Országszerte 288 településről mintegy 8113 diák nevezett idén a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre. A teljes tanéven átívelő, többfordulós verseny most ért csúcspontjára, a budapesti fináléhoz. 143 továbbjutó diák csapatmunkában mutathatta meg, milyen felelős és kreatív pénzügyi döntéseket tud hozni - legyen szó lakáshitelről, online vás
Buszmegálló mellett csapott le a villám a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirán. A Blikk úgy tudja, öt embert szállítottak kórházba, de senki sem sérült meg komolyabban.
Többször megszúrtak egy taxisofőrt péntekre virradóra Budapesten, a XX. kerületi Ady Endre téren - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az M1 információi szerint a sofőr életveszélyes állapotban van.
Vádat emelt az államügyész a tavalyi veronai busztragédia ügyében. Olasz sajtóértesülések szerint a per október elején kezdődik, és 6-an állnak a bíróság elé: a magyar busz vezetője és öt olasz mérnök.
Elfogták azt a férfit, aki pénteken telefonon azzal fenyegetőzött, hogy felrobbant egy bombát a budapesti Örs vezér terén álló Árkád üzletházban - közölte a rendőrség a honlapján.
Amikor valakinek mellkasi fájdalma kezdődik, hajlamos szinte mindig a legrosszabbra gondolni: biztosan szívrohama van. Pedig a törzs eme, felső területén jelentkező panaszok hátterében számos esetben valamilyen kisebb, banális probléma áll.
A túlságosan vastag hasi zsírréteg akkor is veszélyesnek számít, ha nem társul magas testtömeg-indexszel. A szakemberek minden figyelemfelhívása ellenére az emberek többsége alulbecsüli a hasi elhízás kockázatát.
A rendőrség pénteken közleményben cáfolta, hogy a közlekedési jogsértések kiszűrésére használt civil autókkal gyorshajtásra kényszerítik a közlekedőket.
Negyedik napja sztrájkolnak a brazil kamionsofőrök a dráguló üzemanyagárak miatt. Ráadásul a teherautók az ország nagy részét úttorlaszokkal is megbénítják, így immár teljes a káosz. Nincs élelmiszer a boltokban, kiürültek a benzinkutak, a posta már nem garantálja a küldemények célba juttatását.
Az ikladi Szederfa Otthon értelmi sérült lakói látogatták meg az Éjjel-Nappal szereplőit Joe albérletében. Az Otthon és az ÉNB kapcsolata is Joe-nak köszönhető, aki többször meglátogatta a lakókat.
Elmarad a hétvégére és a jövő hétre tervezett sztrájksorozat a Londont kiszolgáló Luton repülőtéren, miután a munkáltató javította az alkalmazottak által korábban elutasított béremelési ajánlatát.
Visszahívja a BKV a humoros buszvezetőt, akit annak idején azért rúgtak ki, mert viccekkel szórakoztatta az utasokat vezetés közben – értesült a Blikk. Úgy tudjuk, a BKV a 3-as metró vonalának teljes lezárásakor számít leginkább Bócsa Viktorra (32), hogy sziporkáival felvidítsa majd a buszos pótlás miatt mérges utasokat.
„Katinka bevallotta, hogy megcsalt az edzőpartnerével, Dudás Dániellel, ezzel pedig lerombolta a házasságunkat” – kürtölte világgá csütörtök este Shane Tusup (30), a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka (29) edző-férje. A sportolónő erre egyelőre nem reagált, de a Blikk úgy tudja, nem ennyire egyértelmű a történet...
Két újabb ország, a Bahama-szigetek, valamint Saint Kitts és Nevis került le pénteken az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistájáról, amelyet tavaly decemberben hagytak jóvá.
A hazai civil szektor pénzeinek tizede sem jön külföldről, a szektor alig 1,6 százaléka foglalkozik politikával, de ezeket össztűz alatt tartja a kormány.
Börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék pénteken, nem jogerősen három embert, akik az Európai Unió területén beszerzett cukrot általános forgalmi adó (áfa) nélkül hozták forgalomba Magyarországon - közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Az elmúlt pár évben rendre arról számoltunk be, milyen jó hozamokat értek el tagjaiknak az önkéntes- és magánnyugdíjpénztárak, de ez a jó sorozat most véget ért: az MNB legfrissebb adatai szerint 2018 első negyedévében az önkéntes...
Feljelentették rosszakarói Schobert Norbit (47)! Az üzletember rendszeresen beszél követőihez a Facebookon keresztül vezetés közben, ez pedig sokak szemét szúrta.
Máshogy képzelik el a SUV vonalat a Fordnál, de nem feltétlenül rosszul. A Fiestából pont csak annyira csináltak crossovert, amennyi elég ahhoz, hogy a divat jegyeit magán hordozza.
Élvezik. Nagyjából úgy, mint a Trumpék által is túl szélsőségesnek tartott Steve Bannon vagy a pedofilsimogató Milo Iannopoulos meghívásával járó felháborodást.
Skócia függetlenné válása esetén is legalább tíz évig megtartaná a brit fontot fizetőeszközeként, ám ezúttal nem törekedne hivatalos valutaunióra Nagy-Britanniával - áll a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) pénteken kiadott átfogó gazdasági tanulmányában.
Orbán Viktor személyesen szeretne megállapodást kötni a magyar nőkkel a népességfogyás megakadályozásában. Ám a férfiak gyermekvállalási kedve pontosan olyan fontos kérdés, mint a hölgyeké. A Hetek cikke.
A jelentős gazdasági kárral járó szőlőbetegséget terjesztő kabócák lárvái is idő előtt bukkantak fel, a gazdálkodóknak mielőbb lépniük kell a fertőzéssel szemben.
Egy társaság a hamarosan nyugdíjjogosult tagjai javára kötne üzleti nyugdíjbiztosítást. Elszámolhatja-e e kiadásokat költségként, hogyan kell adózni utánuk, érvényesíthetnek-e kedvezményt a magánszemélyek? Olvasói kérdésre Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
Aligha lehet igazi kincsekre bukkanni az utcákra kirakott kacatok között, és noha hallani olyan szorikat, hogy valaki több százezer forintot, esetleg jelentős mennyiségű aranyat talált lomtalanításkor, ez leginkább mendemondának tűnik....
Ma Magyarországon, ha valaki egy munkahelyi baleset következtében elveszíti a karját vagy a lábát, akkor mindössze pár millió forintot kap kárpótlásul. Ha egyáltalán kap. Merthogy azért a pár millióért is éveket kell küzdeni. Miért ilyen alacsonyan áraznak be egy megnyomorodott életet a magyar bíróságok? A Heti Napló riportja.