyében harmadfokúra emelték a várható hófúvás miatt kiadott figyelmeztetést, emellett országszerte továbbra is első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben az eső, ónos eső, havazás, illetve hófúvás miatt.
márc. 17
11:03
Kizöldült az Audi-gyár (TőzsdeFórum)
Az Audi Brussels a prémiumszegmens világszerte első, minősítetten szén-dioxid-semleges nagysorozatú gyártásával büszkélkedhet.
márc. 17
11:09
Hadat üzent a Google a Bitcoin káosznak: Letiltja a kriptopénz reklámokat (Biztosító Magazin)
A Google a héten bejelentette, hogy megtiltja felületein a kriptodevizák és a kereskedésükkel kapcsolatos szolgáltatások mindennemű reklámját.
márc. 17
11:21
Nyaralóingatlanok: Keszthely és Hévíz lehet a következő célpont (Menedzsment Fórum)
A nyaralóárak emelkedése az elmúlt egy évben évben lelassult - derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb elemzéséből. Habár az árak valamelyest mérséklődtek, hatalmas eltérések mutatkoznak régiónként: akár 37 millió forint is lehet a különbség, attól függően, hogy az ország melyik felében található.
márc. 17
11:24
A 12 ezer forintos rezsitámogatás június végéig használható fel (Adózóna)
Június végéig felhasználható a téli rezsicsökkentésben adott 12 ezer forintos támogatás – fejtette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára.
márc. 17
11:33
Ezeknek az országoknak van nukleáris fegyvere – összesen majdnem 15 ezer darab (Privátbankár)
A koreai válság során sok szó esik a nukleáris fegyverekről, hisz úgy tűnik, először kerül olyan rezsim kezébe az eszköz, aki teljesen kiszámíthatatlan. Nézzük, kinek van még, mennyi, és mikor hajtottak végre kísérleteket?
márc. 17
11:33
Itt a globális vízválság (ProfitLine)
Elkezdődött a globális vízválság, amelynek közvetett hatásait Magyarországon is érezni lehet - fejtette ki a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője.
márc. 17
11:33
Fónagy János: Június végéig felhasználható a téli rezsitámogatás (vg.hu)
A rezsicsökkentési támogatást a legközelebbi számlában kell érvényesíteni és legkésőbb június 30-ig lehet felhasználni – fejtette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
márc. 17
11:39
Szkripal-ügy: Egyre fokozódik a helyzet Oroszország és Nagy-Britannia között (Menedzsment Fórum)
Moszkva nem kívánatos személynek nyilvánított 23 brit diplomatát, visszavonta a szentpétervári brit főkonzulátus megnyitására és üzemeltetésére vonatkozó engedélyt, és Oroszország területén leállíttatta a kulturális és oktatási ügyekkel foglakozó British Council tevékenységét az úgynevezett Szkripal-ügy miatt kirobbant diplomáciai viszályban.
márc. 17
11:51
Ki járhat jól az amerikai védővámok bevezetésével? (hirado.hu)
Donald Trump amerikai elnök rendeletére az Egyesült Államok az acélimportra 25, az alumíniuméra pedig 10 százalékos védővámot vetett ki. A vámtarifák hamarosan életbe lépnek. Az Európai Bizottság a megoldásra kíván összpontosítani a helyzet súlyosbítása helyett, a feleknek mindent meg kell tenniük, hogy elkerüljék a kereskedelmi háborút – fogalmazt
márc. 17
11:57
Éled a természet, várnak minket a kerti munkák (TőzsdeFórum)
Mire kell odafigyelnünk a fák és bokrok metszésénél? Mit tegyünk a gyeppel és a kerti tavakkal? És mekkora költséggel jár mindez, ha szakemberekre bízzuk a kertkarbantartást? Mutatjuk!

Keresés