Mintegy 14 millió Facebook-felhasználó zárt körnek szánt posztja vált nyilvánossá egy május 18-a és május 27-e között fellépő programhiba miatt - számolt be a CNBC. A bug anélkül módosította a felhasználók adatvédelmi beállításait...
2018. június 6-án 11:58 órakor a Paksi Atomerőmű 1. blokkján, a 2. generátornál gerjesztés kimaradás miatt védelmi működés történt. A turbina kiesése miatt a reaktorblokk jelenleg 50%-os teljesítményen üzemel. Az atomerőmű szakemberei megkezdték a hiba elhárítását, a blokk várhatóan a pénteki nap folyamán újra eléri névleges teljesítményét. Az ese
Kína 45 milliárd forint értékű erőművi beruházást valósít meg Magyarországon, és bővülhet a légi összeköttetés is a két ország között - mondta a kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Több érdekes információ is napvilágot látott, amely alapján a befektetők inkább arra hajlanak, hogy jó világ jön a bankokra, miközben a veszélyek azért már felsejlenek a háttérben.
Vegyesen alakultak a csütörtöki kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek. A szervezeti átalakulást tervező McDonald's és a bankok vezették a mezőnyt, a technológiai papírok viszont alulteljesítenek.Itt a vége 2018.06.07 22:09A...
A párton kívüli Zoran Radojicic sebészt választotta meg csütörtökön Belgrád új polgármesterévé a szerb főváros képviselőtestülete, az egyik fővárosi gyermekklinika igazgatóját a legnagyobb politikai erő, a Szerb Haladó Párt (SNS) javasolta a posztra.
VeloClass Velence néven kerékpáros klub alakult Velencén, amelynek első igazolt versenyzője a nemrégiben 200 méteren országos pályakerékpáros csúcsot tekerő Szalontay Sándor.
Több, mint 1 gigawattórányi energetikai célú akkumulátor lépett működésbe világszerte 2015 óta a Tesla jóvoltából – jelentette be a vállalat technológiai igazgatója, JB Straubel, hozzáfűzve, hogy ez már akkora lépték, aminek megkérdőjelezhetetlen hatása van a piacra nézve.
Nem jutottak kompromisszumra a nemzetközi fuvarozói szektorra vonatkozó új szabályokról az uniós tagországok szakminiszterei a csütörtöki luxembourgi találkozón, így egyelőre nem kezdődhetnek meg a tárgyalások az Európai Parlamenttel (EP) a kérdésről.