2018. május 15. kedd

máj. 15
16:12
Mélyponton a ZEW (vg.hu)
Öt és fél éves mélyponton stagnált májusban a ZEW gazdaságkutató intézet német gazdasági bizalmi indexe.
máj. 15
16:14
Pozsonyban is elindul a közösségi bringázás (vg.hu)
A budapesti tapasztalatokra építve a Mol szlovák leányvállalata Pozsonyban is elindítja kerékpármegosztó-szolgáltatását.
máj. 15
16:15
Lemaradt Magyarország az energiamegtakarítási versenyben (NRGreport)
Csúszásba került Magyarország az általa vállalt végsőenergia-megtakarítási cél teljesítésével; míg a Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv szerint 16,37 Petajoule halmozott energiamegtakarítást kellett volna elérni 2014 és 2016 között, addig az éves előrehaladási jelentés szerint ennél jóval kisebb, 12,25 Petajoule volt a halmozott energiameg
máj. 15
16:16
A Google-autó újra feltérképezi Magyarországot (vg.hu)
A kamerás flotta május 16-án kezdi el a már meglévő felvételeket frissítését, illetve a korábban kimaradt területek feltérképezését.
máj. 15
16:17
A Mol stratégiai megállapodást kötött a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével (NRGreport)
A MOL Magyarország és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Az erről szóló okmányt Wáberer György, az MKFE elnöke, miniszterelnöki megbízott és Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója látta el kézjegyével. A kártyás üzemanyag értékesítés területén megvalósított együttműködés mell
máj. 15
16:21
Rég nem látott mélységben a forint – pedig eleve alulértékelt (Privátbankár)
Ma 2016 óta nem látott gyenge értéket ért el a forint az euróval szemben. Miután a többi régiós deviza is gyengül, ez önmagában nem lenne olyan vészes dolog, egy szempontból viszont nagy baj: eleve indokolatlanul gyenge a hazai valuta, és ez nagymértékben gátolja a bérfelzárkózást.
máj. 15
16:27
Nem örülnek Brüsszelben, hogy bezár a Soros-alapítvány (Privátbankár)
Az EB alelnök szerint az alapítvány az egyre nyomasztóbb politikai légkör miatt.
máj. 15
16:27
Frissíti a Google a magyarországi utcaképeket (Kreatív Online)
Május 16-án indul a road show.
máj. 15
16:29
Távozik a Figyelő főszerkesztő-helyettese (Kreatív Online)
Kamasz Melinda közel hét éven át töltötte be a pozíciót.
máj. 15
16:30
Bekerül az Opus az MSCI Indexbe (Portfolio)
Az MSCI májusi féléves globális index felülvizsgálatának eredményeként 2018. június 1-től az MSCI Hungary Small Cap, MSCI Emerging Markets Small Cap, valamint az MSCI ACWI Small Cap indexek részévé válnak az Opus Global részvényei - jelentették...
máj. 15
16:31
Ügyvezető-helyettes érkezett a Maximize-hoz (Kreatív Online)
Vernyik Imre az 1080p stratégiai vezetője volt korábban.
máj. 15
16:36
Csökkenéssel nyitott a New York-i tőzsde (ProfitLine)
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, mert a befektetőket aggasztja, hogy nem történt előrelépés az amerikai-kínai kereskedelmi viták megoldásában.
máj. 15
16:36
Szigorítana a román jegybank (AQUA)
Vészharangot kongat a Román Nemzeti Bank, ugyanis a banki hitelek törlesztőrészletei veszélyes tartomány felé kúsznak.
máj. 15
16:39
Dízel, hibrid vagy elektromos? Így legyen zöld flottánk! (NRGreport)
A LeasePlan szakértői tanácsokat adtak arról, hogy milyen alternatív meghajtású járművekkel csökkenthetik károsanyag-kibocsátásukat, és ezzel együtt az üzemeltetési költségeiket a vállalatok.
máj. 15
16:45
Megtalálták a nátha lehetséges gyógymódját (vg.hu)
A kissé radikális módszer a náthát okozó megannyi vírus helyett magát az emberi szervezetet célozza meg.
máj. 15
16:47
Újabb elitklubban az Opus Global (vg.hu)
Az MSCI három Small Cap indexébe is bekerülnek június elsejétől a tőzsdei társaság részvényei.
máj. 15
16:51
Kiutasítottak egy nagykövetet – feltámad egy régi konfliktus? (Privátbankár)
Nem túl meglepő módon Törökországban most nem látják szívesen az izraeli nagykövetet.
máj. 15
16:54
Új K+F-javaslatokkal állt elő az Európai Bizottság a holnapi EU-csúcsra (Portfolio)
Az Európai Bizottság ma előterjesztette azokat a javaslatokat, melyekkel az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek 2018. május 16-án Szófiában megrendezésre kerülő informális megbeszéléséhez kíván hozzájárulni. A találkozón...
máj. 15
17:00
Friss lista a NAV-tól a bejelentkezést elmulasztókról (Adózóna)
Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az állami adóhatósághoz teljesítendő bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók legfrissebb listáját, amelyen mindössze 14 szerepel.
máj. 15
17:00
MSCI indexekbe kerül be az Opus (Portfolio)
Az MSCI májusi féléves globális index felülvizsgálatának eredményeként 2018. június 1-től az MSCI Hungary Small Cap, MSCI Emerging Markets Small Cap, valamint az MSCI ACWI Small Cap indexek részévé válnak az Opus Global részvényei - jelentették...
máj. 15
17:00
Elkezdődött az Északi Áramlat-2 németországi szakaszának építése (hirado.hu)
A földgázvezeték hozzájárul majd az ellátásbiztonság növeléséhez az Európai Unióban, és nagyobb versenyt eredményez az uniós földgázpiacon.
máj. 15
17:03
Fontos tőzsdeindexbe került be az Opus (Menedzsment Fórum)
Az MSCI májusi féléves globális index felülvizsgálatának eredményeként 2018. június 1-től az MSCI Hungary Small Cap, MSCI Emerging Markets Small Cap, valamint az MSCI ACWI Small Cap indexek részévé válnak az Opus Global Nyrt. részvényei.
máj. 15
17:06
Putyin felavatta a Krími-híd közúti részét (ProfitLine)
Egy KamAZ teherautót vezetve avatta fel Vlagyimir Putyin elnök kedden az orosz szárazföldről a Kercsi-szoroson át a Krím félszigetre vezető 19 kilométeres híd közúti felének a személyforgalom számára megépített részét.
máj. 15
17:09
Megmenekülhet a tiltás elől a népszerű üzenetküldő (Privátbankár)
A bírósági eljárás alatt tovább működhet a Telegram.
máj. 15
17:09
2026-ban már termelni fog Paks 2. (NRGreport)
A Paks 2. beruházás ütemterv szerint halad, az új blokkok határidőre elkészülnek, minden reális esély megvan arra, hogy 2026-ban, illetve 2027-ben az új termelő egységek belépjenek a rendszerbe és részt vegyenek a magyar energiatermelésben - jelentette ki az MTI szerint Süli János ügyvezető tárca nélküli miniszter magyar újságíróknak hétfőn Szocsib
máj. 15
17:09
Ismét Dávid Ilona a Vasutas Önkéntes Nyugdíjpénztár elnöke (Márkamonitor)
A Vasutas Önkéntes Nyugdíjpénztár mai küldöttközgyűlésén Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját újabb öt évre megválasztották az igazgatótanács elnökének.
máj. 15
17:11
Portugál energiaóriást kebeleznének be a kínaiak (NRGreport)
Egy kínai cég vételi ajánlatot tett a portugál EDP óriásvállalatra, amely Európa egyik vezető energetikai cége - írja az MTI.
máj. 15
17:15
Elitklubba válogatták be a Mészáros-birodalom egyik ékkövét (Privátbankár)
Hamarosan fontos nemzetközi részvényindexek értéke is függ attól, hogyan teljesít az Opus a magyar tőzsdén.
máj. 15
17:18
Németország belevágott a sokat vitatott gázvezeték építésébe (Portfolio)
Elkezdődött kedden az Észak Áramlat-2 földgázvezeték németországi szakaszának építése - közölte a kivitelezésre és a vezeték üzemeltetésére alapított projekttársaság, a Nord Stream 2 AG. Korábban Angela Merkel német kancellár...
máj. 15
17:18
Újabb elitklubban az Opus Global (AQUA)
Azzal, hogy a társaság részvényei új indexek részévé válnak, lehetőség van szélesebb körű intézményi befektetők elérésére.
máj. 15
17:18
Többet vásároltak az amerikaiak áprilisban (vg.hu)
Stabilan emelkedett a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma áprilisban az Egyesült Államokban.
máj. 15
17:20
Ma már a lájk a fontos, nem a gól (vg.hu)
Szembetűnő átalakuláson megy keresztül a Manchester United: az elmúlt öt évben egyetlen angol bajnoki címet sem nyert, befektetései révén mégis dollármilliárdos márkává vált a klub.
máj. 15
17:22
Magyar séf a Bocuse d’Or európai döntőjének zsűrielnöke (vg.hu)
Széll Tamás vezeti a 14 nagynevű séfből álló zsűrit a Bocuse d'Or Europe szakácsverseny júniusi döntőjében Torinóban.
máj. 15
17:24
Erős veszteségben zárt a pesti tőzsde (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 939,11 pontos, 2,43 százalékos csökkenéssel, 37 663,78 ponton zárt kedden.
máj. 15
17:27
Csomagszállítós startup kelt ki a K&H; inkubátorából (FinTechRadar)
A városon belüli futáros szállítást akarja megváltoztatni a ViddL nevű magyar startup. Ugyan ez első ránézésre nem fintech téma, ám ha sikerül nekik, az az online fizetést is népszerűbb teszi.
máj. 15
17:30
Varga Mihály: fegyelmezett költségvetési politikát folytat az új kormány (AQUA)
A leendő kormány 2022-ig évi 4 százalék körüli gazdasági bővüléssel számol, a ciklus végére hiány nélküli költségvetést szeretnének elérni.
máj. 15
17:33
Nagy baj lehet a magyarországi lakáspiacon (Infostart)
Erőteljes odafigyelést igényel a budapesti lakáspiac - mondja a Portfoliónak adott interjújában Banai Ádám. A Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint az adósságfékszabályok szigorítására nincs szükség Magyarországon, de két jelentős problémát még mindig lát a jegybank a lakossági hitelezésben.
máj. 15
17:36
A szlovák államfő nem indul a következő elnökválasztáson (ProfitLine)
Andrej Kiska szlovák államfő kedden bejelentette: nem indul a következő, 2019-ben esedékes elnökválasztáson.
máj. 15
17:39
Dízel, hibrid vagy elektromos? Így legyen zöld flottánk! (NRGreport)
A LeasePlan szakértői tanácsokat adtak arról, hogy milyen alternatív meghajtású járművekkel csökkenthetik károsanyag-kibocsátásukat, és ezzel együtt az üzemeltetési költségeiket a vállalatok.
máj. 15
17:41
Egy videó, amiért a Teslát szeretjük (NRGreport)
A Tesla megmutatta, mire számíthatunk tőle 2018-ban.
máj. 15
17:42
Putyin felavatta a krími híd közúti részét (hirado.hu)
Az Európai Unió külügyi szolgálata kedden bejelentette: a híd megépítése Ukrajna területi egységének megsértése.
máj. 15
17:51
Nagyot esett a forint, de vannak biztató jelek (Infostart)
Kedd délelőtt 317,5 forintos kétéves mélypontra bukott az euró-forint árfolyam. Az Erste Bank vezető elemzője az InfoRádiónak elmondta, hogy nem a magyar specifikus hírek, hanem a nemzetközi hangulat mozgatja az árfolyamot.
máj. 15
17:51
A BL-be jutás miatt ralizott a Borussia (vg.hu)
Egyre több bajnokságban dőlnek el a biztos BL-indulást jelentő helyek. Azok a klubok, amelyek a tőzsdén is játszanak, sokat nyerhetnek egy főtáblás hellyel.
máj. 15
17:53
Az Európai Bizottság létrehozná az Európai Innovációs Tanácsot (vg.hu)
Brüsszel arra keres választ, hogyan lehetne kiaknázni a kutatás és az innováció terén kínálkozó lehetőségeket, és megőrizni az EU versenyképességét.
máj. 15
17:54
Magyarország a jó példa az európai gázszektorban (Portfolio)
Jelentős lépéseket tettek az integráció felé az európai gázpiacok az elmúlt tizenöt évben, amelynek eredményeképpen érdemben javult a keleti EU-tagok energiabiztonsága - mondta Jonathan Stern, az Oxford Institute for Energy Studies kutatási...
máj. 15
17:54
Három éve mutattuk be az Orbán-kormány kedvenc gázkereskedőjét (444.hu)
Nem a Gazpromot, hanem a MET-et.
máj. 15
17:54
Az új minisztérium legfőbb feladata a magyar kkv-k versenyképességének javítása (AQUA)
Palkovics László szerint minél nagyobb hozzáadott értéket képviselnek a magyar tulajdonban lévő vállalkozások, az ország gazdasága annál ellenállóbb a krízisekkel szemben.
máj. 15
17:55
Több vonalon is késnek a vonatok (vg.hu)
Megsérült a felsővezeték kedd délután Budapesten a Keleti pályaudvaron, emiatt jelentős késésekre kell számítani több vasútvonalon is.
máj. 15
17:57
Jó negyedévet zárhatott a Rába (vg.hu)
A bérköltségek és az alapanyagok drágulása, valamint a szektor visszaesése ellenére egy egyszeri adóhatás miatt látványosan nőhetett az adózott eredmény.
máj. 15
18:00
Pontosan milyen elitklubba kerül be Mészárosék cége? (Portfolio)
Az Opus június 1-től három MSCI indexnek is tagja lesz. Bár a három indexbe jellemzően kisebb kapitalizációjú vállalatok részvényei kerülnek, az indextagság egy újabb lépés afelé, hogy az Opusra a külföldi befektetők is felfigyeljenek....

Keresés