Oroszország minden idők legdrágább labdarúgó-világbajnokságára készül, amelynek összköltsége 883 milliárd rubel, azaz 14,2 milliárd dollár (3,834 billió forint) lesz, a régiók kiadásait is beleszámítva - írta pénteki számában, saját számításai alapján az RBK orosz gazdasági napilap.
Az Európai Központi Bank ugyan a jövő héten bejelentheti a kötvényvásárlási programjának felfüggesztését, ám a szakértőket inkább az lepné meg, ha erre reagálva elszállnak az euró árfolyama.
Ma már kevesebben vándorolnak ki, mint amennyien haza jönnek - válaszolta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a parlament honlapján megjelent írásában Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan szocialista politikusok kérdésére....
Ma már kevesebb fiatal vándorol ki, mint amennyien haza jönnek - válaszolta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a parlament honlapján megjelent írásában Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan szocialista politikusok...
A városok élhetőségét befolyásoló egyik legfontosabb tényező a levegőminőség, aminek kapcsán a legtöbben azonnal a közlekedés során keletkező kipufogógázokra gondolnak. Világszerte azonban a teljes szén-dioxid kibocsátás harmadáért az épületek a felelősek, így ha valódi levegőminőség-javulást szeretnénk elérni, az autók mellett az épületek zöldítés
Kezd felpörögni az olajvállalatok megtelepedése a megújuló energiák szektorában, de még mindig az árbevételük és éves akvizícióik töredékét költik ilyen cégekre. A megújulók nyereségessége azonban kihagyhatatlan üzleti lehetőség, s az elektromos autók térnyerése is rákényszeríti őket, hogy ilyen irányban invesztáljanak.
Donald Trump megérkezett a G7 találkozóra, ahol minden bizonnyal nem lesz felhőtlen a tárgyalás, hiszen az amerikai elnök gondoskodott róla, hogy a kereskedelmi háború és az iráni atomalku mellé újabb témát találjanak maguknak a felek...
A világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7-csoport európai tagjai - Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország - pénteken megegyeztek arról, hogy nem akarják kiegészíteni Oroszországgal a fórumot, ahogy azt Donald Trump amerikai elnök korábban javasolta.
Az MNB-nek törvényben rögzített kötelezettségei és céljai vannak, és nincs árfolyamcélja - nyilatkozta az InfoRádiónak a jegybank alelnöke. Gerhardt Ferenc kiemelte: "az árfolyam alakulása a Magyar Nemzeti Bankot hidegen hagyja". Gerhardt...
Kivárnak az amerikai befektetők a G7 csúcstalálkozó miatt, hiszen megvan a kockázata annak, hogy növekszik a feszültség az Egyesült Államok és a fejlett ipari országok között. A pénteki kereskedést mérsékelt emelkedéssel fejezte be...
Hozzájárult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az új országos kereskedelmi rádiós pályázaton nyertes médiaszolgáltató kérelmében foglaltakhoz, amely szerint a korábban tervezett POP FM helyett Retro Rádió néven kezdheti majd meg műsorának sugárzását. Emellett két másik rádió neve is megváltozhat június közepétől a testület e