2018. június 27. szerda

jún. 27
0:00
Utasbiztosítás: érdemes személyre szabni! (HR Portál)
Az utazási célpont, valamint annak tervezett programja mind alapvetően befolyásolja az optimális utasbiztosítás fedezeti körét, ezen keresztül a díját is, hangsúlyozza az UNION Biztosító. Ezért érdemes testre szabott utasbiztosítást kötni, hogy ne fizessünk feleslegesen olyan szolgáltatásokért, amelyeket nem veszünk igénybe. Néhány elemen ugyanakko
jún. 27
0:24
Magyarország átállása az új digitális ipari korszakra sikeresnek bizonyul (ProfitLine)
Magyarország átállása az új digitális ipari korszakra sikeres - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat pécsi kutatási és fejlesztési központjának alapkőletételi ünnepségén.
jún. 27
1:06
Szakember figyelmeztet a bőrdaganatok veszélyeire (ProfitLine)
A napsütés, a leégés okozta daganatos megbetegedések veszélyeire figyelmeztetett Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának egyetemi tanára az M1 aktuális csatornán kedden.
jún. 27
1:36
Mérséklődött a népesség természetes fogyása (ProfitLine)
Mérséklődött a népesség természetes fogyása január és április között, kevesebben születtek és haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
jún. 27
2:06
Jóváhagyta a brit parlament a Heathrow repülőtér harmadik kifutópályájának megépítését (ProfitLine)
Nagy többséggel jóváhagyta a londoni alsóház a súlyos kapacitásgondokkal küszködő londoni Heathrow repülőtér harmadik kifutópályájának megépítését.
jún. 27
3:06
Önvezető autók: a felhasználók guruló hálószobát és irodát szeretnének (ProfitLine)
Az autósok elsősorban alvással és szórakozással töltenék az időt az önvezető autókban, ám ha hivatalos útra mennének, akkor inkább dolgoznának az autóvezetés helyett. Erre jutott 5 országban végzett felmérésével a stuttgarti központú Horváth & Partners csoport, amelynek a budapesti IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég is tagja.
jún. 27
3:36
A Figaro házasságát mutatja be idén a Co-Opera (ProfitLine)
A Figaro házassága című vígoperát mutatja be idén a Co-Opera project országszerte több helyszínen Szabó Máté rendezésében.
jún. 27
4:06
Nincs ok Klaus Iohannis román államfő felfüggesztésére (ProfitLine)
Nincs ok Klaus Iohannis román államfő felfüggesztésére, mivel nem sértette meg az alkotmányt - vélekedett kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
jún. 27
4:36
Hogyan változott a minimálbér? - egy ábrán (ProfitLine)
a bruttó minimálbér összege Magyarországon, az adott év január 1-jén érvényes minimálbérek (Ft/hó)
jún. 27
5:06
Jövőre megkezdődhetnek meg Albánia és Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásai (ProfitLine)
Jövő júniusban megkezdődhetnek Albánia és Macedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásai, amennyiben a két ország megfelelő előrelépést ér el a szükséges reformfolyamatban - hagyták jóvá keddi luxembourgi ülésükön a tagállamok általános uniós ügyekben illetékes miniszterei.
jún. 27
5:36
Az IM benyújtotta az Országgyűlésnek a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatot (ProfitLine)
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) benyújtotta az Országgyűlésnek a gyülekezési jogról valamint a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatot, amely garantálja a magánélet védelmét, az otthon nyugalmát, és védelmet ad a zaklatással szemben - olvasható a tárca keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében.
jún. 27
5:36
Megjósolhatatlan, mi várható a piacokon (vg.hu)
Az idei első fél évben tetemes mennyiségű tőke távozott a fejlődő és a feltörekvő piacokról. Az elemzők véleménye nagymértékben eltér arról, hogy mi várható a következő hónapokban.
jún. 27
5:38
Egy euró osztalékot utalhat a cég (vg.hu)
A következő öt évben pozitívak a BILK árbevételi és nyereségkilátásai – áll a KBC elemzésében, amely a társasággal kapcsolatos kockázatokra is felhívja a figyelmet.
jún. 27
5:40
Vevőket hozhat a Magyar Telekom piacára a magas osztalékhozam (vg.hu)
Két és fél éves mélypontra került a Magyar Telekom árfolyama, amit a fokozódó verseny miatti aggodalmak mellett a hozamemelkedés válthatott ki.
jún. 27
5:42
Így fojtják meg egymást Budapesten a legismertebb pékségláncok (Pénzcentrum)
Budapesten feltűnő mértékben szaporodtak el az utóbbi években az utcai pékségek. Aluljárókban, nagyobb tömegközlekedési csomópontok környékén szinte lehetetlen úgy elhajítani egy követ, hogy az ne egy pékség ablakát törje be. Vajon...
jún. 27
5:42
Ördögi csapdában a családi házak tulajdonosai (Portfolio)
Magyarországon nagyon sok az óriási családi ház, amik gyakorlatilag senkinek sem kellenek. Fenntartásuk egy vagyonba kerül, felújításuk úgy szintén, és még eladni is nehéz őket. Ráadásul a lakásokhoz képest folyamatos a relatív értékvesztésük...
jún. 27
5:42
Sok cég nincs felkészülve az online számlázásra (hirado.hu)
Július 1-jétől lép életbe az új rendszer.
jún. 27
5:42
Szigorításra nem, de körültekintő gazdálkodásra szükség van (vg.hu)
A Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is szorgalmazta a tartalékok növelését, a 2019-es költségvetésitörvény-javaslat mindent összevetve csaknem 900 milliárdos mozgástér lehetőségét tartalmazza, ami rendkívül nagy biztonságot teremt – nyilatkozta a Világgazdaságnak Domokos László, a számvevőszék elnöke, aki ma ismerteti az ÁSZ véle
jún. 27
5:54
Minőségi váltás a munkaerőpiacon (AQUA)
A kormány néhány héten belül megvizsgálhatja azokat a javaslatokat, amelyeket a szakkamara, illetve a Magyar Nemzeti Bank felvázolt a versenyképesség javítása érdekében.
jún. 27
6:06
Többéves szerződési konstrukciót dolgoz ki az agrártárca a következő gyümölcsszezonra (ProfitLine)
Az idei tapasztalatok alapján, a nehezebb piaci időszakok átvészelésének megkönnyítésére az agrártárca a következő évi gyümölcsszezonra olyan többéves szerződési konstrukciót dolgoz ki, amelynek alapján a feldolgozóüzemeknek a termelőpartnereik számára jó előre felvásárlási ajánlatot kell tenniük a kiszámítható üzleti kapcsolatok jegyében - közölte
jún. 27
6:09
Ennyit lehet mostantól spórolni a tejen (Infostart)
Jövő év elejétől a tartós tej áfakulcsa is 5 százalékra mérséklődik. A PwC vezető menedzsere, Honyek Péter hangsúlyozta: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a kereskedők nem adják majd át az áfacsökkentésből származó teljes árelőnyt a fogyasztóknak.
jún. 27
6:09
Megint nagyon megugrott az Ausztriában dolgozó magyarok száma (Privátbankár)
Majdnem annyival, 5500 fővel 90 ezer fölé nőtt az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyarok száma, mint amennyivel az utóbbi hónapokban szezonális okokból csökkent. Így alighanem egy-két hónap múlva újra megdőlhetnek a rekordok. A magyarok száma sokkal jobban nőtt, mint bármely más ország polgáraié, kivéve magukat az osztrákokat.
jún. 27
6:24
Nemzetközi összehasonlításban elég rosszul keresnek a magyarok (444.hu)
Bár tavaly csak Izlandon nőttek jobban a bérek, egy átlag szlovák így is 7,2 százalékkal keres többet egy átlag magyarnál. Azt meg inkább nem is mondom, hogy mennyit keres egy átlag szlovén.
jún. 27
6:36
Kiemelt figyelmet fordít a fogyasztóvédelemre az Energiahivatal (ProfitLine)
Az energetikai, illetve a közműszektor ellenőrzése mellett kiemelt figyelmet fordít a fogyasztóvédelemre a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) - mondta Dorkota Lajos, a hivatal elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt kedden Budapesten.
jún. 27
6:42
Célegyenesbe fordult az online számlázás (vg.hu)
A cégek egy része nincs felkészülve az online számlázásra – mondta a Világgazdaságnak H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója.
jún. 27
7:06
Közel ezer program várja a gyerekeket a 11. Győrkőcfesztiválon (ProfitLine)
Több mint tíz helyszínen csaknem ezer program várja a gyermekeket a 11. Győrkőcfesztiválon július 6. és 8. között Győr belvárosában - hangzott el az eseményt bemutató keddi sajtótájékoztatón.
jún. 27
7:15
Fontosabb a fűtésnél a légkondicionálás (vg.hu)
A használt lakások több mint tizedét légkondival kínálják, a fűtéskorszerűsítések nyoma azonban tíz évre visszatekintve sem igazán mutatható ki.
jún. 27
7:17
Az ÁSZ 120 milliárd forintnyi kockázatot lát a jövő évi büdzsében (vg.hu)
A 2019-es költségvetésitörvény-javaslat 900 milliárdos mozgástér lehetőségét tartalmazza, ami rendkívül nagy biztonságot teremt – nyilatkozta a Világgazdaságnak Domokos László, a számvevőszék elnöke.
jún. 27
7:30
A becsültnél jóval szennyezőbb az USA kőolaj- és gázipara (NRGreport)
Az amerikai kőolaj-és gázipar évente 13 millió köbtonna metánt bocsát ki, 60 százalékkal többet az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség eddigi becslésénél - derült ki az Coloradói Egyetem vezetésével készült tanulmányból.
jún. 27
7:36
Emelkedik a német minimálbér (HR Portál)
Tovább emelkedik a német törvényes minimálbér a következő két évben, ami január 1-től 3 millió német munkavállaló számára jelent magasabb bért.
jún. 27
7:36
Védelmet kap a Fehér Ház szóvivője (ProfitLine)
Titkosszolgálati védelmet kap Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője - jelentette helyi idő szerint kedden este több amerikai médium.
jún. 27
7:36
A számvevőszék szerint megalapozott a büdzsé (AQUA)
Az ÁSZ megállapította, hogy a 2019. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat elkészítése során a tervezést végző szervezetek a jogszabályi és egyéb belső előírások szerint jártak el.
jún. 27
7:39
Magyarországon olcsóbb a benzin ára (Infostart)
Ausztriában és Szlovákiában is magasabb a benzin literenkénti átlagára, mint Magyarországon. A gázolajnál ugyanakkor nem mutatkozik ilyen árelőny.
jún. 27
7:42
Kormányablakok nyílnak a vasútállomásokon (Portfolio)
Több vidéki nagyvárosban, vasúti pályaudvarok mellett nyílnak majd kormányablakok, ez jelentősen megkönnyíti az ügyintézést - nyilatkozta a Magyar Időknek Tuzson Bence közszolgáltatásért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy Orbán...
jún. 27
7:44
Két országgal kezd csatlakozási tárgyalásokat az EU (Portfolio)
Jövő júniusban megkezdődhetnek Albánia és Macedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásai, amennyiben a két ország megfelelő előrelépést ér el a szükséges reformfolyamatban - hagyták jóvá keddi luxembourgi ülésükön a tagállamok...
jún. 27
7:48
Mol - B hullám duplaaljjal teljesült (TőzsdeFórum)
2800 fölötti értékeket is célozhat a következő hullámmal az olajvállalat.
jún. 27
7:48
Ismét nőtt az olaj ára (vg.hu)
Csak Amerika és a pesti tőzsde zárt jó napot. Ismét emelkedett a Brent és a WTI ára. Ma senki ne induljon el esernyő nélkül otthonról. VG-reggel.
jún. 27
7:54
Oroszország és Kína "különösen agresszív" Közép- és Kelet-Európában (Portfolio)
Oroszország és Kína különösen agresszív Közép- és Kelet-Európában" - állította a szenátus külügyi bizottságának keddi meghallgatásán Wess Mitchell, az amerikai külügyminisztérium Európáért és Eurázsiáért felelős államtitkára....
jún. 27
7:57
Megvan, hogy mikor bővülhet újra az EU? (Privátbankár)
Ha minden feltétel teljesül addigra, akkor örülhetnek az albánok és a macedónok.
jún. 27
8:06
Bozóttüzek pusztítanak Kaliforniában (ProfitLine)
Ismét bozóttüzek pusztítanak az Egyesült Államok legnagyobb lélekszámú tagállamában, Kaliforniában.
jún. 27
8:06
Nem jött be a CSU harciassága a migrációs ügyben - békülnek Merkellel (Portfolio)
Az utóbbi napok harcias nyilatkozatai után békülékennyé vált a hangnem kedden az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Horst Seehofer belügyminiszter vezette Keresztényszociális...
jún. 27
8:12
Hat gyertyás tower bottom is lehez az index (TőzsdeFórum)
Folytatódott a zöld és piros gyertyák váltakozása a hazai indexnél.
jún. 27
8:21
Bombariadó volt Oroszországban a FIFA egyik lefoglalt szállodájában (vg.hu)
Bombariadó miatt kellett evakuálni kedden este Rosztov-na-Donuban az egyik szállodát, amely a FIFA listáján a vb-re fenntartott egyik szálláshely.
jún. 27
8:23
Az USA tizenhét állama indított pert Trump ellen (vg.hu)
Az Egyesült Államok 17 szövetségi állama indított pert kedden a Trump-kormány ellen az illegális migránscsaládok szétszakítása miatt.
jún. 27
8:30
Új netbankot fejlesztett a Sberbank (Portfolio)
Június elején megújította netbankját a magyarországi Sberbank, az informatikai fejlesztési folyamat részeként a jövő évi azonnali fizetésre is felkészítik a rendszert - olvasható a Sberbank közleményében. A bankok digitális átalakulásáról...
jún. 27
8:30
Biztonságos és megfizethető a magyar fogyasztók energiaellátása (NRGreport)
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága június 26-án elfogadta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2016. és 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.
jún. 27
8:30
17. üzleti ötlet: Magyar borban az igazság, hát még a pénz! Profitálj ebből a borwebshop ötletből! (Liner)
A drága dolgok vonzzák az embereket, még az agyunk is úgy érzi, hogy az jobb. Erre jó példa az a teszt, hogy egy 5 és egy 50 dolláros bort öntöttek ki poharakba, és azokat megcserélték, így a tesztalanyok az 5 dolláros borra hitték azt, hogy 50 dolláros, míg az 50 dollárosra, hogy 5 dolláros bor.
jún. 27
8:36
Pluszban kezdhetik a napot az európai tőzsdék (ProfitLine)
Pozitív kezdésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
jún. 27
8:36
Idei mélypontja közelében a forintárfolyam (GazdaságPortál)
Idei árfolyammélypontja közelébe gyengült szerdára virradóra az euróval szemben a forint a nemzetközi devizapiacon. Az euró jegyzése reggel háromnegyed nyolcra 326,08 forintra emelkedett a kedd esti 325,68 forintról. A forint a múlt héten csütörtökön érte el az idei mélypontját 326,64 forinton, a három és fél éve a leggyengébb eurójegyzésen. A fori
jún. 27
8:42
Bővültek az élelmiszer-biztonság személyi és technikai lehetőségei (hirado.hu)
A túlvásárlás ellen tudatos fogyasztói programot indított az Agrárminisztérium.

Keresés