Lekértem a Nyugdígbiztosítótól a munkában eltöltött szolgálati időmet. 53 éves vagyok főleg a nők kedvezményes öregségi nyugdíjba szerzett ideje érdekel. Én Szakmunkásképző iskolába jártam, de terhes lettem, akkor mi igényeltük, hogy kaphassam meg a Gyest, azt meg is kaptam 3 évig, de most ez a három év nem szerepelt a szolgálati időmben. Telefonon
A magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás megteremtését jelölte meg célként az óvodától a diplomaszerzésig Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterjelöltje meghallgatásán, az Országgyűlés kulturális bizottságában hétfőn
A legfontosabb feladatok közé a 2010-ben elkezdett vagyonpolitika folytatását, a közvagyon gyarapítását és a vele való ésszerű gazdálkodást sorolta Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kinevezése előtti meghallgatásán hétfőn, Budapesten
Forgalomkorlátozásra kell számítani kedden és szerdán az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Mogyoródnál, mert a tengelysúlymérő és az ahhoz kapcsolódó ellenőrzéseket támogató rendszer ellenőrző méréseit végzik - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A jövőben is a magyar érdek lesz az ország külpolitikájának egyetlen vezérelve - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-jelölt hétfőn kinevezése előtti meghallgatásán, a parlament külügyi bizottságában
Az agrárium területén a munkaerőhiány csökkentésére, a mezőgazdaság fehéredésének további elősegítésére, az öntözött területek nagyságának a növelésére, a feldolgozási kapacitások bővítésére lenne szükség - egyebek mellett ezeket mondta Nagy István agrárminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén hétfőn, Budapesten
Nemcsak nemzetállamokat, hanem az egész Európai Uniót veszélyeztetik az úgynevezett hibrid fenyegetések, az államok nyílt katonai akciók nélkül folytatott befolyásolási műveletei - hangsúlyozta a Német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) elnöke hétfőn Berlinben.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az eddig vártnál valószínűleg erőteljesebb lesz a magyar gazdaság növekedési lendülete az idén és jövőre, de a belátható előrejelzési távlatban ennek ellenére sem várható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamatának emelése.
A tavalyi évben már több mint hárommillió magyar vásárolt a hazai webshopokban a GKI adatai alapján. Ez azt is jelenti, hogy egyre nehezebb dolga van azoknak az értékesítőknek, akik az online csatornákat nem használják. Éppen ezért indította el 2014-ben az eMAG a Marketplace nevű platformját, melynek elsődleges célja összekapcsolni a keresletet a k
Akár 8 év börtönt is kaphat az az ismeretlen zsaroló, aki pénzt követelt több élelmiszer-üzletlánctól, és megfenyegette őket, hogy mérget fecskendez a dobozos tejekbe. A büntető törvénykönyv szerint ugyanis ennyivel „jutalmazandó” a zsarolás minősített esete.
A nyaralószezonhoz közeledve a nagy kereslet miatt erősödik a horvát kuna, ami rossz hír a nyaralóknak, ezért a horvát jegybank a múlt héten devizapiaci intervencióval igyekezett gyengíteni az árfolyamot.
Tíz évre szóló Budapest-stratégia mielőbbi elfogadását nevezte meg egyik fő feladataként a Miniszterelnökség élére jelölt Gulyás Gergely a parlament igazságügyi bizottságában tartott hétfői meghallgatásán.
Az új kormány egyik első döntése a Paks környéki közúthálózat és a vasút fejlesztését célozza majd az atomerőmű-beruházás érdekében – mondta a Világgazdaságnak Süli János atomminiszter.
Sérülés miatt visszavonták a Christie's keddi New York-i aukciójáról Pablo Picasso egy ritka és különleges önarcképét, amely az árverés egyik fénypontjaként 70 millió dollárra (18 milliárd forint) becsült áron kelhetett volna el.
Az Egyesült Államok elveszítette jogát arra, hogy közvetítő szerepet játsszon a közel-keleti konfliktusban azzal a döntésével, hogy Jeruzsálembe helyezi át izraeli nagykövetségét - állapította meg hétfőn Londonban Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Eddig csak pletykálták, hogy az Operettszínház két színésze két hónappal a viharos szakításuk után újra egy párt alkotnak, de a színésznő egészen eddig nem beszélt a magánéletéről.
Beigazolódott, amit a Ripost már a hétfői cikkében megpendített: csak a magyar tejet támadja a titokzatos zsaroló! Miután nyilvánosságra hozták, mely termékek érintettek, egyértelművé vált, kizárólag a hazai termelőknek akart ártani az, aki azzal fenyegetőzött, hogy dobozos tejeket fertőzött meg öt nagy áruházlánc termékei között.
A következő napokban nedvesebb és hűvösebb levegő lesz felettünk. Mérséklődik a felmelegedés, és több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Kedden hét megyében is előfordulhat heves zivatar.
Házon belül árnyékolta be az 503-at egy nagyon hasonló modell, ha hírneve nem is, eladásai sikeresebbek voltak. Pár száz példányról beszélünk, így ez egy vissza nem térő pillanat volt.
Először találtak bizonyítékot arra, hogy képesek múltbéli eseményeket visszaidézni emlékezetükben az állatok. Az Indianai Egyetem (IU) szakértői szerint a felfedezés segítheti az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztését.
Erőteljes odafigyelést igényel a budapesti lakáspiac - mondja a Portfolio-nak adott interjújában Banai Ádám. A Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint az adósságfékszabályok szigorítására nincs szükség Magyarországon, de két jelentős...
Hiába igényel minimális erőfeszítést, mégis alig veszik igénybe a lassan két éve elérhető egyszerűsített bankváltást. Pedig éves szinten akár tízezreket is spórolhatunk egy olcsóbb számlával, ráadásul kifejezetten jó folyószámlákat...
Több millió forintot követelhetett az érintett áruházaktól az UHT tejek megmérgezésével fenyegetőző személy, tettét azonban vélhetően nem hajtotta végre.
Zsarolás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a szennyezett tejtermékek ügyében, az ügy felderítéséért nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI kérdésére.