2018. március 4. vasárnap

márc. 4
0:27
Emelkedik a háziorvosok és fogorvosok praxispénze (ProfitLine)
Az alapellátásban dolgozó háziorvosok és fogorvosok praxispénze, azaz a rezsijükre fordítható összeg 130 ezer forinttal emelkedik idén márciustól - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
márc. 4
1:03
Tíz százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában (ProfitLine)
Januárban 9,6 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi év első hónapjához képest - közölte a román statisztikai intézet pénteken.
márc. 4
3:03
Nem mond le a szlovák belügyminiszter (ProfitLine)
Nem mond le posztjáról Robert Kalinák szlovák belügyminiszter, hanem "minden erejével" a meggyilkolt újságíró ügyének kivizsgálására összpontosít. Ezt maga a miniszter jelentette be a szlovák közszolgálati rádió egyik műsorában szombaton.
márc. 4
4:06
Ennyivel nőtt a cseh GDP (ProfitLine)
Csehországban 2017-ben 4,5 százalékkal nőtt éves összehasonlításban a bruttó hazai termék (GDP) - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) a második becslése alapján pénteken Prágában.
márc. 4
5:06
Duplájára nőhet a magyar kertészeti ágazat kibocsátása (ProfitLine)
A magyarországi kertészeti ágazat mintegy 400 milliárd forint termelési értéket állít elő évente, ami modernizációval, a szabályozás ésszerűsítésével és fokozottabb marketingtevékenységgel akár 800 milliárd forintra is növelhető - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Kertészeti és beszállítóipari országos osztályának újjávál
márc. 4
6:33
Bemutatták a világ legnagyobb szélturbinájának terveit (NRGreport)
A Haliade-X 260 méter magas lesz, kapacitása 12 megawatt, lapátjainak hossza 107 méter.
márc. 4
6:36
Csak a kézbesítőnek adna a cég helyi bérletet, helyes-e ez, hogyan adózik? (Adózóna)
A társaság csak az egyik dolgozójának ad helyi utazási bérletet, mert bár ugyanabban a városban lakik, de gyalog jár dolgozni, és a munkájával kapcsolatosan – könyvelőhöz megy, viszi az anyagot – gyakran közlekedik busszal. Ebben az esetben hogyan kell adózni? – kérdezte olvasónk, hozzátéve, hogy a társaság többi dolgozója semmilyen juttatásban nem részesül. Surányi Imréné okleveles közgazda…
márc. 4
6:48
Trump tényleg háborút akar - az európai autógyártókat fenyegeti (Menedzsment Fórum)
Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegette meg szombaton az Európai Uniót, hogy "adót fog kivetni az Európában gyártott autókra", ha az unió tényleg megtorló intézkedéseket hoz válaszul arra, hogy az Egyesült Államok vámot készül bevezetni az acél és az alumínium importjára.
márc. 4
6:48
Hihetetlen módszert találtak a gazdasági összeomlások előrejelzésére (Portfolio)
Érdekes, első pillantásra meggyőző és lelkesítő, másodikra azonban elég meredek eredményeket produkáló kutatással álltak elő amerikai kutatók. Azt állítják, hogy a teherbe esések számából jó előre meg lehet mondani, hogy recesszió...
márc. 4
6:48
Történelmi mélyponton a kamatok (AQUA)
A Magyar Nemzeti Bank számos, nem hagyományos eszközzel is a pénzbőséget, a növekedést és a minél alacsonyabb kamatokat igyekezett elősegíteni az elmúlt évek során.
márc. 4
7:06
Nagy-Britannia az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak (ProfitLine)
Nagy-Britannia az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután brit kollégájával tárgyalt.
márc. 4
7:06
Luxushobbi: ennyiért lövöldözhetsz éles fegyverrel Magyarországon (Pénzcentrum)
A szabadidő hasznos eltöltése a modern ember egyik legfontosabb szükséglete. Ilyenkor ugyanis lehetősége nyílik arra, hogy kiszakadjon a mindennapok monotonitásából, és testileg-lelkileg feltöltődjön. Manapság azonban kismillió lehetőség...
márc. 4
7:36
Videón a világ legmagasabb felhőkarcolójának építése (Portfolio)
Szaúd-Arábiában épül a világ legmagasabb épülete, ami ha elkészül, eléri majd az egy kilométeres magasságot. A Jeddah Tower jelentősen magasabb lesz a mostani rekordernél, a Burj Khalifánál is. Az alábbiakban a CNN videóján nézhetjük...
márc. 4
7:39
A Gazprom megkezdte az ukrajnai gázszerződések felbontását (Adózóna)
A Gazprom orosz állami gázvállalat szombaton bejelentette, hogy megkezdte az ukrajnai gázszállításról és az Európába exportált orosz földgáz ukrajnai tranzitjáról szóló szerződések felbontását. Kijev közlése szerint ez mindeddig nem okozott fennakadást, az ukrajnai gázvezetékeken keresztül Európába irányuló gázszállítás a megszokott rendben történik.
márc. 4
7:54
Dél-Korea látogatóba küldi a titkosszolgálatot Észak-Koreába (Portfolio)
Mun Dzse In dél-koreai államfő különleges megbízottakat, többek között nemzetbiztonsági főtanácsadóját és a titkosszolgálatok vezetőjét küldi Észak-Koreába, hogy megbeszéléseket folytassanak a Washington és Phenjan közötti párbeszéd...
márc. 4
8:06
Rekord mennyiségű nevezés érkezett a gödöllői természetfilm-fesztiválra (ProfitLine)
Minden eddiginél több, a világ 104 országából több mint 1500 nevezés érkezett a természetfilmek legnagyobb hazai seregszemléjére, a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra - közölték a szervezők az MTI-vel.
márc. 4
8:12
Trump autóadóval fenyegeti Európát (TőzsdeFórum)
Ez a válasz az EU-nak.
márc. 4
8:18
Merkel a franciákkal szövetkezne az adócsatában (Menedzsment Fórum)
Felgyorsítaná a tervezett adóharmonizációt Németország és Franciaország válaszul az Egyesült Államok által bevezetett adócsökkentésre - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton szokásos hétvégi videóüzenetében.
márc. 4
8:24
A NAV vezére elárulta, hol vetik be legközelebb az adótraffipaxot (Portfolio)
Márciusban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb szolgáltatásával, az utólagos adótraffipaxszal a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálja kiemelten - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára...
márc. 4
8:42
Bejelentette a cég a munkavállalót, megfelelő bért fizet neki? Ezt vizsgálja a NAV (Adózóna)
Márciusban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb szolgáltatásával, az utólagos adótraffipaxszal a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálja kiemelten – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.
márc. 4
8:48
Minden napra egy adat – mi vár ránk a jövő héten? (Privátbankár)
Rengeteg makrogazdasági esemény várható a jövő héten, egyebek mellett képet kapunk a januári kiskereskedelmi, ipari termelési és külkereskedelmi statisztikák mellett a tavalyi negyedik negyedéves GDP részletes adatáról, valamint inflációs és államháztartási adatokat is jelent a KSH.
márc. 4
8:54
Hozzuk ki magunkból a maximumot az állásinterjú során! (TőzsdeFórum)
A személyes találkozás alkalmával szeretnénk jól teljesíteni, ahhoz azonban, hogy ez ne csak egy görcsös erőlködés legyen, nem árt betartani néhány alapszabályt. Mutatjuk!
márc. 4
9:00
Tállai: A dolgozók érdekeit szolgálja a jogkövetésre ösztönző utólagos adótraffipax (hirado.hu)
Egy hétig még szankciómentes a hibajavíthatóság.
márc. 4
9:03
Drágult az üzemanyag (NRGreport)
Emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
márc. 4
9:06
Több ezren vesznek részt Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén (ProfitLine)
Több ezer embert hív meg az Egyesült Királyság minden szegletéből májusi esküvőjére Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle.
márc. 4
9:06
Ez lehet a valutázás veszte: biztonságos szolgáltatás darálja be a pénzváltókat (Pénzcentrum)
Minden második magyar, aki külföldre utazik, magával viszi bankkártyáját és használja is azt. A leggyakrabban a bolti vásárlások során fizetünk kártyával, de az éttermekben is sokszor választjuk a készpénzmentes megoldásokat - derül...
márc. 4
9:12
Hatszáz éves a világ legdrágább szivarja (vg.hu)
Kuba szivarexportja rekordokat döntött tavaly, és bár nem minden szivar származik Kubából, a legtöbb ismert gyártónak van kubai kötődése.
márc. 4
9:15
„Nagy a harci láz” (Márkamonitor)
A rendszerváltás óta kevés politikus lett sikeres brand, túl sok képességre és évek sziszifuszi munkájára van szükség hozzá, mondja Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research ügyvezető igazgatója. Míg korábban békülékeny, szociálisan érzékeny politikusokat igényelt a társadalom, ma a harcos, erőt mutató, konfliktusgeneráló típusra van szükség. A változást
márc. 4
9:27
A magyar tech jövő izgalmas, és jótékonykodik is – Víziók a Jövőkép Meetupon (FinTechRadar)
A Liska Tibor Szakkollégium a héten tartotta a Liska Tibor Szakmai Napok nevű programsorozatát, aminek egyik része a Jövőkép Meetup volt, az A38-on. Izgalmas tech jövők.
márc. 4
9:36
Ez egyre nevetségesebb: Trump megenyegette Európát (Privátbankár)
Jöhetnek a vámok az európai autókra?
márc. 4
9:36
Beszállt a Daimlerbe, most az újabb terveiről beszélt a milliárdos (Portfolio)
Jelenleg nem tervez újabb vásárlásokat az autóiparban Li Shufu kínai milliárdos, aki a napokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy közel 10 százalékos részesedést szerzett a Daimlerben. A Bild am Sonntagnak adott interjúban a finanszírozásról...
márc. 4
9:36
Versenyben Amerikával: jön az adócsökkentés? (TőzsdeFórum)
Felgyorsítanák az adóharmonizációt Németország és Franciaország.
márc. 4
9:45
Elárasztanak minket a gazdasái adatok (vg.hu)
Számos makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, így a januári kiskereskedelmi, ipari termelési és külkereskedelmi statisztikák mellett a tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) részletes adatát, valamint inflációs és államháztartási adatokat is közölnek.
márc. 4
9:48
Szárnyakat adna a Porsche a jövő autójának (Menedzsment Fórum)
Repülő gépkocsi kifejlesztésén gondolkodik a Volkswagen sportautógyártója, a Porsche, hogy versenybe szálljon más gyártókkal a városi személyszállítási piacon - közölte Detlev von Platen, a Porsche értékesítési igazgatója az Automobilwoche című német autós folyóiratnak nyilatkozva.
márc. 4
9:51
Itt az Allianz Prime, az okos és biztonságos mobilfizetési megoldás (Biztosító Magazin)
Az Allianz Partners, a Visa és a Wirecard bejelentette, hogy az új mobil fizetési megoldást indít Allianz Prime néven.
márc. 4
10:06
Végre! Fél év után megalakulhat a német kormány (Menedzsment Fórum)
Az SPD tagsága is áldását adta a Merkelékkel kötendő újabb nagykoalícióra.
márc. 4
10:12
Merkel elől elhárult az utolsó akadály - Jóváhagyták a koalíciós szerződést (Portfolio)
Kétharmados többséggel jóváhagyta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést - jelentették be az SPD vezetői vasárnap...
márc. 4
10:18
Leleplezték a milliárdosok rejtekhelyét - Gonosz terv készül ellenük (Portfolio)
Elözönlötték az utóbbi években a milliárdosok Queenstownt, az Új-Zéland gyöngyszemének is mondható tóparti várost. A festői tájat látva érthető a választás, csakhogy a milliárdosok lakásvásárlásai annyira felhajtják a térségben...
márc. 4
10:18
Trump követné Kína példáját (vg.hu)
Méltatta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, amiért Kína örökös elnöke akar lenni; viccelődve arra is utalást tett, hogy egyszer majd az Egyesült Államokban is be kéne vezetni ezt a rendszert.
márc. 4
10:24
Egy háború árnyékában – hogy kereskedtünk a héten Budapesten? (Privátbankár)
A növekvő forgalom ellenére csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, az igazi csapást azonban Trump csütörtöki bejelentése okozta. Nem bővelkedtünk jó hírekben, a Richter komoly leírást jelentett be, az OTP jelentése azonban szépen alakult. A nemzetközi hangulat azonban még mindig rossz – hogyan alakulhat a kereskedés a jövő héten?
márc. 4
10:24
A Gazprom szerződést bont Ukrajnával (TőzsdeFórum)
Kijev közlése szerint az ukrajnai gázvezetékeken keresztül Európába irányuló gázszállítás a megszokott rendben történik.
márc. 4
10:36
Akcióba lendültek Putyinék: már tépik is össze a szerződéseket (Privátbankár)
Nem teketóriáztak sokat, a Gazprom már meg is kezdte az ukrajnai gázszerződések felbontását.
márc. 4
10:51
Nemes Jeles László: Forgatni félelmetes dolog (vg.hu)
Nemes Jeles László nemcsak megnyerte 2016-ban, 34 évvel Szabó István után az Oscar-díjat, ami önmagában is kivételes teljesítmény, hanem az első egész estés nagyjátékfilmjével tette mindezt, ami még inkább lenyűgöző.
márc. 4
10:53
Megbénulhat a közlekedés az olasz választások idejére (vg.hu)
A városi közlekedési vállalatok dolgozói – többségében buszsofőrök – tömegesen jelentkeztek az olaszországi szavazóhelyek elnöki tisztségére a jó fizetés miatt, ami számos olasz városban megbéníthatja a tömegközlekedést vasárnap.
márc. 4
10:54
Mennyit tud a cukorbetegségről? - ábrán mutatjuk a részleteket! (ProfitLine)
A cukorbetegség, A betegség folyamata; A betegség típusai; A cukorbetegek száma Magyarországon, 2015-ben; Leggyakrabban előforduló késői szövődmények
márc. 4
10:55
Megszavazták a német koalíciós szerződést (vg.hu)
Kétharmados többséggel jóváhagyta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést – jelentették be az SPD vezetői vasárnap Berlinben.
márc. 4
11:00
Budapesten is kiemelkedőek a reálgazdasági adatok (Menedzsment Fórum)
Szakértői becslések azt mutatják, hogy Budapesten is csúcson vannak a tavalyi reálgazdasági adatok - hangsúlyozta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
márc. 4
11:06
Világszerte nőttek az élelmiszerérak (ProfitLine)
Februárban 1,1 százalékkal emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe.
márc. 4
11:06
Tállai András: újabb adózói kör az utólagos adótraffipax fókuszában (AQUA)
Márciusban a NAV legújabb szolgáltatásával a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálja kiemelten – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
márc. 4
11:12
Világszerte nőttek az élelmiszerérak (ProfitLine)
Februárban 1,1 százalékkal emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe.

Keresés